Szombat előfizetés 2017

Oz Almog

Írta: Thury Levente - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Oz Almog(kritikai riport)

Oz Almog azt kérdezi, hogy „Hát ő is…??”. A Budapesti Zsidó Múzeum­ban tavasszal 301 portréfestményét és a hozzájuk tartozó életismertető rövid szövegét állította ki. A Szombat e havi számát az ő képeivel illusztráltuk.

Amit először észrevesz az ember, hogy azonos mé­retű képek, azonos stílusban, szorosan együtt sorjáznak a falon. „Nagyított út­levélképek” – írja egy cikk. Nem fotó­realizmus, hanem összefogott formák világos, élénk színekkel, az egységes sorozat nagy technikai tudást mutat.

Azt mondja magáról Oz Almog, hogy ő többedik generációs izraeli, Oroszországból és Lengyelországból mentek az ősei Palesztinába. Maga Bécsben tanult, és ott is él. Főiskolás korában portrék festésével tartotta el magát. Talán innen jön kitűnő techniká­ja és jól fejlett karakterérzéke. Mesél Bécsről, hogy sötét, esős, az emberek rosszkedvűek, magukba temetkezők, és a fiataloknak nincs gyerekük. Bezzeg Izraelben erős a fény, összejárnak az emberek veszekedni és röhögni, és a fi­atal családok tele vannak gyerekkel.

Miért élsz akkor Bécsben? Mondja, hogy van lakása Tel-Avivban is, de ott keveset tartózkodik. Óriási a különbség a két hely között, de ezek az ő szem­élyes helyei. Pontosan így van képei személyeivel is. Az 1300 ember, akiket megfestett „képes tárházában”, a „kul­turális megszállottság krónikájában”, azok is sokfélék jellemre, arcra, de őhozzá tartoznak. Mózestől Jézuson át, Maimonidesen keresztül Albert Einste­inig és Marx Károlyig mindenki az éle­te része. Azt mondja, hogy ő nem bíró és nem történész, mint ahogyan nem időjárási utazó, hanem Oz Almog, egy narodnij hudozsnyik (kifejezés a szocreál korából: népi festő). Nem egy váro­si garázsban, az autó mellett fest saját magának. Igen, veszik a képeit. Egy asszonynak már 54 portréja van tőle.

Akkor te nem vagy következetes em­ber. Dehogynem. Egy belső fotóalbu­mot festek következetesen. Akik eszembe jutnak. Ezek különleges sze­mélyek, zsenik, gengszterek, Rákosi, Kun Béla – akik itt Budapesten nem láthatók -, ezek mind erős, jellegzetes fi­gurák voltak. Eszembe jutottak.

Próbálom megérteni, de azt értem, hogy a mi itthoni politikai véleménye­ink és kulturális szokásaink milyen előítéletesek. Attól, hogy inkább Bécs­ben él, miért ne lehetne zsidóbb, mint­ha Izraelben élne? Attól, hogy a zsidó történelem és kultúra figuráiból válo­gat, a köztudatban élve maradiakat fes­ti. A formarendszere – amit használ – a felsorolás egyetlen hiteles módszeré­nek tűnik.

Azt mondja, hogy a körülmények ha­tározzák meg jelentősen az embereket. Értsd meg, ez hatalmas érv a sematizá­ló rasszizmussal szemben. Semmi fű­nyíró általánosítással nem értek egyet.

Én Oz Almog vagyok, és ezt a kiállí­tást én csinálom. Azokat festem, akik akármiért nekem érdekesek. Izraelieket, diaszpórában élőket. Nem hencegni akarok, és nem lovon ülő vezérek érde­kelnek csak, akiket szeret vagy utál a mai politika. Na akkor néhány mediter­rán szín, egy centrális kompozíció. Leg­többen belenéznek a szemembe. Ha nem tetszik, ne nézd, menjél haza.

Aztán próbáld megemészteni, amit láttál. Lehet, hogy néhány hónap múl­va hozom a Kóser Nosztra kiállításo­mat is Magyarországra. Az amerikai zsidó gengszterek portréi szemből és profilból. Akik a nagy olasz maffiák­kal szövetségben működtek, és csak sábeszkor nem vállaltak munkát. Sze­retném a heavy metál zenekarommal megnyitni a kiállítást. „Majd fogsz te látni meg hallani.”

A decemberben nyílt bécsi gengszter­kiállításom sajtótájékoztatóján majd­nem összeverekedtem zsidó újságírók­kal, akik nem fogadták el, hogy ilyen negatív beállításban mutatom a hébere­ket. Miért? Buber is tiltakozott a szépre lakkozás ellen, mert fontosnak tartotta – a nagy szellemeken kívül – a XIX. szá­zadi városi zsebtolvajbandákat. Tudod, Dickens Twist Olivérjéből Fagin ban­dáját. Aztán néhány „ultrajobboldali­val” támadt konfliktusom, akik a kiállí­tást a zsidó faj igazi arcának titulálták. Ezeknek meg a katolikus kultúrájú olasz maffiával kellett érvelnem, akik anya- és családszeretetük miatt hamar szövetkeztek a zsidó gengszterekkel.

