Szombat előfizetés 2017

“Reális a veszélye annak, hogy autóbuszokat robbantanak” – Novák Attila interjúja az Izraelben élő Balázs Gáborral az arab-zsidó viszályról

Írta: Novák Attila - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Balázs Gábor, a Bar Ilan Egyetem dokto­ri hallgatója, 1990 óta él Izraelben. Fele­ségével és két kis gyermekével nemrégi­ben költözött ki Jeruzsálemből egy kö­zeli településre, ami még az úgynevezett „zöld vonalon”, azaz a zsidó állam 1967- előtti határain belül van. A zavargások ki­törése óta – tartva palesztin terroristák buszmerényleteitől, illetve lövöldözései­tőlnem mernek felesége szüleihez, Je­ruzsálembe utazni. A budapesti Hunnia mozi füstös kávézójában ültünk le be­szélgetni egy napsütötte októberi dél­után. Gábor hangsúlyozza, magánember­ként, és nem külpolitikai szakértőként beszél személyes benyomásairól és ta­pasztalatairól.

Hogyan változott tapasztalatod sze­rint az elmúlt időben a jeruzsálemiek közérzete?

Az erőszak visszatért az utcákra. Márpedig Izraelben az utcán nagyon is érezhető a közhangulat. A Bar Ilan Egye­temen – amely alapvetően jobboldali be­állítottságú – sok diák gyászhangulatban élte meg az oslói tárgyalásokat, és eleve kétségbe vonták, hogy Izrael bármi hasz­nát látja majd az egyezménynek. Ezzel szemben az utcán az emberek nagyon jó hangulatban voltak. Ne felejtsük el, hogy három hete Jasszer Arafat még Ehud Barak Kochav Jakov-i házában vendé­geskedett, együtt üldögéltek, mint egy szerelmespár a kertben. Egy héttel ez­után Ehud Barak agresszorrá vált Arafat szemében. Az arab jelenlét a zsidó vá­rosnegyedekben mindenhol tapasztalha­tó, fordítva viszont nem. Hozzánk arab munkások jönnek vízvezetéket szerelni, és sok arab ugyanúgy látogatja az egyete­meket vagy üldögél a kávéházakban, mint eddig. Én viszont kétszer is meg­gondolom, mielőtt a gyerekekkel beme­gyek Jeruzsálembe.

Láttál atrocitásokat az utcán?

Igen, láttam. Személyesen ismerek olyan embereket, akiket megdobáltak kővel. Véletlenül ismerem azt a zsidó hölgyet, akinek belőttek az ablakán, mi­közben kisbabáját a cumisüvegből etet­te. Egy Ramallah melletti zsidó települé­sen történt, az egyik este. A szomszéd­ból valaki átlőtt, és a golyó az asszony és a kisbaba feje között fúródott a konyhaszekrénybe. Ugyanakkor annak is szem­tanúja voltam, hogy zsidók megtámad­tak egy arab taxisofőrt, és elkezdték kővel dobálni. A Palesztin Autonómia te­rületén lévő jerikói kaszinóba már nem járnak zsidók, és új bútorért sem men­nek át többet a környező arab falvakba. Illetve volt olyan, aki bement, de az nem is jött vissza. Előfordult, hogy arabokkal több évtizede barátságban élő izraeli zsi­dókat egy izraeli arab faluban megtá­madtak, autójukat pedig felgyújtották. Barátaiknak hitt arabok pedig végignéz­ték, amint arab suhancok véresre verték őket. Ha nincs mobiltelefonjuk, és így nem érkeznek meg időben az ismerőse­ik vagy a rendőrök, akkor megölték vol­na őket. Ezek a történetek az izraeli saj­tóban nyilvánosságot kapnak, de azon kívül nem.

Hogyan változott az izraeli pártok vi­szonya az izraeli arabokhoz?

A szélsőjobboldali pártok ünnepel­nek, és képviselőik azt hajtogatják, hogy „mi mindig is megmondtuk”. Rehavam Zeevi (a Moledet nevű szélsőséges na­cionalista párt vezetője – N. A.) diadalit­tasan üldögél a különféle tévéstúdiók­ban. Bár nézeteivel semmilyen azonos­ságot nem vállalok, abban igazat adok neki, hogy az izraeli arabok nem lojális kisebbség. Ez most világosan kiderült.

Mi a véleményed azokról az ellenve­tésekről, hogy azért lázonganak az izrae­li arabok, mert az izraeli költségvetésből nem kapták meg a számukra arányosan járó támogatást, és egyéb – nem jogi ter­mészetű – diszkriminációban volt ré­szük? Mondjuk, munkahelyi jelentkezés­kor nem az arabot vették fel, pedig kva­lifikáltabb és tehetségesebb volt, mint a zsidó jelentkező?

