Olvasóink írják

Olvasóink írják

EGY CIKK, „A ZSIDÓK” ÉS NOVÁK ATTILA

Nem értem Novák Attilát. „A relativizálás határán” írt cikkében olyan ál­lításokkal vitatkozik, amelyeket vagy nem tettem, vagy épp ellenkezőjét állí­tottam az inkriminált, május 20-án Az emlékezés torzulásai címmel a Magyar Narancsban megjelent írásomban.

1. Novák azt állítja, hogy a zsidókat homogén csoportként kezelem. Aki fi­gyelmesen elolvassa eredeti cikkemet, annak fel fog tűnni, hogy éppen ezt a beállítást kritizálom. A pártállam a zsidókat homogén csoportként feltéte­lezte, és összekeverte az antifasiszta és a zsidó fogalmát, ami szerintem nem ugyanaz.

2. Novák szerint attól, hogy valaki a Kádár János Alapítvány elnöke, lehet még hiteles antifasiszta, és ha jól ér­tem, szerinte Sztálin hiteles antifasisz­ta volt. A mondat első felének eldön­tését az olvasóra bízom, Sztálin kap­csán meg kell viszont jegyeznem, hogy az, aki 1939. augusztus 19-én, a Molotov-Ribbentrop-paktum aláírá­sát követően Ribbentrop jelentése szerint úgy mulatott a náci delegátus tag­jaival, mint „régi jó elvtársakkal”, an­nak antifasizmusa enyhén szólva is megkérdőjelezhető.

Novák azt sugallja, hogy én egyenlőségjelet teszek „a zsidók”, a MEASZ és a kommunisták közé. Eh­hez képest azt írtam, hogy „a hazudozásra részben a holokauszt áldozatai is rákényszerültek”, de az egész cikkem arról szól, hogy aki zsidó, az egyálta­lán nem lesz szükségszerűen kommu­nista, és a zsidó létből eredendően az sem következik, hogy valaki ere­dendően harcos antifasiszta meggyőződéssel rendelkezzen – utób­bit legfeljebb 1945 után. de nem előtte logikus feltételeznünk. Sok szomorú példa van arra, hogy egyes zsidók a náci veszély ellenére sem támogatták az antifasiszta mozgalmakat. „A zsi­dók” jelzőt pedig egy helyen sem hasz­náltam, ez Novák Attila fejében él.

3. Novák szerint én nem veszem észre, hogy a kommunista logika más szempontot, mint a sajátját, kizárta. Ehhez képest írásom fő tézise, hogy a kommunisták mindenkit hazugságra kényszerítettek, mert csak saját szem­pontjaikat tartották legitimnek.

4. Zsidóság és baloldaliság kapcso­lódásáról nem írtam, hogy az „a nyi­las propagandával kezdődött”. Az, hogy Novák ebben az esetben megen­gedhetőnek tartja „a zsidóság” kollek­tív szerepeltetését, nemcsak csúszta­tás, hanem éppen annak elkövetése, amit ő másutt az én szememre hány, nevezetesen, hogy „a zsidókról” mint kollektívumról beszélni nem helyes. Vitán felül áll, hogy a zsidóság jelenté­keny része a baloldaliságon, vagy akár a kommunizmuson keresztül emanci­pálódott a többségi társadalomhoz. De ez az út korántsem szükségszerű. Ha az volna, akkor egyébként a náciknak lenne igazuk: ők is csak azt mondják, hogy a kommunista és a zsidó között nincs lényegi különbség.

5. Novák egy ponton megértette egyik fontos gondolatomat, de sajnos tőlem elvéve azt sajátjaként tünteti fel, és úgy tesz, mintha az ellenkezőjét ál­lítanám. Cikkem eredeti, legfőbb mondanivalója az volt, hogy az antifa­siszta és antikommunista szavak ön­magában sem demokratizmust, sem erkölcsösséget nem jelentenek.

Novák azt állítja, hogy „a zsidók­nak” (részéről megint a kollektiviz­mus) „érdekükben állt az antifasizmus”. Én ezt nem vitatom, különösen, ha antifasizmus alatt a szó nemes érte­lemben vett tartalmát értjük. Sajnos azonban ezt a zsidók jelentős része maga sem ismerte fel. Cikkemben egyéb­ként ez a téma nem szerepelt, de ha Novák már előhozza, reagálnom kell rá. Az sem igaz, hogy az 1948-1989 kö­zötti pártállami rendszer egészét a Pol-Pot-rezsimnek vagy a sztálini Szovjet­uniónak feleltettem meg. Csupán azt állítottam, hogy a bolsevizmus mániá­kus ellenségkép-keresése hasonló a ná­cikéhoz. Érdekes, hogy Novák engem differenciálatlannak tart, miközben benne nem merül fel, hogy esetleg az 1936-os náci Németországot hasonlítsa össze a késői Kádár-rendszerrel. Pedig a náciknak is volt „liberális” korszakuk és Dachauban is volt „legvidámabb ba­rakk”, olyannyira, hogy egy ideig a tá­bort be is zárták, mert „nem volt rá szükség”, és az őrizetesek többségét szabadlábra helyezték. Én mégis őriz­kednék attól, hogy ezekből a jelensé­gekből bármilyen következtetést von­jak le a rendszer elvi aljasságát illetően.

