Szombat előfizetés 2017

Zsidó vagyok – választásom vagy hagyományom?

Írta: Petőcz András - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Petőcz András

Azt, hogy zsidó vagyok, nem olyan régóta tudom. Amerikai utazásomnak köszönhetem ezt a tudásomat is, iowai ösztöndíjamnak, ahol három hónapig közös volt a fürdőszobám és a konyhám egy izraeli íróval, újságíróval, Igal Sarnával. A vele való hosszú beszélge­tések ráébresztettek egy, a gondolko­dásomban meglévő sajátosságra, vala­mint egy olyan családi hagyományra, amelynek jelenlevősége eddig nem tu­datosult bennem kellőképpen.

Családom nyilvánvalóan kevert, ge­netikailag igen sokszínű. Egyrészről vannak arisztokrata őseim, mondhat­nám azt is, hogy „keresztény-úri” csalá­domban a magyar virtus jelen van évszázadok óta, hogy Mária Teréziától ka­pott felmenőm nemesi oklevelet 1772-ben, és katonatiszt ükjeim parancsno­koltak az 1848-as szabadságharcban (erről könyv is született, lásd Búzás Vik­tor A Petőcz-fiúk című alkotását), és mindez igaz is volna.

A sors fintora, hogy most, a XXI. szá­zad elején, Unióba-igyekvésünk pillana­tában olyan világot élünk, amikor ilyes­mivel „büszkélkedni” lehet. Számomra mindez érdektelen.

Engem a zsidó hagyomány érdekel, elsősorban. Annál is inkább, mert nem olyan régóta világos a számomra, hogy ez a hagyomány az én családomban is megtalálható.

Érzékenységem és vonzódásom a zsidó kultúra iránt mindig zavarba ejtően volt jelen életemben. Szüleimtől alapvetően ateista nevelést kaptam, születésemkor nem kereszteltek meg, ezt később vallástalanságukkal, az öt­venes évek vallásellenességével, saját maguk ateista felfogásával magyaráz­ták. Ez a magyarázat nem elégített ki. Ugyanakkor meg kell jegyezzem, hogy anyám felvidéki kisnemesi családból származott, evangélikus nevelést ka­pott, apámat pedig születésekor katoli­kusnak keresztelték.

A zsidóság iránti vonzódásom élmé­nye a magam alkati kívülállásának felis­merésével kezdődött, kisgyerekkorom­ban. Az az élmény, hogy valamiért nem tudok elvegyülni. Hogy valamiért min­dig és mindenütt a különállásommal vétetem észre magam.

Elmondom első „zsidó-élményem”. Történt, még az óvodában, hogy az ud­varon új játék jött divatba. Óvodástár­saim a madarak kővel való megdobálásával foglalatoskodtak, és ebben a já­tékban mindenki nagy-nagy élvezettel vett részt. Én viszont akkoriban azt ta­nultam, hogy a madarakat kővel dobál­ni nem becsületes dolog, és ezért szembefordultam óvodástársaimmal. Egyedül voltam akkor, ott, az udvaron, és nem volt könnyű ez a döntés, de megszületett. És akkor ez az egyedüllét volt. Jó volt kisebbségben maradni, és nem elvegyülni a többiekkel. És az­óta is zavarban vagyok, ha valahol többségi álláspontot képviselek. Mert azt gondolom, hogy képeseknek kell lennünk egyedül maradni. És képesek­nek kell lennünk az egyedül maradni akarókat nem korlátozni ebbéli szándé­kukban. Ne kényszerítsünk soha senkit közös kődobálásra, de még közösségi létre sem, ha nem akar. Ez valahogy ak­koriban tudatosult bennem.

