Szombat előfizetés 2017

Politikai antiszemitizmus és diszkrimináció

Írta: Erős Ferenc - Fábián Zoltán - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

BUDAPESTEN, a Kosztolányi Dezső téren, nem messze a buszpályaudvaron egy pavilon talál­ható.* A kis építmény arra szolgál, hogy a forgalmas közlekedési csomópont levegőjének szennyezettségét méré­sekkel dokumentálja. A falain látható graffitik sokkal inkább a társadalom szociálpszichológiai kondícióiról árulkodnak.

A falfirkákról ugyanis az underground zenekarok népszerűsége mellett a társadalom-lélektani folyamatok bi­zonyos vonatkozásai is leolvashatók. Az említett épület kül­sejéről, különösen a bokroktól takart oldaláról is ez mondható el, hiszen nem régen még a fordított, úgynevezett „sátánke­resztek” mellett horogkereszt és „Dögöljön meg minden zsidó!” felirat tudósított a W. Reich által emocionális pestis­nek nevezett jelenség huszadik századvégi reinkarnáció­járól.

Érdemes felhívni a figyelmet a Holocaust utáni antiszemi­tizmus némely olyan sajátosságára, melyekre a volt Nyugat-Németországban végzett szociálpszichológiai vizsgálatok világítottak rá. Az antiszemita témák a legtöbb európai országban a II. világháborút követő évtizedekben szinte teljes mértékben kiszorultak a nyilvános diskurzusból. Ennek okai nem pusztán a nácizmus totális vereségében és a politikai tiltásban keresendőek, hanem – a nyugat-európai társadal­mak esetében – egy demokratikus politikai szocializációs folyamatról beszélhetünk. (Weil, 1987) Egy az autoriter poli­tikai berendezkedéssel szembeforduló trend mellett, az em­lített vizsgálatok az antiszemitizmus rejtett továbbélését is kimutatták. Eszerint a nyílt – a közvélemény-kutatás eszkö­zeivel mérhető – zsidóellenes attitűdök mellett a „kommu­nikációs látenciába” burkolt antiszemitizmus jelenségével is számolni kell. A kérdőíves vizsgálatokban rendre azt találták, hogy az antiszemita nézetek iránt nagyobb fokú affinitást mutató megkérdezettek hajlamosabbak az olyan kijelentések elfogadására, mint például „amit valójában gondolok a zsidókról, azt nem szívesen mondom el bárkinek”, avagy „nem szívesen beszélek a zsidókról, mert az ember könnyen megégetheti az ujját”.

Napjaink antiszemitizmusának, szemben a hidegháború érájával, éppen az az egyik megkülönböztető sajátossága, hogy az említett látencia eltűnőiéiben van. Azt mondhatni, hogy a berlini fal leomlásával az antiszemitizmust övező kommunikációs gátak is leomlottak.

Az említett gátak, kulturális „tabuk” szerepét igen eltérően értékelik a társadalomtudományi vitákban. Egyes nézetek szerint a nyilvánosság az antiszemitizmus politikai­-társadalmi kezelhetősége szempontjából lehet nagyon fon­tos.

Mások a nyílt kibeszélés, a csoportok közötti párbeszéd terapeutikus funkcióját hangsúlyozzák, bizonyos pszicho­analitikus feltételezések alapján. Sokan, akik ellenzik az an­tiszemita témák beemelését a nyilvánosságba, úgy vélik, hogy az úgynevezett zsidókérdésről folyó nyilvános diskur­zus tulajdonképpen az antiszemita nézetek fokozatos le­gitimációját segítik elő. (vö. Kovács Mónika, 1993). E kérdéskörrel kapcsolatosan véleményünk szerint máig hatóan érvényes Adorno következtetése az antiszemitizmus „pszeudoracionális” tárgyalásáról. „Az antiszemita nézetek ténykérdésekben vitathatóak, avagy el lehet magyarázni az antiszemitizmus sajátságos dinamikáját, de semmiképpen sem szabad belemenni az úgynevezett ’zsidókérdés’ taglalásába. A dolgok jelenlegi állása szerint a ’zsidókérdés’ elismerése az európai genocídium után azt sugallja, még ha csak közvetett módon is, hogy a nácik cselekedetei talán valamiféleképpen mégiscsak igazolhatóak.” (Adorno et al. 1969: 607. o.)

