Szombat előfizetés 2017

Számadás

Írta: Balassa Péter - Rovat: Archívum, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

(Kertész Ákos: Zakariás. Máyer Nyomda és Könyvkiadó, 1996, 363 oldal, 588 Ft)

Másodszor jelenik meg ez az érdekes, fontos és jó regény. Amikor először, a rendszerváltozás évében napvilágot látott, jellemző módon alig övezte figye­lem, holott éppen arról lehet olvasni benne, ami akkor az utcán, a politikai életben, az újságok hasábjain, az em­beri lelkekben, ösztönökben, indulatok­ban zajlott.

Zakariás Géza, öregedő, állástalan színész, lényegében a karrierje végén, igen nehéz egzisztenciális és lelki körül­mények között barátjának, az elbeszé­lőnek elmondja – szaggatottan, kitérők­kel, nem lineárisan – élete történetét. Nemhogy elmeséli, hanem mondja, mondja, záporozza az epizódokat, ku­darcsorozatokat és rövid kivilágosodásokat a narrátor fejére, fülébe, intellek­tusába, érzékeibe.

Ez az élettörténet a hontalanság és az itthon-lét, a kettős azonosság és az azo­nosságvesztés, a választások és a dön­tésképtelenségek, szerelmek és csaló­dások dualitásaiban strukturálódik. Min­den kettőssége ugyanakkor történelmi-­politikai kontextusával együtt kel életre. A magyar történelem utóbbi ötven, öt­venöt évének két legmeghatározóbb korszaka ez a kontextus, az egyik 1944-gyel jelölhető, s ami oda vagy onnan ve­zetett máig, a másik a hosszú szocialis­ta, különösen a Kádár János nevével jelzett időszak. Kertész Ákos nem keve­sebbre vállalkozik, mint hogy számot vessen egy lelkiismeret-vizsgálaton ke­resztül azzal, hogyan lehetett identitá­sokat újra meg újra megteremtve és le­bontva, vállalni és elutasítani ezeket a korszakokat – és közben még életben is maradni, kreálni valamit. Zakariás Géza élete, miként mestersége, szerepjátszá­sok és őszinte játékok sorozatából ra­kódik össze, illetve bomlik fel, magán­élet és közélet szétszálazhatatlan egysé­gében. Kertész Ákos a mai irodalomban ritka példaként a realista és a modem próza ötvözésével, kettősségeinek és összeegyeztethetetlenségeinek bátor megmutatásával alkot valami értékeset.

Regénye mintha azt mondaná, olyan­-amilyen formájában, szerkezetében, áradatszerű írásmódjával, hogy ebben a fél évszázadban nem lehet többé sem koherens magyarságidentitásról, sem koherens zsidóságidentitásról beszélni, valami egység, valami bizalom és erő végképp elveszett az egyén számára, odakint és idebent végzetesen összekuszálódott, ugyanakkor szét is szakadt. Miképpen lehetne a hazugságokon keresztülvergődni valamilyen saját-igazságig? Hogyan lehetne nyugvópontra jutni az itthon-lét és a szökés, a megtagadás dilemmájában? Miért jelent megoldha­tatlannak tűnő problémát baloldali, ple­bejus demokratizmus és a létezett szo­cializmus – egyszerre? Hogyan hasad meg ezekben az egyeztetésekben ész és szív, értelem és érzelem, érzékek és logika, könyv és személyes intuíció? Mi­ért jelent továbbá megoldhatatlan konf­liktust zsidóság és magyarság azonos súlyú, érzelmi telítettségű és belül problémátlan, kívül állandóan megkérdője­lezett egysége? Talán az utóbbiban a legszenvedélyesebb és a legújszerűbb Kertész regénye, és a ’90-es évek elején feltört szégyenletes „Kulturkampf” vagy ideológiai háborúskodás és előzményei­nek egyik legfontosabb kordokumentu­ma, hozzászólás mindahhoz, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. Azt mondanám, hogy mindazoknak el kellene olvasni s a felelős szakmának fi­gyelnie rá, akik úgy gondolják, hogy Ma­gyarországon még az említett harc és háborúskodás; ellenére sem végeztetett el egy igen fontra munka a nemzeti lelkiismeretben, a lelkek jó részében – magyarság es zsidóság katartikus meg­békélésére gondolok. A hangsúly a megtisztuláson volna, a vállaláson és a kézfogáson. Kertész Ákos Zakariás cí­mű regénye ennek az előttünk álló és nehezen kiküzdhető katarzisnak egy fontos eleme, állomása, amennyiben tépettségében, dúltságában, szenvedé­lyes kérdezésében és tragikus eldöntetlenségeiben olyan kérdéseket tesz föl, amelyeket mostanában, nem kérdező, inkább klisészerű rövid válaszokhoz szokott korunkban bántóan, kellemet­lenkedőn és idegesítőn újra meg kell kérdezni – a temetetlen holtak emléké­re, akik árnyékot vetnek az élők lelkiismeretére, pontosabban önismeretére. Világos önismeretünkhöz végre az is hozzátartozna, hogy ne hallgassunk közelmúltunkról és ne egyirányúsított verdiktek, véleményszajkózások men­tén temessük be azt, ahelyett, hogy tisz­tességesen elföldelnénk. A Kádár-kor­szak és a magyar antiszemitizmus való­di lelki térképének feltárása a fikció­ban Kertész Ákos művészi és szellemi bátorságára vall – becsüljük meg ezt a számadást.

 

Címkék:1997-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Fekete bőrű képviselő

A májusban választott Kneszet az első, amelynek Etiópiából származó „falasa" tagja is van. A 35 éves Adisu Messele a Munkapárt...

1997. januári szám

Fekete bőrű képviselő Kertész Iván: Nagy, de be nem fejezett monográfia Nógrádi Gábor: Mi a titka? Bíró Tamás: ÉLT 1996-1913=83...

Close