Próbáld megérteni a kabbala rendsze­re szerint is, hogy az élet egyensúlyokban működik. Gondolj a zsidó es­küvőre, ahol a középen álló vőlegényt a rabbi és a menyasszony hétszer körül­járják. Gondolj Józsuára, aki a zsidók­kal Jerikót járta körül hétszer. Meg a gólemépítő rabbira, aki az agyagtestet körbejárva keltette életre. Bizonyos kü­lönböző dolgokat össze kell keverni. Egy kultúra pedig ellentétes dolgok hal­maza. Most én is körbejárom.

Igen, bohóc vagyok, vagy próféta. Új szempontok merülnek fel, és nekünk művészeknek kell észrevennünk először. Mi vagyunk a kultúra önkontrollja.

A kiállítás megnyitása és a beszélge­tésünk óta eltelt néhány hét. Sokat jár az „ügy” az eszemben, ami annak a jele szokott lenni, hogy megérintett a jelen­ség. A festő személye, a kiállítás-mű programja, a válogatás politikai sziszté­mája, és persze a képsorozat.

Oz Almog extra kemény figura, telve lágy érzésekkel. Erős testalkat, kopaszra nyírt fej, laza, semmi különös öltöz­ködés. Ha beszél, nagyon megátalko­dott és csökönyös, és nagyon megen­gedő.

Bécsi aktivista stílusban festett és élt. Néhány éve rendőri szem-orr-száj rész­letekből összerakott személyes ismerős portrékat. Majd a második világháború­ban a Vörös Hadsereg tisztjeként harco­ló, többnyire eltűnt zsidók portrésoro­zatát festette meg. Aztán kezdett a „hát ő is??” szériához.

Ezekben a kiállításokban – mert sze­rintem igazán a kiállítás a mű – én zsi­dó patriotizmust látok. A magyar kultú­rában az utolsó kétszáz évben a lexiko­nok és felsorolások aktuális politikai szempontok alapján válogatódtak. Mintha mindenkinek identitás- és legitimitásnehézségei lettek volna.

Igazán egyetlen hasonló magyar vá­logatási rendszert láttam: Somogyi Győző magyar hadvezérek sorozatát a közelmúltban. Lett is botrány, hogy Zrí­nyi és Bem mellett Horthy és Görgey is szerepelt a sorozatban. A heves diskur­zusban már említést sem kapott, hogy Zrínyi és Bem – húr – nem is magyarok voltak, de a magyar érdekekért csatáz­tak. A jó Bem még magyarul sem tu­dott.

A Somogyi által adott cím egyértel­mű volt, a művész otthon, egy szobányi terepasztalon játszotta le a csatákat. Nem értettük, hogy hadműveletről van szó.

Az „igazolványkép”-ség is nagyon hat rám utólag. Ez erősíti a felsorolás- jelleget. Sorozatfestőnek lenni nehéz, az emberi arcok rángatják a szemet-lelket sötét-világos, lent-fent, szimpati­kus-ellenszenves irányba. A „Hát ő is…??” sorozat egyedül a szemembe néz: kedves, nyílt, félrenéz: távolságtar­tó, rideg effektussal él néha. Tudják, az 1983-as Frey-kísérlet az eredeti, szem­benéző Mona Lisával, akit minden néző szeretett, ellentétben a módosított, fél­retekintő másolattal, akit ridegnek, el­utasítónak látott a kontrollcsoport.

Valami közhelyszerű van a portrék­ban. Örkény írja, hogy a közhelyek használhatatlanok, mert elkopnak. „De ha én szituációba helyezem, abban a pillanatban szikrázik, hat és mond vala­mit.”

E képsorozatnál a szituáció a patrio­tizmus, a kulturális megszállottság általános fogalma. Nem csupán a zsidó értelemben előforduló „hazaszeretet”. Milyen romantikus XIX. századi eszme ez. De réges-régen más a történelmi helyzet.

A szocialista politikai művészet után közönség és szakember rögtön irtózni kezdett még a politika gyanújától is. Szex szabad, brutalitás szabad, különben minket csak a művészet nyelve érdekel. Már akadémikus követelménnyé válik kies honunkban a szándék- és tartalomnélküliség. A Külügyminisztérium képeket vásárol a diplomáciai ki-rendeltségeknek. Remek geometrikus-konstruktivista, elvont képek. Ez illik is, mert egy diplomata nem mond semmit, azt is halkan. Egy kiállítás is akkor kapja a legjobb helyet és legtöbb szót, ha belesimul a mi nyugtalan, nyugalom után áhítozó kultúránkba. Én meg azt képzelem, jó az nagyon, ha kicsit felráznak, megmérgesítenek, ha a megszokott rendszeremből kibillentenek, hogy csiszolják az agyamat. Mint Oz Almog.

Thury Levente

Címkék:2004-10

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Eli Cohen, Rosa Luxemburg, Kaganovics

Eli Cohen (Eliahu Cohen) izraeli titkos ügynök (Alexandria, Egyiptom, 1924) (Damaszkusz, Szíria, 1965, felakasztották) Cohent, aki Egyiptomban nőtt fel és...

Nagyünnepi kavalkád

Nagyünnepi kavalkád Tisri hónap telis-tele van ünnepek­kel. Ros Hásáná a zsidó újév, Jom Kipur az engesztelés napja, Szukkot a sátoros...

Close