Örömlány Auschwitzból, avagy vissza a riporterhez

(V. Bálint Éva: Rendiség a romokon. Vélekedések a rendszerváltás éveiből. Pesti Szalon Könyvkiadó, 1994, 288 oldal. Ára: 390 Ft)

Két ember beszélget. Végül is az interjú szinte csak ennyi. Jót kérdezni és a válaszokat ügyesen megírni. Akadnak persze riporterek, akik már annyira okosnak érzik magukat, hogy interjú­alanyukat szinte szóhoz sem hagyják jutni, elmagyarázzák mit és hogyan ért­sünk és különben is, állandóan éreztetik, övék a toll, övék a hatalom.

V. Bálint Évának ilyesmi eszébe sem jut. Pontosan tudja, az ő szerepe „csak” annyi, hogy a megfelelő embert a meg­felelő helyre ültesse és hagyja beszélni. Néha persze kérdezni kell. Kérdezni és nem véleményt mondani. Ha a kérdés jó, a válaszból úgyis minden kiderül. És V. Bálint Éva beszélgetőpartnerei érezhetően tudják, ha figyelnek arra, mit mond az újságíró, akkor legjobb formájukat „futhatják”. Mert a jó kér­dés olyan, mint a mankó a sántának.

Az írások döntő része a Magyar Hír­lapban jelent meg. A szakmai köz­vélemény szerint a napilapos interjúk általában felszínesek, sietősek, külön­ben is, nincs régebbi, mint egy tegnapi hírlap. És akkor jön ez a kínosan jó kötet, kellemes szellemi kihívást jelent­ve mindazoknak, akik nekiveselked­nek. Mert ha a címe kicsit túl komoly­kodó is, ami utána jön, szinte letehetetlen. Igaz, az a korszak, a „rend­szerváltás” ideje hálás téma. Annyi érdekes emberrel ismerkedhettünk meg, annyi minden történt, annyi min­den változott a társadalomban. Hányán, de hányán vagyunk, akik elveszítettük időnként az események fonalát. És ak­kor most találkozhatunk tépelődő értelmiségiekkel, akiket nem kényszerít arra az újságíró, hogy megválaszolják az élet nagy kérdéseit. Csak azt várja tőlük, hogy gondolkodjanak velünk együtt. Szóval rettentő egyszerű ez az egész. S mindeközben még marad idő az anekdotákra is. És néha ezekből a kérdések nyomán kikerekedő törté- netecskékből egy egész könyvtárnyi filozófia kerekedik ki. Konrád György például – aki a kötet szerzője szerint „közismerten szép fiú volt” – arról mesél, hogy egy Éva nevű nyil­vánosházi hölgynél árkedvezményt kapott, mert az nagyon szerette, hogy a fiatal Konrád az élet nagy kérdéseit olyan jól el tudja magyarázni neki. „Négy évvel volt idősebb nálam, Auschwitzból jött haza. Azután férjhez ment és kivándoroltak. Nagyon szép lány volt…”- egy élet, egy korszak, egy világ néhány szóban elmesélve.

És feltétlenül szólni kell a kötet utolsó fejezetéről, amely az „Aki ke­resztény nem lehet antiszemita” címet viseli. Juhász Gyula történész, Nyíri Tamás teológus, Várszegi Asztrik püspök, Karády Viktor szociológus néz szembe saját szakmai lelkiismeretével is. Hogy történhetett meg, ami meg­történt, ki a felelős érte, hogyan lehet az, hogy tisztes családapák más tisztes családapákat belegéppisztolyoztak a Dunába. A válaszolók Bálint Évával együtt keresik az évtizedekre, talán évszázadokra visszamenő okokat. Az interjúkat olvasva néha az az érzésem, a beszélgetések készítője pontosan azokat a válaszokat várta, amiket hal­lott, amiket olvashatunk. Csak mennyi­vel hatásosabb, ha egy elismerten okos ember mondja ki mindezt. Így jár jól mindenki. Az újságíró, mert kimond­hatta, az interjúalany, mert kis segítség­gel ugyan, de ki tudta mondani, és az olvasó, mert mindez már az övé is. Le merem fogadni, Éva interjúalanyai visszavágynak jegyzetfüzete elé. És mint kollégája ezt irigylem tőle a legjobban.

Dési János