Szombat előfizetés 2017

Sameszok – négy templomszolgáról, három képben

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

2007. december / Drelyó Ági

   
  Drelyó Ági  

Sanyi, Zoltán, Pali és Gyuri. Róluk, akik köztünk élnek, akiket talán mindannyian ismerhetünk. Anélkül, hogy hétről hétre látva őket, tudhatnánk, kik ők valójában. A lexikonok szűkszavúan fogalmaznak, amikor a samesz szó jelentését nézem. Majd mindenhol ez áll: „samesz – (héb) zsidó templomszolga”. Tényleg csak templomszolgák lennének? Lehetne mese is, amiről most mesélek. Talán egy kicsit az is. Számomra ők négyen, így utólag ugyanis valóban mesébe illőek.

Első kép: Sanyi

   
  Sanyi  

Sanyival majd tíz éve már, a füstös, sötét, szellőzhetetlen Hunnia mozi kávézójában találkoztam. Én, mint pultos, pincér dolgoztam ott egy személyben. Ő pedig furcsa külsejű emberek társaságában kérte ki a kávéját s merült velük hosszas beszélgetésbe az egyik sarok asztalnál. Nagy szakáll, farmer és fehér ing. Néztem őt és társaságát, s csak próbáltam kitalálni, ki lehet ez a nem mindennapi szerzet. Majd a közelgő őszi ünnepek alkalmával találkoztam ismét vele, a Bethlen téri zsinagógában, ahová már a furcsa társaság egyik jóképű srácával érkeztem, aki akkor épp a barátom volt. Kezdetben nem gyanakodtam, azt hittem, egy a sok, ünnepek alkalmával zsinagógába járó hívek közül. Ám figyelve mozdulatait kezdtem elbizonytalanodni. Míg mások helyet kerestek maguknak, vagy rég nem látott barátokkal elegyedtek szóba, addig ő megállás nélkül tett-vett. Imakönyveket osztott az embereknek. Egyik pillanatban eltűnt a karzat alatti kisajtók egyikén, majd néhány perc múlva már a tóraszekrény mellett tűnt fel újra, összesúgva az előimádkozóval.

Nocsak, gondoltam. Ez tényleg ugyanaz az ember lenne, akit néhány hete még kávéval szolgáltam ki? A válasz hamarabb érkezett meg, mintsem kérdést tudtam volna intézni fiatal barátomhoz. Aki figyelve arcomat, mint követem tekintetemmel az öltönyös urat, mosolyogva így szólt hozzám. „Ő Sanyi, a sameszünk.”

Samesz? A szó nem volt ismeretlen. De mint vidékről érkező fiatal zsidó lánynak, akinek lakhelyén idestova 60 éve már, hogy nincs működő zsinagóga, csakúgy mint a rabbi, a samesz is csak a múltat idéző, de a jelenben személyes érintettséggel nem bíró szó volt csupán. Egy szó, aminek volt ugyan jelentése, de valójában elképzelni sem tudtam, hogy milyen ember is lehet az, aki ezt a foglalkozást választja magának. Aztán az évek teltek-múltak, Sanyi lassan az én sameszem is lett, ahogy egyre inkább magaménak éreztem a Bethlen-teret.

