Szombat előfizetés 2017

Nyár, színház, varázslat

Írta: Götz Eszter­ - Rovat: Archívum, Színház

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Ahogyan minden évben, az idei színházi szezon végén is hirtelen fölélénkült az évadba belefáradt játékkedv: vendégjátékok sora érkezett a hazai színpadokra.

Szerencséje volt a budapesti közön­ségnek, ezúttal több igazi színházi cse­megét láthattunk, és a zsidó kultúrát valamilyen szempontból érintő előadások között is bőven volt mit válogatni.

Május végén – csupán két estén – a Theatre de Complicité és a Royal Na­tional Theatre egy közös produkcióban a nálunk félig-meddig ismeretlen Brúnó Schultz novelláit fűzte össze drámai anyaggá, így született meg a Krokodil utca című előadás. Érthetetlen, hogy a magyar könyv­kiadás és a színházak miért nem fedezték fel máig sem Brúnó Schultzot. A kelet-galíciai Dohobycz gimnáziumi rajz- és kézimunkatanára életében mérsékelt irodalmi sikereket ért el. Ötven éves volt, amikor 1942-ben egy SS-tiszt a nyílt utcán agyonlőtte százötven gettóbeli társával együtt. Életművét a világ csak jó tizenöt év múlva kezdte érteni és értékelni. 1956-os újrafelfedezésétől fogva aztán egyre inkább beépült az európai kulturális köztudatba. Mostanra Kafka mellé került, műveit rendszeresen fordítják és dramatizálják. Schultz lengyelnek tar­totta magát, lengyelül is írt. A zsidó tradíció mint egy véglegesen halál­raítélt, rendkívül szenzibilis világ­szelet él tovább az írásaiban, egyfajta metaforikus minőségben. De ugyan­akkor ezen a különleges képi víziókkal megformált világon átszűrődik egy kozmikus teljesség, a realisztikus és szürreális jelenetsorok egy magasabb rendet sejtetnek maguk mögött-fölött. Ez a zártság, az időnek és a konkrét helyzeteknek ez a csodálatos kettőssége teszi Schultz novelláit különösen alkal­massá a színpadi megformálásra.

Az angol társulat vendégjátékát nézve arra gondoltam, hogy a színészek a lehető legautentikusabb előadás módot találták meg, amely képes köz­vetíteni Schultz finom iróniába cso­magolt érzékenységét. Totális szín­házat játszanak, amelyben a zenei ef­fektusok, az akrobatikus jelenetek és a lírai vagy kabarébetétek mellett még az is természetesen hat, hogy egyikük az előadás kezdetén a háttérfalon vízszin­tesen lépdel fölfelé, a színpad fölötti fekete üresség irányába. Tobzódnak a színészi eszközökben, pillanatonként változnak át gyerekkori emlékképből markánsan megformált típusem­berekké, vadul forgatják maguk körül a pátosz és az irónia egymásra rakodó szféráit, mimusként játszanak és em­berként szenvednek.

Az előadás záró képe egy negatív megváltás-kompozícióba torkollik, a táncban a főszereplő fiú – aki Kafka Joseph K.-jának egy generációval későbbi alteregója megalázott testén keresztül átvonul mindaz, ami meg­gyilkolta a hagyományos zsidó-ke­resztény kultúrát és értékrendet, Schultzot és sokmillió kortársát, de az is, ami azóta folyamatosan, nap mint nap pusztítja a holocaust utáni emberi létet. Bonyolult, sokrétegű élmény a Krokodil utca. Számos párhuzamot sugall, többek között Tadeusz Kántor és Bob Wilson színházával. Modem misztériumjáték, afféle „igazi” szín­ház.

Maja Morgenstein egyszemélyes Lola Blau-ja a nyári kisvárdai nemzetiségi színházi találkozó külön­legessége volt. Budapesti meghívása sebtiben történt, a gyatra szervezés következtében csak harminc-negy­venen ültünk a Goldmark terem nézőterén, a szinkronfordítás erősen akadozott, egyszóval a körülmények nem voltak ideálisak ahhoz, hogy a Bukaresti Zsidó Színház művésze egyetlen díszletbőrönd és egy kísérő zongorista társaságában előadja a monodrámát. Mégis, ahogy először megszólalt Morgenstein fanyar althangja, jiddis nyelven, megszűnt minden zavaró hatás. Táncolt, énekelt, játszott és karikírozott, ötpercenként átöltözött és átlényegült, szenvedést sugárzó lényével betöltötte a termet. Lola Blau táncos-karrierjét a hitleri Németországban, majd Amerikában, végül a háború után ismét hazatérve, lecsúszva, korabeli kuplékba transz­ponálta. Egyetlen pillanatnyi kihagyás nélkül, csodálatos intenzitással zengett ebben a nőben az emberi tehetetlenség­gel való szembeszegülés.

Jó, hogy Bukarestben zsidó színház működik. Továbbá az is jó, hogy ilyen adottságú színészek játszanak ott, mint Maja Morgenstein. Nem hiszem, hogy Magyarországon mo­stanában esély volna egy hasonló társu­lat felállására, több okból sem. De hogy tehetséges művészek, egy szál bőrönd­del, majdnem pénz nélkül is képesek varázsolni, és ezt a varázslatot idehozni hozzánk, az megnyugtató érzés.

 

Címkék:1994-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Notesz-rajzok

Szerényi Gábor a hetvenes évek végén kis noteszt szorongatott az időközben kiépült metróvona­lakon utazva, és rajzolt, rajzolt a lapokra. Az...

Ideális Identitások

Jehudi Menuhinnak - Mi leszel, ha nagy leszel? kérdezte, a felnőttek tehetetlen banalitásával a riporter az állami gondozásból nevelő-­ szülőkhöz...

Close