Slachta Margit nagyívű, hősies életútjáról

Beszélgetés Mona Ilonával

Az utóbbi években sok olyan értékes dokumentum és tanulmány látott napvilágot, amelynek szerzője csak lábjegyzetben, mint forrásanyag közlő­jét említi Mona Ilona nevét. Kettő ezek közül: A Ráday Gyűjtemény 1984–85-ös évkönyvében Majsai Tamás írt „A kőrösmezei zsidódeportálás 1941-ben” címmel azokról a mentő kísérletekről, amelyeknek legfáradhatat­lanabb kezdeményezője, irányítója Slachta Margit volt. Ugyanebben a kö­tetben a tragikus eseményekre vonatkozó iratokból is közreadott jó néhá­nyat Majsai Tamás. S a mintegy hetvenoldalnyi közleményben egy sereg utalás történt arra, hogy Mona Ilonának, a Szociális Testvérek Társasága tagjának birtokában van Slachta Margitnak, a társaság alapítójának és egy­kori vezetőjének számtalan cikke, levele, feljegyzése. Ezeken kívül beszé­deiről készült jegyzőkönyvi kivonatokat, kérelmeket, tiltakozásokat őriz, valamint különféle okmányok eredetijét és másolatát. Majsai Tamás, aki a téma kitartó és jó eredményeket felmutató kutatója, a Medvetánc című tár­sadalomelméleti folyóirat 1988/4. és 1989/1. számában Slachta Margitnak 1940-41 telén a Csíkszeredáról kiutasított zsidó családok védelmében tett lépéseiről számol be csaknem harmincoldalnyi terjedelemben. Ebben is hi­vatkozik a Mona Ilona által felkutatott és őrzött dokumentumokra.

– Mi a magyarázata annak, hogy ön mindezeket a kutatási eredményeket a szerzők rendelke­zésére bocsátja ahelyett, hogy ön­álló munkában saját maga hasz­nálná fel valamennyit?

– Margit testvért nem sajátíthat­juk ki – válaszolta Mona Ilona -, ő az egész nemzeté. Különben az olyan gazdag életet, mint az övé, ne­hezen tudja teljes részletességgel feldolgozni egy kutató. Tekintse meg a céduláim sokaságát – mutat a kihúzott fiókban sorakozó kartonla­pok tömegére. – Évek óta gyűjtöm az információkat egy, a Margit test­vér életét, egész pályafutását és te­vékenységét felölelő munka megírásához. A közeljövőben jelenik meg a negyvennégy karácsonyán mártír­halált halt Salkaházi Schalkház Sára szociális testvérről szóló köny­vem, ezt követően most már minden időmet arra fordítom, hogy megva­lósítsam régi tervemet, elkészítsem valamennyi részletre kiterjedő élet­rajzi írásomat Slachta Margitról.

– Kérem, beszéljen róla.

– Elöljáróban hadd mondjam el, hogy 1884-ben született Kassán. Ott és Kalocsán, majd Berlinben tanult. Eredetileg pedagógusnak készült. Huszonnégy éves korában lett a Szociális Missziótársulat tagja. A háborút és a forradalmakat követő­en megszervezte a Keresztény Női Tábort, és két évig, a nők közül el­sőként, mint a Katolikus Női Párt képviselője az országgyűlés tagja volt. Hamarosan kivált a misszió- társulatból és huszonhárom nyarán Csernoch János bíboros hercegprí­más jóváhagyásával megalakította a Szociális Testvérek Társaságát.

Jómagam csak negyvenhat óta va­gyok a társaság tagja. Az alapítók harmincöten kezdték, és az első években rengeteg nehézséggel kel­lett megküzdeniük. Anyagi ellátott­ságuk bizonytalansága miatt fizikai munkából tartották fenn magukat. Közülük sokan nyugat-európai or­szágokban és az Amerikai Egyesült Államokban dolgoztak, hogy mun­kájuk gyümölcséből huszonhatban megvehessek Budapesten a Thököly út 69. szám alatti anyaházat és gyö­keret ereszthessenek az ország kü­lönböző városaiban. A szociális munkások száma háromszázra nőtt, tanultak, diplomát szereztek és kü­lönböző létesítményeikkel megala­pozták további működésüket.

