Őrségváltás

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Izrael

Jichák Rabin korábbi katonai és politikai pályája főként az ország arab ellenfelei elleni harc jegyében telt el. Most annak bebizonyítására készül, hogy békét is tud velük kötni.

Ígérete szerint másképpen vezeti majd az országot, mint Jichák Samír, akinek pártja, a jobboldali Likud volt a kormányzati erő, s aki 1986 óra 15 éven keresztül volt Izrael első számú vezetője, s kinek miniszterelnöksége alatt mind több zsidó település létesült az elfoglalt területeken, amely az amerikai-izraeli viszony korábban nem tapasztalt elhidegüléséhez vezetett. Ezzel szemben Rabin az ország elsődleges érdekeit másban határozta meg. ígéretet tett a „politikai jellegű építkezések” befagyasztására, és bevallott célja a palesztin autonómia megteremtésére vonatkozó megállapodás aláírása „egy éven belül”.

A hetvenéves Rabin azonban aligha tekinthető galambnak, bármennyire is szorgalmazza az izraeli-arab konfliktus megoldását. Az 1967-es háború vezérkari főnöke döntő szerepet játszott Izrael elsöprő győzelmében a hatnapos háborúban. Két évtizeddel később a Munkapárt-Likud „egységkormány” honvédelmi minisztereként a palesztin intifáda meglehetősen kegyetlen elfojtását hagyta jóvá. Ám Samírral ellentétben, aki szinte esküvel fogadta, hogy Júdea és Szamária (vagyis az elfoglalt területek) övezetéből talpalatnyi földet sem hajlandó feladni, Rabin inkább pragmatikus, semmint az ideológia megszállottja. Felismerte, hogy az izraeliek többsége belefáradt a hosszantartó ellenségeskedésbe és gyűlöletbe, amely arab szomszédaikhoz való viszonyukat jellemezte. S azt is világosan látja, hogy amennyiben sikerül visszaállítani Izrael jó viszonyát Washingtonnal, az ország részesedne az égetően szükséges „béke-osztalék”-ból, vagyis az USA minden bizonnyal biztosítaná annak a 10 milliárd dollárnak a kormánygaranciáját, amelyre az országnak szüksége van annak érdekében, hogy a Szovjetunióból érkező bevándorlók számára lakhatást és megélhetést biztosítsanak.

Az izraeli polgárok elégedetlensége a Samír vezette kormány gazdasági ballépéseivel kapcsolatban legalább annyira hozzájárult Rabin győzelméhez, mint a palesztinokkal való megegyezés ígérete. Izraelben a munkanélküliség jelenleg 11,6 százalék; az orosz bevándorlók körében, akik közül sokan most szavaztak először, ez az arány 40 százalék. A Munkapárt előszeretettel emlegette, hogy az ország katasztrofális gazdasági helyzetéért elsősorban a Likud kormány a felelős, amennyiben ideológiai megfontolásból túl sokat költött az elfoglalt területeken újonnan létesített településekre, s jóval kevesebbet törődött az úgymond Izraelen belüli munkanélküliséggel és lakhatási gondokkal.

Területet békéért!

Rabin választási kampányát a „területet békéért” elvének hangoztatása határozta meg, ugyanakkor biztosította választóit egy erős védelem fenntartásáról. A Héber Egyetem politológusa, Járón Ezrahi szerint a „Munkapárti kampánya azoknak a Likud szavazóknak a megnyeréséért folyt, akik nehezen tudták rászánni magukat a Munkapárt programjának támogatására.” A Likud meglehetősen gyenge ellenfélnek bizonyult. Ariel Saron túlbuzgó letelepítési programja arra kényszerítette a kormányt, hogy ezrével vásárolja vissza az elfoglalt területeken üresen álló házakat, melyeket az új bevándorlóknak szántak. Samír ugyanakkor képtelennek bizonyult a 10 milliárdos hitelgarancia elnyerésére, s ez sokak szemében egy olyan kormány jelképévé magasztosult, amely egyfelől már nem képes új orosz bevándorlókat vonzani, másfelől viszont képtelen a már bevándoroltakról gondoskodni. A bevándorlók elégedetlensége 4-5 mandátum elvesztésébe került. A Munkapárt nem győzte hangoztatni, hogy az elfoglalt területekre, illetve az ott megtelepedő európai és amerikai askenáz zsidókra költött évi 1 milliárd dollárt jobban is fel lehetett volna használni. A Munkapártnak nem került különösebb erőfeszítésébe az askenázok és a szefárdok közötti hagyományos ellenségeskedés kihasználása, mivel a Likud megtette ezt helyette. A választási kampány során a szefárdokat képviselő külügyminiszter, David Levi felpanaszolta, hogy Likud-beli követői rosszabb elbánásban részesülnek, mint az olyan askenázi politikusok, mint Sáron vagy Mose Árensz. S bár Samír komolytalannak minősítette e vádat, Levi megvonta támogatását, és ezáltal a Likud pont azokat a szefárd szavazatokat veszítette el, amelyek 1977-ben hatalomra juttatták.

Bármi lett légyen is az oka, az izraeli választópolgárok világosan kifejezték, hogy elegük volt Samírból. A végső szavazatszámlálás eredménye: a Munkapárt 44 mandátumot nyert szemben a Likud 32 mandátumával. A baloldali pártok (beleértve a Munkapártot és két arab pártot) 61 mandátumot mondhattak magukénak a 120-ból, míg a jobboldali pártok (beleértve a Likudot) 44-et a vallási pártok pedig 15-öt. Mivel azonban a Munkapárt nem büszkélkedhet biztos többséggel, Rabinnak valamilyen módon kompromisszumot kelj kötnie, hogy biztosíthassa hatalmát. „Bárkivel hajlandó vagyok együtt kormányozni, aki a békében érdekelt” – mondta Rabin, megválasztása után.