A ZSIDÓKRÓL ALKOTOTT SZTEREOTÍPIÁK, az ellenük irányuló, érzelmileg telített negatív attitűdök és az ezeket igazoló értékrendszerek szerkezetileg és kölcsönös összefüggéseikben társadalomtörténetileg meg­határozottak. Egy viszonylag elterjedt tipológia az antiszemi­tizmus háromféle válfaját különbözteti meg: (1.) az etnocentrikus, (2.) a vallási és (3.) a politikai antiszemitizmust. E háromféle típus a társadalmi és történeti fejlődés eltérő szintjeihez rendelhető, ugyanakkor jelen van napjaink an­tiszemita ideológiájában is. (Csepeli 1990; Weil 1985)

Az etnocentrikus antiszemitizmus az etnikai különbség­tudaton alapul és kihangsúlyozza a zsidók idegenszerűségét, másságát. Az etnocentrizmus fogalmát W. G. Sumner, a század elején élt amerikai szociológus használta először a „primitív”, törzsi társadalmakkal kapcsolatosan. Az etno­centrizmus egyfajta szemléleti keret, melynek közép­pontjában a sajátcsoporthoz való tartozás tudata áll. Ennek következtében a sajátcsoport életformája, értékvilága abszolutizálódik, azaz minden dolgok mértékévé válik. Az ide­gen csoportok e szemléletben vetélytársakként, ellenségek­ként jelennek meg. Az ellenségkép növeli a csoport kohé­zióját, a csoport tagjainak szolidaritását. Az etnocentrikus ideológia a társadalmi integráció megteremtésének „torz”, „zsákutcába” torkolló útja, jelentősége az archaikus társadal­mak körén túlmutat. Torz, mert az áhított szolidaritáshoz mesterségesen izzított konfliktusokon keresztül keresi az utat, de ez végső soron a társadalmi integráció széteséséhez vezet el. Különösen éles megvilágításba helyezi ezt az össze­függést a napjainkban zajló délszláv konfliktus, melynek nacionalista ideológiáiban az etnocentrikus világkép elemei is jelen vannak.

A vallási antiszemitizmus gyökerei a keresztény vallás korai időszakáig nyúlnak vissza, hiszen a kereszténységnek a zsidó vallással szemben kellett meghatároznia önmagát. Az antijudaizmus kiteljesedése arra az időszakra tehető, amikor a kereszténység államvallássá vált a Római Birodalomban, jóllehet már a Biblia újszövetségi része is tartalmaz olyan kijelentéseket, melyek történeti kontextusukból kiragadva antijudaista módon értelmezhetőek („És felelvén az egész nép, monda: Az ő vére mi rajtunk és a mi magzatjainkon.” Mt 27, 25) A vallási, teológiai eredetű antiszemitizmus bi­zonyos érvei a viszonylagosan „szekularizálódott” modern­kori társadalmakban is továbbélnek, a hivatalos egyházi dog­mák megváltozása ellenére is. E típus leggyakoribb érve a zsidókkal szemben az, hogy Jézus keresztre feszítéséért ők a felelősek. Egy, a későbbiekben ismertetendő magyarországi vizsgálat tanúsága szerint még napjainkban is megfigyelhető, hogy a felnőtt lakosság egyharmada egyetértéssel fogadja a fenti és az ahhoz hasonló kijelentéseket (pl.: „A zsidóság szenvedése Isten büntetése volt”).

AZ ANTISZEMITIZMUS TIPIKUS modernkori for­mája politikai töltetű. A politikai antiszemitizmus kialakulása mögött a társadalmi modernizáció zava­rai, a polgárosodás zökkenői húzódnak meg. A feudális tár­sadalmak felbomlása, átalakulása az egyéni szabadság kiszélesedésével, a tradicionális kötöttségek feloldásával járt együtt. A társadalmi mobilitás esélye soha nem látott mérték­ben kitágult, legalábbis a megfogalmazott és deklarált politi­kai elvek szintjén. Ez az egyén öröklött, veleszületett tár­sadalmi státusjellemzőinek (pl. etnikum, rendi hovatartozás) leértékelődését és a megszerezhető, az egyéni teljesítmények által legitimált javak (pl. iskolai végzettség, vagyon) felérté­kelődését eredményezte. Az egyén megnövekedett szabad­sága az egyéni felelősség meghatványozódásával járt együtt. A társadalmi valóság általában – különösen társadalmi­-gazdasági krízisszituációkban – nem a deklarált politikai elveknek megfelelően funkcionál. A társadalmi folyamatok által kedvezőtlen helyzetbe sodort csoportok olyan ideológiák felé „menekülnek”, melyek enyhítik az egyéni szabadság felelősségének súlyát (vö. Erich Fromm, 1993). Amikor a menekülés iránya olyan kollektivista, totalitariánus ideológiák felé mutat, melyek a társadalmi megbecsülést az egyén veleszületett státusjegyeiből származtatják, akkor jobboldali autoritarizmusról beszélhetünk.