Ez szerintem nem igazi ellenvetés, ám két egymástól független, és érvényes állítás is megfogalmazható. Az izraeli ara­bok Izrael Állam, valamint annak szim­bólumai ellen is küzdenek. Egyre inkább hangsúlyozzák, hogy legfeljebb elenyé­sző részben izraeliek, és a meghatározó identitásuk a palesztin. Ugyanakkor az is tény, hogy Izrael ötven éve elhanyagolja arab állampolgárait. Nem kapják meg ugyanazokat a jogokat és szolgáltatáso­kat, mint amilyeneket megkap egy új zsi­dó település. Ez utóbbi azonban nem igazolja az elmúlt időben kitört polgári felkelést. Nem hiszem, hogy a magyar vagy bármely más demokratikus állam tűrné, hogy bármelyik kisebbsége felke­lést robbantson ki, mondván, hogy diszkriminálják. Ez akkor sem tűrhető, ha egyébként jogos a panaszuk.

Tapasztalható-e politikai és ideoló­giai átrendeződés az izraeli baloldalon?

– Igen. Több baloldali és békepárti ember teszi fel magának a kérdést, hogy vajon van-e kivel párbeszédet folytatni. Mindeddig úgy vélték, hogy a tárgyalás és a béke Izrael érdeke. Az események tük­rében viszont felülbírálták korábbi állás­pontjukat, és azt mondják, hogy nincs értelme olyan egyezményeket kötni és olyan engedményeket tenni, amelyek nem válnak Izrael javára. Az arab-zsidó viszályban senki sem az abszolút törté­nelmi igazság kizárólagos birtokosa. Ugyanakkor Izraelnek a meghódított pa­lesztin néppel szemben nincsenek olyan erkölcsi kötelezettségei, mint amilyenek vannak a zsidók kiirtásában tevékeny részt vállalt népeknek a zsidókkal szem­ben. Araboknak és zsidóknak pedig egyaránt vannak jogos követelései a má­sikkal szemben.

Az izraeli arabok mozgolódásait én sem tartom jogosnak, de a Területeken élőkét igen. Ha módszereikben nem is értek velük egyet, de az elkeseredettsé­güket, a radikalizálódásukat érteni vé­lem. Mozgásszabadságukban és jogaik gyakorlásában korlátozott tömegekről van szó.

– Lehet, hogy radikális baloldali né­zetként hat a számodra, de az izraeli ara­boknak is nagyon sok mindenben iga­zuk van. Az izraeli kormányt sok minden miatt lehet kárhoztatni, nem teljesíti azokat az alapvető kötelezettségeit, amelyet egy államnak polgáraival szem­ben – azok nemzetiségétől és vallási ho­vatartozásától függetlenül – teljesítenie kell. Az állam van az állampolgárért, és nem fordítva. Egy arab polgári mozgal­mat még én is támogatnék. Az állampol­gár lojalitásához azonban az is hozzátar­tozik, hogy nem támad fegyverrel az ál­lam rendőreire. Izrael ugyanis biztosítja, hogy véleményüknek tüntetéseken adja­nak hangot, másrészt azt is, hogy lezár­ják azokat az utakat, amelyeken Ros Hasana ünnepén a zsidó polgárok utaznak a rokonaikhoz. Ez az egyik legnagyobb családi ünnep az országban és ilyenkor – Jom Kippurtól eltérően – nem áll le a közlekedés. Az északi országrész lakói ezt ebben az évben nem tehették meg, mert a közlekedést megbénították a tün­tető arabok. A rendőrség pedig csak ak­kor avatkozott közbe, amikor már a zsi­dók életére leselkedett veszély. A konf­liktus tehát arab polgári erőszakkal kezdődött. Az izraeli baloldal több jeles képviselője azt a kérdést is felteszi, hogy „hol van az úgynevezett arab balol­dal?”. Amikor a zsidó csőcselék megtá­madta a názáreti arab negyedeket, és erről hírt adott a média, nemcsak a bal­oldali, hanem a jobboldali izraeli politi­kusok is szinte egyöntetűen kijelentet­ték, hogy elítélik a történteket és arra szólították fel párthíveiket, hogy hagyja­nak föl az önbíráskodással. Ezzel szem­ben az arab csőcselék zsidó lakótele­pek, üzletek elleni támadásait, zsidók autóinak felborítását, zsidó polgárok fizi­kai bántalmazását egyik izraeli arab poli­tikus sem volt hajlandó elítélni.

Az események nem cáfolnak-e né­mely cionista alaptételt? Például, hogy a zsidó állam léte önmagában megszünte­ti az antiszemitizmust. A válság kitörése óta több mint kétszáz antiszemita atroci­tás történt világszerte. Csak Franciaor­szágban több mint száz incidens volt.

Nem hiszem, hogy ezek fényében kéne bírálni a cionista alaptételeket vagy – posztmodemül szólva – „alapmítoszo­kat”. Azt sem hiszem, hogy ez a konflik­tus bármit is bizonyítana. Számos cionis­ta alaptétel nem valósult meg, mert nem bizonyult tarthatónak. A cionizmus mo­dem ideológusai is megváltoztattak több alapfeltevést. Izrael Állam nem járul hoz­zá az antiszemitizmus megszűnéséhez…

Ez volt a klasszikus, a herzli típusú érvelés.