Izrael határain túl kevesen fogják Samír távozását meg- könnyezni. Washingtonban alig palástolt örömmel fogad- ták az izraeli választások eredményét. Rabin visszatérése az Izraeli politika élére azzal kecsegtet, hogy a közel-keleti béketárgyalások, illetve az izraeli-amerikai viszony kedvezőbb fordulatot vesz. Egy magas rangú amerikai tisztviselő szerint „most végre olyan izraeli partnerünk lesz, akit nem kell minden egyes alkalommal erőnek erejével a tárgyalóasztalhoz vonszolni.”

Nehéz lesz ellenállni

Az arab világban Rabin győzelmét – vagy inkább, Samír bukását – megkönnyebbüléssel és némi optimizmussal fogadták. Oszama al-Baz, Mubarak egyiptomi elnök fő politikai tanácsadója kifejezte reményét, hogy az izraeli válasz- tások eredménye „nagyban elősegíti a békefolyamatot és kedvező lehetőséget biztosít Izrael és az arab államok meg- békélésére.” Más arab csoportok azonban korántsem voltak ennyire elragadtatva. „Egyáltalán nem úszunk a boldogságban” – jelentette ki Ammanban Hanan Asrawi, a palesztin tárgyalócsoport szóvivője, „hiszen most nyomást gyakorolnak majd ránk, hogy engedményeket tegyünk, mivel a Munkapárt rugalmasabbnak tűnik majd. A Likudnak könnyű volt ellenállni. Ez mostantól kezdve nehezebb lesz.”

Egy másik magas rangú palesztin tisztviselő még ennél is nyíltabban fogalmaz, szerinte „Samír kifejezetten jót tett az imázsunknak – annyira dogmatikus és engesztelhetetlen volt, hogy a palesztinokat jó fényben tüntette fel. Rabin talán kevéssé különbözik Samírtól, de okosabban harcol majd a Bush-kormány és az amerikaiak elismeréséért. Vége a régi szép időknek.” Úgy tűnik, ebben igaza van. A Bush-kormány tisztviselői megerősítették, hogy komoly nyomás nehezedik majd az arabokra annak érdekében, hogy pragmatikus izraeli ajánlatokra maguk is új, pragmatikus választ adjanak.

Amennyiben például Rabin beváltja ígéretét, és valóban befagyasztja a „politikai jellegű építkezéseket”, az USA szinte biztosan nyomást gyakorol az arab kormányokra annak érdekében, hogy bebizonyítsák, komolyan vehető az az arab ajánlat, amely szerint az építkezések megszüntetéséért cserébe felfüggesztik az Izrael-ellenes bojkottot.

Autonómia-szülés, kilenc hónapon belül

Rabin még nem hozta nyilvánosságra békestratégiájának részleteit. Annyi azonban biztosra vehető, hogy szán- dekában áll a palesztinokkal való megegyezés. Ígéretei között szerepel az autonómiára vonatkozó megegyezés megkötése (méghozzá 9 hónapon belül), és az általános választások kiírása az elfoglalt területeken, amely a palesztinok által közvetlenül megválasztott palesztin tárgyalófélnek legitimációt biztosítana. Rabin ugyan kijelentette, hogy a PFSZ-szel nem tárgyal, ám hozzáfűzte, hogy nem akadályozza a palesztinokat abban, hogy a PFSZ tuniszi vezetőségével kapcsolatban álljanak. „A mi partnereink a területeinken élő palesztinok; ők azzal tárgyalnak, akikkel akarnak, nekünk ehhez semmi közünk.”

A legfogósabb kérdés, persze, az úgynevezett politikai jellegű építkezések befagyasztásának mikéntje. Egyes számítások szerint ha teljesen leállítanák az építkezéseket, a jelenleg eladatlanul álló lakások mintegy 35 000 telepes befogadását tennék lehetővé a Gázai-övezetben és az elfoglalt területeken. Mindez ideig Rabin nem tett egyértelmű kijelentést az építkezések és telepítések teljes leállítására. Izraelben még élénken emlékeznek arra, hogy 1982-ben, miután Izrael és Egyiptom aláírta a békeszerződést, az izraeli katonaságnak erőszakkal kellett eltávolítania egy aprócska, a Sínai-félszigeten lévő település lakóit, mivel Egyiptom ragaszkodott a település kiürítéséhez. Valamennyi izraeli párt vezetője retteg attól, hogy hasonló jelenetekre kerülhet sor az elfoglalt területeken.

Amikor autonómiáról beszélünk, nem a terület feladására, vagy a területen élő zsidókkal kapcsolatos megnyilvánulásokra gondolunk,” – jelentette ki Rabin. „Ami a Sínai-félszigeten történt, nem ismétlődhet meg.”

Az új miniszterelnök legnehezebb feladata valószínűleg a palesztinok bizalmának elnyerése lesz. A területek palesztin lakosainak egy része nehezen hiszi el, hogy Rabin, a hatnapos háború hőse valóban békére törekszik.

Newsweek, 1992. július 6.

Fordította Seleanu Magdaléna

Címkék:1992-09

[popup][/popup]