Szombat előfizetés 2017

A liberalizmus a zsidókért és a zsidók ellen – I. rész

Írta: Ruth R. Wisse - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Ruth R. Wisse

A liberalizmus a zsidókért és a zsidók ellen I. rész

A zsidók úgy kötődnek a liberaliz­mushoz, ahogyan a franciák a borhoz: természetesnek tekintik. Megesik, hogy egy-egy francia politikus, akit gyomor­fekély kínoz, vagy lekötelezettje a tej­termelőknek, azzal döbbenti meg a vi­lágot, hogy a tej áldásairól kezd szóno­kolni, de az efféle deviáns megnyilvá­nulások a legcsekélyebb mértékben sem érintik az általánosan bevett gon­dolattársítást. Ugyanígy a zsidók és a li­beralizmus összekapcsolása is annál inkább erősödni látszik, minél több el­lenérvvel illetik. Az én szóhasználatom­ban a liberalizmus azt jelenti, hogy hi­szek a racionalitásban és a politikai kérdések racionális megközelítésében; hiszek az alkotmányos, képviseleti de­mokráciában élő ember egyéni szabad­ságában; hiszek a nyitott társadalmak kulturális pluralizmusában, és a tör­vény erejében. A liberálisok a haladás­ban és a társadalom fokozatos javulá­sában hisznek. (A liberalizmuson belül, a szélsőséges egalitáriánusok és az anarchisták között folyó vita témánkat csak perifériálisán érinti.) Ezek mögött a liberális álláspontok mögött az embe­ri természetbe vetett reménység atti­tűdje rejlik. Mivel a liberálisok toleráns, élni és élni hagyni akaró emberek, ezért bíznak abban, hogy minden em­beri probléma megoldható tárgyalásos úton, hogy minden embert egyesít egy­fajta szellemi testvériség, és hogy maga a történelem nem más, mint a haladás folyamatának jegyzőkönyve. Irtóznak az erőszakos módszerektől, és nem csak az azok által okozott kár miatt, ha­nem mert ha elismernék, hogy a józan érvelésnek is vannak határai, az a civi­lizációnak egy jóval kevésbé fejlett stá­diumába vetné vissza az emberiséget. A tisztán liberális szellem eleve kizárja a féktelen gyűlölet és a hajthatatlan po­litikai akarat lehetőségét.

Amiképpen ez az átfogó meghatáro­zás sugallja, a modern zsidóságnak a li­beralizmushoz való kötődése gyakorla­tilag axiomatikus, mivel ez volt emanci­pációjuk előfeltétele. Amikor az autok­ratikus monarchiák kezdtek teret en­gedni az alkotmányos, képviseleti par­lamentarizmusnak, a liberalizmus szel­leme vitte előre a polgárjogokat. Akik a zsidók érdekében harcoltak, nem fel­tétlenül szeretetből vagy megértésből tették, hanem mert az adott, még nem tökéletes társadalomban a zsidók vol­tak a hátrányos megkülönböztetés leg­nyilvánvalóbb célpontjai.

„Jelentsük ki, hogy a zsidóság morá­lisan züllöttebb más nemzeteknél, hogy számarányosan nagyobb számú bűntett terheli őket, mint a kereszté­nyeket, hogy jellemüket tekintve általá­ban hajlanak az uzsorára és a fondorla­tos kereskedelemre, ugyanakkor azon­ban tegyük hozzá, hogy ez az állítóla­gos nagyobb morális züllöttség szük­ségszerű és természetes következmé­nye annak az elnyomatásnak, amely­ben századok óta élnek.” Így írt Christian Wilhelm von Dohm, a német fel­világosodás egyik zászlóvivője, Moses Mendelssohn barátja „A zsidók polgári státusának jobbításáról” címmel 1781-ben megjelent tanulmányában, amely­ben a zsidó polgárjogok kiszélesítése mellett érvelt, s amely arra indította II. Józsefet, hogy kiadja úttörő jellegű „toleranciaediktumát”.

