Szombat előfizetés 2017

Szineváltozások (portrévázlat Szilágyi Ernőről)

Írta: Novák Attila - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Novák Attila

Színeváltozások(Portrévázlat Szilágyi Ernőről)

Sok olyan ember élt közöttünk, akinek életművét főként az emlékezet őrzi. Ez az emlékezet most egy olyan ember alakját tálja elénk, akiben egyedi és megismételhetetlen módon voltak jelen a század nagy és összeegyeztethetetlen­nek tűnő paradoxonjai, a tragédiák ár­nyékában elmélyülten gondolkodott, ugyanakkor aktívan „politizált”, azono­sulása a zsidóság sorsával pedig nem­hogy beszűkítette volna szellemi hori­zontját, hanem inkább kitágította azt.

Szilágyi Ernő 1898-ban született Ka­posváron.1 Fiatalkoráról nem sokat tu­dunk, tanítványai, barátai úgy emlékez­nek, hogy – legalábbis egy időben – a zürichi egyetemet is látogatta. Nem sok művet írt, nyomtatásban – tudomásom szerint – csak két írása jelent meg.

Kolozsváron publikálta – a második világháború alatt – a Wassermann zsidó önvallomása című könyvét, s mellette ott találjuk a kor divatos írójának, A fürthi Messiás című művének fordítását.2 Szilágyi a csodálat és egyben a csak igazán nagyokat megillető kritika hangján ír e mára kissé már megkopott hírnevű, de abban az időben igen nép­szerű német prózaíróról, Jacob Wassermannról. Kommentál egy régi mű­faj szabályai alapján, és interpretál, mi­közben azt érezzük, hogy a saját verzi­óját adja elő.

Wassermann századfordulón élt zsi­dókkal foglalkozik, olyan emberekkel, akik sikeresek, s töretlen pályájukat csak zsidóságuk zavarja meg.3 Tehát: „…Zsidó ember a börzéken, színpadon, redakcióban, műhelyben és gyárban. Otthon és utcán. Aranykornak a gyer­meke, ki úgy véli, Isten ölén hever: az élet szép, könnyű pénzkeresés, tüzes boldogulás és dús fogyasztás, harmoni­kus körforgását mi is zavarhatná na­gyon! Egy szó! Három és fél évezredes fogalom. Nyomában pedig a végzetes, láthatatlan kérdőjel…” – írja a beveze­tőben Szilágyi.4

A XVIII. század lángeszéből a XIX. században tehetség lett – írja Wasser­mann Heinéről, s állítja Wassermannról Szilágyi. S a géniusz emberség nél­kül csak talentum. A német-zsidó szim­biózis hirdetője egyedül csak a kivá­lasztottság kérdésénél őszinte – mond­ja Szilágyi -, és biblikus vagy ponto­sabban „prófétai” egyben, hiszen kér­dése így hangzik: mire választatott a zsidóság? S ennél a pontnál Wasser­mann kételyeit az akkor még cionista Szilágyi is osztja. Wassermann világo­san látta az akkori zsidó asszimiláció problémáit, az egyrészt hihetetlen kar­riertörténeteket, a sikereket, de érzé­kelte azt is, hogy milyen problémákat rejthet magában az, ha a zsidóság pó­tol egy hiányzó társadalmi réteget: a polgárságot. Azt is látta, hogy a zsidók kiválasztottsága és a megbélyegzettség egyaránt sorsszerű.

Szilágyi tudja, s Wassermann is sejti, de megáll és – több okból kifolyólag – nem gondolja végig a problémát és nem megy végig azon az úton, amelyen pedig végig kellett volna mennie.5 A ki nem mondott megoldás: a zsidóság né­pi öntudatra ébredése.

Szilágyi Ernő szerint a zsidó európai nép, és zsidónak Európába csak a zsi­dóságon keresztül lehet bejutni: „…De egészen európai is: az Altneuschul is Prágában. A weimari régi zsidó temető is. A kabbala miszticizmusa és Raschi Kommentárja is. Zsidó és európai. Mert a zsidó nép lelkéből is európai táj, folyó, föld, város, ember, környe­zet, élmény és történet mélyéből ered­nek zsidók és ezért európaiak. Együtt, egyszerre. Egyiket meg nem előzheti a másik, egyik a másik nélkül nem le­het…”6 Majd így folytatja: „…Az út Eu­rópába: a népen keresztül vezet. Egy lépés csupán, rövid, könnyű, termé­szetes. Magától adódó. Hogy Wasser­mann nem tette meg, nem vette észre, hogy a népség út a szabadba, hogy zsákutcának hitte, ez az ő tragédiája. És szellemi kor – és bajtársaié is. Egy­ben könyvének, életútjának: a ’Mein Weg als Deutscher und Jude’-nak elret­tentő tanulsága” – zárta írását Szilá­gyi.7 Ezzel egy olyan írói és emberi magatartást bírál, amely a szó minden ér­telmében túl kényelmes ahhoz, hogy következtetéseiből levonja a tanulsá­got, és hogy cselekedjen.