A zsidók „idegenségének” bizonygatása az olyan tár­sadalmakban, ahol a zsidók társadalmi-kulturális asszimi­lációja igen előrehaladott, alkalmas a totalitariánus ideo­lógiák „paranoid” szükségleteinek kielégítésére. Az ilyen gondolkodás szerint a zsidókkal szemben különlegesen óva­tosnak kell lenni, hiszen fizikai megjelenésük, nyelvük stb. nem különbözik annyira a többségtől, hogy az idegenek után kutakodó szem első pillantásra beazonosítsa őket. A kis különbségek sokkal nagyobb kihívást jelentenek az identitás­bizonytalanság állapotában lévő és a monolitikus, homogén identitás megvalósítására törekvő csoportok számára. Az antiszemita ideológusok ezért ostorozzák olyan bőszen a többség „idegenfelismerő képességének” romlását. Be­szédükből az is kiderül, hogy a zsidók mássága a kül­sődlegesnek tekintett asszimilációs folyamatot követően „szellemiségükben” ragadható meg. A másság meghatá­rozása ennek révén válik el a tulajdonképpeni etnikai sa­játosságoktól és terelődik át a kultúrán keresztül a politika mezejére.

1994 márciusában, a parlamenti választások előestéjén az MTA Pszichológiai Intézete és a Konfliktuskutató Intézet az OTKA és más intézmények támogatásával kérdőíves felmérést végzett a különféle előítéletek és a politikai­-ideológiai tagolódás kapcsolatáról. A vizsgálat folyamán azon személyekkel, akik az ország felnőtt népességét reprezentáló 1000 fős mintába kerültek, a kérdezőbiztosok kérdőívet töltettek ki, mely egy hosszabb, a zsidókkal kapcsolatos kérdéssort tartalmazott.

Az antiszemita attitűdök szerveződésében kimutatható volt a fent leírt típusok jelenléte, de egy faktorelemző sta­tisztikai eljárás során azt tapasztaltuk, hogy a három típus mellett a nyíltan diszkriminatív attitűdök is külön típust alkotnak. A következőkben ez utóbbi és a politikai antiszemitizmus némely összefüggésére kísérelünk meg rávilágítani.

A politikai antiszemitizmus tematikailag a zsidók vélt kulturális, politikai és gazdasági befolyása és érdekérvé­nyesítése köré szerveződik. Az alábbi táblázatban a vizsgála­tunkban felhasznált ilyen jellegű állításokból közlünk néhán­yat, mellettük pedig azok elfogadottságának mértékét. Az elfogadottságot egy 4 fokú, ún. „egyetért – nem ért egyet” típusú (Likert) skála segítségével mértük.

A politikai antiszemitizmus skála tételeinek eloszlása

Telje­

sen

egyet­

ért*

Inkább

egyet­

ért

Inkább

nem

ért

egyet

Egyálta­

lán

nem

ért

egyet

A vála­szolók száma
A baloldali mozgalmakra a zsidók mindig is döntő befolyást gyakoroltak 24,6% 28.1% 26,7% 20,6% 637
A zsidók még az ül­döztetésükből is előnyöket próbálnak kovácsolni 19.8% 25,4% 27,3% 27,5% 852
A zsidó származású értelmiségiek befolyásuk alatt tartják a sajtót és a kultúrát 16,0% 23,1% 29,0% 31,9% 770
Létezik egy titkos zsidó együttműködés, amely meghatározza a politikai és gazdasági folyamatokat 15,3% 23,4% 26,7% 34,6% 602
A liberális pártok elsősor­ban zsidó érdekeket képviselnek 13,3% 21,1% 34,2% 31.4% 625
A rendszerváltással igazából a zsidók jártak jól 16,5% 16,4% 28,5% 38,6% 836

A mintanagyság összesen: 1000 fő.