Mint szenvedélyes hangvételű replikájában Mendelssohn rámutat, Dohm zsi­dósággal kapcsolatos elképzeléseit még mindig elhomályosítja az örökölt előíté­let, de mivel mindenekelőtt megalapo­zott érvelésre épülnek, kialakulásuk tisz­tázása ugyanolyan lehetséges, mint amennyire azt a zsidó polgárjogokat il­letően megjósolta. Dohm úgy véleke­dett, hogy a boldogság minden ember jo­gos célja, és ha a jó kormányzás „meggyöngíti a vallási elvek befolyását, és betiltja a kölcsönös ellenszenvet, amit csak az üldözés és üldöztetés táplál”, ak­kor ez a cél egyetemlegesen elérhető.

Sok európai zsidó bízott a haladás­nak ezekben az eszményeiben. Remél­ték, hogy az emberi természet e felvilá­gosult szemlélete végre lehetőséget te­remt számukra, hogy bebizonyítsák ér­demeiket, s hogy megcáfolják azokat a tévképzeteket, amelyek még mindig feltalálhatok polgártársaik körében. Az ilyen zsidók abbeli igyekezetükben, hogy elfogadtassák magukat, csak ab­ban reménykedhettek, hogy szövetsé­geseket találnak maguknak a liberáli­sok között, mivel az effajta nézeteket ellenző konzervatívok életvitelében a zsidóüldözés erénynek számított.

Sőt: a liberalizmus energiájának egy része mintha közvetlenül a zsidó tanítá­sokból származott volna. A szabadság a zsidó életmód egyik sarkalatos erénye, amelyet évről évre megerősít az egyip­tomi kivonulás pészachi felidézése, il­letve a Szukkot, aminek alkalmával a si­vatagi vándorlás életkörülményeire em­lékezve, fedél nélküli kunyhókban lak­nak. A zsidó hagyomány a szabadság eszményét a kivonulás történetének és az idegenek iránt tanúsítandó barátsá­gosság parancsának összekapcsolásá­val tartja életben. A liberalizmus készte­tése akár a héber prófétákig is visszave­zethető, akik kikövetelték uralkodóik felelősségre vonhatóságát, lelket öntöt­tek az elnyomottakba, és a papsággal és a hagyományokkal szembefordulva, a törvény szellemének elsődlegességét hirdették a gépies, betű szerinti tör­vénytisztelettel szemben.

Még ha a felvilágosodás egyes keresz­tény szorgalmazói szemében a vallás antinómiája volt is, a ráció alapvető fon­tosságú a zsidó vallási hagyományban, amely teljes mértékben a rabbikra bíz­za, hogy a maguk törvényértelmezése alapján döntsék el, mit szabad, és mit nem. Az, hogy a zsidók inkább hisznek egy eljövendő messiásban, mint abban, amelyik már eljött, tovább erősítette a természetes és a természetfölötti szféra közötti különbségtételt, a mindennemű állandó vallási szervezet hiánya és a zsi­dóság által egyetemleges célnak tekin­tett írni-olvasni tudás pedig bátorította a gondolkodók viszonylag demokratikus közösségének fejlődését. Mindent együtt véve: amikor a német-zsidó vallásrefor­merek és a világi módon gondolkodó kelet-európai zsidók keblükre ölelték a XVIII-XIX. század liberális eszméit, úgy érezték, hogy ezek az új nézőpontok sa­ját nyelvük és tapasztalatuk természe­tes fejleményei.

Ha tehát a liberalizmus a modem tár­sadalomban előfeltétele a zsidóság előrelépésének, a zsidók pedig ugyan­akkor saját civilizációjuk hajtásaként értékelik, aligha csodálkozhatunk azon, hogy a modem zsidóság szoro­san kötődik a liberalizmus eszményei­hez. Sőt: a jelek arra utalnak, hogy a li­beralizmusnak éppenséggel a zsidóság az alapköve. Elfogadásukkal a társada­lom megteremti annak lehetőségét, hogy intelligens emberi próbálkozások eredményeként toleránsabbá váljon, hogy a törvények ereje ne csappanjon meg, hogy az egyén jogait tiszteletben tartsák, és hogy az ember hajlandó le­gyen az ésszerű érvelés elfogadására.

