Összeszólalkoztak az 1956-os forradalmon az MSZP-s képviselők

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. október 5. Mécs Imre szerint történelemhamisító Havas Szófiának a HVG-nek adott nyilatkozata. Horn Gyula unokahúga a forradalom kapcsán börtönből kiszabadult nyilaskeresztesekről beszélt. Havas szerint Mécs Imrének kellene tőle bocsánatot kérnie.

Bocsánatkérésre szólítja fel az MSZP-frakció 56-os munkacsoportja Havas Szófia szocialista országgyűlési képviselőt, jelentette a Független Hírügynökség. A munkacsoport egyben elhatárolja magát a képviselő nyilatkozatától.

Havas Szófia a HVG legutóbbi számában ugyanis a többi között azt nyilatkozta: “Én például 1956 esetében, nem szoktam forradalomról beszélni, mert a börtönből kiszabadult nyilaskereszteseket nem tudnám semmilyen módon forradalmároknak nevezni. Ahogyan azokat a géppisztolyokkal köröző fiatalokat sem, akik ugyanúgy járták a házakat, mint 1944-ben zsidókra vadászva.”

Az 1955-ben született Havas Szófia édesapja, Horn Gyula testvére 1956-ban halt meg. A volt miniszterelnök többször is nyilatkozott arról, hogy emiatt állt a karhatalom szolgálatába.

Az MSZP 56-os munkacsoportja szerint Havas Szófia magánemberként azt gondol, amit akar, tiszteletben tartják értékrendjét és a szabad véleményalkotáshoz való jogát.

Nyilatkozatával azonban durván és igazságtalanul megsértette az egykori magyar társadalmat, különösen azokat, akik életüket áldozták, áll a munkacsoport pénteki közleményében.

A Donáth László, Horn Miklós, Mécs Imre, Puchert János és Vitányi Iván által aláírt közlemény szerint Havas Szófia megsértette képviselői esküjét is, amelyet az ’56-os forradalomban gyökerező III. Magyar Köztársaság alkotmányára tett.

A munkacsoport ezért elvárja Havas Szófiától, hogy kövesse meg mindazok emlékét, akik a magyar szabadságért és függetlenségért, a szociáldemokráciáért és a demokratikus szocializmusért küzdöttek, akik támogatták a forradalmat, és segíteni akarták a társadalom megújulását. Egyben elhatárolódnak az általuk “történelemhamisítónak” tartott nyilatkozattól.

“Elvárom, hogy ők kérjenek bocsánatot tőlem” – mondta az Indexnek Havas Szófia, aki eddig “nem is nagyon hallott” az MSZP 56-os munkacsoportjáról. Reméli, hogy a képviselők viccnek tartják felvetésüket. A történelemhamisítás vádját visszautasította.

Jellemzőnek tartja, hogy az ilyen hangok most, Horn Gyula betegsége idején erősödtek fel. (Havas megerősítette a Bors [2] pénteki értesülését, miszerint Horn Gyula állapota súlyosbodott.)

Mécs Imre elképesztő tartja, hogy Havas szerint az MSZP 56-os munkacsoportjának kellene bocsánatot kérnie. Az Indexnek nyilatkozva visszautasította a képviselőtársa Horn Gyulával kapcsolatos megállapítását. “Horn Gyulát sajnáljuk, javulást kívánunk neki” – mondta.

Az 1956-os forradalomban játszott szerepe miatt halálra ítélt, a börtönből az 1963-ban szabadult, de évekig rendőri felügyelet alatt álló Mécs komolyan azt gondolta, hogy felszólításukra Havas “megköveti az akkori társadalmat” a HVG-nek adott nyilatkozata után. Szerinte 56-ban tényleg kiszabadult egy-két nyilas, de nem ez volt a jellemző a forradalomra. Sopronkőhidán például soproni egyetemisták akadályozták meg, hogy a zűrzavart kihasználva köztörvényes bűnözők szabaduljanak ki a börtönből.

Mécs nem érti, hogyan mondhat ilyeneket egy ember 1956-ról, aki az események idején egyéves volt. “Ha Havas Szófia így nyilatkozott, akkor át kell gondolnia, van-e értelme együttműködni az MSZP képviselőcsoportjával.” – mondta, aki szerint a szocialista párt frakciójában nem jellemzők az ilyen hangok.

A tavaly alakult, 25-30 tagú munkacsoport még mindig elvárja, hogy Havas Szófia kövesse meg azokat, akiket megbántott.

(Forrás: Index)

[popup][/popup]