Sanyi polgári foglalkozása szerszámkésztő lakatos, mechanikai műszerész. De nem sokáig dolgozott a szakmában. S ahogy egyre több időt töltött a Nagyfuvaros utcai és József körúti zsinagógákban, úgy lett egyre fontosabb számára saját zsidósága. A vallásosság, melyet a 70-es, 80-as években csak hírből ismerhetett, egyre inkább részévé lett életének. Édesanyja halála után, a Bethlen téri zsinagógában, a mindennapos kaddis mondások által sorsa megpecsételődni látszott. Az akkori idős samesz egyre nehezebben tudta már ellátni a templom körüli teendőket. Sanyi barátunk pedig szívesen segített a kerti munkálatokban vagy a zsinagógában. A kezdeti, „részmunkaidős” állásból, a rabbi segítsége révén teljes állás lett. Így lett Sanyi hosszú évek után az első főállású samesz, aki reggelente nyitja a templomot és reméli, hogy meglesz a minjen; aki péntek esténként lánya segítségével kínálja a kiddus után a vendégeket süteménnyel; aki napközben bringájára ülve teszi meg akár többször is az utat a Bethlen tér és a Síp utca között; s aki, ha teheti, szabad perceiben Tórát tanul, mert hiszi, a jó samesz olyan, mint a jó rabbi, azaz tudás nélkül semmit sem ér. Ahogy erről mesélt, láttam, kis szomorúság jelent meg arcán. „Mi a baj?” – kérdeztem, de ő csak legyintett. „Más világ ez. Mindaz, amit vasárnaponként, pár évvel ezelőtt a liturgiaoktatói szakon tanultunk, hogy mi is a zsidóság, most itt van előttem. Én csinálom. Ismerem az imákat, tudom, kit lehet felhívni tóraolvasáshoz. Olvasni is tudok héberül. Számomra ez nagy dolog, mert fiatalon még a betűket sem ismertem. De jó lenne többet tudni, mindig egy kicsivel többet. Mint a régi nagy sameszek, akik csak sameszek voltak, de éppen ezért voltak igazán sameszek”. S talán még mondta volna tovább, ha telefonja meg nem csörren, s valaki a vonal másik végéről templomjegy vásárlás ürügyén meg nem zavarja beszélgetésünket. S miközben tollat ragadott és kedvesen beszélt, eszembe jutott egy este, amikor a tévét nézve, egy magyar sorozatot, a Privát kopót nézve, megláttam Sanyit mint rabbit a képernyőn, filmbéli szerepében. S emlékszem, milyen büszke voltam, hogy a mi sameszünk sztár lett. Ezért, miközben kikísért a kertből, így szóltam hozzá: De hát Sanyikám, te sztár vagy. És nemcsak a filmszereped miatt. Hanem mert te vagy a mi sameszünk! S ahogy kimondtam ezt, egy adósságot törlesztettem magam felé is. Személyes jelentése lett a szónak: samesz.

Második kép: Zoltán

   
  Zoltán  

Nem vagyok vallásos, talán a hagyományőrzők és tradíciótisztelők közé sorolhatom magam. Épp ezért számomra a Kazinczy utcai ortodox zsinagóga és környéke, mint különös, zárt világ, eleddig megmaradt egy ismeretlen szegletnek. Jeruzsálemben is kívülállónak éreztem magam az utcákat szurokként elöntő fekete kaftánosok között, hát még itt, Pesten, ahol ha megjelennek az utcán, mint ritkaságokat, akarva-akaratlanul, de én is mindig megbámulom őket. Vonz és kíváncsivá tesz minden alkalommal az ortodoxokat körbevevő titokzatosság, ami persze korántsem az. Csak nekem, kívülállónak tűnik olybá.

Sameszokat keresvén gondoltam, végre feltárulhat előttem a „titok” egy része, s a Kazinczy utcai templom samesze majd elmeséli, mi is történik ott a falak között.

