Olvasóink írják

Olvasóink írják

Gondolkodó értelmes szavak

Ezúton szeretném megköszönni Szán­tó T. Gábornak a gettó-megemlékezésen elmondott beszédet. Jóleső érzéssel hallgattuk a jövőbe mutató gondolato­kat. Az eddigi megemlékezések már-már sablonos szövegei után öröm volt hallani a mai gondolkodó értelmes szavakat. Szívesen elolvasnám nyomtatásban is! Barátaim és családom nevében még egy­szer köszönöm, szívből gratulálok,

MAZEL TOV!

Szeretettel és őszinte tisztelettel

Winkler Miksa

Valami új kezdődött el…

Örömmel hallottam Szántó T. Gábor Kossuth téren elmondott beszédét.

Végre egy új és öntudatos, magabiz­tos hang. Erre vártam a sok siránkozás­sal vegyes vádló és mégis megalázkodó beszédek után. Az öntudatos és maga­biztos ember és közösség előbb kap esélyt arra, hogy egyenjogúként léphes­sen fel, kölcsönösen előnyös szerződé­seket lehessen kötni, véget lehessen vetni a hatalomhoz való dörgölődés és az eltúlzott önbizalom szélsőségei kö­zötti hányódásnak, amely két szélsőség valójában szimbiózisban él egymással. Hibázni természetesen így is lehet, de az öntudatos ember és közösség hama­rabb ismeri fel hibáit és a rá leselkedő veszélyeket, és jobb eséllyel léphet fel elhárításuk érdekében. Szeretném re­mélni, hogy valami új kezdődött el.

Baráti üdvözlettel

Quittner János

Két anticionizmus találkozása

Nagy érdeklődéssel olvastam a Szom­bat 2001. decemberi számában Gadó János és Novák Attila írását, az anticionizmusba öltöztetett modern antiszemi­tizmusról. Ez olyannyira napi kérdés, hogy a Magyar ATV, a Pannon rádió és a Vasárnapi újság belterjes világából kilé­pett az utcára, az utcai beszélgetések­be, a baráti társaságok körébe. A minap az egyik barátom arról panaszkodott, hogy évtizedes nem zsidó kártyapartne­rei minősíthetetlen durbani stílusban szidták Izraelt, zsidózni nem mertek a barátom miatt, de mondták a lányának, hogy az anyja is értsen belőle.

Nem vitás, hogy az anticionizmussal kapcsolatban egy nagyon is élő prob­lémával állunk szemben, amelynek mélyek és szerteágazóak a gyökerei. E gyökerek egyik ága Moszkváig nyúlik vissza és sokkal régebbi, mint az új ke­letű nyugati anticionizmus. Jó okom van hinni abban, hogy a mai nyugati balos és ultrabalos megnyilatkozáso­kat is azok az Izrael-ellenes konferen­ciák alapozták meg, amelyeket az 5ZKP KB mellett működő munkabi­zottság 1967 után nagy rendszeres­séggel minden évben megtartott, s amelynek dokumentumai a birtokom­ban vannak. Miért fordult a Szovjet­unió ilyen vehemensen Izrael ellen? Tegyük túl magunkat az érzelmi kérdé­seken, a hagyományos orosz antisze­mitizmuson. Izrael az 1967-es hatna­pos háborújával a történelemben először és mindvégig egyedüli erőként mért csapást a Szovjetunió helyette­sekkel vívott expanziójára. Ezt a szov­jet katonai és politikai vezetés soha­ sem tudta lenyelni, megemészteni. De maradt számukra egy menekülési út­vonal, az anticionista propaganda, amellyel milliók véleményét tudták formálni, mételyezni.

