Szombat előfizetés 2017

Pécsi Katalin: – A Dob utcától az irodalmi magazinokig: egy zsidó nő vándorlásai

Írta: Pécsi Katalin - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Jehudit Rotem: Oly nagyon szeret­tem. Múlt és Jövő, 2003, 2700 Ft. Ford.: Stöckl Judit

Az idei Könyvhét egyik csemegéje volt számomra ez a regény, mivel izra­eli írónő műve, és a történet maga is női problémákra összpontosít. Egy bu­dapesti, zárt életű, vallásos családba született, majd otthonról messzire sod­ródott, sokgyerekes ortodox nő kitör a korlátai közül, egyszerűsíthetjük le egy mondatnyira a problematikát. Az írónő híre megelőzte az olvasmányélményt, és a Múlt és Jövő sátránál előbb beszél­gettem vele, mint hogy kezembe került volna a regénye. A szöveg a lényeg, persze, mégis befolyásolja olvasatun­kat a szerző kiléte, amennyiben szem­besülünk vele. Esterházy Péter Tizen­hét hattyúkjára más szemmel néztünk, amíg elhittük, hogy Csokonai Lili írta; az Előttem az élet az ismeretlenül hang­zó Émile Ajar nevét tette világhírűvé, míg a könyv valódi íróját, Romain Garyt az olvasók inkább középszerű regények szerzőjeként tartották szá­mon. Szóval, tetszik vagy sem, a regényíró személye némileg mégiscsak áruvédjegy, függetlenül attól, hogy imázsával és nyilatkozataival igazolja, vagy éppenséggel cáfolja a fiktív történet „hitelességét”. Jehudit Rotem nevé­hez a művét megelőző szóbeszédben az „ortodox” jelző tapadt legerőseb­ben, és noha a sokszorosított, rövid életrajzában már olvastam, hogy való­jában hátat fordított az ortodoxiának, váratlanul ért az első benyomás: az expresszív tekintetű, feltűnően nőies megjelenésű, manökenalkatú hölgyről a legkevésbé sem az „ortodoxiára”, avagy a hét gyermekre asszociálnánk.

Életrajzából tudható, hogy Jehudit Rotem, akárcsak főhősnője, Budapes­ten született, vallásos családban; cse­csemőként szüleivel Bergen-Belsenbe került, ahonnan néhány hónappal ké­sőbb a „Kasztner-vonat” menekítette őket ki. 1945 óta Izraelben él. Egy ult­raortodox jesiva-bóherhez adták férj­hez. Jehudit a gyerekszülések és a nagy háztartás ellátása mellett tanítás­sal járult hozzá a családi jövedelem­hez. Radikális fordulatot vett az élete, amikor 1983-ban elhagyta férjét (hat lánygyermekét magával vihette), és iro­dalmi pályára lépett. Cikkek, tanulmá­nyok és „négerként” – más nevén – megírt holokauszt-visszaemlékezések mellett több saját könyvet is publikált: közülük hármat (Distant Sister, Mourning, I loved so much) idegen nyelvek­re is lefordítottak.

Magyarul megjelent, önéletrajzi ihle­tésű regényében az ortodox családok életébe leshetünk be – magától értető­dően – női szemszögből. Izgalmas té­ma, kevéssé ismert terület. Ráadásul a történet a Dob utcában indul, a II. vi­lágháború előtt. Ezt a világot még férfi­oldalról is alig ismerjük – az egy Pap Károly kivételével nincsenek az orto­doxiát belülről láttató íróink a magyar zsidó irodalomban. Az Amerikában élő, szintén az ortodoxiából „kiugrott” írónő regényéből (Pearl Abraham: A rabbi lánya, Ulpius-ház, 2002) már tud­juk, hogy globalizált világunkban a val­lásos zsidó lányok életében a legna­gyobb hiánycikk a szerelem – ennek is leginkább a média által propagált vál­faja: a románc. Rotem kamasz főhős­nője számára a szerelem konkrét szín­tere a korcsolyapálya lesz, ahol tizen­hat évesen megismerkedik a nagy Ő-vel. Ez az esemény indítja el a lázadás lavináját, amelynek következtében a fiatal lány végérvényesen eltávolodik szülei világától.

