Szombat előfizetés 2017

Ötven éve történt…

Írta: Vadász Ferenc - Rovat: Archívum, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Halál Sachsenhausenben

Harminc éve éppen: Emlékművet emeltek a Berlintől északra mintegy 35 kilométernyire „üzemelt” egykori koncentrációs táborban, melyet annak idején a hatalomra került hitleri diktatúra az elsők között alapított. Azért, hogy ott képezze ki a később gyors egymásutánban létrehozandó hasonló intézmények, a kisebb nagyobb halálgyárak vezetőit és kiszolgáló személyzetét. Az odaszállított foglyokon gyakorolta az SS-legénység a lélektiprás, a szadista kínzás és gyilkolás legválogatottabb módszereit.

Antifasiszta magyar ellenállók küldöttségének tagjaként utaztam az emlékezés színhelyére. Megdöbbentő kép fogadott bennünket: az egykori tábor bejárata előtt katonák egymással szembenéző sorfala várta a felvonulókat. A hosszú menetoszlopban az Európa csaknem minden országából érkezettek – túlnyomórészt volt deportáltak – mielőtt bekanyarodtunk a kapuhoz vezető kikövezett útra, csak hátulról láthattuk a szétterpesztett lábbal álló csizmás díszalakulatot, amely a hajdani Wermachtével és SS-ével azonos egyenruhájában, valószínűleg a legtöbb érkezőben torokszorító érzést, borzongást keltett. A szorongás csak akkor oldódott, amikor a menet a díszőrséggel övezett folyosóba ért, mikor is a katonák kezüket magasba lendítve egy-egy szál virágot dobtak az egykori páriák közé és hullámzó hangerejű üdvkiáltásokkal köszöntötték őket. Számomra, de gondolom rajtam kívül sokaknak, kísérteties, úgy is mondhatnám, hátborzongató volt ez az egész processzus.

Ott, akkor a kínhalállal haltak ezreire emlékeztünk, az egykori Appelplatzon álló fehér obeliszknél, melynek alapzatára koszorút helyeztünk. Külön-külön senkire nem gondoltam, személyes ismerősöm nem volt az itt elveszettek között. Sok évvel később tudtam meg, hogy Sachsenhausenban pusztult el, nem könnyű halállal a húszéves Herschl Grünspann, aki 1938 novemberében Párizsban agyonlőtte Ernst von Rathot, a hitleri birodalom ottani követségének tanácsosát.

Franciaország lerohanása után elfogták. Nem ölték meg azon mód: a Gestapo az említett kiképző táborba szállította a gyötrések kitalálói-végrehajtóinak figyelmébe ajánlva. A többi között Adolf Eichmann is kihallgatta.

Ötven éve, 1941 novemberében jött el érte a megváltó halál. Gideon Hausner izraeli főállamügyész Adolf Eichmannak, hat millió európai zsidó gyilkosának perében 1961-ben kihallgatta az akkor már nagyon idős Zindel Smuel Grünspannt, a fiú apját, aki csodával határos módon maradt életben. Lengyelország német megszállása után szovjet területre sikerült vergődnie, a háború után Izraelben lelt hazára.

Huszonkét éve élt a család Hannoverben, amikor 1938. október 29- én szombaton mintegy 600 városbeli zsidót váratlanul kikergettek lakásából és az utcákon összegyűlt tömeg gyűlölködő kiáltozása köziben korbácsütésekkel a vasútállomásra kísérték őket. Más helységekből is útba indítottak csoportokat, s mintegy tizenöt ezer kiüldözött érkezett a lengyel határra. A meglepett határőrség tehetetlenül hátrált és beengedte a tömeget országába. Egy Zbouszyn nevű városban étlen-szomjan tengődtek napokig, míg aztán a lengyel hatóságok valamennyiüket táborba terelték. Ez volt az első nagyobb arányú deportálás – ezúttal még egy nem megszállt országba -, később milliók jutottak ilyen sorsra.

Zindel Grünspann Lengyelországból megírta fiának, hogy mit tettek velük.

