Szombat előfizetés 2017

Szombat Szalon Debrecenben

Írta: er- - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Április 25-én a Debreceni Hitközség kultúrtermében hatvan ember gyűlt össze, hogy a Szombat Szalon keretében folyóiratunk fiatal szerzőit meghallgassa. Seleanu Magdaléna haszid történeteket válogatott és fordított az alkalomra különös tekintettel a debreceni vonatkozásokra, s keletkezésük körülményeit vázolta. Szabó Veronika Abraham Reisen jiddis íróról beszélt, s egyperces novelláinak saját fordítását olvasta fel. Schweitzer Gábor előadásában 1848-as naplófeljegyzésekből, memoárokból vázolta fel a zsidók szerepvállalását a forradalomban, s az események korabeli visszhangját. Szántó T. Gábor Temetés című novelláját olvasta fel.

A Hitközség immár hagyományosnak számító vasárnap délutáni összejövetelén, a műsoron túl dr. Weisz György elnök emlékezett Jóm Háácmáutra, idézte Izrael Függetlenségi Nyilatkozata passzusait, méltatta a történelmi esemény jelentőségét s Deutsch László főrabbi rövid dróséját hallhatták még az egybegyűltek.

Öröm volt látni egy működő közösséget, mely képes fenntartani önmagát, s e tény nem csupán anyagi önállóságot jelent, de erkölcsi tartást s autonóm gondolkodást is biztosít híveinek. Ezt bizonyította a beszélgetés, mely a közelmúlt Landeszman-ügyéről, a magyarországi zsidó lét egyéb aktuális problémáiról, az ingatlan-visszaigénylés során tanúsított megfontolt és koncepciózus debreceni lépésekről s a zsidó szervezetek közötti együttműködés lehetőségéről folyt a vendéglátók és a vendégek között.

er-

Címkék:1993-06

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Lesz-e kamarai újjászületés?

Mindössze másfél esztendei működés után, úgy tűnik, megszűnt vagy hamarosan megszűnik a Magyar Gazdasági Kamara Izraeli Tagozata. A kamarai átalakulásokkal...

Segíteni a rászorulókon

1989-ben a magyar állam engedélyezte az American Joint Distribution Committee-nek, hogy megnyissa magyarországi irodáját, melynek igazgatója 1990 óta Moshe Jahoda...

Close