Szolidaritási tüntetés Izrael mellett
Szolidaritási tüntetés Izrael mellett
… április 10-én, a Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl téren. A Mazsihisz és a Bzsh által meghirdetett Izrael melletti szolidaritási tüntetésen mintegy ezer ember gyülekezik. Reggel óta esik az eső, a résztvevők ernyők alatt fáznak, és a tócsákat kerülgetik. Magnóról felhangzik a magyar himnusz (nehogy a választások felfokozott hangulatában az a vád érje a zsidókat, hogy ők nem magyarok), majd egy magányos hegedű játssza el a Hatikvát zongorakísérettel. Úgy szól Izrael nemzeti himnusza, mint egy kellemes koncertdarab a Zeneakadémia kistermében. Ezután Tordai Péter, a Mazsihisz elnöke lép a mikrofonhoz, és felolvas egy háromperces beszédet. Hangja olyan, mintha a zárszámadás adatait ismertetné a félévi közgyűlésen. „Ne feledjük: az ember egy porszem, egy semmi, és mégis e porszemnek kell embernek lenni” – zárja szavait az 1930-as évek egyik népszerű slágerének refrénjével. Mivel a szónokra nemigen lehet figyelni, az összegyűltek csendben beszélgetnek. Nem akarják megzavarni a rendezvényt, hisz elkötelezettségük vitán felül áll, de mivel semmi lelkesítő, mozgósító hatás nem éri őket, nem jön létre köztük áramkör, nem válnak egy emberként mozgó, lüktető tömeggé.
Ezután Schőner Alfréd, a Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektora lép a mikrofonhoz, aki Dohány utcai rabbiként hajdan nem egy embert megkönnyezte- tett szónoklataival. A templom falán kívül azonban – úgy látszik – nem találja el olyan könnyen a megfelelő hangütést. „Hölgyeim és uraim! Engedtessék meg nekem, hogy néhány szót szóljak…” – kezdi inkább udvarias, mintsem lelkesítő stílusban. Hangja néha olyan, mintha pohárköszöntőt mondana egy ünnepi vacsorán, máskor meg mintha szemináriumi előadást tartana. Jól hallhatóan kizökken mondandójából, amikor „az esztelen, szörnyű, gyilkos terror” szavak hagyják el ajkát: ezek semmiképp sem férnek össze beszéde békés, nyájas alaphangjával. Rövid, formás ismertetőt tart egy-egy izraeli városról, melynek végén beszámol, hány embert ölt meg ott egy pár nappal korábban végrehajtott merénylet. Csupán innen tudhatjuk meg, hogy az áldozatok zsidók voltak, mert amúgy beszédében többször megismétli: „a terror nem ismer országhatárt, vallást, népet” – mintha nem fanatikus iszlámhívő palesztinok lennének a terroristák és zsidók az áldozatok. Még jó, hogy a transzparensek többségének szövege félreérthetetlen.
Ruff Tibor, a Hit Gyülekezet egyik vezetője zárja a szónokok sorát, noha ő sem tűnik ki néptribuni adottságaival, legalább néven nevezi a dolgokat: Izrael békét kínált és terrort kapott cserébe; a terror a Palesztin Hatóság tudtával és támogatásával zajlik, s „egyetlen sem civilizált állam sem tűri a polgárai ellen indított népirtást”. Beszédét néhányszor taps és éljenzés szakítja meg.
A harmadik beszéd végeztével a műsorközlő tudatja, hogy a jelenlévők aláírhatják az Izrael melletti szolidaritást kifejező nyilatkozatot. A rendezvény végeztével mindenkit távozásra kérnek föl, majd közük, hogy aki imaszíjat kíván föltenni, annak a Chabad Lubavics jelenlévő fiataljai készséggel segítenek.
A demonstráció résztvevőinek nagy része türelmesen várja, hogy az aláírási ívnél sorra kerüljön. Izraeli fiatalok és a Chabad bóhereinek egy csoportja, akiket kielégítetlenül hagyott a langyos tüntetés, külön kis demonstrációt tartanak: ismert zsidó dalokat énekelnek, izraeli zászlókat lengetnek, tapsolnak és táncolnak. A mintegy tizenöt fiatalt rokonszenvvel, ám félénken nézi a többség: mosolyognak és kicsit tapsolnak, de nem kapcsolódnak be a számukra túlságosan impulzív jelenetbe. A fiatalok végül meghajtják a zászlókat és eléneklik a Hatikvát. Ezenközben a hangszórókból Bródy János egy kedves dala szól.
*
Tisztességes és bátor gesztus volt a két nappal korábban tartott palesztin- párti tüntetésre válaszul egy Izrael melletti demonstrációt szervezni. Racionális döntés a békére és a toleranciára helyezni a hangsúlyt – szemben az izraeli követség előtt, majd a Kossuth téren tartott Chrudinák-féle tüntetésekkel, amelyeket féktelenül agresszív, zsidóellenes légkör, ökölrázás, Izraeli zászlók megtaposása és elégetése jellemzett. A béke és türelem hirdetése azonban nem zárja ki a határozottságot, gyilkosok és áldozatok néven nevezését. Egy tüntetés akkor ér valamit, ha erőt, határozottságot sugároz, mozgósít, s azt üzeni résztvevőknek és szemlélőknek: együtt vagyunk, erősek vagyunk, készek vagyunk a cselekvésre.
A Hitközség apparátusa a szervezésben hatékony, a korszerű, erőteljes és érdemi mondandó megfogalmazásában és a határozott politikai üzenet közvetítésében gyenge. E téren nem ártott volna bevonni az előkészítésbe a többi zsidó szervezet képviselőjét, vagy legalább néhány felkészült kívülállót.
(jég)
Címkék:2002-05