Péter és a farkasok

Az alábbiakban az Izraelben megjelenő Jerusalem Report és a New York-i zsidó hetilap, a Forward egy-egy cikkét közöljük rövidített formában. Mindkét írás arra a megdöbbentő kérdésre keresi a választ, hogy miként kerülhetett Peter Sichrovsky, a jó nevű, zsidóságát mindig is vállaló liberális bécsi új­ságíró egy idegengyűlölő jobboldali párt választási listájára, annak is előkelő második helyére. A Jerusalem Report szerzője Sichrovsky személyes hátterét, motivációit veszi nagyító alá, a Forward pedig a történelmi előzmények­hez nyúl vissza. Ám az angolszász világból Ausztriába „átránduló” szerzők, akik számára a német nyelvű közeg nem ismerős, nem „éreznek” egy fontos szempontot: a náci múlt megemésztésével küszködő Ausztriában és Német­országban, a nyilvánosság szférájában szinte kötelező az állandó bocsánat­kérő attitűd a zsidók felé. E téma – és ezáltal az országban élő zsidók – igen gyakran szerepelnek a nyilvánosságban. Ennélfogva ebben a közegben zsi­dónak lenni önmagában pozitív erény bizonyos helyzetekben. A zsidósága ál­tal fölértékelt Sichrovsky tehát jól használható, mindenekelőtt egy szélsőjob­boldali párt számára. Személyes motivációin és az ország történelmi hagyo­mányain túl tehát a híres – Magyarországon sokat dicsért – „Vergangenheits- bewältigung”, a műit feldolgozása, illetve annak jelenlegi fázisa hozta Sichrovskyt „nyerő helyzetbe”, melyből – minden politikai előélet nélkül – egye­nesen az Európa Parlamentbe landolhatott.

A „zsidóság = nyerő helyzet” alapképlet a politika világában veszélyes le­het, ha ehhez nem társul erős zsidó közösség (és a holocaust után persze ez nem is lehetséges): kalandorok, karrieristák számára teszi kívánatossá a „dísz­zsidó” pozíciókat.

1985-ben jelent meg Peter Sichrovsky, a jó nevű bécsi új­ságíró könyve, melyben keserű szavak­kal jellemezte a németországi és auszt­riai zsidók fiatalabb nemzedékének lel­ki vívódásait. Már a könyv címe, Idege­nek saját országukban, találóan fejezte ki a szerző végkövetkeztetését. E köny­vet követte egy másik, Bűnösnek szü­lettek, melyben a nácik gyermekeiről írt. A szerző sokak számára azon hábo­rú után születetett zsidók jelképévé vált, akik az egykori Harmadik Biroda­lom területén éltek.

Sichrovsky azokról a Fiatal zsidókról írt, akik megvetéssel tekintettek arra a társadalomra, amelyben éltek, s akik gyakran saját magukat is megvetették azért, mert a „gyilkosok” között marad­tak. Szerinte a hozzá hasonló zsidók osztoznak „abban a reményvesztettségben… hogy Németországot és Ausztriát valaha is otthonuknak tekinthessék”. Ezt az elidegenedettséget erősítette a német nyelvű országokban „felerősödő rasszizmus”.

Éppen ezért méltán döbbentek meg az osztrákok, amikor Jörg Haider, a szélsőjobboldali Szabadság Párt veze­tője, aki sokak számára a „felerősödő rasszizmus” jelképévé vált, Sichrovskyt nevezte meg pártja kettes számú jelölt­jeként az 1996 októberi Európa parla­menti választásokon. Ez annál is in­kább meglepő volt, mivel Sichrovsky 1991-ben keményen bírálta Haidert, mikor az a munkanélküliségről beszél­ve dicsérte Hitlert, amiért az annak ide­jén a német munkanélküliséget megol­dotta.

A nyolcezer fős osztrák zsidóság többsége Sichrovskyt nemes egyszerű­séggel árulónak tekinti. Egyesek úgy vé­lik, a publicitás miatt csatlakozott Haiderhez, s emlékeztetnek arra, hogy egy­szer ügy nyilatkozott: „akár az előbőrét is eladná” a publicitás érdekében. Má­sok szerint egyszerűen lefizették: Sich­rovsky három házasságából öt gyermek született, akikről gondoskodnia kell, s ez magyarázza pénzügyi gondjait.

