Szombat előfizetés 2017

Kell-e zsidó filmfesztivál – egy filmsorozat és konferencia elé

Írta: Surányi Vera - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Kell-e zsidó filmfesztivál?Egy filmsorozat és konferencia elé

A Szombat úttörő vállalkozásként egy olyan háromnapos vetítés-so­rozattal egybekötött eszmecserét rendez, amely a magyar filmművészetben mutatja be a zsidóság ábrázolását.

Visszatekintve az elmúlt csaknem tíz évre, a rendszerváltás után a zsidó filmes rendezvények sűrűn követték egymást. A zsidó kultúra napjának megünneplése mára pedig hagyománnyá vált. Először a Marczibányi Téri Művelődési Házban ren­dezték meg, majd vidéken is, új színfoltot teremtve kulturális életűnkben. A legelső zsidó témájú filmfesztivált 1990 májusá­ban a Magyar Filmklubok Szövetsége szervezte (Schiffer Pál, Pápes Éva, Gervai András és jómagam) amikor végre, több éves huzavona után zöld utat kapott a Művelődési Minisztériumtól. Az illetéke­sek korábban úgy vélték, hogy nem kell „hergelni” a kedélyeket egy „ilyenfajta fesztivállal”. A rendszerváltást követő re­ményt keltő, eufórikus hangulatban az emberek néha kicsit csodálkozva, de örömmel figyeltek fel a Váci úti Kossuth mozi előtti hatalmas táblára: Első Buda­pesti Zsidó Filmfesztivál. Ekkora plakátra kinyomtatva ezidáig a „zsidó” szó még nem került közszemlére. (Ma már senki sem kapja fel a fejét, amikor zsidó ren­dezvényekről értesül). A fesztivált Szabó István filmrendező nyitotta meg, s a négyszáz férőhelyes Kossuth mozi estéről estére megtelt. A fesztivál pénzügyi felté­teleit egy párizsi alapítvány és több külföl­di kulturális intézet biztosította. A filmek jelentős részét külföldről kellett megsze­rezni, és ez páratlanul sok szervezéssel és költséggel járt, de a szándék az volt, hogy a különböző országokban készült művek minél árnyaltabban és minél több szempontból mutassák be a világban szétszóródott zsidó sorsokat a holocaust előtt és után.

Van e szükség ilyen fesztiválra? Léte­zik-e zsidó film? Ha igen, mit jelent ez? A téma vagy az alkotó határozza meg a film jellegét? Ezek és hasonló kérdések me­rültek fel a sajtóban a vetítéseket követő­en. Szimpatizáló, kétkedő és támadó cik­kek vitatkoztak egymással. Azóta az élet bizonyította, hogy minden olyan feszti­vált érdemes megrendezni, amely gon­dolkodásra késztet, s amelynek során színvonalas, máshol nem látható alkotá­sokat láthatunk. A zsidóság sorsát Ma­gyarországon csaknem ötven éven át hallgatás övezte. A téma szinte teljesen tabu volt a közéletben és többnyire a ma­gánéletben is. Sok családban elhallgatták a gyerekek előtt származásukat, a szülők származását, a családtagok sorsát. Az el­fojtások, elhallgatások, hazugságok és előítéletek jelezték a zsidóság sorsához, társadalmi szerepéhez való viszonyt. Ezek a rendezvények hozzájárulnak a tár­sadalmi tolerancia erősítéséhez, és elő­segíthetnek egy egészséges folyamatot: azt, hogy nyíltabban lehessen beszélni hovatartozásról, a magunk és a mások sokféleségéről. Hogy egyáltalán megta­nuljunk beszélni és beszélgetni róla…

Idézzünk néhány véleményt, amelyek az első zsidó filmfesztivált követően je­lentek meg a sajtóban. Talán ezek is ér­zékeltetik: van miről beszélni a Zsidó sor­sok magyar filmen című decemberi kon­ferencián.

..Jóllehet a fesztivál nemzetközi jelle­gű és a rendezvényt több bel- és külföldi intézmény támogatja, mint például a Bri­tish Council, mégsem látom célját és értel­mét az egésznek…egészen másról szól (egyfajta zsidó identitástudatnál lényege­sen többről) mondjuk Szabó István műsor­ra kerülő alkotása, az Apa, és megint egé­szen másról Lanzmann végtelen hosszúsá­gú, csakugyan a Holocaust problémáit kö­rüljáró dokumentumfilmje, a Soah.

Nehogy félreértés essék, le kell szö­geznem: e sorokat olyasvalaki írja, aki szerencsés véletlen folytán túlélője a Ho­locaustnak. Már csak azért sem lehet elvi vagy gyakorlati ellenfele semminek, ami zsidó…”

(Esti Hírlap, 1990. május 16., bt)

…Egy. a témában illetékes államtit­kár a Napzártában azt mondta, hogy a magyarországi zsidóság a legrejtőzködőbb magyar nemzetiség….ilyen körül­mények között nem csoda, ha zsidónak vélnek például becsületes katolikusokat is. csupán egy szerencsétlen kecskeszakáll okán. Pedig ha a zsidóság nem rej­tőzködne. még az is kiderülhetne, hogy nem mindenki zsidó, aki másként gon­dolkodik… Persze ha elismerjük a más­ként gondolkodás jogát, már nem az a fontos, hogy ki mondja, hanem az, hogy mit mond… S akkor az ikszedik budapes­ti zsidó filmfesztivál az lesz végre, aminek egyébként ezt az elsőt is szánják a szervezői: a filmművészet iránt érdeklő­dő közönség kulturális élménye.

(Élet és Irodalom, „Mi ez, zsidó filmfesztivál?”, 1990. május 18., V.Á.)