ÉRDEMES MEGFIGYELNI az érvényes válaszadók számát is. (Azoknak a megkérdezetteknek a válaszait, akik kitértek az állásfoglalás elől vagy megtagadták a választ, „érvénytelennek” tekintjük.) Arra a kérdésre, amely a politikai antiszemita ideológia paranoid természetét („tit­kos zsidó összeesküvés”) képviselte, a megkérdezettek közel negyven százaléka „nem tudom”-mal vagy válaszmegta­gadással reagált.

Az alábbiakban közöljük a diszkriminatív faktoron magas súllyal szereplő kijelentések összevethető adatait.

A diszkriminatív antiszemitizmus skála tételeinek el­oszlása

Telje­

sen

egyet­

ért

Inkább

egyet­

ért

Inkább

nem

ért

egyet

Egyálta­

lán

nem

ért

egyet

A vála­szolók száma
Jobb lenne, ha a zsidók a saját államukban, Izrael­ben élnének 11,4% 12,9% 26,9% 48,7% 950
A zsidók és nem zsidók közötti házasság egyik fél­nek sem tesz jót 8,4% 11,3% 23,9% 56,4% 857
Bizonyos foglalkozási területeken korlátozni kel­lene a zsidók számát 8,7% 9,9% 22,4% 59,0% ,3.

Látható, hogy magasabb az állásfoglalásra vállalkozók száma, ugyanakkor az egyes kijelentésekre adott válaszok átlagai alacsonyabbak. A diszkriminatív kijelentések tehát nagyobb fokú elutasítást váltottak ki a megkérdezettekből, mint a politikai antiszemitizmus érvrendszere.

Az elmúlt négy esztendő folyamán az antiszemitizmus témája a politikai szubkultúrák szótárában, a politikai közbeszédben központi jelentőségű lett, ami abban nyil­vánult meg, hogy az antiszemitizmushoz való viszony az egyik leglényegesebb politikai választóvonallá vált a külön­féle világképű politikai csoportok között. (Kovács, i. m.) A fenti táblázatokban közölt kijelentésekből egy politikai és egy diszkriminatív antiszemitizmus skálát képeztünk oly módon, hogy minden megkérdezettnél kiszámoltuk az adott típushoz tartozó kijelentések átlagát, hogy ezáltal a vizsgált jelenségek összevethetőek legyenek a megkérdezettek párt- preferenciáival. Az esetszám megőrzésének érdekében a skála pontszámok kiszámításánál az érvénytelen vagy hiányzó válaszokat az adott kijelentések átlagaival he­lyettesítettük.

A politikai antiszemitizmus skála átlagértékei

A legerősebb politikai antiszemitizmus a MIÉP szavazóbázisában mutatkozott, míg a legalacsonyabb pontszámot a Munkáspárt szavazóinál találjuk. Természetesen az eset­számok mindkét esetben nagyon alacsonyak, ugyanis alig néhány tucatnyian szerepeltek olyanok, akik ezekre a pár­tokra adták volna voksukat a vizsgálat idején. Ennek ellenére az eltérő pártpreferenciájú csoportok sorrendjét megbízhatónak tartjuk. Fontos hangsúlyozni, hogy a szemléltetett különbségek nem elsősorban a pártokat vagy azok ideológiáját jellemzik, hanem a pártok potenciális szavazó- bázisát. A következő ábra a diszkriminatív antiszemitizmus skála átlagértékeit szemlélteti. Látható, hogy a szélső csopor­tok helyzete (MIÉP, Munkáspárt) nem változott, míg középen eltolódások mutatkoznak. Az MDF szavazói diszk­riminatív attitűdök elutasítása alapján sokkal inkább közelebb állnak az MSZP- és a Fidesz-szavazókhoz, mint a KDNP és FKGP szavazóihoz. A KDNP-szimpatizánsok a diszkriminatív antiszemitizmus tekintetében megelőzték az akkori legnagyobb kormánypárt, az MDF szavazóbázisát.