Zoltánt látásból ismertem. Ősz haj és fehér bajusz teszi feledhetetlenné arcát. Mint jó samesz, ő is napkeltétől napnyugtáig, de sokszor még tovább is a zsinagógában van. Találkozásunkkor a téli imaházba invitál beszélgetni. A terembe a magason fekvő, nagy ablakokon át érkezik az őszi fény. Világos van még ugyan, de ha olvasni szeretnénk, már lámpát kellene gyújtani. A fa borítású falak, a puritán asztalok és székek, valamint a női sorokat elválasztó nád paraván, melyen szem át nem hatolhat – igazi ortodox hangulatot kölcsönöznek a helynek. E kissé komor terem rögvest megtelik élettel, amint Zoltán mesélni kezd. Izgatott, még sosem kellett senkinek arról mesélnie, mi is az ő munkája. „Bár, addig jó, amíg ezt meg nem kérdezik. Mert akkor ott már baj lenne. Egy igazi jó samesz ugyanis mindig tudja, hogy épp mire van szükség. Olyan, mint egy jó vendéglátós. Ha kell, akár olvasni kell tudni az emberek fejében. Főleg itt, a Kazinczy utcában, ahol a pesti vallásos zsidókon kívül a világ minden tájáról megfordulnak emberek. S ők gyakran meg sem szólalnak, csak jiddisül. Én jiddisül nem beszélek. Tehát nincs más választásom, mint hogy tudom, mikor mire van szüksége a vallásos embernek, ha épp imádkozni vagy tanulni akar a templomunkban”. És csak mesélt és mesélt. Már meg sem lepődtem, amikor kiderült, hogy a majd hatvan éves Zoltán sem vallásos család gyermeke. „Az nem az a világ volt, ahol az ember könnyen élhetett vallásos életet. Kiváltképp vidéken, Debrecenben, ahonnan én is származom. S ugyan a szüleim megtartották az ünnepeket és szombatokat, de arra már nem volt módjuk, hogy engem vallásos iskolában tanítassanak. El kellett dönteniük, hogy kenyérkereső szakmához juttatnak, vagy ugyan vallásos leszek, de azzal megnehezítik az életemet. S ők persze ezt nem akarták. Így lett belőlem gépkarbantartó, lakatos. Hosszú évekig ez volt a munkám – mesélte, miközben hatalmas kulcscsomóját morzsolgatta ujjai között. „Majd jött a rendszerváltás, és az én munkahelyem is átalakult, nem volt már szükség annyi korombéli dolgozóra. Így kerültem Pestre. S így kerültem közelebb saját zsidó identitásomhoz is. Abban az időben indult a Rabbiképzőben egy liturgia szak, ami számomra az utat jelentette a zsidó hagyomány és vallás jobb megismeréséhez. Így tanultam meg, és lett érthetővé számomra mindaz, amit szüleim házában láttam, megéltem, csak éppen nem értettem. Ez alatt a négy év alatt megismertem Budapest nagyon sok zsinagógáját is. Ahová csak tudtam, elmentem. Kíváncsi voltam, hol milyen az istentisztelet. Kik a közösség tagjai, kik alkotják reggelente a minjent. S ugyan közel laktam a Kazinczy utcához, de nem elsősorban a közelség volt, ami ehhez a zsinagógához kezdte el kötni a szívemet. Itt éreztem igazán otthon magam, itt fogadtak el leginkább. Ahogy itt imádkoztak, ahogy itt éltek az emberek, számomra ez volt a hiteles. Elhivatottságuk megérintett. Így lettem tagja, majd idén februártól samesze ennek a közösségnek.”

Kérdésemre, hogy milyen a jó samesz, Zoltán először két szóval felelt: vallásos és kötelességtudó. „Vallásos, mert rossz is lenne az ember lelkiismerete, ha úgy látná el a zsinagóga körüli munkákat, ha közben ő maga nem ilyen életet élne. A jó samesz a gabe jobb keze. Ahhoz pedig tudás kell, nem is akármilyen. Ezért igyekszem én is tanulni, minél többet. Mert a sameszmunka nem lehet csak rutin!” E mondatán éreztem: ő valóban nem csak a lexikon szószedete szerinti templomszolga, aki a munkáját végzi. Ő egy samesz, aki a nap huszonnégy órájában samesz, zsinagógán belül és kívül egyaránt.

Harmadik kép: Pali és Punki

   
  Pali (Fotók: Drelyó Ágnes)  

Kora délután van. Ülök a Wesselényi utcai kávézóban, a Szódában. Nézelődöm, s azon gondolkodom, hogy vajon a két fiatalemberről, akikre várok, vajon kik találnák ki, hogy foglalkozásukat tekintve sameszek. De nincs sok időm mélázgatni, mert hirtelen hangos kiáltás riaszt fel: „Legutóbb még Jeruzsálemben kávéztunk, te lány!” S azzal Pali a nyakamba ugrik, ahogy szokta, leplezetlen örömmel és természetességgel. Mögötte barátja Punki, csendben mosolyogva, akit talán néhányan Gyuriként ismerhetnek. Így áll előttem a Frankel Leó utcai zsinagóga régi és jelenlegi samesze.