„Ez az egész nem más mint önreklám – állítja Henryk Broder berlini író, aki régóta ismeri Sichrovskyt. – Bármibe is bonyolódott eddig, hamar ráunt. Hat hónap múlva szakit Haiderrel, ezzel még több publicitást nyer. S Európa parlamenti tagsága kiválóan alkalmas arra, hogy megcsillogtassa azt a képes­ségét, miként lehet munka nélkül pénz­hez jutni.”

Sichrovsky 1947-ben született Bécsben. Szülei az Anschluss elől menekül­tek Angliába, majd a háborút követően azonnal visszatértek Ausztriába. Ezt máig nem bocsátotta meg nekik: „nem azért, mert Ausztriában nevelkedtem, hanem azért, mert úgy neveltek, hogy sohasem érezhettem otthonomnak azt az országot, melyben születtem.” Köny­vében a „barátságos, kedves, jó kedélyű bécsieket” titkos náciként jellemzi, akik készek arra, hogy egy alkalmas pil­lanatban felfedjék igazi arcukat.

Ez a megvetés akkor enyhült valame­lyest, amikor megírta második könyvét, a nácik gyermekeinek történetét. Ek­kor, számára is váratlan módon, empá­tiát érzett azok iránt a pszichológiai gyötrődések iránt, amelyek saját vívó­dásainak mintegy tükörképei voltak. Ők is szüleik múltjának áldozatai let­tek – Ez megtanított arra, hogy az em­bereket ne annak alapján ítéljem meg, amit szüleik tettek – magyarázza Sich­rovsky. – Ez a felismerés egyúttal meg­szabadított a túlélők gyermekeivel való hamis szolidaritástól. Ettől kezdve az embereket saját maguk alapján ítéltem meg, családjuktól függetlenül.

A döntő fordulópont 1991-re tehető, amikor egy repülőút alkalmából a gé­pen Haider mellé került. Hosszasan el­beszélgettek, majd Haider kezdemé­nyezésére egyre gyakrabban találkoztak. Sichrovsky azt állítja, hogy átérez- te Haider viaskodását, hogy legyűrje a múltat.

– Haider egyszer azt mondta nekem: „Te az áldozatok gyermeke vagy, de mi vagyok én? Az én szüleim nácik voltak, nekem ezzel kell megbirkóznom.” Olyan országban nőttem fel, ahol állító­lag mindenki „antifasiszta” volt. Nagyon untam már ezeket a hazugságokat. Ezért becsültem nagyra Haider őszinteségét.

Sichrovsky szerint Haiderben végre megtalálta a gyógyírt arra a képmutató hazugságra, amelyet a leginkább gyű­lölt az osztrákokban: hogy Ausztria valójában Hitler „első áldozata volt” nem pedig leglelkesebb támogatója.

Mindig is undorodtam a fontosabb osztrák pártok filoszemitizmusától. A szocialista párt 1945 óta van uralmon, s azóta egy fillér kártérítést nem Fizetett szüleimnek. A néppárt elnököt csinált Kurt Waldheimből. Amikor úgy döntöt­tem, hogy a továbbiakban nem a zsidó közösségben rejtőzködöm, hanem in­kább megpróbálom Ausztriát kivezetni abból a bürokratikus és politikai kátyú­ból, amely gátolja az ország fejlődését, a kérdés csupán az volt: kivel? Inkább dolgozok olyan emberekkel, akik beis­merik, hogy apjuk borzalmas dolgokat tett, mint olyanokkal, akik azt mesélik, hogy hány zsidót mentettek meg a szü­leik, vagy hogy mennyi zsidó barátjuk volt a háború előtt.

Sichrovsky nem győzi hangsúlyozni, hogy Haider pártja konzervatív, és nem fasiszta. Hevesen tagadja, hogy akár Haider, akár pártja antiszemita lenne, és rámutat arra, hogy Haider pártja volt az egyetlen osztrák párt, amely részt vett az Európa Parlament antiszemitizmus-vitájában és támogatta egy euró­pai holocaust-emléknap bevezetését.