Az ortodox nők sorsának dokumentarista hitelességű bemutatása és a szerző/narrátor feminista elkötelezett­sége fontos könyvvé teszi ezt a re­gényt – ugyanakkor sajnos az olvasmány nem válik irodalmi élménnyé. Mintha az írói pályán későn indult Rotem minden lemaradását hirtelen akar­ta volna bepótolni, belezsúfolt regé­nyébe mindent, amit modernnek és költőinek gondolt. Mesterkélt kompo­zíciót, elmélkedéseket a női lét kis és nagy kérdéseiről, és ami a legkíno­sabb: jelzőktől túlhabzó, burjánzó ha­sonlatindákkal költőiesített mondatok­kal. Két párhuzamos sorsban – egy nagynéni, és az őt távolról csodáló unokahúgéban – épül fel a történet; a felváltva beszélő két narrátor szavain keresztül bontakozik ki a leigázott és megalázott zsidó nő „szabadsághar­ca”. Az olvasó azonban zavarban van, amikor kettejük karaktere és hangja nem válik el egyértelműen egymástól. (Erre a problémára csak a szándékot il­letően lehet magyarázat, hogy az írónő mindkét szereplőt – Gabit is, Nomit is – részben magáról mintázta.) Bár­mennyire is fontos a tematika, elsősor­ban mondatokat olvasunk. Amikor a regényt bárhol felütve, efféle szóvirá­gokra bukkanok, határozottan elzsib­bad problémaérzékenységem: „Pillan­tásomat húsos ajkára szegeztem, me­lyet csendben összeszorított.” „Egy is­meretlen erő kezdte megolvadt fémda­rabként átformálni az életemet.” „A ze­ne selyemsálként, langyos szellőként simogatott.” Jó, mondhatjuk, ez eddig ízlés kérdése! De mit kezdhetünk az alábbi, bölcsnek szánt, ám zagyvára si­keredett megállapításokkal? „Az emlé­kezet nem más, mint a múltbéli ese­mények puszta ismerete.” „A dep­ressziónak, mely az utóbbi években kísér, és csak néhány, az ágyban el­végzett erőteljes láblendítés után szo­kott enyhülni, most nyoma sincs, mint­ha úgy döntött volna, hogy tovább pi­hen a takaró alatt, nélkülem.” „…A szavak nem törnek elő a szájából. Szappanbuborékként röpdösnek ben­ne, pillanatok alatt szétpattannak.”

A fordítóval is vitáznék, szabad-e pél­dául a régiesen finomkodó „oly” szócs­kát beletenni egy ma született regény címébe (az angolban egyszerűen „so much” áll); avagy „piros orcákat” írni a köznapi „arc” helyett? Figyelmesebb ki­adói szerkesztés – Izraelben is, itthon is – jót tett volna a szövegnek.

Fogadjuk el a tényt, hogy a zsidó női identitás témája, valamint a szerző kedves lénye ez esetben sokkal izgal­masabb, mint a lektűrre vett szöveg.

*

Az írónővel a Spinoza kávéházban beszélgettünk.

Jehudit Rotem amellett kardoskodik, hogy története nem csak zsidó történet- bármilyen fanatikus közösségben ha­sonlóak a szabályok. Sok nőnek kényel­met és biztonságot nyújt a bezártság – másnak azonban emocionális szenve­dést okoz. „Az a lényeg, hogy a nők – a regény szereplői ugyanúgy, ahogy én is a saját életemben – valami mást is keres­nek az életükben: önállóságot, szerel­met, kapcsolatokat, intellektuális élmé­nyeket.” „Az olvasás számomra mindig is olyan volt, mint a lélegzés – meséli Je­hudit. – Persze csak titokban olvashat­tam, mint minden vallásos nő. Amikor még együtt éltem a férjemmel, egyszer a jesivájában megkérdezte tőle a rabbija, igaz-e a szóbeszéd, hogy a felesége foly­ton olvas. Mert ha igaz, azonnal meg kell tiltani neki, hiszen a végén még elhinné mindazt, amiről a regények szólnak…” Persze, ez így igaz: a lázadás a regények világán keresztül tör be a zárt ortodox vi­lágba. Ha Jehudit nem azonosult volna például Anna Kareninával, aki a szerele­mért mindenét odadobta, talán beletö­rődött volna a rá kimért sorsba. A regé­nyolvasás gyanús dolog, mert a függetle­nedés első lépése: láthattuk ezt a „rabbi lányának” esetében, de számtalan nem zsidó, női „életreform”-történetben is. Az Órák kertvárosi háziasszonya például csak lopva olvashatja csodált Virginia Woolfját – nyíltan nem vállalhatja fel az olvasás szenvedélyét a család és a szomszédok előtt.

Rotem természetesen zsidó maradt annak ellenére, hogy fellázadt az into­lerancia és a fanatizmus ellen. („Én a vallásosoknál is zsidóbb vagyok, mert többet tudok a vallásról” – magyaráz­za.) És magától értetődik számára az is, hogy feminista:

Hogyan is érhettem volna el mind­azt, amit elértem, a feminizmus nél­kül? Én is megvívtam a magam hábo­rúját. Nagyon bízom benne, hogy a lá­nyaimnak is jó példát mutattam. A volt férjem és a fiam sajnos nem olvassák a könyveimet, az anyám azonban ma már büszke rám.”

Pécsi Katalin

Címkék:2003-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Az idegen

Az idegen Jacques Derrida, a neves francia filozófus megkapta a Héber Egyetem tiszteletbeli doktora címet. Ebből az alkalomból beszélgetett vele...

Hírek

Hírek VEGYI FEGYVER IZRAEL ELLEN? Az izraeli hadsereg szakértői szerint a közeljövőben a Hamasz vegyi vagy baktériumfegyverekkel támadhatja a Gázai...

Close