– Tudomásom szerint ez a mű­ködés sokirányú volt, s a társa­dalmi élet minden területére ki­terjedt.

– A társaság tagjai igazi evangé­liumi szellemben dolgoztak a rászo­rulók körében. Kezdettől szembehelyezkedtek az első világháborút kö­vető eldurvult korszellemmel – folytatja Mona Ilona. – Az isten­hiten alapuló humánum vezérelte cselekedeteiket, kezdettől síkraszálltak Isten minden gyermekének em­beri jogaiért. Kiadták A Lélek Sza­va című világnézeti lapot, amely el­ítélte és megbélyegezte a faji megszállottság híveit.

A harmincas években, különösen az évtized második felében és főleg harminckilenc után már mind több fehér folt éktelenkedett az újságol­dalakon, mutatva a cenzúra beavat­kozásainak nyomait.

Negyvenegyben a hitleri Német­ország erőitől körülvett Magyaror­szágot tömegesen árasztották el a menekülők. Az üldözött zsidók – főleg szlovákiaiak – ha a Külföl­dieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság, a KEOKH kezébe kerül­tek, szörnyű sorsnak néztek elébe. A határra toloncolták – egész csalá­dokat, nőket, fiatalokat és időseket, gyermekeket, csecsemőket sem kí­mélve -, onnan a nácik az általuk megszállt területekre hurcolták őket és borzalmas kegyetlenséggel végeztek velük.

Azok közül, akik ennek az embertelenségnek útját akarták állni, akik élelemmel, ruhával, mentő iratokkal siettek a szerencsétlenek segítségére, a legbátrabbnak, és legkövetkezetesebbnek Slachta Margit testvér bizonyult. Fáradhatatlanul járta a hivatalokat, hogy tiltakozzék a hátrányos megkülönböztetések nyomán tett intézkedések ellen. Elment a bajbajutottakhoz, embereket mentett ki a szögesdrótok mögül, élelmet, ruhát, gyógyszert, vigaszt küldött, mentő iratokat és szállást szerzett sok-sok üldözöttnek.

– Kik segítették öt ebben a szerteágazó, veszélyekkel járó munkában?

– A szociális testvéreken kívül – hogy csak néhány nevet említsek – Apponyi György gróf, Cavallier József, Károlyi Józsefné grófnő, Rassay Károly, Szapári Erzsébet grófnő, Sztáray Margit grófnő, Weiss Edith bárónő és mások.

Jómagam – fűzi az elmondottakhoz magyarázatul – kutatásaim során, több évtizedes munkám közben győződtem meg minderről. Töméntelenül sok adat vár feldolgozásra, remélem elég erőm lesz még hozzá.

Negyvenben – folytatja – helyi hatalmaskodók közreműködésével magyar honos zsidó családokat vittek Kőrösmezőre, hogy áttegyék őket a határon, ahol tömegsírok vártak rájuk. Slachta Margitnak és munkatársainak akkor sikerült az akciót megállítaniuk, csakúgy, mint negyvenegyben, amikor Észak-Erdélyben folytatódtak a szörnyűségek, Csíkszeredáról hurcoltak el családokat.

– Az elöljáróban említett közleményekből tudom, hogy azokban az időkben ezrek hullottak el az Einsatzgruppe C és ukrán segítőik gépfegyvertüzében Kolomeában, Kamenyec Podolszkijban és másutt. Dokumentumok sora tanúsítja, hogy Slachta Margit akkor is levelezett, kihallgatásokért folyamodott mindenhová, mindenkihez, ahonnan és akitől irgalmat, segítséget remélt. Támogatást kért mentőakcióihoz Horthy kormányzó feleségétől, kíméletet Kozma Miklóstól. Kárpátalja kormányzói biztosától, segítő közreműködést ottani plébánosoktól. Ahol lehetett, közbenjárt, hogy leállítsák a deportálásokat. A legkisebb eredmény is életeket mentett meg a pusztulástól.