Pali egy éve már, hogy nem látja el a sameszi teendőket, Punki vette át tőle a staféta botot. De büszkén meséli, hogy a Frankel zsinagóga eddigi történetében volt eddig a legfiatalabb samesz. A Rabbiképző judaisztika szakán tanult, végzettségét tekintve ma már pedagógus, s a főiskolai évek alatt nagy örömmel tett eleget a templomszolgai munkakörnek. „Fiatal rabbi, közösség sok fiatallal – a rabbi nem is találhatott volna nálamnál alkalmasabb személyt!” S miközben ezt mondja, jóízűen nevet, én pedig arra gondolok, vajon miként hat egy közösség életére, ha a samesz egy jó kedélyű fiatalember.

„Jó dolog volt samesznek lenni – folytatja Pali. A zsinagóga felett volt a szolgálati lakásom, így kényelmesen el tudtam látni a feladataimat. S igaz, csak egy évig dolgoztam ott, de néha úgy érzem, többet tanultam ez idő alatt, mint a főiskola négy éve során. Ez a munka ugyanis a hétköznapok alkalmával mutatta meg, mit is jelent, így a huszonegyedik században vallásos zsidónak lenni. Milyen kihívásokkal találja szembe magát ma az ember Pesten, ha úgy dönt, holnaptól kóser háztartást vezet és szombatot tart. S ez volt az a munka, melynek során megtanultam, mit jelent alázattal és odaadással elvégezni a rám bízottakat. Mert e nélkül nem fogadtak volna el azok az idős emberek, akik hosszú évtizedek óta ülnek ugyanazokban a padokban. S azok az újonnan jövők sem, akik saját bátortalanságuk és tapasztalatlanságuk révén igényelték az odafigyelésemet. Egy év, de felbecsülhetetlen tapasztalat.”

   
  Punki  

Punki tavaly júniusa óta samesz, de biztos benne, hogy róla sem fogja már senki sem lemosni, hogy ő a Frankel Leó úti samesz. Pár éve ő is a Rabbiképzőben kezdte, de megszakítva tanulmányait, polgári szakmaszerzésre adta a fejét. Szakácsnak tanul. De tudja, tíz év múlva rabbiként fog visszatérni Izraelből. S ahogy ezt mondja, fején kapedlivel és csillogó szemekkel, el is hiszem neki. Sátoraljaújhelyiként tudja, mit jelent olyan városból jönni, ahol a zsidóságot már csak néhány család alkotja, ahol nincs minjen, s ahol a hajdani sameszeket már csak legendaként emlegetik. „Számomra éppen ezért nagy öröm, hogy részese lehetek egy újjáéledő városi vallásos világnak. Megélhetem azt, amit a múlt elvett tőlem és a családomtól. S remélem, egyszer majd rabbiként boldogan és büszkén mesélhetem unokáimnak, hogy hajdanán sameszként kezdtem. Így tanultam meg, mit jelent és hogyan lehet ma Budapesten zsidónak lenni.”

A kávézóban közben egyre többen lettek körülöttünk, egyre nagyobb zsivaj támadt, mi meg a viszontlátás örömére pálinkát rendeltünk. És kóser szilvát hörpintve mondtunk löhájimot a budapesti samesz világra.

Címkék:2007-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Will Smith szerint is gonosz gyilkos Hitler

Forrás: Index 2007. december 27. A Tom Cruise főszereplésével készülő Edwin A. Salt című kémthriller rendezői székében csere lesz: a...

Vizsgálat az MDF-ben a Gárda miatt, és kérés az SZDSZ-hez

Almássy Kornél: az SZDSZ is határolódjon el az MSZP-től! Forrás: Hírszerző 2007. december 27. "Akár személyi konzekvenciákkal is járó" vizsgálat...

Close