Hiányzó láncszemek – tankönyvek a holocaust megközelítéséhez.

Írta: Nyíri András - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Hiányzó láncszemekTankönyvek a holocaust megközelítéséhez

Tudomásom szerint utoljára 1994-ben, Raj Tamás szerkesztésében és a Makkabi Kiadó gondozásában jelent meg „A gyerekeknek nem mindig mondják meg az igazat” címmel egy tanulmánygyűjtemény, melyben 1992-ig dolgozták fel jeles kutatók a téma eb­béli vonatkozásait is. A hangsúly a ko­rábbi évtizedek elfojtásaira, bántó megfogalmazásaira és torzításaira esett. A hagyományos tananyag isme­retközpontú és szigorúan unilineáris múltfeldolgozásának kínos hiányossá­gaira igyekezett felhívni a figyelmet.

Ez alkalommal – tetszőlegesen – to­vábbi öt olyan középiskolában haszná­latos történelemkönyvbe próbáltam be­tekinteni, melyekhez minden nehézség nélkül hozzájuthatunk a jelenlegi tan- könyvpiacon. Nincs semmiféle informá­cióm arra vonatkozóan, hogy egyikük másikuk mennyire terjedt el, mennyire „népszerű”.

Az öt tankönyv főbb adatai a követ­kezők:

1. Történelem IV. 1914-1990., szerk. Magyar Lajos Alapítvány által felkért munkaközösség, Benkes, Borsányi… és mások. Cégér Kiadó, Budapest, 1993.

2. Salamon Konrád: Történelem IV. Hemzeti Tankönyvkiadó, Buda­pest, 1993.

3. Horváth Csaba: Történelem „mindenkinek” III. Az újkor és a leg­újabb kor 1849-1994. Pécs, 1994.

4. ifj. Lator László: Történelem IV. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995.

5. Hosszú Gyula: A század fele (1914-1945). AKG Kiadó, Budapest, 1996.

Már most tudjuk, hogy nemcsak vala­milyen ismeretanyag rejtezik e köny­vekben, hanem a tanulói attitűdöket befolyásoló egyéb mozzanatok is. Nem szívesen bár, de ezúttal el kell tekinte­ni annak részletes bemutatásától, hogy a tankönyvek az adott ismeretanyagon kívül milyen módszerekkel és milyen speciális üzenetekkel jelenítik meg ezt a témát.

Tekintsük úgy, nem ok nélkül, hogy a tankönyv valóban az egyik meghatáro­zó referencia és ismeretforrás. Gondo­lom, emellett a tanár (attitűdök, tudáskészlet stb.) is hasonló rangot vívhat ki a többi ható tényező között.

Benkes, Salamon, Lator és megszo­rításokkal Horváth közös jellemzője, hogy a szigorú kronologikus feldolgo­zás útját követik azzal az obligát cél­kitűzéssel, hogy hozzásegítsenek a té­nyek rendszerbe foglalt ismeretéhez, a törvényszerűségek és összefüggé­sek felismeréséhez. Szögezzük le azt is, hogy ebben a hagyományos, me­rev tantárgyi menetben a követel­mény elsősorban az ismeretanyag és maximális ténytudás. néhány jellem­ző példát kiragadva igyekszem a to­vábbiakban bemutatni tankönyveink szemléleti és témakezelési sajátossá­gait. Benkes egyik speciális szem­pontja, hogy a zsidóságot nemcsak az áldozattá válás kontextusában mutat­ja be, hanem igyekszik például a mű­velődési és életviszonyok egyik alko­tó komponenseként elhelyezni). A né­met megszállást követően a magyar felelősséget viszont egy mondatban intézi el ekképpen: „…többszázezer zsidó származású magyart gyilkoltak meg”. A totális háború összefoglaló fejezetében az anyagi károkról szám­szerűen esik szó („kb. 1,5 billió dol­lár”!?), míg más „kardinális” vesztesé­gekről csak relativizálóan beszél. Kiemelendő, hogy külön mellékletben közli teljes egészében az ún. Auschwitz-jegyzőkönyv (1944. május 25.) szövegét (l. 246. o.).