– Az európai holocausthoz mérten az akkori magyarországi áldozatok száma szinte elenyészőnek mondható, ha figyelembe vesszük, hogy a negyvenegyes kőrösmezei és csíkszeredai visszaélések után egészen a németek bejöveteléig újabb hasonló atrocitások már nem történtek.

Kedves Ilona testvér, éppen mert a korábbi tragikus eseményekről szóló folyóirat-közlemények az érdeklődők számára hozzáférhetők, hálára kötelezne, ha néhány kevésbé ismert mozzanatról is tájékoztatna Slachta Margit háború alatti mentőmunkáját illetően. A Komlón élő Hetényi Varga Károly „Akiket üldöztek az igazságért” című, nyolcvanhárom­ban az Ecclesia kiadásában meg­jelent kötetéből sok egyéb között például arról értesültem, hogy Wallenstein Zoltán pécsi főrabbi negyvenhárom májusában levelet írt Uhl Antal baranyaszentgyörgyi plébánosnak, amelyben hálával emlékezett meg arról, hogy ami­kor Slachta Margit értesült egy Pozsonyban deportálás előtt álló csoport várható sorsáról, Rómába repült, hogy a pápa beavatkozását kérje megmentésük érdekében. Negyvenkettőben beutazni sem volt könnyű Szlovákiába. Margit testvér mégis eljutott Pozsonyba, mert ott is dolgoztak szociális test­vérek, bizonyára ők küldték a meg­hívólevelet, amelynek alapján vízu­mot kapott. Feltehetőleg Burzio Giu­seppe pápai nunciust, Buzalka püs­pököt, Hladik szentszéki tanácsost kereste fel, és Esterházy János gró­fot, az ottani Magyar Párt elnökét.

-Ő volt az a bátor, tisztessé­ges politikus, aki mint a szlo­vák állam parlamentjének tagja, egyes-egyedül tagadta meg, hogy szavazatával egyetértsen a zsidó lakosság deportálásával, s aki ötvenhétben életfogytiglanra elítélt rabként a csehszlovákiai Illava börtönében fejezte be életét…

– Sajnos! Az embertelenség ha­tárokon innen és túl, koroktól és rendszerektől függetlenül szedte ál­dozatait az eltelt évtizedekben, s csak remélni tudjuk, hogy egy jobb, demokratikus, szabad világban min­den másképpen lesz.

De folytatva a pozsonyi utazással összefüggő dolgokat: amikor Margit testvér visszatért Szlovákiából, rész­letes jelentést készített tapasztala­tairól. Kitért benne arra is, hogy a németek lengyel és horvát nőket, szlovákiai zsidó lányokat és fiatal asszonyokat szállítanak a frontokra, akik a tábori mulatóhelyeken kato­nák prédái lesznek. Ha az ember­anyag fogytán lesz – írta -, akkor a németek a magyar nőket sem fog­ják kímélni.

Hadd idézzek néhány mondatot A Lélek Szava negyvenhármas évfo­lyamának első számából – emeli fel az egyik újságkötetet Mona Ilo­na. – Margit testvér újévi levelet intézett a katolikus asszonyokhoz a zsidó munkaszolgálatosok érdeké­ben. „Kedves Nővérem!” – írta a többi között. – Más anyának, hitvesnek, gyereknek a tiédhez hason­ló gondja, aggodalma, könnye iránt nem lehetsz közömbös … Fogadj szívedbe egy munkaszolgálatost, akit a korszellem kizár a testvérközös­ségből. Hass oda, hogy hozzá olyan legyen a parancsnok, mint amilyen saját fiához lenne . . . Merd megvallani, hogy úgy gondolkozol, mint a miniszter (nagybaczoni Nagy Vil­mosról van szó. – V. F.), aki sze­rint ez nem lehet büntetés, ezt a haza szolgálatának kell tekinteni.”

