Szombat előfizetés 2017

Önarckép éles fényben

Írta: Vadász Ferenc - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Kádár Iván: Esszé történelmi oldalnézetből

Mezei András: Kilenc kedd – Beszélgetések Kádár Ivánnal

A pesti Trefort utcai gimnáziumban tanuló, túlnyomórészt értelmiségi szülők gyerekei többnyire már az iskolapadban vágyat, olykor elhivatottságot erezhettek, hogy latinos, humán kultúrán nevelkedve a két világháború közötti magyar történelem formálásának ne csupán szemlélői, hanem – amennyire módjuk lesz rá –, közreműködői lehessenek. A szerző – közgazdász professzor – az egykori anyai intelmek ellenére, hogy „úri gyerek nem lehet kommunista”, félig gyerekfejjel az akkori időkben tiltottnak számító könyvek – a többi közt Marx: A tőke című műve – tanulmányozásába kezd. Ezek erősen befolyásolják gondolkodásmódját, olyannyira, hogy egyetemistaként, amikor Heller Farkas Henrik egyik kérdésére válaszol, a vizsgáztató számára ez egyértelműen bebizonyosodik. A nagy műveltségű tanár figyelmezteti: „Jelölt úr, ne csináljon marxista propagandát”, aztán – mindennek el­lenére – feleletét jelesre osztályozza.

A választott hivatásának gyakorlására felkészült fiatal közgazdász a harmincas években bekövetkezett európai és hazai események hatására arra a következtetésre jut, hogy az emberiség jövőjét és életét veszélyeztető fasiszta parancsuralom előretörésének útját állni erkölcsi és lelkiismereti kötelesség. S minthogy ezt – úgy látja – legkövetkezetesebben a kommunisták teszik, hozzájuk csatlakozik. A háború éveiben a párt katonai bizottságának tagjaként tevékeny részt vállal az antifasiszta ellenállási kísérlet előkészítéséből. Négy és fél évtized múltán, a témáról megjelent tudományos elemzések, hiteles közlések és tárgyilagosságot nélkülöző egyoldalú művek után, Kádár Iván kevés szóval is képes történelmünk e szakaszának eseményeiről személyes emlékeit felidézve újat mondani, kevéssé vagy egyáltalán nem ismert adatokat közölni. Neveket említ, olyanokét, akikről eddig semmit sem hallottunk, a szervezkedés résztvevőinek embermentő munkájáról beszél, azokról a zsidó harci osztagokról, amelyek önállóan, helyenként a munkásmozgalom Demény Pál vagy Weishaus Aladár által vezetett csoportjaival együttműködve hajtották végre akcióikat. Tőle hallunk először Kühne Jánosról, Langer Miklósról, Kelen Istvánról, a Kistext egykori főmérnökéről és a halált- megvető bátorságú fiatal cionistáról, a bihari kis faluból menekült Grósz Dávidról, aki vele – hamis iratokkal felszerelt, katonatiszti egyenruhát viselő társával – együtt 1944 vészterhes novemberében a Baross utcai házban bérelt szobából és a Csaba Bajtársi Egyesület helyiségéből viszi szét a városba a fegyvert, a robbanóanyagot, és azokat az igazolványokat, bejelentő lapokat, születési bizonyítványokat, keresztleveleket, különböző pecsétekkel ellátott behívókat, zsoldkönyveket, követségi Schutzpassokat, amelyekkel sok száz embert ragadnak ki az SS, a Gestapo, a csendőrség és a nyilas gyilkosok karmai közül. A munkásmozgalmi – katonai és zsidó – cionista ellenállás sok résztvevőjéről, illegális nyomdáikról, élelmiszer-beszerzéseikről, segélyszállítmányaikról, a harci bázisokról, fegyveres rajtaütéseikről új, eddig ismeretlen adatokat tudhatunk meg a rövid, tömör, inkább vázlatszerű, semmint részletekre kiterjedő emlékiratból.

Az, amit Kádár Iván az ország felszabadulása utáni évekről és a maga pályafutásáról, a politikai életben elfoglalt helyéről, tevékenységéről, tapasztalatairól és felismeréseiről elmond – a tanulmány elé írt mottó szerint: „…a legnagyobb lépés: az illúziótól a tudásig” –, kétségtelenül nagy értékű hozzájárulás újkori históriánk hitelesebb megismertetéséhez.

A szerző felszabadulás utáni lelkesedésének és fokozatos kiábrándulásának folyamatát különböző epizódok felsorolásával érzékelteti. A cél szentesíti az eszközöket minden etikát nélkülöző gyakorlata az, ami hitének, bizalmának megrendülését előidézi. A „káderezések” egyoldalúsága és rideg embertelensége, a választási manipulációk, a pártiskolák kritika-önkritika óráinak gyónásai, értékes, tiszta múltú embereket ellenségként „leleplező”, lehetetlenné tevő következményei, a szörnyű koncepciós perek, a rágalmak, megbélyegzések, a szalámitaktika, a kitelepítések, az 1953-as kormány- programot, az „új szakasz” politikáját követő visszarendeződés és az antidemokratikus-diktatórikus intézkedéseknek véget nem érő sorozata 1956-ban népfelkeléshez vezetett. Kádár Ivánt,aki Nagy Imrével együtt dolgozott a Marx Károly Köz- gazdasági Egyetemen, majd az Agrártudományi Egyetemen, azokban a napokban az Értelmiségi Forradalmi Bizottság tagjává választották. Élete ettől kezdve már új síneken futott.

Esszéjében, tudományos érdeklődésének megfelelően, a korábban tárgyalt témáknál részletesebben fejti ki véleményét az ötvenhat utáni viszonyokról, a később szükségesnek és elkerülhetetlennek mutatkozott gazdasági reform bevezetésének előkészítéséről, annak meghiúsulásáról és egy sereg, az azóta eltelt három évtizedben jelentkezett, jórészt mindmáig megoldatlan problémáról. „Zászlónkra a társadalmi igazságosság, demokrácia, humanizmus van írva. Szabadságjogok megvalósulása, megfelelő életszínvonal, kulturális igények kielégítése nélkül nem lehet méltó életet élni” – összegezi Kádár Iván az eltelt évtizedeknek a maga számára levont következtetéseit.

Lényegében ugyanez cseng ki azokból a történetekből is, amelyeket kilenc kedd esti beszélgetésük során Mezei Andrásnak mondott el. Az író azt kívánta megtudni, hogy milyen okok és körülmények határozták meg Kádár militáns forradalmárrá válását, milyen érzelmi és gyakorlati tényezők hatására következtek be módosulások életútján, kikhez fűzték baráti és munkakapcsolatok, kikre hogyan emlékszik, s általában miként látta a korabeli eseményeket „történelmi oldalnézetből”.

Az egy kötetbe foglalt két írás akármelyikét olvassuk elsőként vagy másodikként, megállapíthatjuk: az önarcképre éles fény villant, kettőjük munkája sikeresen kerekedett érdekfeszítő, élményt nyújtó egésszé.

(Magvető Könyvkiadó, 1989)

Címkék:1990-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Akikkel fölösleges vitázni

Közzé vált magánvélemény

Eörsi István: Bedobom a törülközőt

Close