Szombat előfizetés 2017

Olvasóink írják / A Szombat válaszol

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Jelentés” a 90-es évekből

Érdeklődve veszem kézbe minden alkalommal a Szombat című újságot melyben mindig találok érdekes, figyelemreméltó írásokat. Formája és tartalma miatt lehetne a mai magyar zsidó kultúra egyik, ha nem is kiemelkedő, de a közepesnél jobb nyomtatott terjesztője, ha nem lenne szinte minden egyes számban fél-, sőt annyira kicsi igazságokat tartalmazó közlemény, mely már inkább uszító rágalom, és így nemcsak a zsidó etikától áll távol, de az általános etikát is sérti.

Nem szeretnék retrospektív visszatekintést tenni, így maradjunk ez utolsó, vagyis V. évfolyam 1. számánál. A „Jelentés” a 60-as évekből című cikk szerzője igazán vállalhatta volna s nem monogrammal e közlését Ha nem vállalta, biztos oka van rá. Talán nem mindenki jut ezekhez az anyagokhoz… Igaz a bevezetőben (…)-tal jelzi, ha ״az illem és a személyiségi jogok tiszteletben tartása miatt” valamit vagy valakit kihagy. Nem a cikk alá is a fenti jelet kellett volna írni?

Gondolom, nemcsak én, aki elég otthonos vagyok a hitközségtörténetben, tudom kiegészíteni e hiányokat hanem más kortársak is, kiknek valami kötődésük volt akkor a zsidóság intézményeihez. S itt kezdődik a problémám. Mi minden e cikkben szereplő személyt a helyére tudunk tenni, vagyis el tudjuk helyezni a magyar, illetve a magyar zsidó történelem szempontjából. Ki mennyi értéket vagy értéktelenséget jelentett. Ki szolgálta nehéz körülmények között is, minden nyomás ellenére a zsidóság érdekeit s ki volt, ki mindenben a saját karrierjét építette. De az, és gondolom azok vannak többen -, aki nem tudja behelyettesíteni a szereplőket az megvetéssel fogja olvasni Zsoldos Jenő, a Zsidó

Gimnázium egykori igazgatójának nevét (Az ő személye nem érdemel annyi védelmet, mint a „jelentés” írójáé? Talán azért, mert neki nem maradt rokona?) Zsoldos Jenő, aki a Zsidó Gimnáziumnak 1939-től volt az igazgatója, kinek irodalmi munkássága több száz cikkre, tanulmányra, könyvre teljed ki (L. Zs. J. bibliográfiája, MZSO, XIV), maga a becsületesség, zsidó műveltséggel, pedagógiai felkészültséggel rendelkező, kiváló emberi értékekkel megáldott, egyetemes tudós volt Addig, míg posztján lehetett, s ahonnan erőszakkal távolították el, mindig a zsidó gimnázium, s benne minden egyes növendék és pedagógus érdekét szolgálta és képviselte. Gondolom, ha élne, ma is úgy tudna irodalmi, irodalomtörténeti, nyelvészeti és pedagógiai munkát kifejteni, hogy még véletlenül sem mocskolná be még az arra érdemesek nevét sem. Azt hiszem, a fentiekhez hasonló cikkek nemcsak bennem ébresztenek ellenérzést ez újság ellen, hanem számosán vannak, kik nem zsidó szellemiséghez méltónak ítélik meg a nem építő, csak „ítélkező” (az olvasót arra kényszerítő) írásokat.

Landeszman György

Tisztelt Vezető Főrabbi Úr, kedves Gyuri!

Szeretettel üdvözöllek első közlésed alkalmából a Szombat hasábjain. Meggyőződésem, hogy további publikációid „formája és tartalma” révén a mai magyar zsidó kultúra egyik, ha nem is kiemelkedő, de a közepesnél jobb nyomtatott „ terjesztőjé”-vé válhatunk.

Mindazonáltal szeretném néhány tévedésedre felhívni szíves figyelmedet, melyek remélhetőleg nem a ״zsidó etikától oly távol álló uszító rágalom” kategóriájába tartoznak.

