Szombat előfizetés 2017

„Orosz” zsidók Berlinben

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Közösség, Külföld, Világ

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Átveszik a hitközség irányítását?

A századfordulóhoz hasonlóan a kelet-európai zsidóságnak ismét egyik menekülési célpontja Berlin. 1989 óta négyezren érkeztek a városba.

Többségük azonban keveset tud a vallás elő­írásairól, a hagyományokrólírja a Der Spiegel.

A holocaust pusztítását köve­tően szinte semmi nem ma­radt a gazdag, sokszínű zsidó közösség életéből, amely 1933 előtt rányomta bélyegét a városra, hiszen ott élt a németországi zsidóság mintegy egyharmada (a berlini hitköz­ségeknek mintegy 173 000 tagja volt). 1946-ra már csupán ötezren maradtak: egy részük a táborokból tért vissza, má­sok kalandos módon bujkáltak valahol.

Mégy évtizedig szinte alig-alig volt zsi­dó élet Berlinben. 1989-ben Nyugat-Berlinben hatezer, Kelet-Berlinben 209 tag­ja volt a hitközségnek. Majd leomlott a fal, eltűnt a vasfüggöny, Berlin pedig is­mét a Keletről menekülő zsidók ments­vára lett, éppúgy, mint a századfordu­lón, amikor a Galíciában és Oroszor­szágban zajló pogromok elől százezrek menekültek a városba, benépesítve az Alexanderplatz mögötti városnegyedet, az úgynevezett Scheuneviertelt.

1989 óta négyezer új tagja van a hitközségnek, akik valamennyien a volt Szovjetunióból érkeztek – mondja Jerzy Kanal, a Berlini Zsidó Hitközség elnöke. – A zsinagógákat is egyre többen keresik fel, a zsidó művészet és kultú­ra is mindinkább kibontakozik. – Ám diplomatikusan nem említi azokat a gondokat, problémákat, amelyek a hit­községet megosztják.

A Szovjetunióból érkezett zsidók és a korábban, az 1970-es években áttele­pült bevándorlók együttesen a berlini zsidó közösség kétharmadát teszik ki. Az orosz már-már kiszorítja a németet, és az „őslakos” berlini zsidók gyana­kodva Figyelik Keletről beáramló, sze­gényebb hittestvéreiket.

Az újonnan érkezettek némelyike ro­pogós, friss papírokkal bizonyítja zsidó származását. De Irene Rungét, a város keleti felében működő Zsidó Kulturális Egyesület tagját nem egykönnyen té­vesztik meg: – Ilyen iratokat bárki sze­rezhet nyolcezer dollárért.

A berlini őslakosok nem jó szemmel nézik a keleti zsidókat. – Minden jó ne­kik, csak ingyen legyen – morognak egymás között – A zsinagógába ugyan be sem teszik a lábukat, de ha a hitköz­ség ingyenbüfét nyit, már mind ott tipródik. Pedig az export-import biznisszel egy rakás pénzt keresnek.

Ernst Stein rabbi, aki a háborút gye­rekként, Sanghajban vészelte át, majd visszatért Berlinbe, sajnálkozva veszi tu­domásul, hogy a bevándorlók kilencven százalékának halvány fogalma sincs a zsidóságról”;- Oroszországban nem gya­korolhatták szabadon vallásukat, s ezért aligha meglepő, hogy a péntek este kez­dődő sábesz alig-alig jelent valamit szá­mukra. Ezen a hétről hétre visszatérő ün­nepnapon sokan csak smúzolni járnak a zsinagógába. A Pestalozzistrassén lévő zsinagóga görög kántorja, az Auschwitzot is megjárt Estrongo Nachama kényte­len újra és újra csendre inteni őket – már ha a keletről jött zsidók egyáltalán felke­resik a zsinagógát

Az őshonos és az újonnan jött zsidók közötti ellenségeskedés és viszály lénye­ges változásokat idézhet elő a hitközség vezetőségében. Egyre többször lehet hal­lani, hogy a következő választásokon a „jövevények” már saját listával indulnak, és számbeli fölényüket tekintve, könnyen átvehetik a hitközség irányítását.

Hannoverben ez év nyarán már lezaj­lott egy hasonló hatalmi harc. Az ottani hitközség a választások előtt kerek pe­rec elzárkózott új orosz tagok felvételé­től, s így az orosz zsidók jelöltjei nem jutottak semmiféle tisztséghez.