Herzlnek voltak ennél problematiku­sabb kijelentései is, de ettől még nagy ember volt. Ezeket meg nem valósult próféciáknak nevezhetjük. Izrael állama nemhogy nem járul hozzá az antiszemi­tizmus megszűnéséhez, hanem inkább fokozza azt.

A mértékadó nyugati sajtóban ilyen címeket lehet olvasni: „Ehud Barak a konfliktust választotta a béke helyett.” Miért ez az egyoldalú Izrael-ellenesség?

Azért, mert a nyugat-európai liberá­lis és baloldali sajtó jó része hagyomá­nyosan palesztinpárti és Amerika-ellenes. Izraelt pedig mindig is Amerika szö­vetségesének, gyarmatának tekintette. A Népszabadság sem antiszemita lap, de az Izraelt érintő kérdésekben kifejezet­ten elfogult. Sokkal jobban eladhatók a lapok, ha zsidó agresszorról, szegény, védtelen arab gyerekek megtámadóiról tudósítanak. Mindenki jobban szeret gyenge és hadsereg nélküli, szabadságu­kért küzdő emberek, mint – önmegtar­tóztatást tanúsító, ám ugyanakkor a saját és polgáraik életét védő – fegyveres erők mellett állást foglalni.

Visszazuhant az izraeli társadalom és politika az oslói tárgyalások előtti ál­lapotba, vagy még van ereje újrakezdeni a békére irányuló erőfeszítéseket? Ho­gyan látják ezt a politikusok?

– Minden izraeli politikus – legyen bár­mennyire jobboldali is – tudatában van annak, hogy a problémákat a tárgyaló- asztalnál kell megoldani. Nem tudom, mikor és milyen események következté­ben ülnek vissza a tárgyalóasztal mellé. Azt sem lehet tudni, hogy milyen nemzetközi nyomás nehezedik majd a felek­re. A béke azonban pillanatnyilag csak és kizárólag Izraelnek az érdeke. Arafat nyil­vánvalóan nem szeretne békét, amikor a palesztin népesség körében legfeljebb harmincszázalékos a támogatottsága. A palesztinok többsége az Iszlám Dzsihad és a Hamasz fundamentalista szervezete­ket támogatja. Arafat üldözött harcosnak mutatja magát, amire azért van szüksé­ge, hogy a saját létjogosultságát bizonyít­sa, ugyanakkor garantálja személyi biz­tonságát. Életében negyedszerre dönt az illegalitás mellett. Üldözött személyiség­ként viselkedik, akinek az életére törnek. Egyik helyről a másikra menekül. Ugyan­ezt tette annak idején Ammanban, Bej­rutban, és Észak-Afrikában is. Most Gázá­ban teszi ugyanezt. Ezt a helyzetet isme­ri, és nagyon kényelmes a számára. Mel­lékesen pedig kockára teszi a békét.

A probléma nem elsősorban hadá­szati jellegű.

A probléma tényleg nem elsősorban katonai. A sajtó szakértői legalább annyi­ra tudják, mint én, hogy ha Izrael erősza­kosan szeretné megoldani a Palesztin Autonómiával fennálló konfliktusát, ak­kor már régen megoldotta volna. Ehhez körülbelül két órára lenne szüksége. Ma – ahogy állítják – Izrael túlzott erőszakot alkalmazna a palesztinokkal szemben, akkor már régóta nem lennének palesz­tin tüntetők, nem lenne palesztin rendőrség. Ezért is tisztességtelen a vi­lágsajtó tekintélyes része.

Hogyan látod a jövőt? Hogyan látod a konfliktust a nagypolitikai színtéren és az izraeli zsidó állampolgár helyzetéből?

– Könnyen el tudok képzelni egy sú­lyos háborút Izrael és a Palesztin Autonó­mia vagy más arab államok között. Más­részt – hogy egy hasonlattal éljek – sötét­nek látnám a magyarság jövőjét, ha nem szállhatnék fel a budapesti 6-os villamos­ra, mert attól kellene félnem, hogy az egyik nap felrobbanok. Minden izraeli nagy veszélyben van, mivel békepartne­reink – az első adandó konfliktus alkal­mával – szabadlábra helyezték azokat az embereket, akikről tudjuk, hogy már rob­bantottak és öltek meg polgári lakoso­kat. Amíg a konfliktus kezeléséhez az is hozzátartozik, hogy kiengedik a börtö­nökből a terroristákat, addig a zsidó ál­lam sötét jövő előtt áll.

Címkék:2000-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

“Kétezer év óta semmi sem változott…” – Beszélgetés Assi Dayannal

„Kétezer év óta semmi sem változott...” Beszélgetés Assi Dayannal Filmrendező, színész, író, publicis­ta. Tizenkét filmet írt és rendezett, huszonötben játszott,...

Kabbala – hagyomány és tudomány

SCHMELOWSZKY ÁGOSTON Kabbala - hagyomány és tudomány1 A cím, valamint a benne szereplő szavak egymáshoz való viszonya ma­gyarázatra szorul. Az...

Close