Szombat előfizetés 2017

Pszichoanalízis – titok nélkül

Írta: Szőke György - Rovat: Archívum, Esszé

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

(Harmat Pál: Freud, Ferenczi és a magyarországi pszichoanalízis. A budapesti mélylélektani iskola története, 1908-1993. Második, átdolgozott és bővített magyar nyelvű kiadás. Bethlen Könyvkiadó, 1994, 434 oldal, ára: 880 Ft)

A cím L. S. Kubie-nak magyar nyelven sajnos még ki nem adott, a pszichoanalízist em­berközelbe hozó, demisztifikáló, értelmesen népszerűsítő könyvé­ből kölcsönzött. Mivel mifelénk ilyen jel­legű könyvet nem adtak lei, Harmat Pál munkájának egyszerre kellett vállalni a pszichoanalízis ismertetését és tanulsá­gos magyarországi történetét. Mindez nemigen fér bele egy ilyen, még oly vas­kos könyv kereteibe. Titok viszont alig marad Harmat Pál könyvének elolvasása után: a szerző az analitikus mozga­lom – és az egyes analitikusok életé­nek – intimebb részleteibe is beavatja az olvasót.

A pszichoanalízis népszerűsítésére, demisztifikálására Magyarországon igen­csak nagy szükség van. Mindmáig egy olyan torzkép uralkodik úgynevezett műveltebb körökben is, világnézettől függetlenül, melynek felszámolása ak­kor is indokolt lenne, ha a magyar pszi­choanalitikus mozgalom nem vált volna világhírűvé. Senki sem lehet próféta a maga hazájában: nagyrészt pályájukat külföldön kiteljesítő tudósok által lett azzá. (Más tudományokkal egybevetve ez talán nem is olyan szembeszökő.) A freudi tanokat mifelénk mindmáig hajla­mosak Mórickaként, akinek mindenről az jut eszébe, a szexualitásra szűkíteni, hasznosításukat pedig mindössze az egykori bécsi polgári körök, majd újab­ban az amerikai divat hóbortjának vélni. Az viszont, hogy századunk világképé­nek formálásában milyen hatalmas sze­repe is volt, enyhén szólva nem köztu­dott. A századunkkal egyidős pszicho­analízis régóta sejtett s bár empirikusan, közvetlen tapasztalati úton nem érzé­kelhető, de bizonyíthatóan létező jelen­ségek felé fordul: a közvetlenül kitapintható rétegekből kiindulva a lélek rejtet­tebb tartományai irányába.

A magyar analitikusok – és elsősorban Ferenczi Sándor – tevékenysége áll a könyv középpontjában. Életrajzi adatok­kal, helyenként intim részletekkel tarkít­va. Az alapos tudású szerző könyvét ez teszi igen olvasmányossá s egyben elég nehezen áttekinthetővé. Csaknem min­dent megtudunk például Freud és Fe­renczi első találkozásairól, a magyar analitikusok úttörőinek életéről, ugyan­akkor nem esik szó a magyar pszicho­analitikus egyesület 1913-ban történt megalakulásáról. (Amikor is, miután a funkciókat fölosztották, a frissen válasz­tott elnök, Ferenczi Sándor igen szelle­mesen az ötödik megjelent alapító tag­ra, Ignotusra bízta a közönség szerepét.)

Harmat Pál betekintést enged a pszi­choanalitikus mozgalom belső, mondhat­ni családi életébe. Ami eléggé viharos: szakításokkal, kiátkozásokkal, heves személyes, helyenként személyeskedő vitákkal teli, mindmáig. (A pszichoanalí­zist egy másik lélektani iskolával egybe­vetve találóan s nem minden alap nélkül írja Pléh Csaba Pszichológiatörténetében, hogy két behaviorista sosem szakíthat, legfeljebb vitatkoznak.) A lehetőségek­hez képest objektív képet fest a szerző: igyekszik – nincs könnyű dolga – sine ira et studio – állást foglalni. Akkor is, ha állás­pontja a hazai pszichoanalitikusok bevett kánonjaival ütközik. Példaszerű ebből a szempontból Hermann Imre portréja, akit közvetlen és közvetett tanítványai mérhetetlenül idealizáltak, s kapaszkodási elméletéből teljes sikerrel gyártottak dogmát, melyet csak hódolat illethet, nem bírálat: Harmat Pál józan mértékle­tességgel jelöli ki Hermann Imre (egyéb­iránt messze nem jelentéktelen) helyét a pszichoanalízis történetében.

Egységes mozgalomról vajmi nehezen szólhatunk a pszichoanalízis kapcsán. A kezdeti – végül is igen termékeny – vi­tákat nagy alapossággal és józanul is­merteti a szerző. Kétségkívül nehezebb dolga van az 1949-es gleischachtolás utáni évek fölraj­zolásában. Az a körülmény, hogy Harmat Pál hosszú éve­ket kényszerű emigrációban töltött, részben biztosítja szá­mára, hogy ne békaperspektívából szemlélje az esemé­nyeket, ugyanakkor – emigrációban élők esetében ez nem is olyan ritka – hajlamos a csalhatatlanság tónusában ítélkezni élőkről és holtakról.

