Szombat előfizetés 2017

Színe és fonákja

Írta: Schweitzer Gábor - Rovat: Archívum, Belföld

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Konferencia a „magasban”

Nagyszabású konferencia helyszíne volt Budapest október végén. Míg a város az 56-os forradalomra emlékezett, a szeminárium résztvevői másfél évszázad rejtélyét igyekeztek megfejteni. Két tudósítónk – szerencsésen eltérő szemszögből és hangvétellel idézi meg itt az eseményt.

Egy konferencia hordaléka

Magyar-zsidó együttélés és annak közép-európai háttere (1848-1991) címmel rendezett konferenciát Budapesten 1991. október 21-23. között a Batthyány Társaság. A jelentős eseményt a négyoldalas programfüzet első oldalát teljesen betöltő, igen nemes patrónus-névsorhoz méltó körülmények között rendezték meg. A kormány Szabadság-hegyi vendégházában – a városból csak autóval megközelíthető helyen, ahová egyszerű földi halandónak lehetetlen volt bejutni – a korlátozott számban kibocsátott meghívók miatt -, kormányfőnek kijáró vendéglátásban részesültek a konferencia előadói s hallgatói. A plenáris ülések helyszínéülkegyeletsértés ne essék – vélhetőleg a (volt) Varsói Szerződés konferenciaterme szolgált. (A terem egy kicsit huzatos, a feltálalt szendvicsek meglehetősen szárazok, a székek kényelmetlenek voltak. Mondják, nincs sikeres magyar külpolitika.)

A hely természetesen tökéletesen alkalmatlan tudományos konferencia megrendezésére, hiszen – már amennyiben az építő disputa a felmerült kérdésekről fontos – egy a Biztonsági Tanács TV-Híradóban látható ülésterméhez hasonló, hűvös helyiségben ugyan kinek van kedve akadémikus vitát folytatni olyan minor kérdésekről, mint, hogy Lueger – valaha volt bécsi antiszemita polgármester – valóban mondott-e olyat, hogy ״a tudomány az volna, amit egyik zsidó átvesz egy másiktól”, vagy sem? Ennek ellenére néha beszélgetés is kialakult.

A konferencia majd teljes első napját felemésztő megnyitók – megadandó a császárnak, mi őt megilleti – nem kevés tanulsággal szolgáltak. Annak ellenére, hogy a hosszú védnök névsorban a kormány nevesítve nem szerepelt – persze a színhelyből azért valami sejthető volt -, két miniszter is beszédet mondott a jeles esemény alkalmából. Surján László tisztelgő megszólalása után a kormány érdekes személyisége: Horváth Balázs feladatnélküli miniszter egyetlen mondatban összefoglalta a kormány vélekedését a szóban forgó kérdésről: ״Mind a kormány, mind az MDF – támogatva a zsidóság törekvéseit – minden segítséget megad ahhoz, hogy a zsidóság magát akár vallási, akár etnikai alapokon határozza meg.” (Az idézet jegyzetek alapján készült, így szóhűség tekintetében pontatlan lehet.) Vagyis az együttélés alapjai – így és csak így – adottak. Ezután szabad a tánc.

Bár a konferencia tárgyköre szinte provokatív volttörténelmi oknyomozás három jól meghatározott korszakban, két társadalmi csoport kapcsolatában – e célt a program összeállítói csupán a konferencia címében s a három nap-három korszak elvben igyekeztek betartani. A szekciók – tematika hiányában – ugyanúgy egymásra nemigen reflektáló előadások sorozatai voltak, mint a plenáris ülések, azzal a különbséggel, hogy az érdeklődők az előadások kezdetekor azért frusztrálódtak, mert le kellett mondaniuk a párhuzamos előadásról, míg az előadás végén rohanhattak, hogy elcsípjék a következő előadást a másik szekcióban. Az előadásokra reagálni képeseknek volt idejük, ha azonban mégis lett volna véleményük, a szekciók elnökei – az időhiány okángyorsan elejét vették a vitáknak. Az egész konferenciát jellemezte a rendezvény harmadik napján lezajlott, kerekasztal-beszélgetésnek hirdetett esemény, melyen nem volt kerekasztal, nem volt beszélgetés, s szegény meghívottak nem tudták: előadást várnak tőlük, vagy reakciókat fel nem tett kérdésekre.

