Szombat Szalonok

1956, avagy a gomböntő halála

1992 októberi, 1956-os melléklettel megjelent számunk komoly visszhangjára utalt a termet betöltő érdeklődés is, a témáról rendezett Szombat Szalon estén. Négy jeles filosz Forintos György, Könczöl Csaba, Ungváry Rudolf, valamint Ember Mária fejtette ki véleményét 1956 és a zsidóság ürügyén a „zsidókérdésről” a Szombat fent említett mellékletéhez kapcsolódva.

A hallgatóság mégsem kapott kérdéseire választ, ugyanis hárman éppen gondolkodásmódjuk miatt soha sem választották keresztény és zsidó „ügyekre” a közelmúlt és a jelen eseményeinek vizsgálatát, ezért nem foglalkoztak az est témájával sem. Forintos csupán azt idézte fel, hogy amikor ’56-os tevékenységéért börtönbe került, ott a smasszerek gonoszabbul bántak zsidó társaival.

Az elemzés Ember Máriára maradt, aki azt fejtegette, hogy a múlt században szerzett polgári egyenjogosításuk után a zsidóság a társadalmi helyzetében, politikai állásfoglalásában megoszlott. Így történt, az 1945-öt követő korszakban is. Egy részük a szocialista eszmék hatása alá került, számosán jutottak magas pozícióba, ugyanakkor többségüket kereskedőket, iparosokat, számos értelmiségit kiszakították addigi életformájukból. Zsidók az országos számnál nagyobb arányban kerültek kitelepítésre, internálótáborba.

1956-ban aztán a barrikád mindkét oldalán zsidók is harcoltak.

Az írónővel szemben a hallgatóság soraiból felszólalók csak félelmeikre, sérelmeikre emlékeztek: „büdös zsidózva rúgtak belém…” „Budán házfalakon olvastam, Icig, most nem viszünk Auschwitzig…”

Tragédiát idézett fel a szemtanú hitelességével Ungváry Rudolf. 1956 november elején Miskolcon a két rendőrtisztet, a zsidó Gáti fivéreket meglincselők közelébe keveredett. A tömeg újabb áldozatra vágyott, s ettől rémült meg az akkor ifjú egyetemista Ungváry, aki anyja révén svájci német, s ezért sohasem érezte magát teljes jogú magyarnak. Harmadiknak „tévedésből” ismét egy zsidót vertek agyon, egy kisiparost… Ungváry egyébként a kisebbségi tudat egy speciális válfajával is megismertette hallgatóit a maga allemand (svájci) gyökerének kapcsán, s utalt arra, hogy minden emberben ott rejtőzik a gyűlölet. A feladat: „pórázra fogni a vadállatot.”

1956 tanulságainak hatálya, úgy tűnik, mára is vonatkozik, s az akkori események feltárása szintén nem zárulhat le napjainkban erre szolgált tanúságul a november végi Szombat Szalon.

Modern héber költők

1992 december 10, Goldmark-terem este hét óra. Félszáz ember, enyhe frusztráltság. Néhány szervezési hiba, más rendezvénnyel (hanuka-karácsony-est a Fészek Klubban) történt egybeesés miatt a vártnál kevesebben jöttek el a Dávid tornya — Modern héber költők antológiája bemutatójára.

Az est résztvevői azonban nem tekintették fő szempontnak a „mennyiséget”. Mezei András lelkes bevezetője után Hubay Miklós író a Magyar PEN Club elnöke beszélt a magyar irodalom „bibliás” vonatkozásairól. Lakatos István költő, műfordító Avraham Slonszkival történt 1947-es találkozásáról mesélt, mely az írószövetségben zajlott s a műfordítás műhelytitkairól, arról, hogyan dolgoztak közösen Itamár Jáoz-Keszttel, a Dávid tornyában is szereplőket verse nyersfordításakor a szövegek értelmezésén. Turczi István költő’a 80-as évek magyar-izraeli irodalmi kapcsolatfelvételére emlékezett, melynek akkor még irodalmon túli tétje volt. A Hasomér Hacair fiataljai olvastak fel a kötet verseiből, a fordítók mellett, s az est végére érkezett meg vidékről hazatérőben Görgey Gábor, író, a Magyar írószövetség elnökségi tagja, a jelenlévő’ rádióriporterek örömére. Háromnegyed 10 volt, a Hitközség székháza kihalt, a ruhatáros a maradék közönséget terelgette, zárórát emlegetve. A gesztus értékére mindenesetre itt is szükséges felhívni a figyelmet.