Szégyenbélyeg-gyűjtemény

Írta: Pelle János - Rovat: Archívum

HA EDDIG KÉTSÉGES VOLT, ma már nyilvánvaló: szükség volt a folyóiratunkra, s arra, hogy egy orgánum – mégoly szerény legyen is – felvállalja a zsidó értelmiségi identitás képviseletét, s partnerül kínálkozzon egy olyan dialógusban, melyben eddig épp az érdekelt fél nem szólalt meg soha…

Újra elolvastam Csoóri Sándor válaszát Mécs Imre nyílt levelére; a kiváló költő esszének is beillő cikke a Magyar Nemzet 1988. november 24-i számában jelent meg. Úgy érzem, véleményt kell nyilvánítanom. Konkrétan: „az antiszemitizmus vádjáról”, a Csoóri áltál emlegetett szégyenbélyegről, amit szerinte előbb a kommunisták, vagy az utóbbi időben a szabad demokraták sütöttek a népi írók, majd az MDF vezetőinek homlokára. Csoóri hevesen – s ami a személyét illeti: teljes joggal – védekezik az inszinuáció ellen, amit ugyanolyan bántó és elnagyolt rágalomnak tekint, mintha „valaki a Szabad Demokraták Szövetségéről azt trombitálná folyton, hogy a fővárosi zsidó származású értelmiségiek pártja”.

Furcsa, mennyire gazdag a XX. századi magyar történelem szégyen-bélyegekben, kiközösítő jelzőkben. Tételezzük például fel, hogy egy elvakult dzsentri sértésként mondja valakinek, hogy „paraszt”. (Azért hangsúlyozom, hogy mondja, mert épelméjű ember soha nem nyomtatta ki pejoratív jelzőként, hogy „paraszt”.) De ha már valaki ezt az ostoba sértést kiejtette a száján, mi mást tehetett még hozzá? Mondjuk azt, hogy „te magyar, kálvinista paraszt!”? Ezzel szemben a zsidó, mint becsmérlő jelző újabb szégyenbélyegekkel való bővítésére mindig tág tehetőség nyílt. Lehetett valaki „sehonnai zsidó kommunista”, vagy „kozmopolita zsidó értelmiségi”. E minősítéskombinációk egyben azt is elárulják, hogy ki, s hozzávetőlegesen mikor használhatta őket: a század első felében szólalhatott meg ekképpen egy alacsony kultúrájú, de nagyra törő politikai ambíciókkal rendelkező ébredő vagy később egy nyilas; megjegyzendő, hogy tisztességes keresztény magyar értelmiségi soha nem alacsonyodott le az ilyen sértéshalmozáshoz.

Szerencsére most már más időket élünk. Mégsem megnyugtató, hogy az MDF egyik vezetője, Csoóri Sándor szerint mostanában új szégyen-bélyeg járja: az antiszemita, a zsidógyűlölő. Ezzel kapcsolatban először is azt kellene tisztázni: ki osztogatja ezt a szégyenbélyeget, utána pedig azt, hogy van-e valami alapja, avagy ugyanolyan légből kapott sértés, mint az, ha valaki azzal rivall a szomszédjára: „te leprás!”

Az MDF néhány vezetője szerint az SZDSZ ördögi taktikája az, hogy őket antiszemitának nevezik. Jó lenne azonban tetten érni azt a szabad demokrata vezetőt vagy jelesebb személyiséget, aki nyilvánosan zsidógyűlölettel gyanúsítja meg az MDF vezetőit vagy híveit. Legjobb tudomásom szerint azonban ilyen SZDSZ-vezető mutatóban sem akar mint ahogy az MDF választmányának tagjai sem olyan ostobák, hogy ország-világ előtt megsértsék az alkotmányt, mely szigorúan megtilt mindennemű faji vagy felekezet uszítást.

Hazai vitapartnereknek nem lenne szabad efféle szégyenbélyegeket osztogatni, vagy ezekre panaszkodni. Az antiszemitizmus tehetetlen vádjáról azonban annyit érdemes, megjegyezni, hogy az valójában egyenlőségjelet próbál teremteni az 1940-es évek népirtásba torkolló zsidógyűlölete és a „túlméretezett zsidó érzékenység” okozta károk között.

Más kérdés, hogy a külföldi sajtónak nem lehet megtiltani, hogyan reagáljon erre a témára, s ha például egyes nyugati lapok a népszavazásról szólva nacionalistának vagy antiszemita ízűnek ítélték az MDF egynémely bojkottjelszavát vagy propagandafogását, arról nem a „kozmopolita zsidó propagandagépezet” tehet. S ha valakinek mégis ez a véleménye, jobb, ha nem ad nyilvánosan hangot neki, ha nem akarja,; hogy antiszemitának bélyegezzék.., ugye, milyen ördögi ez a kör?

Itt lenne az ideje annak, hogy a népi írók s az MDF vezetői se hadakozzanak tovább a démonokkal, s ha netán szégyenbélyegeket vesznek észre a homlokukon, azért ne másokat okoljanak.

Címkék:1990-01

[popup][/popup]