Szombat előfizetés 2017

Szabolcsi Miklós halála és maradandósága

Írta: (Rónay László) - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Szabolcsi Miklós halála és maradandósága(1921-2000)

„Européer” volt, abból a fajtából, amelynek képviselői minden fontos és értékes művészeti jelenséget számon tartanak, s azokkal igyekeznek megter­mékenyíteni a közgondolkozást, a nemzeti kultúrát. Családi hagyományai­ból is merített: nagyapja: Szabolcsi Miksa és édesapja, Szabolcsi Lajos az Egyenlőség vezéralakja volt, nagybáty­ja, Szabolcsi Bence az egyik legnagyobb magyar zenetudós. A család éle­tét azonban beárnyékolta a növekvő, majd legalizált antiszemitizmus, amely­nek fájdalmas következményei apa és fia életére is hatással voltak. Érthető, hogy 1945 után Szabolcsi Miklós a bal­oldal felé tájékozódott, s 1956 után az irodalompolitika egyik fontos személyi­sége lett. Talán csekélység ilyet állítani, de ez a szerepe alkatától és műveltsé­gétől is idegen volt. Olyan határozatok szakértője, olyan irányelvek képvi­selője lett, amelyeket ízlése és biztos ítélőképessége aligha fogadott be komoly belső küzdelmek nélkül. De kép­viselte őket, s életművének ez a része minden bizonnyal elporlik majd. Mint ahogy születésük pillanatában érvényü­ket vesztették azok az elemzések is, amelyeket a felsőbbség iránymutatásai és elvárásai szellemében ő felügyelt az Irodalomtörténeti Intézetben.

De ezek mellett az alkalmi munkák mellett már akkor sokkal nagyobb ener­giával és kedvvel tevékenykedett nagy költői szerelme, József Attila körül. Irányításával egyre tekintélyesebb kö­zösség munkálkodott a költő életművé­nek feltárásán. Azok az ideologikus el­várások, amelyeknek igyekeztek eleinte megfelelni, aligha vitték célja felé a ku­tatást, némely nyomuk Szabolcsi Miklós hatalmas monográfiasorának első két kötetében is felfedezhető, de már e könyvei is megkerülhetetlenek azok számára, akik e század húszas-harmin­cas éveiről akarnak beható ismereteket szerezni. A további két kötet a magyar irodalomtörténet-írás jeles teljesítmé­nye, bámulatos, példamutató szorga­lom és hozzáértés dokumentuma. Egy időben szinte kötelező volt monográfiát írni irodalmunk nagyjairól. Szabolcsi Miklós az egyetlen, aki tető alá tudta hozni vállalkozását, s közben – csak úgy mellékesen, monográfiasora háttér­anyagaként – megírta a két világháború közötti magyar művelődés történetét is, hiszen József Attiláról szólva mindent visszaidézett, ami a költő korában je­lentékeny szellemi erőfeszíté­sekről, eredményekről árulko­dott. S ugyanúgy járt el a vilá­girodalmi összefüggések feltá­rása kapcsán is. Nem véletlen, hogy ismeretei birtokában re­mek kis összefoglalást írt Világirodalom a 20. században címmel, középpontjában az avantgárddal, amelynek ki­tűnő ismerője és feltárója volt.

A tudóst kiegészítette a nevelő, ne­velőként gyakran érzett rá arra, kiben rejlik tehetség, elhivatottság. Abból a csapatból, amelyet a József Attila-kutatásokra ösztönzött és vezényelt, elis­mert tudósok emelkedtek ki, s ebből a körből fontos könyvek születtek a költőről és koráról. Abban a szerencsé­ben volt részem, hogy az egyetemen ugyanakkor tartottuk óráinkat, s előtte mindig mód nyílt egy kis eszmecserére. Egyre nehezebben járt, utóbb már bot­ra támaszkodva, de lucidus, bámulato­san tájékozott maradt. Volt benne vala­mi vonzó nyitottság, amellyel szóra bír­ta az embert, s egy-két elejtett megjegy­zésével arra késztette beszélgetőtársát, hogy elgondolkodjék, hátha más összefüggéseket kellene keresnie, még ezt vagy azt el kellene olvasnia. Érdeklődé­se ösztönzőnek bizonyult, átsugárzott hallgatóira is, akiket néhány alkalom­mal helyette vizsgáztattam, s mindig érezni véltem feleleteikben professzo­ruk szellemiségének lenyomatát, amelyben Bach vagy Mozart, de legfőképpen Bartók épp úgy jelen volt, mint József Attila vagy Füst Milán, aki­vel ugyancsak eredményesen foglalko­zott.

Mondataiban mindig érezni lehetett szemernyi iróniát. Gondolom, ez ter­mészetes is olyan valakinél, akihez ilyen közel állt Karinthy Frigyes.

Amikor utoljára találkoztam vele egy doktori dolgozat védésénél, feltűnt, mi­lyen halkan, nehezen beszél. Elválá­sunkkor kezet fogtunk, s azt mondta: „Találkozunk ősszel.” Sajnos a szem­élyes találkozásra többé nem kerülhet sor. De egy-egy tanulmányra ké­szülődve, vagy tankönyvi fejezetet írva azért mégis találkozunk. Legfontosabb könyvei ugyanis társaink maradnak. A kérdései és az óra előtti kézfogás azon­ban fájdalmasan hiányoznak.

Rónay László

Címkék:2000-10

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

In memoriam Szabolcsi Miklós

In memoriam Szabolcsi Miklós Évekig, évtizedekig voltak olyan kol­légái, tanítványai, olvasói, akik nem voltak képesek arra, hogy magatartásá­nak egységét megértsék....

A zsidóság – kelet-európai tankönyvek tükrében

A zsidóság – kelet-európai tankönyvek tükrében Az American Jewish Committee (AJC) nevű szervezet, amely intenzí­ven foglalkozik a kelet-európai zsi­dóság gondjaival,...

Close