Egy másik, 1943-ban keletkezett írá­sában Szilágyi Ernő arra keresett vá­laszt, hogy teremtett-e a cionizmus új szellemiséget és új embert.8 „…Nem csupán a gondolatokban, ideálok megkonstruálásában. Nemcsak a cionista irodalom fóliánsainak lapjain, és nem is egyedül a cionista államférfiak meg­nyilatkozásain keresztül. Hanem a zsi­dó életben is?…”9 – teszi fel a kérdést. „…A probléma nem új, nem most és nem itt merült fel első ízben. Születése óta kettős volt az arculata a cionista gondolatnak. Politikai munka és gya­korlat szürkesége mögül időnként, épp válságos órákon, tüzes fénnyel ragyog felénk a messiási látomás…” – írja.10 De a messiási látomás kiötlője nem is­tenség, hanem az ember: „…Az ember maga az, aki megváltja magát. És ön­magán keresztül Istenét is…” – szögezi le nietzschei-buberi felhangokkal Szilágyi.11 A cionizmus problémáját Szilágyi sokkal tágabb keretbe helyezi, mint szokták, nemcsak poli­tikai mozgalomként ír róla, hanem egy olyan, teljes em­bert kívánó feladatról, amelynek csak a következ­ménye politikai.

Szilágyi élesen elvetette a nacionalizmust, amelyet nem tartott azonosíthatónak a zsidó közösségi gon­dolattal. Az emberebb ember tiszta, szabad élet utáni vágyakozása ír „új Bibliá”-t. „A gyakorlat pedig a megvaló­sítás: az Ország építése csupán a fogható világot teremti meg, amelyben ál­maik valóra válthatók” – írja.12 Szilágyi felteszi a kérdést: lehet-e cionista szel­lemiségről beszélni? „Túljutott-e a cio­nista gondolat a gyakorlat és politika célkitűzéseinek határvonalán?”13 Erre később választ is ad.

A kelet-európai zsidóság pusztulásá­ról Szilágyi – aki sokat tudott erről – mint befejezett tényről ír, minthogy ar­ról is, hogy ők hordozták a zsidó kultú­rát. De riadt emberek menekülése nem jelent kultúrát.

„…Valamely ország, terület, nép “kul­turális” élete leglényegében civilizáció csupán, nem kultúra.,.”14 Még a héber nyelv sem elég. Az energia, mely a zsi­dó nép mélyéből jött: a palesztinai munkásmozgalom. Alkotása: a kibbuc. S itt adja meg a választ Szilágyi. „…Chaluci generációk egymásutánja éli a kibbucban a Biblia megíratlan huszonötö­dik könyvét, teherpróbája pedig a kibbucnak: a szürke, vesződséges, hosszú napok végtelen sora…”15 Egy Jezréel-völgyi kibbuc bemutatásával példázza: százötven ember jön össze, s „…sza­vukból az örökkévalóság suttogása hallik ki. Nagy emberi történés. Világpilla­nat”.16 Gyökere a földben van. „Ez az élet valóban szellemiség. Kultúra. Tel­jes! Az élet egészét, annak minden moccanását átfogó, követelő. Ahogyan kultúra volt a Biblia korszakainak zsidó élete: valóságba, földbe gyökeredző és sápadt homlokot csillagokig emelő. Egy vajúdó világ gyakorlatának és gondola­tának, tudásnak és ethosznak, kenyé­rért vesződő józan nappalnak és testtelen álomnak, ünnepnek és hétköznap­nak, az emberiét minden kicsiny és ma­gasztosan nagyszerű megnyilatkozásá­nak teljességgel egybeforró, szépséges ötvözete…”17

Teremtett-e új zsidó szellemiséget a cionizmus? „Nem kell féltenünk az új zsidó embert, hangját és hívását sem. Ha vénhedő zsidók nem hallják, meg­hallja majd a fiatal… S ha gáluti új sí­rok millióin kizöldül a fű, eljut az üze­net mindenhová, hogy jöjjenek ide fel, mind. Tönáchot olvasni, Tönáchot élni…” – írja a vészkorszak árnyéká­ban az író.18

Ha csak ezeket a sorokat ismernénk tőle, egy tehetséges esszéistát ismer­tünk volna meg, egy olyan embert, aki­nek eszméiből nem szükségszerűen következik bármilyen cselekedet. De Cvi – ahogyan a mozgalomban ismer­ték – a „mindennapok világában” is ak­tívan részt vett.

