Szombat előfizetés 2017

Szeizmográfok és betelepülők

Írta: Szegő György - Rovat: Archívum, Izrael, Képzőművészet

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Izraeli építészet a Velencei Építészeti Biennálén

Az idei, immár hatodik építé­szeti biennálé éppen lapunk megjelenése előtt néhány nappal nyitotta meg kapuit Velencében. Hans Hollein építész vi­lágsztár, a nemzetközi kiállítás osztrák főkurátora ezzel a mottóval szabott irányt a bemutatott anyaggal való talál­kozásnak: A jövő érzékelése – az épí­tész mint szeizmográf.” Az izraeli pavi­lon a kiállítás egyik szenzációja. Éppen azért, mert amíg a világon szinte min­denütt a visszafogott gazdasági növeke­dés eszméje korlátozza a településfej­lesztést, Izraelben a rendkívül jelentős arányú új alija kifejezetten igényli az erőltetett ritmusú fejlesztést. Amikor Herzl és társai – közöttük a Magyaror­szágon is építő Oskar Marmorek – ha­zatértek a majdani zsidó államot feltér­képező cionista expedíciójukról, egy olyan, az európai art deco és a kis-ázsiai régió formavilágát ötvöző építészet­ben gondolkodtak, amely igen hasonlí­tott az angol birodalom korai modem gyarmati építészeti törekvéseire. De vé­gül ezt az elméleti stílusirányzatot a va­lóságos új hazában már felváltotta az építészeti modernizmus.

A velencei Izraeli pavilon harminc építész terveit, városrekonstrukciós eszményeit vagy problémafelvetéseit, azoknak a gyakorlatban is megépített alternatíváit mutatja be. Korszerű inf­rastrukturális megoldások, több ezer éves városok és a semmiből kinőtt mo­dem települések ugyanazt a kérdést te­szik föl az izraeli építészeknek: kiala­kulhat-e önálló arca egy sokféle kultu­rális gyökérből származó népességű or­szág építészetének, mit kezdjen a meg­lévővel és hogyan építse föl az eljöven­dő teremtett környezetet. A század első felében a jórészt Közép- és Kelet-Európából Palesztinába érkezők, beleértve az építészeket is, az internacionális modernizmus új formanyelvét hozták magukkal. Ezt használták az új haza, az új település, az új otthon létrehozásá­ra. Észak- és Dél-Amerikát leszámítva, sehol olyan arányban nem került a tele­pülések szerkezetébe a modernista eszme építészete, mint itt. Olyan egyöntetűen modern stílusú települé­sek, mint például Tel-Aviv vagy Netanya, alig akadnak a világon.

A belépőt a félhomályos belső tér­ben egy falra festett, színpadias fénnyel kiemelt, prófétai jelmondat fogadja. A német építészeti expresszionizmus egyik óriása, a Berlin környéki futurista Einstein-torony, majd a jeruzsálemi Ha­dásza Kórház tervezője, Erich Men­delssohn 1940-ben így fogalmazott: „Palesztina ma a legmodernebb civili­záció és a legősibb kultúra egyesülését jelképezi. Ez az a hely, ahol az értelem és a látomás, az anyag és a szellem ta­lálkoznak. Ebben az elrendezésben, amelyet ez az egyesülés kínál, az ara­bok és a zsidók, egyazon szemita népcsalád tagjai, egyformán részt vállal­nak.” A történelem mégsem így alakult. A modem zsidó állam építészete nem teljesedhetett ki a zsidó és arab hagyo­mányok kettősségében. Mégis, az arab környezetből érkező észak-afrikai és nyugat-ázsiai alijahullámok behozták a térség népi építészetének igényét és ta­pasztalatait. Ez sokban megfelel a mo­dernizmussal szemben álló organikus építészet szókészletének, ugyanakkor kiemeli azt a fogalmat, amelyet a pavi­lon ideológusai, David Guggenheim és Omri Eytan építészek, az internacionális stílusokkal szemben mint lokalizmust határoztak meg. A kortárs izraeli építészet, a modernizmus ideológiájá­nak halványulásával, egyre inkább in­tegrálta ezt az irányulást. Sokan a hely diktálta formavilágot helyezték előtér­be az univerzális, geometrikus megol­dások ellenében. Itt tartottak, amikor egy szűk évtizede nyugatról nemcsak a posztmodem építészet érkezett meg, hanem több százezer egykori szovjet­unióbéli zsidó – köztük nagyszámú épí­tész – is. Ez az egyszerűnek egyáltalán nem mondható folyamat a pavilonban (tervezője Ori Abramson) sejtelmes gomolygásban válik látomássá. A félho­mályban nyilvánvalóan valami titokza­tos dolog születik, lebegő vásznakon mint vitorlákon, egy-egy rafináltan irá­nyított fénysugár mutatja a rájuk nyom­tatott vázlatokat, tervrajzokat, épületfo­tókat. A tervek Akko, Názáret, Jeruzsá­lem egy-egy épületére, illetve városré­szére vonatkoznak, valamint az ország közlekedési rendszerére, utakra, autó­pályákra, csomópontokra, repülőterek­re. Az ősi városokban a városrehabilitá­ció és a funkciókeresés együtt választ­ja meg az épületek régi-új lehetőségeit. Az akkói világítótorony, az egykori szerájban elképzelt kulturális-oktatási központ, az új szállodák és az óváros kor­szerűbb átfogalmazása egymástól idő­ben távol eső kultúrák összehangolásá­ról szól. A központi terek, parkok, talál­kozási pontok átgondolása viszont a mai izraeli társadalom multikulturális karakterét képezi építészeti formákká – mondaná egy hűvösen tárgyilagos tu­dósító. De nem csupán ennyiről van szó. A világ építészeti trendjei egyelőre nem találják a keresett utat. Izraelben viszont ma az építészet nem csupán hi-tech iparág vagy stilisztika, hanem ezeknek a megközelítéseknek is vá­laszt ígérő lét- és identitáskérdése.

 

Címkék:1996-10

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Emma és Eszter

Emlékszem, lassan harmincöt éve, hogy a két nagyanyám - egyik zsidó, másik katolikus - összefogott, s kibéreltek egy házat a...

Nézz vissza haraggal?

Zsidó Híradó, 1896. évi 4. szám Az orsz. rabbiképző-intézet éppen megjelent értesítője első helyen a mil- leniumról és az ezen...

Close