Endre László alispán – később államtitkárként a deportálások egyik fő irányítója – Pest vármegye közgyűlésén megtámadta Slachta Margitot az újévi nyílt levél miatt, ő pedig március elején válaszolt neki A Lélek Szavában, mondván: az igazság mérlegén faji előjogok nem esnek latba, csak az erkölcsi minő­ség számít… A gyűlölet vallásának minden híve ellensége önmagának, a társadalomnak és a hazának.

Visszatérve arra, amit a római utazásról kérdezett – mondja Mona Ilona -, az így történt: Spellmann amerikai érsek engedélyt kapott az olasz kormánytól, mely tudvalevő­leg hadiállapotban volt az Egyesült Államokkal, hogy felkeresheti a pá­pát. A hírt kommentálva a nyilas és más szélsőséges lapok hörögtek a dühtől, mert nem volt titok, hogy az USA katolikusainak főpapja miért megy a Vatikánba. Előzőleg kide­rült, hogy Spellmann érsek ismeri Slachta Margit nevét, hallott missziójáról. Margit testvér elszánta magát, hogy Rómába megy és meg­kísérli a vele való találkozást. De súlyos akadályokat gördítettek útjá­ba. Elsősorban azt, hogy nem kapta meg úti okmányait. Zilahy Lajos író sietett a segítségére. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium kere­téből szerzett részére útlevelet.

Az amerikai érsek tíz napot töl­tött a Vatikánban. A tizedik napon, március harmadikán sikerült vele találkoznia. – Húszezer halálra­ítélt nevében jöttem – mondta ne­ki Slachta Margti. – Ennyien kerül­nek sorra a szlovákiai zsidók depor­tálásának már hosszú ideje tartó fo­lyamatában, ha nem történik intézkedés.

Az érsek megrendülten hallgatta a tájékoztatást, és nyilván része volt abban, hogy rövidesen a pápa is fogadta a magyar látogatót.

A közbenjárás hatása? Legfeljebb annyi volt, hogy a húszezres „szál­lítmány” útnak indítását rövid időre elhalasztották, de a szlovákiai zsidó lakosság tragédiája végül így is beteljesedett.

– Ez éppen olyan jóvátehetetlenül szomorú tény, mint az, hogy a második világháborút, az ország felszabadítását követően a nemzetgyűlés képviselőjévé megválasztott Slachta Margit nem élvezhette azt a közéleti megbecsülést, ami hősies küzdelmeiért, ön-feláldozásra is kész embermentő munkájáért kijárt volna neki. A parlamentben túlzó, igazságtalan bírálatok érték, korszerűtlennek ítélt nézetei miatt, gúnyolódást, nemritkán fenyegetéseket kellett elviselnie. A parlamenti jegyzőkönyvben olvasható, hogy az iskolák államosítása elleni felszólalása miatt megvonták mentelmi jogát és kizárták a parlamentből. A hercegprímás pere után élete többé nem volt biztonságban, ezért arra kényszerült, hogy elhagyja az országot.

– Sosem gondolt arra, hogy vég­leg távozik – mondja befejezésül Mona Ilona. – A közelmúltban több héten át tanulmányoztam az USA-ban töltött éveinek emlékeit, maga­tartása töretlenségének hiteles bizo­nyítékait. Élete végéig ugyanazokért a nemes célokért küzdött, amelyeket fiatal korától kezdve képviselt. Het­vennégyben, kilencven éves korá­ban Buffalóban hunyt el.

Az izraeli Jád Vásém Intézet ti­zenegy évvel a halála után, nyolc­vanötben a szlovákiai zsidók érdekében végzett mentő munkájáért méltatta oklevéllel. Magyarországi tevékenységének elismerése még vá­rat magára.

– Kedves Mona Ilona, köszö­nöm a beszélgetést, és azt kívá­nom, hogy erejét, egészségét, szí­vósságát megőrizve sikerüljön va­lóra váltania elhatározását; alkos­son Slachta Margitról olyan mű­vet, amely maradandóvá teszi nagyívű, hősies életútjának emlé­két az olvasók szívében.