6. Novák úgy tünteti fel, hogy en­gem cáfol akkor, amikor arról ír, hogy a zsidók a kommunizmusban áldoza­tok is voltak, holott fejtegetéseimben éppen ennek bizonyítására törekszem, és erre számos dokumentumot is köz­lök.

7. Novák állításával ellentétben nem azt javasoltam, hogy a magyar törté­nelem különböző áldozati csoportjait egy kiállítás égisze alatt mutassák be. Szövegemben még csak ehhez hason­ló állítás sem szerepel. Csak azt állí­tottam, hogy a szembenézés nem csu­pán az antiszemiták és a jobboldaliak feladata.

írásomból Novák szerint „úgy tűnik ki, mintha a holokauszt súlyát” óhajtanám csökkenteni, „mintha a ho­lokausztáldozatok áldozatiságát” von­nám kétségbe. Jobb lett volna, ha sejtetések helyett kritikusomat az foglal­koztatja, amit írtam. Azt írtam, hogy nem lehet hiteles antifasiszta az, aki eközben mások elnyomásában segéd­kezik. Fel kellene ismernie, hogy a náci és a kommunista bűnökre Magyarországon csak úgy lehet hitelesen em­lékezni, ha egyszerre mindkettőre ref­lektálunk. Elvileg lehetne ez másképp is, azonban nálunk (és egész Kelet-Európában) a két rendszer egymásra hivatkozva bűnözött, és saját magát a másik elpusztításának igényével is le­gitimálta. Ebből adódik, hogy ha csak az egyikről emlékezünk, akkor a meg­emlékezés hitelessége sérül.

8. Novákkal ellentétben nem ro­vom meg „a zsidókat” azért, hogy kommunisták lettek. Sajátos, hogy megint Novák szájából csúszik ki a kollektív jelző, az én írásomban nem szerepelt. Arról írtam, hogy a kon­centrációs táborok élményével együtt sem szükséges az, hogy valaki 1945 után kommunista legyen. Novák nem mondja, de szövege úgy is interpretál­ható, mintha elfogadható volna az, hogy valaki a holokausztélmény hatá­sára Szabad Nép-félórákat tart, üteme­sen éltet ikonszerűen tisztelt politiku­sokat, nem beszélve az ÁVH-tagságról. Reménykedem abban, hogy ezt Novák sem gondolja így.

Ungváry Krisztián

UNGVÁRY KRISZTIÁN ÉS A TÖRTÉNELMI EMPÁTIA HIÁNYA

Ungváry Krisztián – hiába gondolja úgy – nem érti a magyar zsidó törté­nelmet, s azt sem, hogy mi motiválja a históriában élő ember cselekedeteit. Merev antitotalitáriánus szemlélete, végig nem gondolt antikommunizmusa, a nácizmust a kommunizmussal (ill. annak magyar válfajával is) azo­nosító, rugalmatlan szemlélete kizárja a helyi színek, a lokális nüanszok elismerését, megértését. A kommunizmus és a fasizmus – egyébként legitim – összevethető borzalmaiból mezei fu­tóversenyt rendez.

Az antifasizmust pusztán morális kategóriának tekinti – ezért nem tudja megbocsátani az antifasiszták eseten­kénti antidemokratizmusát. Egy példá­val minősíti a csoportot – ha az érdeké­ben áll. Feltételezi, hogy a zsidókról mint homogén csoportról írni/beszélni politikailag nem „korrekt” (pedig az), ezért inkább a csoportot sejteti a politi­kában, amelyet viszont megenged­hetőnek tart. S elfelejti, hogy én csak azt bíráltam írásában, hogy sejtetése szerint a zsidók önálló politikai testü­letet alkotnak (erre utal az „emlékezés kápói” szóösszetétele, ahol nem tisz­tázza, kiket is ért ezek alatt). A „politi­kai testület” vagy „political Corporati­on” kifejezés tudattalan nem értése mégiscsak azt feltételezi, hogy egysé­ges politikai csoportjellemzőnek tartja azt, ami – többeknél – a diszkriminá­ció és a holokauszt szocializációjának a következménye. Szövegének 6. pontja aztán rárakja az i-re a pontot: arrogáns stílusban, azonkívül merev és mindennemű empátiát nélkülöző mó­don azonosítja az „érthető” és az „elfo­gadható” szavakat, s azt lebegteti, mintha én védeném a magyar zsidó eredetű sztálinistákat. Ezért, ha Ung­váry stílusában válaszolnék (s „akinek füle van, hallja meg”), azt mondanám/írnám, hogy „ne tetszettek volna holokausztot csinálni, Szabad Nép-félórák sem lettek volna”.

Novák Attila