1937 és 1940 között a Keren Kajemet Lejiszrael (Zsidó Nemzeti Alap) ve­zetője volt Budapesten.19 A Hasomer Hacair tagja is volt, ami a középkor iránti tiszteletét és konzervativizmusát ismerve legalábbis meglepőnek tűnik. Ugyanakkor, ha arra gondolunk, hogy a sómérok korai eszményképei Freud, Buber és Wyneken voltak, nem lepő­dünk meg. Ráadásul egy nem vallásos, szekuláris zsidó értelmiségi számára a második világháború előtti országban a Hasomer Hacair jelenítette meg a cio­nisták dinamizmusát.

1939-ben a Palesztina Hivatalban ő képviselte a pártot.20 Társai sem kis emberek voltak: a klálcionista Komoly Ottó és a mizrachista Salamon Mi­hály, akik később a Magyar Cionista Szövetség elnökei lettek.

Magyarország hadba lépésével a cio­nizmus jelentősége is felértékelődött. A menekült zsidók megsegítésére 1943 januárjában létrejött Vaadat Ezra Ve-Hacala, azaz a mentőbizottság munkájában is szerepet vállalt. Szilá­gyi Komoly Ottó köréhez tartozott, és – meg nem erősített források szerint – a Magyar Cionista Szövetség elnökhe­lyettese lett.21

Visszaemlékezések szerint már ek­kor egy kis ezoterikus tanítványi kör formálódott Szilágyi körül. Legalábbis erre enged következtetni az izraeli En Dor kibbucban élő Hanna Nisman visszaemlékezése.22 Kantról és Nietzschéről beszélt a sómér fiatalságnak. „…Visszanézve úgy látom: volt benne valami misztikus hajlam, sem ő nem állt két lábbal a földön, sem mi, az ő társaságában…” – emlékezett rá Mis­inán.

Szilágyi helyeselte a Kasztner-féle tárgyalásokat, s egyetértett velük ab­ban, hogy a kiterjedt illegális tevé­kenység veszélyezteti a mentőmun­kát.23 Ezzel saját pártja többségével is szembekerült.

Szilágyi – Komollyal együtt – részt vett annak a hatszáz kivándorlónak a kiválogatásában, akiket az a szerencse ért, hogy bekerülhettek a Kasztner-csoportba.24 A válogatást nem véletlenül bízták rájuk, hiszen ők a Palesztina Hi­vatalban és a mentőbizottságban is részt vettek.25 Komoly és Szilágyi ké­sőbb más prominens zsidók kiválogatá­sában is részt vett.

1944. június 20-án ő írta azt a német nyelvű levelet a szegedi zsidóság vezető­ihez, melyet a gettósítás utolsó napján adott át az érintetteknek Argermayer SS-Hauptsturmführer. A levélben Szilá­gyi azt kérte, hogy – elsőbbséget adva a sokgyermekesek és a munkaszolgálato­sok családjainak, valamint a prominens zsidók hozzátartozóinak – válasszanak ki háromezer embert a gettó lakosai kö­zül. A levélhez csatolták 160 „fontos” zsidó Budapesten összeállított névsorát.26 A levelet a gettósítás utolsó napi­ján adta át Argermayer SS-Hauptsturm­führer. Az így kiválogatott emberek az ún. strasshofi csoport részét képezték.

Bizonyos források szerint Szilágyi is benne volt a bergen-belseni csoport­ban, s 1944 júniusában elhagyta az or­szágot.27

Azután valami történhetett, ami Szilá­gyi gondolkozását teljesen megváltoztat­ta. 1945-ben ugyanis nem Palesztinába ment, hanem visszatért Magyarország­ra.28 Az 1945 utáni cionista mozgalmak­ban nem találkozunk a nevé­vel: Cviből végleg Ernő lett. Hogy döntését mi indokolta? Barátai szerint Szilágyinak az volt a véleménye, hogy a zsi­dóság Palesztinában szükség­szerűen szembekerül a „Ne ölj!” parancsolatával, ráadá­sul kivonul abból az Európá­ból, ami természetes közege. S itt csak utalnék Szilágyi esszéjének egyik fő állításá­ra, mely szerint a zsidóság európai nép.

