Szombat előfizetés 2017

Sötét középkor, sötét újkor

Írta: (na) - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

(David I. Kertzer: A pápák a zsidók ellen. Ulpius Ház. Bu­dapest, 2003, 2980 Ft)

Érdekes könyv David Ker­tzer műve. Sok újat nem mond, az intenció világos, in­kább adatai tömkelegé árulko­dik arról, hogy milyen volt az egyház viselkedése a történe­lem viharos és kevésbé viha­ros századaiban. Akkor, ami­kor az abszolút igazság birto­kosának tudván magát, ítélke­zett élőkön és holtakon, s tet­te ezt a saját teológiája sze­rinti „istengyilkos” néppel, a zsidókkal. A zsidók elleni gyű­lölet ugyanis nem a „másság” elleni viszálykodás volt, ha­nem az európai kereszténység leglényegéhez, esszenciájához tartozott (a múlt idő a remény jele) s a keresztény-katolikus teológiai tanítás kikristályoso­dása mentén kerültek újabb és újabb csoportok – mintegy koncentrikus kör egyre kij­jebb és kijjebb lévő tagjaként – az egy­házi világrend margójára. Ennek a kör­nek a legszélén a zsidók helyezkedtek el. A felvilágosodás alapvetően tette fö­löslegessé, kérdőjelezte meg az egyház központi szerepét, és a zsidó asszimilá­ció új „ellenséget” teremtett az egyház számára: a zsidókat, akiket immár nem lehetett – annyi megelőző évszázaddal szemben – a „helyükre”, a gettóba szo­rítani.

Kertzer könyve három nagy részben tárgyalja a pápák és a zsidók kapcsola­tát. A szerző főleg a Vatikánnal, a pápai állammal, és nem a világegyházzal fog­lalkozik. Így szemlézi azt, hogyan éltek a római zsidók a pápai állam alatt a XIX. században. A közkeletű véleke­déssel szemben a pápák a legutolsó időkig gátolták a zsidók szabad moz­gását, azt, hogy kijöjjenek a gettóból. Teológiai okokból próbálták meg a leg­végső időkig fenntartani a zsidók geografikus kirekesztettségét is, és folytat­ták a különféle akciókat a zsidó gyer­mekek kicsempészése, megkeresztelése érdekében. Rendőri segítséggel a Katekumenek Házába hurcoltatták azo­kat a zsidó gyermekeket, akiket – szü­leik akarata ellenére – keresztény cselé­dek vagy mások, titokban kereszteltek meg. Kertzer ennek a témának a szak­értője, a zsidó Edgardo Mortara elrab­lásáról és katolikussá tételéről 1997-ben könyvet is publikált.

A második fejezet (Az egyház és az újkori antiszemitizmus kibontakozása) azt a hadjáratot mutatja be, amelyet a katolikus egyházfők és a sajtó intézett a zsidók ellen (vérvádak stb.). A mo­dern cionizmus történetét annyira meg­határozó 1840-es damaszkuszi vérvád katolikus sajtóját és az egyház vádló­gerjesztő szerepét részletesen elemzi Kertzer. Ebben a részben azért valame­lyest azt lehet érezni, hogy Kertzer ten­denciózusan válogatja be a rojalista- konzervatív katolikus sajtó legförmedvényesebb részét, ugyanakkor másokat a háttérbe szorít. Kertzer nem tudja el­dönteni, hogy a Vatikánon mint szerve­zeten, a pápán mint e szervezet önjáró vagy csak alkatrészén, illetve az euró­pai katolicizmuson verje el a port. Bár kétségtelen, hogy a Civiltá Cattolica il­letve a L’Osservatore Romano a XIX. (sőt olykor a XX. században is) mélyen antiszemita volt, de fel kellett volna mutatnia ellenpéldákat is. A XX. szá­zadban be lehetett volna mutatni a bal­oldali francia munkáspapok mozgal­mát, a L’Esprit körét, Edith Stein, Si­mone Weil, Raissa Maritain és mások életútját. Miért vonzódtak egyes zsidó értelmiségiek a katolikus egyházhoz a század első felében? Erre valamilyen választ kellett volna adnia Kertzernek, ha a világegyházzal foglalkozik.

A harmadik fejezet (A holokauszt tornácán) főleg XI. és XII. Pius pápá­val foglalkozik, és dokumentarista részletességgel tárja elénk, hogy a pá­pák nemhogy semlegesek, de – sok­szor – ellenségesek voltak a zsidókkal szemben. Kifejezetten hátborzongató olvasni Achille Rattinak, a későbbi XI. Pius pápának a lengyel zsidókról (is) írott jelentését. A lengyelországi legációba küldött Ratti 1918-ban ezt írta: „Az egyik leggonoszabb és legerő­sebb befolyás, amely itt érezhető, sőt talán a legerősebb és leggonoszabb – a zsidóké.” Bár az anyagot nem publi­kálták, Kertzer bejutott a Vatikán tit­kos levéltárába, s amihez hozzáférhe­tett, azt elolvasta, nem férhetett hozzá a XII. Pius pápasága alatti iratokhoz, de amit azelőttről talált, az sem túl biztató. Sőt.

A pápák – a legutóbbi időktől elte­kintve – nem szerették a zsidókat. Ez nem személyes ellenszenv következ­ménye volt, hanem megfelelt az egyház teológiai tételeinek, habituális világá­nak. A francia forradalom után is csak legfeljebb tolerálták őket. Nem véletle­nül. Saját uralmuk végét, az abszolút egyházi hatalom, illetve az egyházi és a politikai hatalom összefonódásának vé­gét látták a zsidók modernizációjában. Mindennek a befejezését, ami antimodern, nem felvilágosodott, nem szekuláris, és ami – a régi pápák akaratával szemben – hála a jó Istennek, véget ért.

(na)

Címkék:2004-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az olasz jobboldal és a zsidóság

Az olasz jobboldal és a zsidóság Ennek az írásnak az alapját a B'nai B'rith Milánóban megrendezett 3. Európai Kongresszusa adta,...

Sztrájkok és terror – amúgy minden rendben

Sztrájkok és terror - amúgy minden rendben Körkép az izraeli gazdaságról „Kritikus év a mostani az izraeli gazdaság történetében." Ezt...

Close