Herschl tizenhét éves volt. Hannoverben született, ott járt iskolába. Külsejére, kiejtésére figyelve bárki az „árja németek” közé tartozónak vélhette. Levelet küldött szülei címére, bejelentette, mire készül a következő órákban. „Elhatározásom megváltoztathatatlan – írta. – Bosszút állok ártatlanul üldözött és megölt zsidó testvéreim kiontott véréért. Bocsássatok meg, ha valaha is fájdalmat okoztam nektek. Tettemért a Mindenható megbocsát nekem.”

A követség őrzői gyanútlanul bebocsátották a magabiztos fellépésű fiatal diákot, aki „otthoni ügyeit jött elintézni” gróf Welczek nagykövettel. Annak távollétében Rath tanácsos fogadta. A fiú bemutatkozott, majd előrántotta revolverét. Néhány szóval tudtára adta a birodalom képviselőjének, hogy tettét megtorlásnak szánja és figyelmeztetésnek a világ számára, azért az iszonya- tért, ami Németországban a vezetők utasítására történik.

Két lövés dördült el. A helyszínre rohanó diplomaták és az őrség nem tudták elfogni Grünspannt, aki elhagyta a követség területét és még abban az órában jelentkezett a párizsi rendőrségnél. Bíróság elé állították. Franciaország két kiemelkedő jogásza önként, minden honorárium nélkül vállalta védelmét. A világsajtó által óriási érdeklődést kiváltó drámai tárgyaláson az esküdtszék felmentette.

A német megszállásig Párizsban tanult, azt követően részt vett a fegyveres ellenállásban. Az egyik eredményesen harcoló csoport parancsnoka lett, árulás juttatta a nácik kezére. Elképzelhető, hogy élete hátralevő hónapjaiban mit kellett kiállnia.

A merényletet követően alig telhetett el negyvennyolc óra, s a világ értesülhetett a Reichkristallnacht, a Birodalmi Kristályéjszaka eseményeiről. A külföldi újságok egyike-másika kezdetben provokációra gyanakodott, majd feltételezte, hogy Rath halálát torolták meg a nácik. A valóságban Grünspann elkeseredett cselekedete és a Kristályéjszaka között nem volt közvetlen összefüggés. Az utóbbit már jóval korábban előkészítették.

1923. november 9-én Hitler és hívei a müncheni sörcsarnokból – a Bierhalleból – irányították azt a puccskísérletet, amely akkor kudarcba fúlt. Göbbels, Göring és társaik elhatározták, hogy a tizenötödik évfordulón Hitler tiszteletére országszerte pogromot szerveznek. A Kristallnacht idején Berlin, Frankfurt, Nürnberg, Breslau zsinagógáit felgyújtották, a hívek közül sokakat megöltek, fiatal zsidó asszonyok és lányok az őrjöngő tömeg prédáivá váltak, évszázados műemlékeket romboltak le, porráégett ezernyi tóratekercs, könyv, okmány, szétdúlták a temetőket. Reinhard Heydrich SS-Obergruppenführer első kimutatása szerint 191 templomot, 815 boltot, 29 áruházat semmisítettek meg. Később kiderült, hogy mint a németországi újságok írták „a nép forrongó lelke”, a „Kochende Volksseele” ennél jóval nagyobb eret vágott a megsemmisítésre ítélt zsidó lakosságon. A szörnyű pusztítás nyomai máig sem tűntek el teljesen.

Életem során két alkalommal jártam a fent leírt drámai események közvetlen közelében. 1961-ben a Sachsenhausen-i tábor emlékművének és múzeumának avatásán, s néhány éve Kelet-Berlinben a nagy zsinagóga körülkerített romos-üszkös épületénél, amelynek roskadt falai közül a résekből fél évszázad múltán satnya fácskák és zöldellő bokrok dugták ki fejüket, levegőt és napfényt szomjazva.

Vadász Ferenc

Címkék:1991-10

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Szemben a jogfosztás és a gyűlölködés igehirdetőivel…

Peyer Károly szociáldemokrata képviselő felszólalása 1939-ben a második zsidótörvény-javaslat parlamenti vitájában Peyer Károly a Veszprém megyei Városlődön munkáscsaládban született 1881....

Kisebbségek Izraelben

Részletek Gábriel Horovitz izraeli tanárnak a Herzl körben elhangzott előadásából. Már a Függetlenségi Deklaráció utalt az alapítandó Medinát Jiszrael kisebbségi...

Close