Itt azonban problémák keletkeznek. Tegyük fel, hogy a liberalizmus nem ké­pes megvédeni a zsidókat. Tételezzük fel, hogy az európai társadalomban nem következik be a liberálisok által várt javulás, sőt erősen rosszabbodnak a zsidóság körülményei, végül tömeges pusztításhoz vezetnek, és ez a rosszab­bodás épp azt a népet sújtja, amelyik addig a racionális fejlődés eszméinek szószólója volt. Hogyan hat ez a pusztí­tás a zsidók liberalizmusba vetett hité­re, illetőleg a liberalizmus és zsidóság automatikus gondolati társítására?

Ha a történelem tudományos kísérlet volna, egyszerű lenne a válasz. Ha a li­beralizmus egyenlő jogokat biztosít a zsidóknak, és ha a zsidók a modem li­beralizmus fő képviselői és kedvezmé­nyezettel, akkor a zsidóság megvédésé­nek kudarca vagy azt jelenti, hogy hi­bás a liberalizmus hipotézise, vagy azt, hogy a kísérletet nem megfelelő mó­don folytatták le. Más szavakkal: ha az európai zsidóságnak előrelépés helyett pusztulás a sorsa, akkor vagy téved a li­beralizmus a racionalitásba és az em­beri fejlődésbe vetett hitében, vagy nem tartja eléggé szigorúan szem előtt ezeket az értékeket. Egy ilyen hatalmas kudarccal, és a hipotézisnek inkább az ellenkezőjével, mintsem helytálló vol­tával szembesülve, a tudomány min­den bizonnyal felülvizsgálná alapvető fontosságú premisszáit. A liberalizmus azonban, noha hisz a racionalitásban, nem tudomány. A liberalizmus egyfajta meggyőződés, és ugyanúgy reagál pre­misszái kudarcaira, ahogyan az igazi hí­vők reagálnak nap mint nap a magukéi­ra: nem veszik tudomásul az ellenbizo­nyítékokat, vagy átsiklanak fölöttük. A holokauszt előtt a liberálisok rutinsze­rűen a zsidóságot hibáztatták amiatt, hogy a liberalizmus nem volt képes megvédeni őket. A felvilágosodás XIX. századbeli hívei azt mondták a zsidók­nak, hogy azért nyomják el őket, mert nem tanulják meg az ország nyelvét, és nem hajlandók a nyugati szokásrend adaptálásával bizonyítani civilizáltságukat. Német reformerek kijelentették, hogy a judaizmus elfogadható lenne a keresztények számára, ha egyik-másik rituáléjukat a helyi normákhoz igazíta­nák, és eltávolítanák nemzeti jellegü­ket. Különféle beállítottságú társadalomreformerek azt hozták a zsidók tu­domására, hogy ha többé nem lenné­nek királyok pénzemberei és bankárai, ha nem lennének a gazdaság élőskö­dői, haszontalan közvetítők, hanem pa­rasztgazdának vagy városi proletárnak szegődnének, akkor polgártársnak és bajtársnak tekintenék őket. A mélysé­gében megélt vallási hit hiányában a li­beralizmus, a követői szemszögéből nézve, egy bizonyosfajta optimista élet- szemlélet szinonimájává vált, s e kö­vetők közül sokan – köztük számos zsi­dó – előbb mondtak volna le az éle­tükről, mint az optimizmusukról. Ha nem az ő életükről volt szó, az csak egyszerűbbé tette a választást.