Haidert az osztrák zsidók és liberáli­sok veszélyes populistának tartják, aki az idegengyűlölet démonait szabadítja ki a palackból. Sichrovsky feszeng, amikor Haider nácigyanús nézeteiről faggatják, ám úgy véli, „szükség van ar­ra, hogy a náci korszakról végre nyíltan beszéljünk”.

Ha valaki annak a korszaknak a bé­lyeggyűjtését méltatja, rögtön azzal gyanúsítják, hogy a holocaustot dicséri. Ez szamárság.

– És mi a véleménye arról a Haider-beszédről, amelyben a Waffen SS tagjait „rendes embereknek” nevezte?

Nekem személy szerint nem tet­szett. De látnunk kell, hogy bármilyen kollektív bűnösség kimondása helyte­len. nem minden SS volt maga az ör­dög. De a beszéd politikai szempontból nem volt túl bölcs dolog.

És vajon mit szól ahhoz, hogy Haider olyan házban lakik, amelyet a zsidóktól koboztak el?

Azok, akikkel iskolába jártam, akik­kel játszottam, akikbe szerelmes vol­tam, mind náci szülők gyermekei – állít­ja Sichrovsky. – Mindenki olyan lakás­ban élt, amit a zsidóktól koboztak el.

Sichrovsky szerint Haiderrel való szö­vetsége nem más, mint válasz a holo­caust utáni Ausztriában és Németországban élő zsidók identitászavaraira. Elítéli azt a vélekedést, amely szerint a zsidók jelenléte ezekben az országok­ban pusztán ideiglenes és a zsidók nem részei a társadalomnak.

– Nem akarok a „túlélők gyermeke” lenni, nem akarok áldozat lenni, nem a holocaust emlékképeire akarom építe­ni az életemet, nem én döntöttem úgy, hogy visszatérek Ausztriába, hanem a szüleim, és az ő generációjuk. Most ezek az emberek, akik meggazdagod­tak a gyilkosokkal kötött üzleteken, rossz szemmel nézik, amikor a gyilko­sok gyerekeivel egy új Ausztria felépíté­sén dolgozom.

Maxim Biller író úgy véli, hogy Sich­rovsky talán ügynök Haider mozgalmá­ban s majd egyszer könyvet ír róla. „Ha valóban erről van szó, akkor nem mondhatok mást, mint hogy érdekes vállalkozás. Lehet, hogy eredetileg nem így gondolta, de közben rájött, hogy másképp aligha mászhat ki ebből a csávából.”

Doron Rabinowici, a bécsi zsidó író és történész sötétebb képet fest. Szerinte elképzelhető, hogy Sichrovskyból öngyű­lölő zsidó válik. „Sichrovsky azért csatla­kozott Haiderhez, …mert a figyelem középpontjába akar kerülni. De ez az öni­mádat könnyen öngyűlöletbe fordulhat. Elképzelhető, hogy “bizonyítania” kell, s ezt csak a zsidók elleni támadással érhe­ti el. Ez akár tragédiába is torkollhat”

Azáltal, hogy az ausztriai politikai élet legellentmondásosabb mozgalmához csatlakozott, Sichrovsky kitört önként vállalt marginális helyzetéből, amely a német és osztrák zsidóságot jellemzi. Ám a helyzet iróniája, hogy ezzel a szél­sőséges lépéssel megkérdőjelezi azt a premisszát, mely szerint a zsidók képe­sek méltó életet élni Ausztriában vagy Németországban.

Kritikusai szerint Sichrovsky opportu­nizmusa az egyik lehetséges válasz a holocaustra: ő az a túlélő, akinek min­dent szabad. Ugyanígy az ő személyes holocaustörökségének része az a szembeszökő élvezet, amivel áthágja a szabályokat. Apját egy Gestapo-ügynök mentette meg, anyját pedig egy pap, aki hamis keresztlevélhez juttatta. Könyvében erről így ír: „(Szüleim meg­menekülése) egy gestapós árulásának … és egy pap árulásának köszönhető. … Én azért születhettem meg mert két ember nem engedelmeskedett a szabá­lyoknak. Ez az én életem alapja.”

A Jerusalem Report 1996. november 28-i számában megjelent riport alapján