Viszonylag kevés volt az olyan előadás, mely – amennyiben komolyan vesszük a zárt körta témával komolyan foglalkozók számára valódi újdonságot, érdekességet, problémát kínált. Alig volt olyan előadás, mely új kutatási eredménnyel szolgált, még meg nem jelent írások, gondolatok bemutatásával. Kedvenc professzorom első éves előadás bevezető mondatai jutottak eszembe: ״Kérem, hogy a jegyzeteket, a témáról eddig megjelent írásaimat a vizsgára olvassák el, mivel amit egyszer leírtam, arról már nem fogok beszélni.”

Ugyanakkor kétségtelen, hogy maga a műfaj is számos problémát vet fel. Kérdés – ahogyan azt Karády Viktor egy folyosói beszélgetésben megfogalmazta -, hogy lehetséges-e egyáltalán 25-30 percben, a befogadás esetlegességét is figyelembe véve ilyen szélsőséges érzelmeket kiváltó témáról komoly gondolatokat elmondani, s azokra értő reakciót remélni. Könnyű menekvés lenne azt mondanunk, keveseknek sikerült. Voltak természetesen kivételeknem az én tisztem az előadásokat minősíteni – olvasva őket alkalmunk lesz arra is. (Magyar, angol és héber nyelven lát majd könyvformában napvilágot a konferencia anyaga. A szerk.) Igazán érdekes helyzetek akkor alakultak ki, mikor olyan kérdések merültek fel, melyek szakavatott ismerői közül többen is jelen voltak. Karády Viktor, Michael Silber s Yehuda Don érdekes vitát folytatott demográfiai kérdésekről, ahogyan izgalmas párbeszéd zajlott a dualizmus- kori ausztriai antiszemitizmusról Robert Wistrich és Gerhard Botz között.

A fentiek ellenére s Komoróczy Géza utolsó napon tartott előadásának számos gondolatával maradéktalanul egyetértveamennyiben e konferencia, egy a politikai antiszemitizmus számos jelét mutató kurzus kormányának a külföld felé tett mentegetőzőimage javítógesztusa, ahogyan az előadó fogalmazott: ״mutatva angazsáltságát zsidó ügyekben” – azt kell mondanunk, hasznos, jó dolog volt. Merthogy a Simon Róbert által szerkesztett, utóbb bezúzott Fejlődéstanulmányok sorozat Zsidókérdés Közép- és Kelet Európában antológia, s a Mikes Kelemen kör amszterdami konferenciájának külföldön megjelent anyagán kívül, magyar nyelven a témával foglalkozó kutatók munkái nem hozzáférhetők. Fontos, hiszen a zsidósággal foglalkozó kutatók ismét találkozhattak, ezúttal Magyarországon, s ha a konferenciateremben nem is, a folyósokon számos olyan gondolat hangzott el, melyből új eredmények születhetnek. A konferencia azt is megmutatta, hogy ilyen jellegű rendezvényekre szükség van, s más intézmények is – a Batthyány Társaság tiszteletreméltó kezdeményezéséhez hasonlóanbátorkodhatnak hasonlót rendezni. Az anyagi források egy része vélhetően a továbbiakban is rendelkezésre áll. Lényeges volt azért is, mert – lévén a kormány ״angazsálta“ magát – a sajtó, sőt a Híradó is foglalkozott az eseménnyel. Sokan – talán olyanok is, akik kerülnék – találkoztak így a problémával. A szimpózium azt is megmutatta – tudtuk persze eddig is -, e kérdéssel elmélyülten, szakavatott módszerekkel érdemes foglalkozni, érzelmeinket gondolataink szolgálatába állítva, vitatkozva, érvelve – beszélgetve.