Az európai zsidóság elpusztítása óta a probléma csak súlyosbodott. Még mindig sok ember szeretne hinni ab­ban, hogy ésszerű megoldásokkal min­den probléma enyhíthető, hogy min­den embert egyesít a testvériség szelle­me, s hogy a történelem a haladás tör­ténete. Legelkötelezettebb híveik kizár­ják a gyűlölséget és a tudatos agresszi­ót. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy még mindig léteznek uralkodók és poli­tikusok, akik meg akarják semmisíteni a zsidóságot, akik úgy vélekednek, hogy a zsidók túlságosan nagy helyet foglalnak el, köztük olyanokat is, ame­lyek jog szerint őket, a zsidósággal szemben állókat illetnék. Az európai példa sok arabot meggyőzött arról, hogy Izrael meghódítása csak idő kér­dése. Azt, hogy a zsidóság sorsa egy­szer és mindenkorra összeforrt a libera­lizmussal, senki sem tagadhatja. Jelen­leg azonban – ahogy a múltban is -, amikor a tényleges zsidógyűlölet meg­kérdőjelezi a liberalizmus hittételeit, a kellemetlen zsidó tényező mindig ki van téve annak a veszélynek, hogy fel­áldozzák a liberális eszmék tisztasága oltárán.

Nathan Glazer szociológus Ameriká­ban a zsidó liberalizmus egyik legkivá­lóbb magyarázója. A Harvard Egyete­men oktatás- és társadalomszervezést tanít, és Irving Kristol mellett társszer­kesztője a The Public Interest (Közér­dek) című periodikának. írásai az ame­rikai zsidó élet számos szegmensére vonatkozóan irányadóak, beleértve az amerikai zsidó vallásgyakorlatot, és az általa „jóváhagyó megkülönböztetés”- nek nevezett jelenség zsidókra gyako­rolt hatását. „A zsidók és az amerikai li­beralizmus” címmel 1991-ben megje­lent művének összefoglalásában a kö­vetkezőképpen értelmezi a zsidó szava­zási szokásokat és politikai trendeket:

Egy nemrégiben napvilágot látott terjedelmes tanulmány, amely az ame­rikai vallási életről szól, leszögezi, amit már mindannyian tudunk: nevezetesen hogy Amerikában a legliberálisabb val­lási közösség a zsidóké, náluk vallják magukat a legkevesebben republikánu­soknak. a túlnyomó többség demokra­ta. E felmérés alaposabb elemzése két­ségkívül feltárja a zsidó liberalizmus nagy anomáliáját is, amely az utóbbi negyven év tanulmányaiból egyre nyil­vánvalóbbá vált: az Egyesült Államok­ban a politikai hovatartozást igen erősen befolyásolja a vagyoni helyzet, a zsidók azonban kilógnak ebből a meghatározásból. Ők alkotják a legte­hetősebb vallási csoportot, ugyanak­kor azonban – akárhogy méricskéljük is – a legliberálisabbak.”

Glazer idézi Milton Himmerfarbnak, az amerikai zsidó szociológusok doyen­jének híres megállapítását is, miszerint a zsidók annyit keresnek, mint az episzkopálisok (protestáns gyülekezet Amerikában), de úgy szavaznak, mint a Puerto Ricó-iak, és bizonyítékként citál­ja azt, hogy amikor New York megválasz­totta első fekete polgármesterét, David Dinkinst, a fehér rétegek közül csak a zsidók köreiben szavaztak rá sokan.

Ezzel az esettel kapcsolatosan általá­ban megegyeznek a vélemények. Az észak-amerikai kontinens valamennyi közvélemény-kutatója arra a következte­tésre jutott, hogy „az amerikai zsidóság egyértelműen a baloldalon áll”, s ezzel szembehelyezkedik az Amerikában általánosnak tekinthető jobbra sodródással. A Los Angeles Times egyik 1989-es fel­mérése szerint a városban megkérde­zett zsidók fele „a társadalmi egyenlőség melletti elkötelezettséget” jelölte meg zsidó identitása fő jellemzőjeként, szemben azzal a mindössze tizenhét százalékkal, amely ezt a vallásgyakorlat­hoz kapcsolta, és azzal a másik, körül­belül ugyanekkora arányt képviselő zsi­dóval, akik az Izraelhez való kötődésük­höz társították. Amiképpen a Németor­szágon a XIX. században végigsöprő re­formmozgalomban, és a század elején Kelet-Európa népszerű zsidó világi moz­galmaiban jelen voltak, most is vannak zsidók, akik szemében a liberalizmus több, mint politika: zsidó identitásuk legmarkánsabb megnyilvánulása.

