Szombat előfizetés 2017

Optimista vízió az újjáéledésről

Írta: Bokor Judit - Rovat: Archívum, Esszé, Hazai dolgaink

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Előrebocsátom, hogy cikkem nem a Yahalom Zsidó Szabadegyetem kérdé­seire kíván választ adni (erre nem is kért fel senki). Szántó T. Gábor Poszt­modern zsidóság című írása (Szombat, 1995. november) azonban égetően ak­tuálissá tette számomra néhány, régóta bennem motoszkáló gondolat megfo­galmazását s közzétételét. Teszem ez utóbbit természetesen annak tudatá­ban, hogy nézeteim – a kimondott szó szintjén – itt-ott tabukat feszegetnek és renegátnak számíthatnak, s attól a meggyőződéstől vezettetve, hogy a mai napig élnek tabuk bennünk, sőt a törté­nelmi folyamatoknak a rendszerválto­zás által felszínre hozott megközelítési módja új tabukat is teremtett.

Szántó T. Gábor cikke, bár gondosan kerüli a problematikát, felkavarja ben­nem a zsidó identitástudathoz kapcso­lódó kérdéseknek a mai negyvenesek általa is emlegetett rétegében örökö­sen jelen lévő s még mindig nem meg­nyugtatóan elrendezett halmazát. A cikk látszólag a „zsidó (vallási) újjáéledés” magyarországi realitását, a vallásgya­korlás lehetséges-kívánatos útjait (orto­doxia, neológia, reformzsidóság) latol­gatja, de közben – hiszen erre „biz­tatja” az eleve vitatható kérdésfeltevés­ben levő zárójel is – óhatatlanul azt a képzetet kelti, hogy vallási újjáéledés nélkül zsidó újjáéledésről beszélni nem is lehet. Lehet vagy nem lehet – erről viszont csak akkor gondolkod­hatunk, ha definiálni tudjuk, milyen egyéb alapja képzelhető el a zsidó lét­nek. S – hipp-hopp – már benne is va­gyunk a „nagy, sötétlő erdőben”, mely­ben minden lépésünk tabuakna robba­násával fenyeget.

Anélkül, hogy kísérletet tennék e tabuknak az eloszlatására vagy akár a teljes körű számbavételére, megpróbá­lok a „magam kaptafája” mellett marad­ni, s onnan nézve magyarázni meg, mi az, ami ellenérzést váltott ki bennem a cikkben, melynek sok megállapításával (például, hogy a magyar zsidóság állapo­ta műtét helyett lassú terápiát igényel) maradéktalanul egyetértek. Mint évek óta a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület vezetésében részt vevő ember, nap mint nap szembekerülök azzal a problé­mával, mit jelent a zsidó újjáéledés pár excellence nem vallási útja, hiszen az egyesület, igaz, mindenféle kidolgozott koncepció híján, deklaráltan világi jelle­gű. Mi azon töprengünk, kik azok, akik a szervezett zsidó életnek ezt (persze nem mindig csak ezt) a formáját választják, mit várnak tőlünk, kik a „nem zsidó zsi­dók”, lehet-e, kell-e s ha igen, hogyan hozzánk vonzani őket? Nekünk nem az a gondunk, mennyire tartja be a kásrutot a vallásos zsidóság számszerűen viszonylag pontosan körülhatárolható kö­re, hányán járnak rendszeresen zsinagó­gába, s mindez hogyan befolyásolható; mi felemelt fejű, zsidóságukkal „rend­ben lévő” emberekké szeretnénk for­málni a kisebbrendűségi érzésektől, családi-történelmi neurózisoktól, identi­tászavaroktól gyötört zsidó-félzsidó-negyedzsidó származású tagjainkat, mi­közben minden, amit teszünk, potenciá­lis tagjaink szerényen számítva is sok tí­zezres populációjához szól.

Közösségi vezető (a Mazsike – közös­ség!), mai negyvenes és „liberális-asszimiláns-intellektuel” vagyok. A cikkíróval együtt engem is „rosszabb pillanataim­ban nemzethalál-vízió nyomaszt” (en­gedtessék meg nekem is ennek a való­ban pikáns párhuzamokat indukáló ki­fejezésnek a használata), ám ezek csak a rossz pillanataim. Én ugyanis alapve­tően mégsem látom ennyire sötét szí­nekben a jövőt, mivel a „magyar zsidó” létét (nota bene a kötőjelhez való ra­gaszkodást talán értem, de erőltetettnek érzem) nem kötöm kizárólagossági alapon a vallásgyakorláshoz. „Kulturális identitás”? Ez a meghatározás vélemé­nyem szerint eléggé zavaros. A „faji alap” kifejezéstől borsódzik a hátunk, menekülünk tőle, hogy szembenézzünk valóságtartalmával, súlyos tabu, miköz­ben – nézzen csak ki-ki magába – senki sem mentes ettől a megközelítéstől, bár „faj” helyett természetesen fajtára gondol. Ráadásul ez alaposan sikamlós talaj is a sokszoros keveredések követ­keztében. A „nemzethalál-vízió” azon­ban feltételez egy nemzeti megközelíté­si módot, s ha – engedjük meg! – a hu­szadik század végén a vallási kérdések­re már számtalan, akár individuális vá­lasz adható is, egy dolog bizonyos: aki valamilyen mértékben zsidó származá­súnak tudja magát, annak a Siratófal előtt állva át kell éreznie: ősei sorsa azoknak a köveknek a sorsához kap­csolódott, ugyanúgy, mint Izrael állam zsidó állampolgáraié. Igaz, nagyon ré­gen, ebből mégis sok minden követke­zik – ez biztos kapocs egy népi közös­séghez. Márpedig ennek a közösségnek vallási alapon szerveződő formája – ne történjék így! – akár maroknyira is zsu­gorodhat, ha a kései leszármazottak számon tartják őseiket (ami viszont nem mond ellent másfajta – magyar, közép-európai – gyökereik egyidejű szá­mon tartásának), Magyarországon sem kell zsidó nemzethalált vizionálni.