Nos, amikor Gadó János és Novák At­tila urak a nyugati világ anticionizmusáról ír, akkor bátran hozzá lehet tenni a keleti világ még régebbi és még racio­nálisabb alapon életre hívott Izrael el­lenességét. A két anticionizmus ott ölelkezik egymással, hogy amint a pol­gári világban penetráns és nem szalon­képes a nyílt antiszemitizmus, ugyan­úgy idegen volt a kommunizmus eszmerendszerétől. Az a szilárd meggyőződésem, hogy a mi házi antiszemitáink, a lovasok, chrudinákok, bencsikek, bayerzsoltok, járaijuditok és a többiek ugyanúgy táplálkoznak a nyugati sajtó megnyilatkozásokból, cik­kekből és tanulmányokból, mint az ál­taluk elsajátított kommunista techni­kákból. Sem gondolatiságban, sem em­beri, erkölcsi tartásban nem tudták sem ezt, sem azt túlhaladni. Nem vol­tak képesek sem rendszert, sem szem­léletet változtatni.

Molát Ferenc

újságíró-szerkesztő

Budapest

Magyarország és a tágabb összefüggés

Lapjuknak alapítása óta szorgos előfizetője-olvasója vagyok. Legutóbbi decemberi számuk – mivel külföldön élek – csak most ért el hozzám, s ab­ban több a lap szellemiségével ellenté­tes jelenségre bukkantam. Kérem ész­revételeimet, közöljék olvasói levél for­májában.

Amint a legutóbbi lapjuk által közölt felmérésekből is kiderült olvasótábo­ruk a hazai zsidóságnak a vallási hagyo­mányokhoz inkább közelebb álló réte­géből kerül ki. Ezért megengedhetetlen:

1. Bárdos Pál írásának mondandója. Az emberi nyomorúság lehetőleg leg­szélsőségesebb szituációját dolgozza fel a szemelvény, ugyanakkor olyan tet­teket tulajdonít az elbeszélés főhősé­nek – emberölés, kannibalizmus – ame­lyet vallásos zsidó a legembertelenebb körülmények között sem követett, kö­vetne el. Amint tudjuk, az esetek leg­alább 99%-ában ehelyett (s itt követem meg az esetleg nem így eljárt akár 1%-ot) a mártíriumot választották.

2. Szívderítőbb a „Mózestől Buddhá­ig” c. riport csacsisága. Tevje a teje­sember modorában adja elő, hogy „mit is mond a S’má Jiszrael? Őrizd meg a nyelvemet a gonosztól és ajkamat az ármánykodástól!” Nem várok a laptól különösebb teológiai jártasságot, de azért létezhetne egyfajta szövegkritikai megközelítés (már ha a Jerusalem Report-ban ez így jelent volna meg), akár tanult egykori kollégám, a fordító Rajki András (a kereskedelmi kamarából), akár a T. Szerkesztőség részéről. Az idézet egyébként a 34. zsoltárból való, igaz, hogy egy részét a hétköznapi ima­könyv (Sziddur) is tartalmazza, de nincs köze a zsidó főimádsághoz.

Az utolsó gondolat csak egy megfon­tolásra ajánlott adalék: A Szirtes-ügy cí­mű cikkben vitairat szinten vetődik fel a magyar közigazgatásnak 1944. márci­us 19. előtti szerepe, s idézik néhai An­tall József állásfoglalását is.

Én esetleg egy tágabb összefüggésre világítanék rá: milyen volt a zsidók sor­sa a meg nem szállt, de németekkel szövetséges államokban? Soroljuk: Finnország, Bulgária, Vichy-Franciaország, Olaszország, Japán, Szlovákia, Románia. Nem kétséges, hogy az akko­ri Magyarország mely országokkal állít­ható párhuzamba.

Tisztelettel:

Bognár Sándor

főtanácsos

Magyar Köztársaság Nagykövetsége

Helsinki

*

Tadeusz Borowski azt írta: Auschwitz történetét csak azok mondhatnák el, akik ott pusztultak. Egy irodalmi művön számon kérni a lágerek teljes valóságát – nem érdemes. Ábrázolni az ábrázolhatatlant – nem lehet, de a művészek dol­ga mégis ez. Százalékos arányban mér­ni azt, hogy ki hogy viselkedett a tábo­rok öntörvényű „univerzumában” (Ker­tész Imre) – bizonyosan lehetetlen.

Elismerjük a hibát: valóban nem a Smá Jiszráelből való a „Mózestől Budd­háig” című cikkben található idézet, a szöveg az imakönyv egy másik helyéről való, a Smone Eszrét követő ima rész­lete.

