Szombat előfizetés 2017

Nyílt levél dr. Feldmájer Péterhez, a Mazsihisz elnökéhez

Írta: Szántó T. Gábor - Rovat: Archívum, Hazai dolgaink, Közösség

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Tisztelt Elnök Úr, kedves Péter!

Meglepetten és némi zavarodottsággal olvastam szoká­sos új évi vezércikked egy bekezdését a hitközség lapjá­nak címoldalán. Idézlek: „A mögöttünk álló zsinagógai év nagy jelentőségű volt a magyarországi zsidóság szervezeti életében, hiszen az ateista rendszer meg­szűnése után megtartott második demokratikus vá­lasztás megerősítette a hitközségek szervezetét, és megújította a hitközségi vezetők hitélet (nyilván sajtó­hiba, értsd: hitelét – sz. t. g.), nagy számban kerültek be fiatalok – és olyanok, akik eddig még nem vettek részt a zsidó közéletben, a képviselő-testületekben, ez mindenképp reményt ad arra, hogy egyre többen érdeklődjenek a zsidó közélet iránt.”

Szeretném, ha a Szombat hasábjain bővebben is kifej­tenéd, mennyiben erősítette meg a választás a hitközsé­gek szervezetét, mennyiben újította meg a funkcióban lévő s az adminisztráció masszív hátszelét (infrastruktúra, hit­községi sajtó stb.) kihasználva onnan kampányoló hitköz­ségi vezetők hitelét (különösen azokon a posztokon, ahol nem volt többes jelölés); továbbá számszerű adatokat kér­nénk a tekintetben, mit jelent a fiatalok s olyan személyek bekerülése a képviselő-testületekbe, akik eddig még nem vettek részt a zsidó közéletben; kit nevezel fiatalnak, s hogy ez utóbbi közlésed vagy a bekezdésben megfogalmazott valamennyi állításod ad reményt arra, hogy egyre töb­ben érdeklődjenek a zsidó közélet iránt.

Válaszod várva tisztelettel üdvözöl

Szántó T. Gábor

Címkék:1995-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Módosul a büntető törvénykönyv

Csak február végéig lehet ZSIDÓT, CIGÁNYT, NÉGERT VERNI-SZIDNI? Hétvégeken az MTK ellen játszó mind több focicsapat szurkolóinak ezrei ordítják rendőrök...

Búcsú Rabintól

Rabin miniszterelnököt egy zsidó gyilkolta meg. Az előzményekre visszatekintve tulajdonképpen nem kellene meglepődnünk. Már ott volt az arab szélsőségesek mód­szerével...

Close