Konrád jellegzetes torzító szóhaszná­lata (és szemléletmódja) tükröződik ak­kor, amikor a legbrutálisabb tények fel­vetésekor nem átall általános alanyú szerkezetet használni, vagy csak a né­metek kezdeményező szerepére hárítja a felelősséget magyarországi esemé­nyek kapcsán. Sőt, Horthy egyértelmű­en csak megmentőként kerül szövegösszefüggésbe akkor, amikor a buda­pesti zsidóság egy részének megmara­dásáról van szó. A szerző beállításait és interpretációját kiegészíthetnék hagyományos tankönyvi kellékek, melyek pl. rövidebb forráskritikai elemzésre ad­hatnának alkalmat, ilyenek azonban sajnos nincsenek. Lator hangsúlyosab­ban és részletesebben tér ki a zsidóül­dözés előzményeire, s a világháborúról szóló blokkban külön fejezet taglalja a zsidóság sorsát. (Wannsee, Eichmann, haláltáborok, stb. 23 sorban. Követke­zetlen viszont, amikor A. J. P. Taylort idézve „… talán négy, talán hatmillió ál­dozatról” esik szó, amit húsz oldallal később már egyértelműsít (6 millió). A magyar felelősséget már az újvidéki razzia kapcsán is erőteljesen felveti. Az előző szerzőkhöz képest jobban bete­kintést enged a tragédia kis lépéseinek mozzanataiba. Wallenbergről, egyéb ci­vil és nem civil mentőakciókról is ará­nyosan többet tudhatunk meg. A holo­caustról szóló rész terjedelmi aránya: 75 sor, kb. 2 oldal, kb. 4 százaléka a vi­lágháborús blokknak.

Horváth tankönyve nem a klasszikus felépítést követi. A tanulásszervezés speciális megoldásai is ezt erősítik, no­ha fényképanyagot egyáltalán nem tar­talmaz. Egy szélesebb körű („mindenki­nek”!?) célcsoport igényeit igyekszik fi­gyelembe venni, amely inkább az érett­ségi és egyetemi felkészítés segédanya­gának tekinthető, ami nem baj. Az elő­ző tankönyvekhez képest fele akkora terjedelemben esik szó a világháború­ról és arányosan (aránytalanul?) szűkül és torzul el a holocaust bemutatása. Tematikusán csak a deportálás kerül ki­emelésre (Eichmann, felelősség, Wallenberg stb. nélkül). Egy további meg­fogalmazás is enyhén szólva felületes: „Magyarország embervesztesége … el­érte a 900 ezret! Ebből a nagy többsé­get a polgári áldozatok jelentették az elpusztított zsidók

Utoljára hagytam Hosszú Gyula tan­könyvét, mely az eddigiektől koncepci­onálisan, szerkezetileg, vizuális megje­lenítésben, stb. eltérő társadalomisme­reti tananyag. Tanárként ebben a mű­fajban (lineáris történeti feldolgozás) pillanatnyilag nem találok jobbat. Szemléletmódjában az egyoldalú politi­kaközpontúság felől a társadalomtörté­net irányába mozdul el, melyben a de­mográfia, a lakókörnyezet, a mentali­tás, stb. is történelmet konstituáló sze­repet kap. A szokásosnál több forrást, képet, térképet tartalmaz, vagyis mód­szertana az önállóbb tanulói tevékeny­ségre épít, ily módon is növelve a tan­anyag motivációs erejét. Véleményem szerint mintaszerűen próbál lehetőséget teremteni a többszólamú múltbeli tájékozódásra, ami kicsinykét növelhe­ti az esélyét annak, hogy egyéni válasz­tásra és önmeggyőződésre alapozód­jon a diákok önépítése. A világháború tárgyalásán belül több mint 10 száza­léknyi rész foglalkozik a zsidóság hely­zetének változásaival. Néhány elem­zendő feladat: Borsányi György tanul­mányrészlete az antiszemitizmus előz­ményeiről, Szabó Dezső regényrészlet, gyerekvers és karikatúra a Stürmerből kommentárral, a zsidó nemzeti mozgalom bemutatása haszidokkal és cionis­tákkal, a zsidótörvények parlamenti vi­tájának részletei, a hivatalos magyar porhintés, mentők, a számvetés szük­ségessége.

Ez a könyv átvezetésül is szolgált, mert átmenetet is jelent az eddigi tan­anyag-típushoz képest: Az újabb – kül­földi mintára készülő -, már nem pusz­tán ismeretközvetítő célú könyvekben a hangsúly az ismeretekről a tanulói te­vékenységekre, ezen belül a személyes döntésekre, a felelősségvállalásra he­lyeződik. A fókusz nemcsak az áldoza­tok és elkövetők, hanem mindenek­előtt a kívülállók – a mindenkori több­ség – attitűdjeire irányul.

Nyíri András

Címkék:1998-03

Németország, USA, Izrael – mit tanulnak a holocaustról az iskolában? (P.K.)

Németország, USA, Izrael Mit tanulnak a holocaustról az iskolában? Németország1 A mai Németországban minden diák iskolai pályafutása alatt legalább egyszer...

Megszületett a Szombat alapítvány –

Megszületett a Szombat Alapítvány 1998. február 11-én a Közép- és Kelet-Eu­rópai Környezetfejlesztési Intézetben tar­totta alakuló ülésest a folyóiratunk meg­jelentetésére és...

Close