Amellett, hogy az amerikai zsidók az összlakosságra vonatkozó számarányo­kat messze meghaladóan és a népessé­gük szociológiai szerkezete alapján kal­kulálható álláspontokat megcáfolva to­vábbra is kinyilvánítják a társadalmi egyenlőség, a nyílt bevándorlási politi­ka és a balos ügyek melletti elkötele­zettségüket, az utóbbi időben kezdtek ezekhez mint zsidó álláspontokhoz visszatérni. Ennek folyományaként ala­pított a nyolcvanas évek derekán Jewish World Service (Zsidó Világszolgá­lat) néven néhány tehetős zsidó egy új, jellegzetes jótékonysági egyesületet, mivel felismerték „a zsidó erkölcsi ha­gyományban foglalt felszólítást, misze­rint zsidókat és nem-zsidókat egyaránt segíteni kell”, és elhatározták, hogy tá­mogatást nyújtanak a harmadik világ­ban élő szenvedő áldozatoknak. Az 1984-ben megalakult Jewish Fund for Justice-t (Zsidó igazságtételi Alapot) azért hozták létre, hogy „biztosítsa a zsidó jelenlétet az Egyesült Államokban tapasztalható szegénység enyhítésére irányuló tevékenységben”, és hogy „tá­mogassa azokat az alacsony jövedelmű csoportokat, amelyek szervezeteket hoznak létre országszerte”. A Mazon: Zsidó Válasz az Éhínségre elnevezésű szervezetet Leonard Fein, a Moment magazin akkori főszerkesztője alapítot­ta. Ez arra kéri a zsidókat, hogy az es­küvőre, bármicvóra és hasonló ünne­pekre fordított költség egy csekély ré­szének felajánlásával „nyújtsanak segít­séget az Egyesült Államokban, illetve külföldön élő éhező és fedél nélküli embereknek”. Jóllehet e csodálatra méltó jótékonysági szervezetek alapítói kivétel nélkül a zsidó hagyományban jelölték meg késztetésük forrását, nem adnak magyarázatot arra, hogy a nem­ zsidók irányában miért nem folytatódik a zsidó jótékonyság, mint történt az a múltban, amikor is a felekezetekhez nem kötődő számos jótékonysági szer­vezetben a zsidók jelentős szerepet ját­szottak, és bőkezűen adakoztak. Arra sem adnak magyarázatot, hogy ugyan­akkor miért jönnek létre Amerikában ezek a nem-zsidók javát szolgáló zsidó szervezetek.

Ugyanez a szektás késztetés jellemzi a Tikkun (Tökéletesítés) című magazint is, amelyet 1986-ban alapítottak Berkeleyben, azzal a szerény céllal, hogy „gyó­gyítsa, javítsa és alakítsa át a világot”. A világháborút közvetlenül követő kor zsi­dó értelmiségijei természetes joguknak tekintették, hogy egy felekezethez nem kötődő szervezeten keresztül minden amerikaihoz szóljanak, és írásaikat olyan kiadványokban jelentették meg, mint a Commentary (Kommentár) és a Dissent (Nézőpontok), amelyek közvet­lenül a politikai és az intellektuális hata­lom központjaihoz szóltak. A Tikkun azonban – miként a címe is sugallja – azáltal, hogy egy meghatározott zsidó közönséghez fordul, és a világ esemé­nyeit főképp a zsidók szempontjából ér­tékeli, visszafordult a harmincas évek angol és jiddis nyelvű szociológiai kiad­ványainak stílusához. A magazin legelső vezércikke megerősítette azt a meg­győződést, hogy „a liberális és a haladó erők, zsidók és nem-zsidók, beleértve a demokrata pártot, a munkásmozgal­mat, a nőmozgalmat, az antinukleáris és a békemozgalmat, az egyenlőségért és a gazdasági igazságosságért küzdő mozgalmakat, egyaránt tanulhatnak egy fontos dolgot a judaizmusból és a zsidó nép tapasztalatából”, mégpedig azt (az illető szerkesztő szerint), hogy a zsidó vallás „az elnyomottak oldalán áll, és ez megmásíthatatlan”. Ez a fajta gondolko­dás a vallási kategóriának a politikaira történő lefordítását mint egy új típusú zsidó liberális teológiát, magától ér­tetődőnek tekinti.

