Szerzők, szövegek

Hölgyeim és uraim!*

Az Önök elé lépő szerzők egyike meglepő kikötéssel vállalta a ma esti szereplést. Szigorúan szabta jelenléte feltételéül telefonbeszélgetésünk során: csak akkor vesz részt a műsorban, ha nem diszkrimináljuk, ha nem állítjuk, hogy tudniillik nem zsidó. Ha nem osztjuk két részre a Szombat Szalon szereplőit – mint terveztük – ahogy ő mondta: „faji alapokon”, így hát – gondoltuk – feladjuk eredeti tervünket, s ez egyszer kényszerűen beteljesítjük a korábban fejünkre olvasott vádat: egy irodalmi est erejéig „asszimiláljuk a magyarságot”.

A kagylót letéve aztán elgondolkodtam az egyébiránt indulatos mondatba csomagolt közlésen, ami első hallásra korántsem volt megnyerő, nem is igen értettem hirtelen lényegét, különös tekintettel sértettségemre már a szó is borzongatott -: hogy tudniillik „faji alapokon” állok.

Mi volt ez? Mi ez? Lehet, hogy éppen értem szóló, elegáns gesztus? Vagy posztmodem reflex, információ-redukció kísérlet, hogy csupán a vitathatatlan, végletekig lecsupaszított tény kerülhessen nyilvánosság elé? Netán másál, a hagyományból jól ismert példázat, arról szólván, hogy oda-vissza súlyos felelősséget hordozunk kimondott szavainkért, hogy tudniillik ad absurdum mi is „hatásköri kihágást” követünk el, ha azt mondjuk: ti (főleg, ha ők), nem zsidók. Mert az azonosság, túl a hagyomány egyértelmű, szigorú megközelítésén, lehet nem származási kérdés, és kulturális értelemben bizonnyal állítható, hogy nem az, akkor pedig szabad a pálya.

Egy kis identitászavarért mosolyogtam más se megy a szomszédba. Aztán eszembe jutott még, ma különösen figyelnünk kell mondandónkra, s arra, hogy különbségeink ellenére valamiképpen egymás részhalmazai legyünk. Azután arra gondoltam, egy szuverén alkotó végső fokon csakis egyes szám első személyben, művével azonosíthatja önmagát, az általa teremtett valósággal, ha veszi a fáradságot, és farkasszemet néz egy ív papírral, ezért ne próbáljuk kalitkába zárni. S mert manapság kritikai közhely, hogy a műfajok határai lebegnek, egy irodalmi munkadarab besorolása sem egyszerű feladat.

Ott állunk tehát, ahol a part szakad. Döntéskényszerek kihívásában, fogalmi zűrzavarban. S talán jól is van ez így. Megkockáztatom, szaknyelven: szabadság.

Ezért nem mondhatok többet és biztosabbat, mint hogy szerzők és szövegek következnek. Szerzőket fognak látni, s szövegeket hallani. Ám ha végigtekintek a névsoron, szemernyit sem kételkedhetem: szerencsére kudarcot vall az említett s vallana bármilyen – „asszimilációs kísérlet” – bárhonnan bárhová. Mindenki marad, aki, ami volt. Személyiség. Ezért vall markánsan mondandójuk azonosságukról az általuk tételezett, s valamennyiünk megbecsülésére méltó értékekkel.

Szántó T. Gábor

* Elhangzott 1993. március 21-én, a Zsidó Kultúra Napja alkalmából rendezett Szombat Szalon bevezetőjeként.