Braun Róbert

A magyar-zsidó együttélés három napja

Az elmúlt másfél év során Budapest immáron harmadszor adott otthont zsidó tárgyú tudományos konferenciának. E szokatlan gyakoriság jelezheti a téma iránti fokozott érdeklődést, valamint az országban végbemenő szellemi rendszerváltást is. Egy terhes ballaszttól, az úgynevezett zsidókérdés tabujától való felszabadulás jegyében s óhajával gyűlt össze mindháromszor néhány tucatnyi előadó s valamivel több érdeklődő, hogy az elhallgatás korábbi gyakorlata helyett a ki- és végigbeszélés megkísérlésével segítsék a kétségkívül kölcsönösen meglévő, bár más és más eredetű görcsök feloldását.

Elsőként 1990 februárjában a Széchenyi István szakkollégium, a Társadalomtudományi Klub valamint az MTA Judaisztikai Kutatócsoportja szervezésében került megrendezésre a ״Zsidóság a magyar történelemben (XIX-XX. század)” című előadássorozat. Egy évvel később a Zsidó Diákok Magyarországi Szövetsége ״Zsidóság és kommunizmus” témakörben tartott kollokviumot.

Az idei tudományos tanácskozás főszervezője a Batthyány Társaság volt az American Jewish Congress és a European Foundation for Sciences, Arts and Culture közreműködésével. A plenáris, illetve szekció ülése több mint harminc előadást s ennél jóval több hozzászólást, kérdést hallhatott a közönség.

Illusztris előadói névsor

Az illusztris névsorban a történettudomány, szociológia, pszichológia irodalomtörténet jeles hazai és külföldi képviselői szerepeltek, Jeruzsálemtől – Budapesten át – New Yorkig bezárólag. Sajnálatos viszont, hogy a magyarországi zsidó szellemi – illetve közélet meghívott előadóinak ״csak” egy kissé balul elsült kerekasztal beszélgetés jutott.

Minthogy a három nap alatt a kronológia elve érvényesült, elsőként az 1848-1918 közötti időszakot tárgyaló előadások hangzottak el. Az ülésszakot a zsidó történetírás doyenje, a magyarországi származású Jakov Katz (Jeruzsálem) referátuma nyitotta – volna – meg, egészségi állapota azonban nem engedte meg, hogy eljöjjön Budapestre, így előadását Michael Silber tolmácsolta. Ennek témája a XIX. századi magyarországi zsidóságon belül végbement, a maga nemében egyedülálló szakadás vizsgálata volt. Arra a kérdésre kereste a választ, miért és milyen körülmények között ment végbe az ortodoxia és neológia szétválása, mely végső formájában az 1868/69-es kongresszuson következett be.

Slomo Shoham (Tel-Aviv) előadásában három nagy kultúridőszakot és központot különböztetett meg: az ókori görög kultúrát, a reneszánszot s a századforduló monarchiabeli Bécs-Prága-Budapest triangulumát. Hangsúlyozta ugyan- akkor a zsidó ethosz európai és a görög ethosztól való különbözőségét is. Ennek egyik elemeként hangzott el az önfeláldozó ethosz, nevezetesen Izsák feláldozásának motívuma, mely – igaz, fordított előjellel – megjelenik Jézus személyében is. Egyik további gondolatmenetében Mahler, Hoffmannstahl, Schönberg és Freud zsidó szellemi gyökereinek feltárására vállalkozott.

Yehuda Don (Ramat Gan) a múlt század közepétől a Holocaustig terjedő időszak hazai zsidó demográfiai változásait elemezte. Rámutatott arra, hogy a XIX. század végéig a magyarországi zsidóság létszáma nagyobb arányban növekedett, mint az európai átlagé. Ennek oka túl a népszaporulaton a bevándorlásban keresendő, bár ennek arányát a század utolsó évtizedeitől meghaladja a kivándorlás aránya. Az I. világháborút követő lélekszámbeli visszaesés okai közt az emigráción túl már előkelő helyen szerepelnek a kitérések és a vegyes házasságok is.

