Szombat előfizetés 2017

Púrím

Írta: Raj Tamás - Rovat: Archívum, Hagyomány

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

ZSIDÓ ÜNNEPEINK SORÁBAN oly ritka a gondtalan, önfeledt öröm ideje. A történelem, a kétezer éves száműzetés játszott közre abban, hogy a szomorúság és a gyász került túlsúlyba az emléknapok sorában. A nép életerejét és belső hitét bizonyítja, hogy Izrael Állam megszületése óta (a holocaust közeli emléke ellenére) ismét az örömnapok kerültek előtérbe. Hosszú, keserű évszázadok során azonban a púrím volt szinte az egyedüli fénysugár, amely feloldani igyekezett a sok szomorúságot. A bánat óráinak gyakorisága még erőteljesebbé, még féktelenebbé tette a púrími vidámságot: a hagyomány szerint ilyenkor a zsidó annyit köteles inni, hogy ne tudjon különbséget tenni az „áldott legyen Mordeháj” és az átkozott legyen Hámán” felkiáltások között. (A héber nyelvben a két kifejezés számértéke ugyanannyi.) A régiek maskarába öltöztek ezen a napon, s a történetet megelevenítő púrímjátékot rendeztek, vidám púrími dalokat adtak elő, a mókának-mulatságnak senki sem szabott mértéket.

Kölcsey Ferenc unokahúga, Antónia irodalmi értékű naplójában 1839ben leírja a szatmárcsekei zsidók púrími vigasságát: „Ma Hámán ünnepét ülték, vagy inkább futották meg. Minden zsidó nagy vigalomban vala, s jó napot csinált magának. Néhányan pásztoroknak öltözködének zsíros gubáks bundákba, és egy lovas zsidót kísérének, ki mindenféle rongyokkal beaggatva vala, örömrivalgásokkal futottak utána a zsidó gyerekek is. E különös menet végig járá a falut, s minden Ábrahám unokája háza előtt megállott, hol kész lakoma várá őt. Ők mindnyájan boldogok voltak ma. Boldogabbak, mint bármily örömittas úr a velencei vagy római karneválban.” Érdekes, hogy a naplóíró Kölcsey Antóniában ez a vidám felvonulás, a népi életet élő zsidók látványa nem ellenszenvet, sőt megértést és szeretetet ébreszt. A hitéhez és hagyományaihoz ragaszkodó zsidó ugyanis a tiszta lelkű emberben együttérzést kelt, s még a megrögzött antiszemitát is kevésbé zavarja, mint a hozzá hasonulni igyekvő, gyökereitől elszakadt, megalkuvó társa, „Ők – olvassuk a naplóban a csekei zsidókról – még mindig meg tudták tartani nemzetiségüket, s oly sok száz évek után is híven őrizték azt. Sok zsidó inkább vesztené életét, mintsem nemzetisége bélyegiről lemondjon. És ezt ők oly hazákba teszik, hol létöket is drágán kell fizetniük. Mindig megindulást s mozgalmat érzek keblemben, midőn zsidót szenvedni látok, s örömet akkor, ha boldognak vélem őt lenni. Ma is, midőn hallám vidámságukat az embereknek, részvét könnye szökött szemembe.”

Talán nem véletlen, hogy a púrím ilyen mély népi gyökereket eresztett a világszerte szétszórt zsidóság talajában. Hiszen ez az egyetlen ünnep, amely nem Izraelben, hanem egyértelműen a diaszpórában keletkezett, feltehetőleg I. Artaxerxész (Ahasvéros) perzsa király idejében, i. e. 440 körül. A könnyen befolyásolható királyról, a zsidó „származású” királynéról (Eszterről), a zsidók meg nem alkuvó bírájáról (Mordehájról) és a gonosz főminiszterről (Hámánról) szóló fordulatos történetet bárki elolvashatja a bibliai Eszter könyvében. A púrímkor mindmáig tekercsből felolvasott kötet (héberül megila) igen tanulságos, különösen az antiszemitizmus és általában az ember lélektana iránt érdeklődők számára.

Eszter könyve az egyetlen a héber Bibliában, amelyben Isten neve nem fordul elő. Ennek ellenére ez az a bibliai könyv, amelyet előszeretettel értelmeztek misztikusan.

A Talmud tanúsága szerint az ókorban, a javnei iskolában, ahol a Biblia harmadik részének kánonját összeállították (i. sz. 100 körül), sokat vitatkoztak afölött, hogy egyáltalán felvegyék-e Eszter könyvét a Szentírás kötetei közé. Végül úgy döntöttek, hogy jóllehet nem szerepel benne Isten neve, valójában mégis ott mozog rejtve az isteni irányitás, amely a zsidóság megmeneküléséhez vezet. A könyv neve: Eszter – héberül így is olvasható (más pontozással): Eszatér – elrejtőzöm. A hagyomány szerint Isten olykor nem észrevehető módon vesz részt a történelem, az ember sorsának irányításában, jelenléte csupán rejtve marad. Nem véletlen, hogy amikor Eszter könyvét hagyományos dallammal felolvassák a zsinagógában, a 6. fejezet elején, ahol a király éjszakai ébrenlétéről szól a történet és ez egyben az egész eseménysorozat fordulópontja is, a „király” szót a nagyünnepi dallammal éneklik, ami a Királyra, a megváltó Egyistenre utal: Ő hozza a megváltást Izrael népére.. .

Ünnepünk neve (púrím) sorsolást jelent, ezért a „zsidó farsangot” a sorsvetés ünnepének is nevezik. Lehetne azonban ennek a szónak más értelmezést is adni. Maga Eszter könyve írja, hogy a „pur” szó perzsa eredetű, s hogy sorsot, vagyis véletlent jelent – ennek többes száma a púrím. Van, aki az életet csupán véletlenek játékának tartja, s ha jól meggondoljuk, Eszter könyvének változatos története sem más, mint véletlenek sorozata, kiszámíthatatlan események egymásutánja. Ám a zsidó ember hagyományosan nem így gondolkodik: a kifürkészhetetlen véletlent tudatos sorsnak érzi, amelyben az ember életének és a történelemnek értelme van. Ez az a sorstudat, amellyel jobbítani akarjuk önmagunkat és a világot, amely hitet, reményt és lelkesedést képes kiváltani mindannyiunkból, amelynek jegyében élni érdemes. Ez a púrím igazi jelentősége.

Raj Tamás

Címkék:1991-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Volt egy nyomda

1944 tragikus esztendejében működött Budapesten, az Erzsébet körút 13. szám alatt egy nyomda, amelyről ma már kevés szó esik. Pedig...

A „szocialista asszimiláció” kezdetei

A keresztény magyar értelmiség, a politizáló közvélemény egészen 1944 júniusáig képtelen volt számot vetni azzal a ténnyel, hogy a Németország...

Close