Ám az érem másik oldala, hogy az orosz zsidók élettel töltenek meg egy olyan közösséget, amely nélkülük szin­te csak aggastyánokból állna. Berlinben található a legelevenebb, a legélén­kebb zsidó közösség. Az Oranienburgstrassén izraeli étterem és kóser kávé­zó várja a vendégeket, a Scheunenviertelben zsidó galéria nyílt, a Hackeschen Hof színházban pedig az Ukrajnából át­települt Mark Aizikovits klezmer zené­vel szórakoztatja a nagyérdeműt.

Irene Runge tisztában van azokkal a nehézségekkel, amelyekkel a beván­dorlóknak meg kell küzdeniük, s a kul­turális egyesület egyik célja a bevándor­lók integrálódásának elősegítése. – Sok orosz zsidó azonban azt hiszi, arra vár, hogy majd a kormány mindent elintéz helyettük. Jó lakást akarnak, lehetőleg a város nyugati felében, jó munkát, és minimum kétezer márkás Fizetést. So­kan szinte észre sem veszik, hogy a ki­vándorlás hajótöröttjeivé váltak. A jó szakmával rendelkezők: újságírók, írók, orvosok, közgazdászok hamar el­helyezkedtek. De ugyan kinek van szüksége egy mérnökre Nyizsnyij Novgorodból?- teszi fel a költői kérdést.

A Hakeschen Hof színházban Joszif Gofenberg, az ukrajnai Csernovciból érkezett zenész és bábjátékos műsorát hárman nézik. 1990 novemberében érkezett, s négy nappal később már koncertet adott a hitközség épületé­ben. Gofenberg zsidó-német család­ból származik, s ezért jól beszéli a né­metet. – Szerencsénk volt. Azonnal kap­tunk lakást, enniva­lót. Szociális segély­ből éltünk. – Szinte azonnal nekilátott a színház megszervezésének, jiddis dalo­kat írt, jelenleg egy regényen és egy for­gatókönyvön dolgozik, közben alkalmi munkákból tartja fenn magát.

A színházban rajta kívül mások is fel­lépnek: Inna Szlavszkaja Birobidzsánból, Alla Bodych pedig Kijevből érke­zett. – Kijevben nehéz volt az élet. Az emberek bűnbakot kerestek, és a zsi­dókat hibáztatták. Megeszitek előlünk azt a keveset, ami még maradt, egyre csak ezt hajtogatták, féltem zsidóként ott maradni.

A berlini zsidó közösségnek saját óvo­dája van, ahol az apróságok megismer­kednek a vallással (péntekenként megünneplik a sábeszt), megtanulják az imákat, és kifestőkönyvükben nem Donald kacsát színeznek, hanem az Egyip­tomot sújtó tíz csapás jeleneteit. Vagyis Berlin legifjabb zsidóinak, legalábbis mi­re felnőnek, talán már nem lesznek identitásproblémáik. A városban van ál­talános és középiskola, s a hitközség nyári táborokat szervez a fiataloknak.

Az élet azért korántsem rózsás. A ber­lini zsinagógák előtt géppisztolyos rend­őrök állnak éppúgy, mint a többi zsidó létesítmény, intézmény előtt: egyaránt tartanak az arab terroristák és a német neonácik támadásaitól. E félelem jegyé­ben távolította el a cégtáblát Berlin egyik kóser élelmiszerboltjának tulajdo­nosa az üzlet homlokzatáról. A hitköz­ség vezetői rendszeresen kapnak fenye­gető leveleket. Ám ennek ellenére úgy érzik, hogy lassan-lassan visszatér az élet a berlini közösségbe, még akkor is, ha sohasem lesz olyan, mint hajdanán.

Seleanu Magdaléna fordítása

Címkék:1996-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Horvátországi és boszniai hétköznapok

A repülő rabbi már a múlté. A volt Jugoszláviában a II. világháború után mindössze 67 ezer zsidó maradt a háború...

Egy földön nincs hely két kiválasztott nép számára

Interjú Dawid Warszawski íróval a lengyel zsidóság helyzetéről Az elmúlt 45 évhez képest hogyan változott meg a len­gyel zsidóság helyzete...

Close