Az általad idézett dokumentumban négy név szerepel. A (…)-tal jelzett helyek nem csupán nevek elhagyását jelölik. A négy név egyike sem olyan kontextusban említtetik meg, mely negatív vélemény kialakulását gerjesztheti, így Zsoldos Jenőé sem.

״…a zsidó gimnázium igazgatója visszaküldte a követségnek a 200 kg narancsot (Zsoldos igazgató úr jelen esetben (Kiemelés tőlem sz. t. g.) teljesítette azt az elnöki utasításunkat, hogy ne vegyen át semmit az izraeli követségtől.)”

A mondat, melyben az igazgató úr neve szerepel, éppen arra bizonyság, hogy volt mozgástér, lehetett általában tisztességes magatartást tanúsítani, s csak néha engedni a kényszernek.

Bízom benne, más nem esik a felületességnek, vagy a rosszindulatnak abba a csapdájába, amibe Te, hogy tudniillik a szövegkörnyezetből kiragadva értelmeztél egyes részeket továbbá remélem, nem gondolod, hogy szükséges „a múltat végképp eltörölni”, s nem inkább emlékeztetve rá, okulni belőle, ha kell, önkritikusan is.

Végül pedig én is bízom abban, hogy számosan vannak, kik nem (a) zsidó szellemiséghez méltónak ítélik meg (sic!) a nem építő, csak ’ítélkező’ (az olvasót arra kényszerítő) írásokat”.

Szántó T. Gábor

Liszkán is volt purim…

Lefkovits leány vagyok, édesapám Lefkovits Ernő volt, felmenőim liszkai őslakók, szépapám, apám is az ottani temetőben fekszik. Édesapám élete utolsó pillanatáig gazdálkodott. Én nyugalmazott pedagógus vagyok, gyermekeim Amerikában élnek. A templomot mikor édesapám meghalt szétszedték, a telket eladták.

Tudomásom szerint 270 lelket deportáltak Liszkáról, negyven visszatért, köztük négy idősebb, ezek egyike édesapám volt. Ő 1968-ban halt meg, 87 éves korában. Vele kihalt a hitközség. Gyermekkorom rabbijának unokái az USAban élnek. Az idősebb fiú ott liszkai rabbiként működik, szép templomuk van.

Futnak a hónapok, az évek, az ember vissza-visszatér az elveszett, de nem el­felejtett múltba. Különösen emlékezetes marad számomra a Purim ünnepe, finom sütemények, a hazai illatok. Nálunk sok volt a szegény kaftános, sok gyerekkel, Jó anyám süt, forgolódunk körülötte, törjük a diót, a fahéjat… A kaftánosok strandival, hónuk alatt a „talisz beitli”, összeverődik a minjen. Utána az eszemiszom. A fiatalság maskarába öltözik, ha már jócskán fogyott a bor, jött a tánc. Átölelik egymást, az asztal körül forognak, tapsolnak, repül a kaftán, énekelnek. Nők, sőt mi kislányok sem lehetünk bent. Megérkeznek a cigányok, mert ״zsidó farsang” van, húzzák a jiddis dalokat. Az egyikre ma is emlékszem: Van, van, van, / a zsidónak van, van, van, / a zsidónak Sára nevű felesége van. / Hál Istennek, van nyolc gyerekem, / őket egészséggel mind felnevelem. / Shlome,

az majd doktor lesz, / Mose, az majd rebbe lesz, / a többiből is én úgy éljek, / egytől-egyig nagy úr lesz…

Tart a tánc, egy-egy magyar népdal is felcsendül. Édesanyám készíti a süteményes tálakat, mi kislányok, fiúk visszük szerte a ״slechmóneszt”. Nagyszülők, nagybácsik cserébe négy fillért adtak nekünk, gyerekeknek. Jönnek a szegények, van belőlük bőven, édesanyám megvendégeli őket. Estére hajlik az idő, de tart az eszem-iszom, a tánc. Jiddisül beszélgetnek, bár tökéletesen beszélik a magyar nyelvet. Egyesek esti imára, máárivra mennek. Mindez a múlté. Én maradtam meg egyedül az országban, abból a kis közösségből, de míg élek, bennem és velem élnek.

