Szombat előfizetés 2017

Normális kapcsolatok

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Izrael

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Az első magyar kormányfői látogatás Izraelben sikeres volt. Ebben mindkét fél megegyezik, és az ilyen értelmű nyilatkozatok nem csupán a diplomatikus semmitmondás halmazai.

A siker bizonyítéka a tárgyalások egész légköre, az Antall Józsefet ért személyes megtiszteltetés, valamint az aláírt megállapodások egész sora. (A kulturális egyezményről lapunk más helyén bővebben szólunk.) A tárgyalások nyomán várható, hogy a máris nekilendült magyar-izraeli gazdasági kapcsolatok gyors fejlődésnek indulnak, kiváltképp a hazai beruházások területén. Mindez annyit jelent, hogy a két ország között végre sokoldalú és eleven érintkezés és együttműködés alakult ki, olyan, amilyen civilizált államok között megszokott. Ezek normális kapcsolatok, semmi rendkívüli elemet nem tartalmaznak, ám Magyarország és Izrael kölcsönös viszonylatában épp ez a normalitás az új, a szokatlan.

A magyar hírközlő eszközök mégis helyesen érzékelték, hogy Antall József jeruzsálemi tárgyalásai rendhagyó jelentőségűek. A tudósítások bőségesek, sokoldalúak és tárgyilagosak voltak. Erre megint azt mondhatnánk, így rendjén való, ez a normális, és hogy eddig jobbára másképp volt, abban a négy évtizedes diktatúra abnormális feltételei a vétkesek.

A gazdasági és kulturális kapcsolatokon túlmenőleg, amelyek tekintetében a lehetőségek még jócskán kihasználatlanok, a nemzetközi szintéren, különösen a Közel-Keleten kínálkoznak tennivalók a magyar politika számára, ha a jó viszonyt Izraellel teljessé kívánja tenni. A magyar kormányfő szemlátomást a nyugati politika irányvonalához igazodott, amikor állást foglalt amellett, hogy az arab-izraeli konfliktust általános rendezés keretében kell megoldani. Pozitív fejlemény annak elismerése is magyar részről, hogy a palesztin kérdés az Izrael és az arab kormányok közti tárgyalásokon múlik, és hogy az arab államoknak el kell ismerniök Izraelt.

A magyar fél mindamellett inkább óvatosságot mutatott, mint kezdeményezést e vonatkozásban, és nem adta jelét, hogy szorgalmazni kívánná vagy éppen tevőlegesen próbálná elősegíteni a felek kétoldalú tárgyalásait. Nem esett szó Jeruzsálem egységének elismeréséről, sem az ENSZ 1975. évi anticionista határozata visszavonásának esetleges magyar szorgalmazásáról. Magyar részről nem mulasztották el hangsúlyozni a magyar-arab gazdasági kapcsolatok nagy jelentőségét, amelyek volumene természetesen sokszorta felülmúlja a magyar-izraeli kereskedelem volumenét, ám amelyek – ezt már tesszük hozzá – nem mindig szolgálták egyértelműen a magyar gazdasági érdekeket, amiképpen a térség békéjét sem.

Megnyugtató volt a magyar miniszterelnök állásfoglalása a magyarországi zsidóság jövőjét illetően. Ez az álláspont kedvező kilátást nyit mind a magukat egyértelműleg magyarnak, mind pedig a magyar-zsidónak vagy a zsidó néphez tartozónak valló zsidók számára. Az antiszemitizmus elítélése önmagában szintén üdvözlendő, noha nem új jelenség. Hogy politikai értéke mennyi, azt – reméljük – a közeljövőben megtudhatjuk abból, hogy mennyire határozottan lépnek fel a hatóságok a név szerint ismert antiszemita uszítok ellen.

Némi megjegyzés kívánkozik Antall úrnak azoknak a szavaihoz, amelyeket az izraeli televíziónak mondott és amelyek szerint a zsidókat és a nem zsidókat arra kell tanítani, hogy az antiszemitizmus tüzével nem szabad játszani, az – úgymond – nem lehet politikai eszköz egyik oldalon sem. Ez a megfogalmazás azt az állítást vagy legalábbis feltételezést rejti magában, hogy zsidó részről is akadnak, akadhatnak, akik az antiszemitizmus ürügyén próbálnak politikai célokat elérni, netán az antiszemitizmus látszatát keltik vagy az országnak antiszemita hírét költik. Ez az állítás ismerős a Magyar Demokrata Fórum bizonyos köreinek és a velük szövetséges politikai erőknek a propagandájából, ám minden alapot nélkülöz. Ezzel összefüggésben ismételten le kell szögeznünk: akik nem akarják, hogy az országnak antiszemita híre legyen, könnyen tehetnek ellene. Csak az uszítókat és a zsidóellenes érzületek alattomos élesztgetőit kell név szerinti megnevezniök és kívül helyezniök soraikon.

A tárgyalásokon szóba került a magyarországi zsidóság kárpótlási igénye is, de ez a kérdés ott – természetesen – nem oldódhatott meg. A magyar politika irányítóinak és a közvéleménynek tudnia kell azonban, hogy a megoldást ki kell munkálni, annál is inkább, mivel e téren máris indokolatlan késésben van a kormány. Hozzátesszük bizonyos félreértések elkerülésére, hogy a kárpótlás semmiképpen nem lehet a Németországgal folytatandó tárgyalásoknak vagy a magyar zsidók számára netán ezentúl kifizetendő német kárpótlásnak a függvénye.

A mintegy 200-250 ezernyi magyarországi származású, illetve magyar ajkú izraeli tekintetében (számukat egy magyar sajtókommentár tévesen egymillióra tette) világossá válhatott a tárgyalásokon, hogy ezek az emberek nem képezik a magyar nemzet részét. Másfelől egyértelművé vált az is, hogy Izrael állama méltán érezhet felelősséget az egész világ zsidóságáért, így a magyarországi zsidókért is. Ha tehát adott esetben szót emel értük, ez nem jelenti a magyar szuverenitás sérelmét, a belügyekbe való beavatkozást.

 

Címkék:1991-06

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

1991. májusi szám

Mihalovics Zoltán: Olvasóink írják Virág Teréz: Az emlékezés tárgyai történetek a második kut találkozásról Jer és lásd! A hetek ünnepe...

Olvasóink írják

Amerika legrégibb zsinagógája cí­mű közleményünkhöz (1990. 10. sz.) fűz kiegészítést -i -gy név­jelű olvasónk: „Nagyon is érthetően a zsina­góga építésekor...

Close