Robert Wistrich (Jeruzsálem) az 1918 előtti ausztriai és magyarországi antiszemitizmust hasonlította össze. A dualizmus idején az antiszemitizmus Ausztriában jelentősebb mértékben jelentkezett, mint Magyarországon. Ezt illusztrálta Bécs helyzetével, ahol az osztrák zsidóság közel 90%-a élt, a bécsi összlakosság 8-9%-át kitéve, viszont bizonyos területeken – példaként az orvostudományi egyetem hangzott el – a zsidó tanárok és diákok aránya 40-50% körül mozgott. A korabeli Budapesten az összlakosság 22-23%-a volt zsidó. Ez az ország zsidó népességének mintegy 25%-át jelentette egyben.

Ortodox-neológ ellentét

Délután a szekció ülések következtek. Nathaniel Katzburg (Ramat Gan) a magyarországi ortodox – neológ ellentétet vizsgálta. Addig, amíg az ortodoxia vezetői konzervativizmusuk folytán elégedettek voltak a dualista korszakot megelőző magyar politikai berendezkedéssel, s elleneztek minden integrációt és konformizmust, a kialakuló neológia hangadói készek voltak az előzőek teljesítésére. A neológia az emancipációt s az 1868/69-es kongresszust követően egészen az 1930-as évek végéig követte – amíg csak erre lehetősége volt – a fenti politikát.

Zeke Gyula a három részre szakadt (neológ, ortodox és status quo) magyar zsidóság statisztikáját vetette egybe. Az adatsorok nyomán arra a következtetésre jutott, hogy – szemben a korabeli neológia állításaival – az ortodoxia számbeli túlsúlyt mutat, nem számítva ide a két világháború közti évtizedeket.

Dávid Vitai (Tel-Aviv) a politikai cionizmus megjelenésének időszakát taglalta. Kimutatta Theodor Herzl és Max Nordau tipikusan közép-európai zsidó gyökereit, valamint azt a tényt, hogy nem véletlen a cionizmus térnyerése épp ezeken a területeken.

A másik szekció ülésen a korabeli zsidóság integrációs, modernizációs problémáit, a magyar liberalizmus és a zsidók kapcsolatrendszerét tekintették át e témák előadói; Litván György, M. Silber és Gerő András.

Az asszimiláció az antiszemitizmus ״unokatestvére”?

A második nap az 1919-1844 közti időszakot ölelte át. Meglepetésszerű volt Joszéf Burg, egykori izraeli vallásügyi miniszter megjelenése. Előadásában az emancipáció – asszimiláció – antiszemitizmus dialektikáját vizsgálta. Némi vitát váltott ki azon megállapítása, miszerint az asszimiláció az emancipáció ״gyermeke”, és az antiszemitizmus ״unokatestvére”.

William McCagg (New York) a diszkriminációs jelenségek zsidó reakcióinak sajátos megnyilvánulási formáját, az úgy- nevezett nem zsidó zsidó reakcióját választotta kutatási témájául. Négy egymástól gyökeresen eltérő személyiség; négy teljesen más életút került e témánál mégis összefüggésbe: Jászi Oszkár, Lukács György, Teller Ede és Erdély Miklós nevei fémjelzik e magatartást.

Juhász Gyula két nagy hatású személyiség, Szekfü Gyula és Szabó Dezső zsidókérdésben kialakított nézeteit, illetve azok változását ábrázolta, beleágyazva a zsidótörvények korának magyar társadalmába. A náci előretöréssel párhuzamosan mindkét gondolkodó – noha más és más megfontolások alapján – rádöbbent arra, hogy a hitlerizmus komolyabb veszélyt jelent a zsidókérdésnél.