Zsidó újjáéledés? Itt és most a többség jó, ha túljutott az ősök azonosí­tásán (igen, jó, mert enélkül – meggyő­ződésem – ép személyiségről beszélni nem lehet). Innen hosszú az út a rendszeres zsinagógába járásig, ha egyálta­lán arra vezet, tekintettel arra, hogy a mai negyvenesek többnyire semmiféle kapcsolatban nem állnak az Örökkéva­lóval, horribile dictu a soát elszenvedett nagyszülők közül sokan annak idején el is hagyták őseik hitét, a szülők generációja pedig mélyen átitatódott a bal­oldali, mindenféle vallástól idegenkedő világnézettel. Igen, közülünk nem ke­vesen karácsonyfát is állítanak, ha erről ma már némi bocsánatkéréssel a hangunkban beszélünk is, vagy inkább mé­lyen hallgatunk. Nem beismerni?! El­ítélni elpusztított elődeinket, sokat szenvedett és küszködött szüleinket szerencsétlen tévedéseikért!? S ha „csak” odáig jutnak el a felemelt fejű utódok, hogy időnként elutaznak Izrael­be a rokonokhoz, barátokhoz, s ott jól érzik magukat – egyébként pedig élnek, mint mindenki más, családtagok, roko­nok, barátok, egyesületek, pártok vonzásában, tengernyi információtól és szellemi áramlattól meglegyintve, fel­adataiktól, kötelezettségeiktől hajszol­va? Akkor ők már elvesztek volna a zsi­dóság számára?

Igen, van zsidó újjáéledés Ma­gyarországon. Igaz, az értelmiség többnyire elkerüli a zsinagógát, de nem azért, mert a vallásgyakorlás kö­rükben nem „comme il faut” – aki nem megy, annak egyszerűen nincs rá igé­nye. De a vallással nem foglalkozók közül is egyre többen eljutnak a zsidó származás pozitív megéléséhez, ha úgy adódik, nyilvános viseléséhez (szándékosan nem használom a köte­lesség ízű vállalás kifejezést). Igen, so­kan eljárnak különböző zsidó intéz­mények (Mazsike, Bálint-ház, iskolák vagy akár a hitközség) rendezvényeire, a bálokra is, s ez nem „epilógus”, ha­nem egy új korszak nyitánya. Mert sok intézmény és sok rendezvény van, még ha ezek másként strukturálódnak is, mint a „boldog békeidők” (nebich…) zsidó intézményrendszere. A soá és az utána következő évtizedek után ez igenis valami új kezdete. Hogy mié, vallási megújulásé vagy a kettős iden­titás talaján álló kisebbségi lété, talán mindkettőé, ezt majd utódaink döntik el, szabad választásuk alapján. Az ő útjukat igyekszünk előkészíteni saját magunk – és környezetünk – „gyógyítá­sán”, az antiszemitizmus próbálkozá­sai elleni folytonos készenléten ke­resztül is. Az ő pozitív identitástudatu­kat élesztgetik (nyilván hibázva is) az iskolák, nyári táborok (igen, sok „asszimiláns” elküldi ezekbe a gyer­mekeit), őket fogak tanítani azok a leendő zsidó pedagógusok, akik sok, éppen hogy nem „csökkent értékű” külföldi segítséggel készülnek pályá­jukra. (A Pedagógium vagy Szarvas el­kerülte volna a cikkíró figyelmét?)

Mert – természetesen – a tradíciók el­sajátítása (remélhetőleg: újra magun­kévá tétele) is hozzátartozik a zsidó új­jáéledéshez, az öngyógyításnak ehhez a „lassú terápiájához”.

 

Címkék:1996-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Alija, érdekvédelem, elöregedés

1995. november 10. és 14. között Budapesten tartotta konferenciáját a B'nai B'rith nemzetközi zsidó szervezet X. szekciója, ami a kontinentális...

A Tóra pszichológiai, etikai értékei a modern kultúrában

Először vegyük szemügyre, mit jelent ez a kifejezés: a mai kultúra; milyen pszichológiai, etikai, szellemi sajátosságai vannak en­nek a kultúrának....

Close