A Rajk-per idején főkönyvelő volt az Egyesült Izzóban. „A nagygyűlésen, ahol Rajk Lászlóra a halálos ítélet ki­szabását kellett volna követelni, felállt és bejelentette, hogy egy vallásos zsidó nem szavazza meg senkinek a halálos ítéletét. Két lábbal rúgták ki a munkahelyéről” – írta a vele egy időben szo­ros kapcsolatban álló Ungváry Ru­dolf.29 Ha a történet nem is igaz, mindenképpen jellemző az őt körülvevő légkörre, azaz a közte és tanítványai között létrejött lelki és szellemi aurára az, hogy ezt elhitték róla.

Egy főiskola könyvelőjeként 1958-ban ment nyugdíjba.30 Ekkor hatvan­egy éves volt, és állandó látogatója a Nagy Lászlónál működő kulturális esteknek, illetve a Petrigalla Pálnál zajló nagy zenehallgatásoknak. Barátai konzervatív beállítottságú­nak ismerték meg, olyan­nak, aki hisz a társadalmi hi­erarchia megtartó erejében.

Megőrizte a sorssal szembe­ni provokatív attitűdjét, már tisztázódtak a kivándorlási feltételek, megvolt a repülő­jegye, amikor úgy döntött, hogy mégsem hagyja el az országot.

Szilágyi Ernő ismét tanítványokat vonzott magához, többnyire olyanokat, akik a korai Kádár-rendszer szellemi si­vatagában fedezték fel „szellemi oázi­sát”: azaz a korízléstől szinte perverz módon eltérő műveltségét és világlátá­sát. Buber, Max Brod, Wassermann, Kafka és a többiek magyarázója, értel­mezője Szilágyi Ernő lett. Ha nem vo­nul önkéntes száműzetésbe, az 1945 utáni magyar szellemi élet egyik legna­gyobb esszéistája lehetett volna.

Szintén Ungváry Rudolftól tudunk az aszkéta nyugdíjasként végigélt életről és a fűtetlen szobáról.31 Szilágyi Ernő állítólag 1973-ban, 75 évesen hunyt el.32 Levelezésének és szóbeli tanításá­nak közzététele még várat magára.

Végül is mi összegezhető Szilágyi éle­téből? Mit nevezhetünk „életműnek” egy olyan ember esetében, aki nem ha­gyott hátra maga után több tucat köny­vet és tanulmányt, hanem „csak” be­szélgetve és levelezve tanított? Talán azt, hogy egy eszme követése, az elveivel való azonosulás nem merevséget és bezártságot, hanem szellemi tágasságot és szabadságot jelenthet, s az ideológia interpretációs kerete meglepően tágnak bizonyult. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy Szilágyi Ernő személyisége integritása érdekében felhagyott az aktív mozgalmi tevékenységgel. Ami arra késztette korábban, hogy cionista legyen, azt parancsolta neki, hogy hagyja ott a mozgalmat. A lelkiismeretről van szó. Higgyünk abban, hogy a barátokkal és tanítványokkal töltött órák és percek önálló életre kelnek, és ott vannak, ahol az élet puszta alkotásként éli tovább a maga elkülönült létét, és ahol a teljesítményt nem a megírt oldalak, hanem a tartalmasán megélt és átélt pillanatok jelentik…

Jegyzetek

Ez az írás a Cionista portrék címmel 1997. május 4-én (Magyarországi Holocaust Emlékbizottság konferenciája) és 8-án (Yahalom Szabadegyetem) tartott előadások anyagának részét képezte.

1 A Mazsihisz Chevra Kadisa osztályának anyaga alapján. (Itt szeretném megköszönni a hitközség levéltárosának, Toronyi Zsuzsan­nának a segítségét.)

Ungváry Rudolf 1959 című visszaemlékezésé­ben azt írta, hogy 1958-ban 61 éves volt. In: Beszélő, 1997. január (III. folyam, II. évfolyam, 1. szám, 63. I.) A Szilágyiról szóló részek: 63-65. I. A teljes cikk: pp. 60-71. Többek (így Bálint Jenő és Atalai Gábor) állítása szerint Kaposváron született.

2 Szilágyi Ernő: Wassermann zsidó önvallomá­sa – Jacob Wassermann: A fürthi Messiás. Kolozsvár, 1943 (Fraternitas kis könyvek). F. k.: dr. Marton Ernő.

Szellemi tájékozódására jellemző, hogy Ung­váry szerint Max Brod jó barátja volt. In: Ungváry, p. 63.

3 „…Zsidó a századfordulón? …író a wilhelmiánus Németországban, ünnepelt karmester a Fe­renc József-i Bécs Operájában, törtető ügyvéd Budapesten, docens a jénai egyetemen, házaló Moabitban…” p. 5. In: Jakob Wassermann…

4 p. 5. In: uo.