Gerhard Botz (Salzburg) a két világháború közti osztrák antiszemitizmust jellemezte. Utalt az osztrák katolikus egyház szerepére e tekintetben. Sajátos volt az egyébként jelen- tós zsidó reprezentáltságú szociáldemokrata párt hozzállása, mert alábecsülve az antiszemitizmus és a zsidókérdés jelentőségét, abban csak osztálykérdést látott. Számos momentumot emelt ki az ausztrofasizmus, illetve a náci propaganda osztrák antiszemitizmust növelő hatásáról.

A kommunizmus ״új vallása”

Az ebédszünet után kezdődő szekcióülésen Borsányi György a zsidók munkásmozgalomban való részvételéről tájékoztatta hallgatóságát. Külön tárgyalta a kommunista és szociáldemokrata pártokban való részvételüket. A kommunizmus mint a huszadik század nagy utópiája ״új vallást” adott híveinek. A messianisztikus idea vihetett sok hitét vesztett fiatalt e mozgalom felé. Ugyanakkor a kommunista mozgalomhoz való tartozás erősebb köteléket jelentett a zsidósághoz való kötődésnél, s ez teljes szakítást jelentett a korábbi közösségtől.

Görgey Gábor saját életéből merítve állapította meg, hogy ״osztályidegen” lévén ״nem zsidó létére zsidó lehetett”. Erre a felismerésre akkor jutott, amikor saját bőrén tapasztalta először 1945 végén, hogy a hatalomra jutó új rendszernek szintén szüksége van bűnbakokra. Felolvasását az alábbi gondolattal zárta: Auschwitz után nem lehet többé zsidózni. Ha másért nem, a názáréti miatt, mert ő van a sor elején!

Gárdos Károly (Tel-Aviv) egy 1925-ben, Angliában megje­lent kötetről beszélt. A mű szerzője egy anglikán pap volt, ki a 20-as évek elején két esztendőt töltött Magyarországon. A könyvben élményeit, tapasztalatait foglalta össze. Nem hiányoznak a zsidóságra vonatkozó felületes és elfogult megállapítások sem. G. Birmingham a zsidók opera- és színházbarátságát tartja számon egyetlen pozitív tulajdonságukként.

A másik szekció ülésen Stephen Roth (London) – egyben a konferencia programjának egyik összeállítója – az egyházak és a zsidóság kapcsolatának alakulását vázolta.

Vezér Erzsébet Ady Endre ambivalens viszonyulását vizsgálta a századelő zsidókérdéséhez. Szabolcsi Miklós szellemes előadása – szándékoltan – egy sor kérdést hagyott nyitva: mi a kultúra? mi a magyar? mi a zsidó? mi volt a magyar zsidók hozzájárulása a magyar kultúrához? Csupán egy kiragadott felvetés az előadásból: Valóban a kállói rebbe volt az első, aki híres ״Szól a kakas már” dalával elsőként volt ha- tással a magyar kultúrára?! Lackó Miklós a népi – urbánus vita európai (völkisch, narodnyik), s atlanti gyökereinek vizsgálatának szükségességével indította előadását, majd a hazai eszmetörténeti mozzanatokat tárta fel, bőséges irodalmi illusztrációkkal.

A harmadik délelőtt a szekció ülések jegyében telt el. Az elsőn a pszichológia, a szociológia és a szociálpszichológia iránt érdeklők csemegézhettek. Karády Viktor (Párizs), Kovács András és Erős Ferenc a II. világháború óta eltelt évtizedekben a zsidó egyénben és közösségekben végbemenő identifikációs változásokról beszéltek. Karády a zsidó öntudat Soa utáni problémáiról beszélt. Kiemelte, hogy az identitást számos elem alkotja s számos tényező befolyásolja. Három tipikus háború utáni alternatívát tárt fel: a cionizmust, a kommunizmust s a régi típusú asszimiláció továbbélését.

Erős Ferenc a totalitárius rendszerek zsidó identitásra gyakorolt hatását vizsgálta. Ennek jegyében az identitás bizonyos elemeit a perifériára szorították, mondván az nem is fontos. Ez érvényes volt természetesen más csoportok identitására is. Empirikus vizsgálatok során nagy mértékben mutatható ki az úgynevezett túlélési, illetve másodgenerációs szindróma – utalt a kutatásokra Erős.