A probléma eléggé sajátos és bonyo­lult. Amennyire elterjedt – főként a har­mincas években – a freudizmus és a marxizmus (eléggé terméketlen) egybe­hangolásának igénye, később ennek az igénynek a gyakorlati lecsapódásával ta­lálkozhatunk: a pszichoanalízist az (ala­kuló, majd nagyon is létező) szocialista rendszerrel próbálták összebékíteni. Jó szándékkal, de legalább annyira sikerte­lenül Száz év múltán nyilván mulatsá­gos naivitásnak tűnik majd, ma inkább tragikomikus mozzanatként értékelhe­tő. A puding próbája az evés – idézhet­jük stílusosan éppen Marxot nos, ez a katyvasz emészthetetlennek bizonyult. Akik készítették s lenyelni is megpróbál­ták, keservesen csalódtak, sőt sokan sú­lyos árat fizettek érte.

Igen részletesen tér ki a könyv a pszichoanalitikusok jelentős részének zsidó mivoltára. Eltekintve attól, hogy e pszichoanalitikusok ún. identitása – mint ál­talában a zsidó származásúaké – eléggé különböző, s tevékenységük nyilván nem ennek alapján ítélhető meg, nem tűnik túl szerencsésnek – akár zsidó, akár nem zsidó eredetű szerző művé­ben – előző nevük Ionos pontosságú föl­kutatása, idézése.

Annyi hasonlatosság azonban kétség­kívül van a marxizmus és a freudizmus között, hogy mindkettő könnyűszerrel vulgarizálható. S a freudizmus vulgarizálásában mifelénk igencsak jeleskedtek, harmat Pál számos példával illusztrálja ezt: elegendő, ha Wagner Lilla Petőfi- könyvét említjük. A freudi tanok e kari­katúráját Harmat Pál legalább annyira indokolt bírálatban részesíti, mint az a nem pszichoanalitikus kritikusa, aki nem ok nélkül írta volt a könyvről, hogy a freu­dizmust tudományalattivá degradálja. Sajnos, ez nem csupán Wagner Lilla em­lített művére vonatkozik.

Részletesen kitér a szerző a pszicho­analízis és az irodalom kapcsolatára (ezt más művészeti ágakban is megpróbál­hatta volna). Nem könnyű eldönteni, hogy egy írói alkotás a freudi tanok hatá­sát tükrözi-e, vagy szerzőjének megta­pasztalt, intuitív meglátását. Természe­tesen ez csuprán a Freud után élt szerzők esetében jelent problémát: Dosztojevsz­kijnél, vagy akár az Oidipusz tragédiáját megjelenítő Szophoklésznél szerencsé­re nemigen keresték a freudi indíttatást. (Maga Freud több ízben és hangsúlyo­zottan utalt arra – s ezt szerzőnk is emlí­ti, idézi -, hogy nem annyira az Írók ta­nulhatnak tőle, mint inkább ő az írók­tól.) Kosztolányi esetében például Har­mat Pál valószínűleg túlságosan nagy szerepet tulajdonít az író kétségkívül meglévő pszichoanalitikus olvasottságá­nak, ismereteinek. Inkább hihetünk Schöpflin Aladárnak, az egykori jeles kri­tikusnak, aki még Kosztolányi életében egyik művében freudi hatást vélt fölfe­dezni, de azonnal cáfolta is ezt, egy olyan másik művének hasonló motívumait idézve, mely bizonyítottan a freudi ta­nokkal történő megismerkedése előtt keletkezett.

A magyar pszichoanalitikus mozga­lom egyik külön érdekességére is kitér Harmat Pál. Nevezetesen Freud egyik – igen tanulságos – írása először magyar nyelven jelent meg, s Karinthy Herz-féle szalámijához méltó módon a magyar nyelvű szöveget fordították később an­golra, majd pedig az angol szöveget né­metre. (Ebben a briliáns kis írásban ar­ról esik szó, hogy milyen módon gazdagíthat a pszichoanalitikus szemlélet más tudományokat.) Biztos-e azonban, hogy valóba Freud az 1919-ben publikált munka szerzője, s nem Ferenczi Sán­dor, Harmat Pál könyvének másik kö­zépponti alakja, írta (természetesen ma­gyarul) – nyilván Freud tudtával és bele­egyezésével?

Az ilyen és hasonló kérdőjelek Harmat Pál könyvének margóján művének érdekfeszítő, gondolatébresztő mivoltát is bizonyítják. Nem apológiát, hanem jó­zan felmérést, helyzetképet kívánt adni a szerző.

 

Címkék:1995-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Kezek, 1944

Grafikusnak a "kéz egyszerre al­kotóeszköz és modell. Porscht Frigyes grafikáin azonban a kezeknek szimbolikus jelentésük is van, amint a kéz...

Antiquar No. 44.

A szín egy antiquarium, a színpad hátterében könyvállványok, esetleg metszetek és képek. Balra eladópult mögötte szék, a sa­rokban egy fogas....

Close