5 „…én azért jól érzem magam így is. Persze. Hi­szen író vagyok, beérkezett, befogadott. Sike­reim vannak, esemény minden könyvem, és el­viselhetetlen egyéni kényelmetlenséggel járna a következtetések és gondolat befejezése” – mondatja Wassermannal Szilágyi, p. 33. In: uo.

6 Majd így folytatja: „…Nem lehetne európai, ha nem lenne népi is. Teljesen, egészen. Kibú­vó, fenntartás, ’de’, ’ha’, ’kivéve’ nélkül. Ha nem a népének hangja szólalna meg benne. Ha egyed volna csupán! Világba kitaszított, a való életéből kilökött-megszökött…” In: uo., p. 43.

7 In: uo. Jakob Wassermann: Mein Weg als Deutscher und Jude. S. Fischer Verlag. Berlin, 1921. Újabb kiadása egy új gyűjteményes kö­tetben. Lásd: Jacob Wassermann: Deutscher und Jude. Reden und Schriften 1904-1933. Verlag Lambert Schneider, Heidelberg, 1984, pp. 35-132.

8 Szilágyi Ernő: A cionizmus (A modern zsidó­ság szellemi irányai IV.) pp. 48-51. In: Libanon 1943, II-III. szám (VIII. évf.) L.: Az Országos Ma­gyar Zsidó Múzeum Tudományos és Művésze­ti Egyesület irodalmi, tudományos és művé­szeti folyóirata.

9 p. 48. In: uo.

10 p. 48. In: uo.

11 p. 49. In: uo.

12 In: uo.

13 In: uo.

14 p. 50. In: uo.

15 In: uo.

16 p. 51. In: uo.

17 In: uo.

18 In: uo.

19 Részlet Hava Eichler 1997. április 2-i levelé­ből. A KKL-iroda a Király u. 93. sz. alatt volt, alatta a Hanoar Hacioni kén. Ahogy H. Eichler írja: „…nagyon aktív volt az ifjúsági mozgalom szervezésében…”

20 Asher Cohen: The Halutz Resistance in Hungary 1942-1944. New York, 1986. p. 30. (A továbbiakban: Cohen.) A Mizrachi 43, a Hasomer Hacair 27, a klálcionisták 17 és az Ichud Mapai 13% alapján képviseltették ma­gukat a hivatalban.

21 Gálos Henrik és társa ügye. Dénes Béla ki­hallgatása 1953. III. 31-én. In: Belügyminisz­térium. Történeti Irattár. IV-15b. (A további­akban: BM TI.)

22 Hanna Nisman: Emlékezet és lélek. In: CET (Central European Time – társadalmi, tudo­mányos és irodalmi folyóirat), 1997/2. szám, pp. 95-103. Nisman így írt Szilágyiról: „…Nem beszélhetek a mozgalomról és ezek­ről az évekről úgy, hogy meg ne említsem Szilágyi Cvit. Sokkal idősebb volt nálunk – ta­lán negyvenéves -, roppant okos, művelt, nőtlen. Dici is a rajongói közé tartozott, ve­lem együtt…”

23 Cohen, p. 88.

24 Cohen, p. 101.

25 Randolph L. Braham: A magyar holocaust II. Budapest, 1988, p. 291. (A továbbiakban: Braham.)

26 Braham, p. 59.

27 BM TI, uo. Eppler Erzsébet is ott volt. Co­hen szerint a Kasztner által összeállított vete­rán cionisták közé Szilágyi és a revizionista dr. Gottesmann Lajos neve bekerült. In: Co­hen, pp. 101-102.

28 Ungváry Rudolf: 1959. In: Beszélő, 1997. január (III. folyam, II. évfolyam, 1. szám).

29 p. 63. In: uo.

30 Ungváry Rudolf közlése. Budapest, 1997. március 18.

31 Bálint Jenő nem erősítette meg ezt az in­formációt. Budapest, 1997. április 29.

32 A Mazsihisz Chevra Kadisa osztályának anyaga alapján: meghalt 1973. február 6-án.

Címkék:1998-11

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Emlékkép Szilágyi Ernőről

Vöröss László Emlékkép Szilágyi Ernőről 1. Nehéz tárgyilagosan szólni róla, ki maga volt az intellektuális csúcsokat el­érő és meghaladó teljes...

1998. októberi szám

October 1998 Issue Dr. K. Gyuláné: Vállalom zsidóságomat Papp S. Gábor: A Hírlevél és a Szombat összekötő kapocs Negyvenöt év...

Close