Közép-Európában „lezsidózni” a nem-elvegyülőket szokás. A kívülálló­kat. Az önállóan gondolkodókat. Azo­kat, akik nem akarnak, mert alkatilag nem tudnak együtt menetelni a többi­ekkel. A többséggel. Akik nem akarnak vezetni senkit, de a vezetettek közé sem akarnak tartozni, akik mindig ki­csit kilógnak a sorból, akik valahogy örökké kívül állnak. Közép-Európában a szabadgondolkodókat szokás „lezsi­dózni”.

Csakhogy van itt egy komoly bökke­nő.

Valahogy – szerencsére – a művelt vi­lágban divatossá lett a szabadgondol­kodás. Egyre nehezebb nagy egysége­ket létrehozni, a kis közösségek világá­ban pedig egyre többen lesznek azok, akik valóban kívül állnak, akik kisebb­séghez tartozónak hiszik és érzik magu­kat. Sokakban tudatosulhat az az egy­szerű tény, hogy ebben a pillanatban az a zsidó, aki kívül áll. És egy mai euró­pai, sokszorosan és sokféleképpen ré­tegzett társadalomban bizonyos fokig mindenki kívül áll.

Zsidóságom tehát a kívülállás iránti vonzalmammal kezdődött. Ösztönös vonzódás volt ez, amely hamar együtt­ járt a zsidó kultúra megismerése iránti vággyal.

Mindehhez társul egy családi élmény. Apám édesanyját Czigler Rózának hív­ták, Somogy megyében, Tab község­ben élt, és nagyon korán, apám szüle­tése után három évvel halt meg, 1926-ban. Tab községben a Cziglerek süte­ményeket készítettek, mézeskalácsosok voltak, Somogy megye elismert polgári világához tartoztak. A népes Czigler-család gyerekei – bár megke­resztelték őket – a század elején mind­-mind az ottani zsidó gimnáziumba jár­tak. A „híres” ostyakészítő Zieglerekkel a Cziglerek rokonsága nem bizonyított, de nem is teljesen kizárható, már maga a rokon szakma is összeköti őket.

Apám, nagymamám korai halála mi­att, nem elsősorban ebben a környe­zetben nevelkedett, de kapcsolata a Cziglerekkel soha nem szakadt meg. Gyerekként én is jártam Tabon, a mé­zeskalács-műhelyben, és nagymamám testvérével, Czigler Laci bácsival kilencvenévesen bekövetkezett haláláig tar­tottam a kapcsolatot. Volt valami ab­ban a családi miliőben, ami igen ko­moly vonzást jelentett a számomra.

Czigler Róza másik testvére, Dezső, a húszas években ment ki Amerikába, és ott lett, a mézeskalácsoknak köszönhe­tően, igen-igen jómódú.

Ma már egyikük sem él.

Ma Laci bácsira, Dezső bácsira visszagondolok, alkatukra, gondolko­dásukra, világról vallott felfogásukra, azt kell mondjam, zsidóságuk, identitá­suk egyértelmű volt.

De ezekről a kérdésekről családi kör­ben soha nem beszélgettünk.

Ma már úgy látom, hogy családom Czigler-ága hagyományában, kultúrájá­ban egy nemzedékek alatt asszimiláló­dott zsidó család szemléletét képviseli. Genetikusán a zsidó hagyomány jelent meg az én gondolkodásomban is, és ennek köszönhetően felfogásom egyér­telmű: zsidónak érzem és vallom ma­gam.

Persze, lehet-e választani a zsidósá­got? És mit is jelent ez a mindennapok­ban? Egy tisztább értékítéletet minden­képpen.

Címkék:2001-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Nehéz szülés – Régi-új problémák, vajúdó kuratórium

Nehéz szülésRégi-új problémák vajúdó kuratórium és bírósági bejegyzés a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványnál 2000 júliusában járt le a Magyaror­szági Zsidó...

Egy öntudatos férfiú

Egy öntudatos férfiú Nem sokan büszkélkedhetnek a mai Magyarországon azzal, hogy a kom­munista uralom alatt ugyanazt mondták, mint ma. 1989...

Close