Szombat előfizetés 2017

Kettős hiba, halk remény

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Szántó T. Gábor

Már megint hibáztunk. Ezen a te­repen az ember minduntalan aknára lép, bármennyire jóhi­szemű, bármennyire is a tisztánlátás, mi több: a tisztán láttatás szándéka ve­zérli.

A baj már ott kezdődik, hogy felhí­vunk valakit (vagy nem hívunk, mert ki­felejtjük, mert elfelejtjük, mert későn jut eszünkbe, vagy mert nincs gumiból a lap, az idő pedig irreverzíbilis, ezért valahol véget kell vetnünk a felkérések­nek).

Felhívunk tehát valakit, és azt mond­juk: fiatal, nem-zsidó írókat kérünk fel, hogy készülő összeállításunkban írja­nak a zsidósággal kapcsolatos élmé­nyeikről. In concreto: mit jelent számukra a zsidó kultúra, a Biblia, hogyan találkoztak a zsidósággal, bármiféle je­lenséggel, amely ezzel összefügg; je­lenbe számukra ez valamiféle élménya­nyagot, ugyan mondanák el, mire asszociálnak, ha azt a szót hallják: zsi­dó. Pillantanánk hűvösen csillanó tük­rükbe, vizsgálgatnánk a magunk ábrá­zatát.

A megilletődött filoszemitizmuson vagy a pragmatikus kérdésfelvetésen túl, mennyit tudunk Fizetni flekkenként, két másik zavarba ejtő reakcióval is szembesülhetünk, amely bennünket is zavarba hoz:

A verzió:

A vonal végén rövid, kínos csend fo­gadja a felkérést, majd bizonytalan, ta­pogatózó válasz következik. A/l: „A helyzet az, hogy én apai/anyai ágon zsi­dó származású vagyok, de már a nagyszüleim is kikeresztelkedtek… nem gyakorolják… satöbbi”. A/2: „Nekem az egyik nagymamám zsidó. Akkor én most nem írhatok?”

Erre az esetre nem lévén felkészülve (mert eszünkbe sem jutván, nem lévén kiképezve), kollégánk, az összeállítás szerkesztője (ártatlan filosz) szigorú hangon elutasít: sajnos, ilyen módon el kell állnunk a felkéréstől. A melléklet rendezőelve, hogy a szerző ne érintett­ként, családi örökségeként, ládafiából előkotort hagyatékaként viszonyuljon a témához, hanem idegenként, a másik ember, társadalmi csoport létélménye­ként, kultúrájaként, vallásaként, kívül­állóként beszélje el, mit jelent számára a zsidóság. Und so weiter…

A mi hibánkból, tévedésünkből, in­formációhiányunkból felkért, némikép­pen zsidó szerző megszégyenülten te­szi le a kagylót. Részint lelepleződött, részint kirekesztetett. Ilyesmi garantál­tan nem fordult még elő vele: zsidók zsidózták le, ráadásul ezért nem publi­kálhat egy zsidó lap összeállításában. Szerkesztőkollégánk hasonlóképpen pirul: garantáltan nem diszkriminált még senkit zsidósága miatt.

B verzió:

A vonal végén rövid, kínos csend után határozott, dramaturgiai okokból esetleg felcsattanó sértett hang fogadja a felkérést: „Miből gondoljátok, hogy nem vagyok zsidó? Honnan veszitek a bátorságot, hogy valakiről azt feltéte­lezzétek, hogy nem zsidó? És egyálta­lán: miféle dolog ez a listázás?”

Szerkesztőkollégánk velünk együtt pirul. Tudjuk, milyen érzés, ha az em­bert stigmatizálják, ha a szabad identi­tásválasztás jogát tőle elvitatják. Mert hát tényleg, miből gondoljuk, honnan a bátorság, és miféle dolog ez az egész?

Mi tagadás, egyik kérdésre sem kön­nyű felelni. Vannak hagyományos vála­szaink, ám ezek csak a hagyomány rendszerén belül értelmezhetők. Ahogy kilépünk a modem világba, egy másik rendszerbe, válaszaink és kérdéseink kommunikációs zavart okoznak: tradí­ció és modernitás értékkollízióját. El kell ismernünk: kettős hibát vétettünk. Csak a zsidókat meg a nem-zsidókat hoztuk kellemetlen helyzetbe.

Ebből is látható: létező problémára hívjuk fel a figyelmet.

Csakhogy erről a problémáról beszél­ni korántsem egyszerű a politikailag korrekt közbeszéd nyilvánosságra és objektivitásra méretezett – esetünkben kissé steril – nyelvén.

Maradnak a kósza próbálkozások. Lám: azt sem tudjuk, ki zsidó, ki nem az. Akad, aki magáról sem tudja ponto­san. Tekinthető ez is eredménynek; né­melyek annak is tekintik. Azért halkan megjegyezném: az sem lenne lebecsü­lendő, ha tudható volna kinek-kinek mivolta (önmaga és mások számára is), és senki nem érezné tehernek e tényt és tudást. Ettől függetlenül a zsidóság is lehetne választható világnézet, ahogy kezdettől és lényegénél fogva az is.

Szerzők és olvasók tekintsenek min­denesetre ügy ránk, mint jó szándékú, esetlen elefántra a porcelánboltban. Forgolódunk, nézelődünk. S ha a jelen összeállításunk felvetette (zsidó és nem-zsidó) kérdésekre nem is tudunk válaszolni, eztán is örömmel közöljük zsidók és nem-zsidók írásait. Azokét, akik megtiszteltek most bennünket szövegeikkel, és azokét, akikhez – ön­hibánkból – ezúttal nincs szerencsénk.

Mert egy dologban biztosak vagyunk:

Zsidók és keresztények önmagukhoz való viszonya, valamint a zsidó-keresz­tény viszony, akár teológiai-eszkatológiai, akár társadalmi értelemben az egyik legfontosabb kihívás a XXI. században is. A jó szándékú, hibát vétő beszéd, mely e viszonyt illeti, még mindig na­gyobb hasznot hajt, mint a bátortalan, tehetetlen hallgatás. Aki kérdez, választ remélhet. Aki választ választ, maga is kiválasztatik. Az indulatos nagyszülők és a néma szülők XX. századi nemzedékei után adassék meg nekünk a be­szélgetés képessége.

Címkék:2001-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Péntek este (1977. szeptember)

Háy János Péntek este (1977. szeptember) Jött a Hold, én pedig mentem a bar­na lánnyal éppen a Dohány utcai templom...

Séta egy vers körül

Karafiáth Orsolya Séta egy vers körül Sokat gondolkodtam azon, hogyan is tudnám ezt az írást elkezdeni, illetve hogy van-e nekem...

Close