A diszkriminatív antiszemitizmus skála átlagértékei

VALÓSZÍNŰSÍTHETŐ, hogy az a különbség az an­tiszemita attitűdök e két típusa között, amely elterjedtségükben mutatkozott, nem annyira a demokra­tikus értékek belsővé tételéből fakad, hanem sokkal inkább egy olyan politikai szocializáció eredménye, amely a zsidók­kal szembeni diszkriminációt tabusította. (Jól megfigyelhető ez az MDF-szavazóknál, ahol még a többi pártnál is nagyobb különbség tapasztalható a politikai és a diszkriminatív an­tiszemitizmus mértékében.) Sajnos, nem arról van szó, hogy az elmúlt évtizedek politikai szocializációs folyamata során mindenfajta hátrányos megkülönböztetés egyaránt kulturális gátlás alá került volna, hiszen a cigányokkal szembeni diszkriminatív attitűdök sokkal nagyobb mértékben, szabadabban megnyilvánulhatnak, mint a zsidókkal szemben. Például a válaszadók több mint fele (52%) mondta azt, hogy nem szavazna pártjának cigány származású képviselőjelöltjére, míg ez az arány zsidó származású képviselőjelölt esetében „csak” mintegy 20 százalék. Az e kérdésben a cigányokkal szemben diszkriminatívnak mutatkozó válaszadók 38 százaléka a zsidókkal szemben nem alkalmazna hátrányos megkülönböztetést. Ez a különbség rávilágít a diszkriminatív attitűdök gátjául szolgáló kulturális normák képlékeny voltára. Az etnikai tolerancia véleményünk szerint csak a demokratikus értékek belsővé válása révén, belső tabuk kialakulásával egyidejűleg valósulhat meg.

Az olyan hazai társadalomtudományi vizsgálatok cél­kitűzései, melyek az antiszemitizmus „mértékét”, elterjedt­ségét kutatják, összehasonlítható adatok híján csak korláto­zott mértékben megvalósíthatóak. Nehezen megítélhető ugyanis, hogy egy eddig is jelenlévő, de felszín alatti jelenség nyilvánosságra kerüléséről beszélhetünk-e, vagy annak foko­zottabb elterjedéséről. Ezért is lenne szükség olyan magyarországi vizsgálatokra, melyek az antiszemitizmus (és más előítéletek) elterjedtségéről olyan idősoros adatokat, jelző­számokat szolgáltatnának, melyek nemzetközi összehason­lítást is lehetővé tennének.

Hivatkozások

Adorno, T. W., E. Frenkel-Brunswick, D. J. Levinson és R. N. Sanford. 1969. The Authoritarian Personality. New York: Norton.

Fromm, Erich. 1993. Menekülés a szabadság elől. Buda­pest: Akadémiai Kiadó.

Csepeli, György. 1990 …és nem is kell hozzá zsidó: Az antiszemitizmus társadalom-lélektana. Budapest: Kozmosz könyvek.

Weil, Frederick D. 1987. ”The VariableEffects of Education on Liberal Attitudes: A Comparative-Historical Analysis of Anti-Semitism Using Public Opinion Survey Data.” American Sociological Review. 50. (August): 458-474.

Kovács Mónika. 1993. „Kategorizációés diszkrimináció: Az antiszemitizmus mint csoportnyelv.” Világosság (5): 52-61.

* Ez a rövid tanulmány a Szombat számára készült. Az esetleges észrevételeket – melyeket szívesen fogadunk – kérjük, hogy Fábián Zoltánnak címezzék: Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI), Budapest 1132 Victor Hugo utca 18-22.; tel.: 149-7531; fax: 129-0470; internet: fabian(a) tarki.hu.

A kutatáshoz anyagi támogatást nyújtott a Budapest Bank „Budapestért” Alapítványa, a Fővárosi Közgyűlés Emberjogi és Kisebbségi Bizottsága, valamint az Open Society Fund. A vizsgálatban Enyedi Zsolt és Fleck Zoltán vettek részt a szerzőkön kívül.

Címkék:1995-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Újabb észrevétel „A pesti gettó, 1944” tanulmányhoz

A Szombatban több részben közölt tanulmányhoz, a többi között az alábbi megjegyzéseket fűzte izraeli olvasónk, a korszak kutatója. A berlini...

Kéne egy kis pogrom?

IGAZÁN ÖRVENDETES a Szom­bat novemberi számának híradása Kisinyovról, hogy ott mostanság szinte öröm zsidónak lenni, olyannyira - még hallani is...

Close