Erre a társadalompolitikai anomáliá­ra – hogy a zsidó baloldal, illetve a zsi­dó liberalizmus egy olyan időszakban tér vissza, amikor más etnikai csopor­toknál hasonló trend nem tapasztalha­tó – általában a zsidó vallásban és a zsi­dóság szenvedéseiben keresnek ma­gyarázatot. Peter Steinfels liberális személyiség nemrég a New York Times-ban rábólint a tételre, miszerint „a val­lási hagyomány és a történelmi tapasz­talat konvergálása teszi hajlamossá a zsidót a status quo megkérdőjelezésé­re”. Felidézi, milyen erős vonzást gya­koroltak a XIX. századi Európa elnyo­mott zsidóságára a liberális és a szocia­lista mozgalmak, és arra az álláspontra helyezkedik, hogy a zsidóság hűséges maradt e korábbi ügyekhez, és hűsé­gesnek is kell maradnia.

Glazer ennél józanabb, s rámutat, hogy az amerikai zsidóság és a libera­lizmus társulása eredetileg legalább részben az önérdekben gyökerezett. A munkások és kis kaliberű üzletembe­rek pártolták a progresszív adóztatást és a javak bizonyos mértékű, az ő javu­kat szolgáló újraelosztását; az új be­vándorlók otthon érezték magukat a demokrata pártban, amely hagyomá­nyosan a jövevények pártja volt; a zsi­dók mint üldözött kisebbség azért har­coltak a faji, bőrszín és vallási alapon történő hátrányos megkülönböztetés ellen, mert toleránsabb társadalmat igényeltek. Glazer azonban ezek után, a harmincas évekből a jelenbe ugorva, megmagyarázhatatlan módon az alábbi következtetésre jut:

Állítom, hogy az önérdek többé nem magyarázza a zsidók liberalizmus iránti vonzalmát. Ha a zsidó üzletem­bert és a zsidó dolgozót az önérdek ve­zérelné, katolikus és protestáns üzlet­felei és kollégái példáját követve, mos­tanára már republikánus lenne. Ha a kertvárosi zsidót az önérdek vezetné, katolikus szomszédaihoz hasonlóan át­pártolt volna a demokratáktól a repub­likánusokhoz. A tekintélyes számú zsi­dó neokonzervatívés konzervatív – értelmiségi jelenléte ellenére, akik azt állítják, hogy a liberalizmus gazdaság- politikája nem segíti az Egyesült Álla­mokat, az üzleti életet pedig bizonyo­san nem, a liberálisok újabb és újabb követőkre találnak az amerikai zsidó­ság körében. A zsidó önérdeket többé nem szolgálják a polgárjogi célok, mi­vel azok a színvakságtól a kolorizmus felé mozdultak. De a zsidókat ez se na­gyon zavarja. A liberalizmus iránti el­kötelezettségük olyan, hogy hajlandó­ak belenyugodni ebbe.”