Kovács András egy 1983-88. között végzett 117 családot felölelő vizsgálat részben már publikus eredményeit ismertette. Jól ismertek a ״Hogyan tudtam meg, hogy zsidó vagyok?” – kutatás eredményei. Mi a zsidó családok stratégiája a másodgeneráció nemzedékével szemben? A válaszok viszonylag sokszínűek, kezdve az elutasítástól a közösség vállalásának pozitív megnyilvánulásáig. A mai időszak új tendenciájaként a pozitív identitás, az etnicitás kialakulását tartja. Nem tudni pontosan, vajon a cionizmust, avagy a nemzetiségi identitást érti Kovács ez alatt?

Propagandisztikus rendezvény szépséghibákkal

A másik szekció ülésen a politikai témák kerültek előtér- be. George Garai (London) a zsidó kommunista vezetők zsidósággal való konfliktusairól értekezett; Varga László a zsidókérdés 1945-56 közti alakulásáról tartott előadást. Karsai László a Holocaust magyar reakcióját, míg Kertész Imre a Holocaust szépirodalmi vetületét vizsgálta.

Igazi meglepetést a délután adhatott volna. Erre Komoróczy Géza majd egy órás előadása szolgált alapul. A jelenlegi magyarországi zsidó közösségek és intézmények ismertetését követően rátért a szinte valamennyi előadást átszövő gondolat, a mai antiszemitizmus elemzésére. Kifejtette, hogy a hétköznapi életet kétségkívül jellemzik utcai antiszemita jelenségek, bár ennél jóval nagyobb veszedelmet jelenthetne, ha szervezett politikai erő állna mögöttük. Ennek veszélye ma nem fenyeget. Továbbiakban a kormány Janus – arcúságát vette kritika alá. Nem elég – mondta -, ha a kormányzat csak a külföld kedvéért utasítja el a zsidóellenességet, ugyanis erélyesen fel kellett volna lépnie – belföldön – a Csurka- és Csoóri-jelenségek ellen is. További aggodalmának adott kifejezést, amikor magát a konferenciát is propagandisztikus jelentőségűnek minősítette. Igazi veszélynek azonban a fajmagyarság, az idegengyűlölet, a magyar nemzeti etnocentrizmus feléledését tételezte.

Az ülést levezető elnök ahelyett, hogy – miként az számos korábbi esetben történt -, vitára bocsátotta volna Komoróczy Géza vitára jócskán buzdító előadását, a soron következő kerekasztal beszélgetést vezette elő s csak annak végeztével helyezte kilátásba az együttes vitát. A szervezés egyik hiányossága, hogy e beszélgetést nem készítették elő, így a süketek párbeszédének klasszikus esete állt elő. Hogy ez mégsem történt meg, az a beszélgetés résztvevői – Endreffy Zoltán, Kiss Gy. Csaba, Kovács Mária, Szabó Miklós, Englander Tibor és Schweitzer József – helytállásának, néhány irányított kérdésnek és egy közbeiktatott előadásnak (Henry Siegmann a demokráciabeli zsidók öntudatáról) volt köszönhető. Így végül is sok tisztességes és hasznos gondolatot kapott búcsúzóul, aki türelmesen és fáradhatatlanul végigülte a délutáni ülésszakot, pezsgő vitát azonban nem.

Schweitzer Gábor

Címkék:1991-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

MINDEN ESTE EGY GYERTYÁVAL…

Minden este egy gyertyával többet gyújtunk, nyolc napon át ismét fellobban a szemekben a régi fény. ״Áldott vagy Örökkévaló Istenünk,...

FÉNYÜNNEP

Kiszlév hónap 24. napjának estéjén gyújtjuk meg hánukká ünnepének első lángocskáját, hogy aztán nyolc estén át mindig egy-egy gyertya vagy...

Close