M.N.

Ássuk ki a betemetett zsinagógát!

Válasz Gettler István úrnak, Londonba és mindazoknak, akik érdeklődnek az ügy iránt

Kedves Gettler úr!

A Szombat legutóbbi számában megjelent levélben segítségét ajánlotta fel a budai Várnegyedben megtalált, de visszatemetett középkori zsinagóga maradványainak feltárásához és helyreállításához. Nagyon köszönöm szíves érdeklődését és örülök annak, hogy felvetett gondolataim Angliában is figyelmet érdemeltek. Magyarországon kívül ez már a második ország, mert Izraelben is foglalkoztak az üggyel és a KOL JISZRAÉL magyar nyelvű adásában ismertették az ״Elásott zsinagóga” című cikkemet. Úgy vélem okkal, mert Európa középkori zsidóságának élete, melyben a jólét és megbecsülés korszakai váltakoztak az üldöztetés és pusztulás tragédiáival, szinte fehér folt a mai utódok tudatában. Ez a Mátyás idejében felépült zsinagóga is nagyságával és gazdagságával megmutatta, hogy a magyar király milyen boldogulási lehetőséget biztosított a zsidóságnak. De alig telt el kétszáz év, Budavár töröktől való visszafoglalásakor bekövetkezett a tragédia: a benyomuló keresztény katonák a zsinagógába menekült zsidókat, nőket és gyermekeket sem kímélve felkoncolták, az épületet felgyújtották. Az épületmaradvány így a valóságban kegyeleti emlékhely az egész zsidóság számára. Jelentőségét emeli, hogy Európában Spanyolországot kivéve összesen nyolc középkori zsinagóga maradványát ismerjük, ebből négy a mai Magyarország területén található.

A késő gótikus stílusú műemlék kiemelkedő alkotása a magyar építészettörténetnek is. E nagyméretű, kéthajós-középoszlopsoros imacsarnok egyetlenként áll a magyar emlékanyagban. Ezért a kegyeleti értéket tisztelő zsidók mellett szakértők is támogatásukról biztosították a zsinagóga helyreállításának gondolatát. A Budapesti Történeti Múzeum régészei akár azonnal is készek elkezdeni a visszatemetett romok ismételt kiásását, és az Országos Műemlékvédelmi Hivatal is ígért szakmai segítséget. Most szervezzük a „Budavári Zsinagóga Alapítványt”. Feladata lesz az ásatási és helyreállítási munkák megszervezése, jogi és pénzügyi lebonyolítás, továbbá adományok és felajánlások gyűjtése, mivel az állami szerveknek erre most nincsen keretük. Az ásatás és helyreállítás során szükség lesz ingyenes „társa­dalmi” munkára. Járuljunk hozzá a több száz köbméternyi földtakarás kitermeléséhez, a falak szükség szerinti megerősítéséhez és az új födém lebetonozásához. Ha sikerül elegendő pénzt összegyűjteni, és a munkálatok még idén elkezdődhetnek, lehetséges az 1996-os budapesti világkiállításra az imacsarnokot helyreállítani, hogy az európai zsidóság középkori életének emlékmúzeumaként a kiállítás külföldi látogatói számára is különleges érdekességgel szolgáljon.

Várjuk támogatóink ajánlkozását és mindaddig, míg az alapítvány saját bankszámlájának számát közölni nem tudjuk, kérjük, hogy leveleiket a SZOMBAT szerkesztőségéhez címezzék.

Üdvözlettel: dr. Budai Aurél

 

Címkék:1993-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

1993. februári szám

Várai Emil: Kegyeletsértés avagy történelmi revízió? Szécsi Éva: „A közösségek hangolják össze tevékenységüket, s mi támogatjuk törekvéseiket!” Dr. Klein Rudolf,...

Kegyeletsértés avagy történelmi revízió?

A II. magyar hadsereg 1943. januári-februári doni vereségének évfordulójára kiállítás nyílt a Hadtörténeti Múzeumban. A fél évszázad előtti sorscsapás a...

Close