…még mielőtt megkezdődött volna ez a fesztivál, máris akadtak, akik nem értették: mire való. Hát arra. hogy egy bizonyos kultúrateremtő erő. amely va­lóságban létezik és nemzetközi kulturális tényezőként is vállalja önmagát, bemu­tatkozzék az érdeklődőknek…”

(Népszabadság, „Szerdától szerdáig: egy különleges filmfesztivál”. 1990. május 23.)

…E kulturális eseménysorozat a kö­zeledést szeretné szolgálni…”

(Magyar Nemzet, „A könyv népe filmen”. 1990. május 23., -l-s)

…Az írott sajtóban, folyosói beszélge­téseken olvashattuk, hallhattuk jó szán­dékú emberektől is: minek itt és most az irritált felületeket tovább dörzsölni az emberek lelkében? Miért kell éppen most zsidó filmfesztivált tartani? Számomra nyilvánvaló: annyiban van igazuk, hogy nem most, hanem már tegnap el kellett volna kezdeni a zsidó keresztény kultúra nyilvános párbeszédét…”

(Pesti Hírlap, 1990. május 24., P. Z.)

…Lehet, hogy V. Á. nem is sejti, hogy tudósításaiba szőtt publicisztikai indula­tával tulajdonképpen lefokozta a zsidó filmfesztivált, mert védekező-támadó írása egyfajta jogos (vagy jogtalan?) ér­zékenységet panaszolt fel megint, ahe­lyett. hogy lelkes toborzóként úgy invi­tált volna erre a fesztiválra, hogy az csak elnevezésében zsidó, de tartalmában, ér­tékkínálatában méltó az egész nemzet fi­gyelmére, megbecsülésére.”

(Élet és Irodalom, 1990. május 25., P. L.)

…Sok száz filmből válogathattunk volna (ha a forgalmazók és producerek ezt lehetővé tették volna), mert úgy tű­nik, a zsidó és nem zsidó származású ren­dezők számára fontos ez a téma. külön­böző megközelítésben újra és újra fel­bukkannak a zsidó témájú filmek. Ezért is tűnik ízetlennek H.Gy. eszmefuttatása a rendezők származásáról. Természetesen mi sem ennek alapján válogattuk ki a filmeket, hanem tartalmuk alapján…”

(Magyar Hírlap, „Milyen fesztivál a Zsidó Filmfesztivál?”, 1998. június 1., S. P.)

…A zsidó filmfesztivál hülyeség. Mert mi a ’zsidó’ a ’zsidó filmfesztivál’-ban? A film? A fesztivál? Vagy – na, persze – a téma? …Ha ennyiféle filmben – gondol­nám – csak a ’zsidó’ téma a közös, akkor valójában semmi sem közös bennük. “Egér-filmfesztivál?” – gondolnám. De akkor, nini, előkunkorodna eme huszon­egyedik századi gondolatom malaclopója alól az egérfarok.”

(Beszélő, 1990. június 2., B. I.)

Pár hónappal a rendszerváltás után még ingerültséget váltott ki a „zsidó” szó puszta említése is. nem csoda, korábban az írott sajtó, és általában a média meg­kerülte nem csak a fogalmat, de az egész problémakört is. A kérdést óvatos szem­érmességgel kezelte. Megjelent ugyan néhány irodalmi mű (pl. Ember Mária: Hajtűkanyar) és publicisztika ebben a tárgykörben, Száraz György könyve (Egy előítélet nyomában) például nagy vissz­hangot keltett, de csak szűkebb körben maradt beszélgetés, vita tárgya.

Az első fesztivál óta sok hasonló tema­tikájú eseményt rendeztek Budapesten és vidéken. Az Anna Frank világa és az Identitás és hagyomány például az Örökmozgó Filmmúzeum két, nagy visszhangot kiváltó filmsorozata volt. Ez utóbbin Claude Lanzmann is megjelent egy közönségtalálkozón (1992) a Soah című filmjé­nek vetítése után, amelyet a Magyar Tele­vízió annak ellenére nem sugárzott, hogy 1990-ben megvette a jogokat… De így is­merhették meg a magyar nézők Jolanta Dylewskát, a kiváló lengyel dokumen­tumfilmest, aki a varsói felkelésről készí­tett filmet, az amerikai haszidok életét Oran Rudavsky filmje nyomán, vagy Yale Stromot New Yorkból, aki egyszerre fotós, dokumentumfilmes és klezmerzenész. S hogy szükségünk van-e ezekre az ismeretekre? Feltétlenül. A film az egyik legjobb közvetítője a világban előforduló különböző szellemi áramlatoknak és ezek ismerete árnyalja és mélyíti a világ­hoz való viszonyunkat.

Csaknem tíz évvel később, napjaink­ban már senki számára sem meglepő, sőt egészen természetes a különböző né­zőpontok felszínre kerülése. Az álláspon­tok fellángoló-elcsituló viták kereszttüzé­ben ütközhetnek, és a gondolatok az esz­mecserék során lassanként tisztázódhat­nak. Az is természetes, hogy változatla­nul sok megválaszolatlan kérdés marad, de a december 13-i konferencián talán néhányra választ kapunk.

Címkék:1998-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Őrségváltás előtt, őrségváltás után – Zsidóság a magyar filmiparban és a magyar játékfilmben (1930-1945)

Őrségváltás előtt, őrségváltás után Zsidóság a magyar filmiparban és a magyar játékfilmben (1930-45) A vásári mutatványként induló film az első...

Hiányjel – Zsidó sorsok magyar filmen 1945 után

Hiányjel Zsidó sorsok magyar filmen 1945 után 1945 tavaszán még alig ért véget a hábo­rú, szinte el sem kezdődött a...

Close