A főtanácsos úr másik állítását ugyanakkor vissza kell utasítsuk. Az ak­kori magyar hatóságok mentegetése helyett inkább az állami felelősséget kellene elismerni a magyar zsidók deportálásában. Nem gondoljuk, hogy a magyar zsidóknak hálával kellene gon­dolniuk az akkori magyar kormányzat­ra, hiszen mint minden állami vezetés­nek, az lett volna az utóbbi feladata, hogy minden áron megvédje országa lakosságának életét. Ezt pedig nem tet­te meg, kiszolgáltatta az „idegen” zsidó­kat a németeknek, és a vidéki zsidóság deportálását is csak a nemzetközi tilta­kozás hatására állította le.

(A szerk.)

Az olvasó árnyaltabb portréja

Mint mindig – immár 5 éve – ezúttal is érdeklődéssel és élvezettel olvastam a Szombat legutóbbi számát, és abban Ga­dó János tőle megszokott színvonalon, tömören megírt „Az olvasó portréja” cí­mű cikkét. Megelégedettségemet bizo­nyítandó a lapban mellékelt csekken már befizettem a 4500 forintot, hogy ez­zel azokat is hozzásegítsem a laphoz, akik nem tudnak előfizetni a Szombat-ra.

Ám a kérdőíveket feldolgozók kor­rektségük ellenére egy alapvető szem­pontot figyelmen kívül hagytak: az előfizető nem egyenlő a törzsolvasóval és még kevésbé az olvasóval! így pusz­tán a beküldött és kitöltött kérdőívek­ből való következtetés néhány témá­ban – enyhe szóval – nem kellően „ár­nyalt képet” mutat.

Az általam előfizetett példányt rend­szeresen még két család kapja meg. Az viszont csak természetes, hogy az egy példányban mellékelt kérdőívet én, az előfizető, és nem ők küldték vissza.

A sajtó-marketing ismeri az „olvasói szorzószám” fogalmát azaz: átlag hányan olvasnak egy lapot. Meggyőződésem, hogy a Szombat esetében – hasonlóan a „Családi lapokhoz” – legalább 2-3 olvasó­val számolhatunk. Megkérdőjelezhető a szerző azon következtetése, miszerint „a Szombat jóval inkább vonzza a diplomá­val rendelkezőket…” Személyes tapasztalatom, hogy jobb, empatikusabb mar­keting munkára van szükség ahhoz, hogy a vitathatatlanul egyedi hangot megütő, sokszínű tematikát érintő folyó­irat tábora – amibe az előfizetőkön kívül sok „amatőr” olvasó is beletartozik – to­vább szélesedjen. (A legközelebbi olva­sói „portréban” szerepelhetnének azok is, akik – anyagiak híján – előfizetés nél­kül, de igényt tartanak a lapra.)

Végül – egyetértek a szerzővel, mi­szerint „a Szombatnak nagyobb von­zerőt kellene (!?!) gyakorolnia a fiata­lokra…” Igen, csak ezt – könyörgöm – ne feltételes módban fogalmazzák meg hozzátéve, hogy „az ifjúság érdektelen­sége túlmutat a Szombat gondjain.” Igaz. De hát annál inkább tennünk kell (nem kellene!) együtt.

Pálos Miklós

*

A levél még a decemberi szám meg­jelenése előtt íródott, ahol közöltük a vonatkozó számokat: egy lappéldányt átlag 3-4 fő olvas el. (a szerk.)

Folytatódik a MAZSÖK Iroda „átszervezése”

Szerkesztőségünk tudomására ju­tott, hogy Eliezer Gilád, a Mazsök alelnöke kezdeményezésére, Sebes Gábor irodavezető után Dr. Peresztegi Ágnesnek, a MAZSÖK nemzet­közi jogászának is felmondtak – ed­digi munkája elismerése mellett.

Lapzárta miatt már nem tudtuk az érdekelteket megkeresni. Amennyi­ben az érintett felek vállalják, a kö­vetkező számunkban visszatérünk a hírre.