Glazer itt azt mondja nekünk, hogy az amerikai zsidóság olyan erősen kötődik a liberalizmushoz, hogy annak ellenére is ragaszkodik hozzá, hogy már nem képviseli politikai érdekeiket, jóllehet sokan közülük más értelem­ben nem követői a hagyományoknak. Tudomásom szerint a zsidók atipikus politikai magatartását illetően még egyetlen más szociológus sem állt elő ennél szilárdabb lábakon álló magyará­zattal, s elfogadják azt a premisszát, hogy a zsidók azért nem tipikusak, mert zsidók.

Egy másik vezető amerikai zsidó ér­telmiségi, Irving Kristol türelmetlenül szemléli a zsidókat a Glazer által leírt magatartás miatt, azaz hogy akkor is li­berálisok maradnak, ha ez szerinte a saját érdekeiket csorbítja. Kristol, aki Norman Podhoretz mellett az ameri­kai neokonzervativizmus legerőtelje­sebb és legmarkánsabb egyénisége, „a világi történelmi tapasztalatokra és az azok által előidézett vallási mutációra” vezeti vissza, hogy az amerikai zsidó­ság a politikai palettán a centrumtól balra helyezkedik el. Ennek az orientá­ciónak az indítékaként határozza meg a liberalizmusnak azokat a radikális vo­násait, amelyek hatottak az európai zsi­dó ősökre; az elnyomatást és az anti­szemitizmust, amelyek körülményei között szívesen fogadták a liberalizmus egalitáriánus ígéretét; a világi messia­nizmusnak ideológiai szótárt és len­dítőerőt kölcsönző, hagyományon be­lüli prófétai tanításokat; valamint az elsősorban a demokrata párttal azono­sulni igyekvő zsidó bevándorlókkal szemben álló amerikai társadalmi kö­rülményeket. Steinfelsszel és a Tikkun szerkesztőivel ellentétben, Kristol nem ért egyet azzal az aberrált zsidó identi­fikációval, amely a zsidóságot a liberalizmussal azonosítja. Mivel azonban ő sem tud pontosabb magyarázatot adni, azt jósolja, hogy a jelenség nem lesz tartós. A gazdasági és politikai modell­ként értelmezett szocializmus fokozó­dó irracionalitása, és az amerikai zsidó­ság örökölt politikai eszméi és jelenlegi helyzete – különösképp az Izrael Állam miatt érzett aggodalom – közötti rés mi­att táptalajra lelt „kognitív disszonan­cia” fokozatosan mind nagyobb hánya­dukat fogja eltántorítani a baloldaltól. Ilyenformán, mivel Kristol egyetért az­zal, hogy a zsidó liberalizmus politikai értelemben nem önellátó – de mert ugyanakkor az is meggyőződése, hogy a zsidók nem racionálisabbak mások­nál -, bizonyosra veszi, hogy a zsidók előbb-utóbb beadják a derekukat.

Ebbéli meggyőződése nem kevésbé téves, mint Steinfelsé és Glazeré. Az amerikai zsidóság valószínűleg nem azért fog továbbra is mind nagyobb számban azonosulni a liberalizmussal, mert irracionális, hanem pontosan azért, mert meggyőződése szerint épp ezzel cselekszik politikai érdekeinek megfelelően.

Szentgyörgyi József fordítása

Részlet a szerző „If I am not for myself” („Ha én nem magamért…”) című könyvéből. Ruth R. Wisse jiddisista, egyetemi tanár Kanadá­ban, a szintén jiddis irodalommal foglalkozó David Roskies testvére.

Címkék:2001-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Kettős mérce a “hazaárulásban”

Kettős mérce a „hazaárulásban” Orbán Viktor miniszterelnök külön listát állított össze azokról az ellenzé­ki politikusokról, illetve az ellenzék­hez közel álló...

Eseménytelen BZSH-közgyűlés

Eseménytelen BZSH-közgyűlés Szokatlanul nyugodt légkörben tar­totta rendes évi küldöttgyűlését 2000. november 30-án a Budapesti Zsidó Hit­község. Deutsch László nyitóimája után...

Close