Szombat előfizetés 2017

Nincs harag, csak csalódottság

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Gasztro, Hagyomány, Interjú

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A konkurrenciaharc tisztességes és kevésbé tisztességes eszközei a legkülönbözőbb formáiban jelen vannak a kóser étkeztetés területén is. A piac szűk, ám a kínálat is szegényes, a kóser konyhák küzdenek a vásárlókért. Főleg igaz ez az egykori pesti gettó területére, ahol viszonylag szűk helyen sok egymással konkuráló egység küzd a vevők ezen belül is elsősorban a jól fizető, külföldi látogatók pénztárcájáért.

Az egyetlen budapesti kóser cukrászda is egyike az érintett kereskedelmi egységeknek, tulajdonosa ma már azt fontolgatja, érdemes-e egyáltalán folytatni, érdemes-e kóser süteményeket készíteni, amikor az üzletet a környékbeli lakosság enélkül is igényelné, eltartaná. Sőt, kiderült, a tulajdonos, Frőhlich György, aki 1953 óta dolgozik itt, éveken át még rá is fizetett, azaz a saját zsebéből vett ki azért, hogy a budapesti zsidóságot például barchesszel ellássa.

Úgy 1985 körül történt emlékszik vissza Frőhlich György -, hogy értesítettem a hitközséget, a kemencék, amelyeken akkor már 30 éve sütöttem nekik barcheszt, olyannyira elhasználódtak, hogy nem tudunk tovább dolgozni velük. A barcheszt ekkor már négy éve ráfizetéssel gyártottam, olymódon, hogy a ráfizetés összegét háromfelé osztottuk. Egyharmadot a neológ, egyharmadot az ortodox hitközség vállalt, egyharmadot pedig én magam fizettem. Ez hetenként 700 forintot jelentett, azaz negyedévente több mint 7 ezer forintot fizettünk a veszteségek fedezésére.

Habár üzletember vagyok, mégis vállaltam, hogy a saját zsebemből is áldozzak arra, hogy barchesszel lássam el a hitközségeket és a vallásos embereket, s a ráfizetésen kívül rengeteg munkát fektettünk a sütésbe. Hajnalban keltünk, és ha a péntek valamelyik keresztény ünnepre esett, akkor munkásainknak háromszoros órabért adtunk. Minderről persze a vevők nem tudtak, a termékek árán ez soha nem látszott meg.

Visszatérve a kemencékre, amikor szóltunk, hogy mennyire rossz állapotban vannak, Fixler úr a Budapesti Ortodox Hitközség elnöke megnyugtatott minket, majd fölújítják, hiszen erre a célra már jött Amerikából pénz. Helyettese föl is keresett minket, szakembereket hozott a sütőipartól, és a felújítást már tervezni is kezdték. Közben mi a Pészách utáni első sütésre készülődtünk. Berendeltük az embereket, hogy másnap legyártsuk a szokásos mennyiséget, amikor a feleségem vásárlás közben tudta meg a hírt, hogy a hitközség már máshol adta le a rendelést. Ha nem halljuk meg véletlenül, tőlünk át sem vették volna az árut! Ekkor szüntettük be a barchesz sütését.

  • És mi lett az Amerikából jött pénzzel, amit a kemencék felújítására küldtek?
  • Arról többet nem hallottunk, nem építettek belőle kemencét sem nálunk, sem máshol. Mindössze egy masgiachot küldtek egy állami pékségbe, persze, azt mondanom sem kell, hogy az ott készült barchesz minősége meg sem közelíti a miénket. A történtek után a hitközség még a közösen viselt ráfizetés utolsó negyedévi részletét is lenyelte, 7700 forintot azóta sem láttunk, sőt ezek után még azt a bizonyos táblát is kitették, hogy az én termékem nem kóser.
  • Hogy az ön cukrászdája kóser, ezt annak idején Mojse Weisz rabbi pecsétje is igazolta. Az új ortodox vezetés azonban már ezt is megtagadta öntől. Illetve, mint hírlik, fölajánlották, hogy egy bizonyos összeg, az úgynevezett „hechsergeld” fejében is megadnák. Igaz ez?
  • Erről nem szeretnék beszélni.

-Nem érez a történtek után haragot, vagy csalódottságot?

  • Haragot nem, sőt a hitközségi adót azóta is rendszeresen fizetem, annak ellenére, hogy bár engem nem tartanak ortodoxnak, a pénzemet azért elfogadják. Sőt, amikor az említett

táblát kitették, és felvettek egy cukrászt, hogy helyettem süssön náluk, és az nem vált be, én még a megmaradt nyersanyagokat is átvettem tőlük. Csalódottságot, azt igen, érzek. Hiszen egy ilyen tábla kifüggesztésével sok hátrány ért. Nem az anyagiakra gondolok, bár a forgalmamon érezhetővé vált az ortodoxok elmaradása.

  • Az ortodoxok azóta is kerülik a cukrászdát?
  • Többnyire igen, hiszen egy ilyen tilalmat nekik el kell fogadniuk, mert ezt a rabbi mondta, és a rabbi szava szent. Másrészt az ortodoxok nagyrésze a hitközségből él, ott dolgozik, vagy ott kap ételt a konyhán. Mindazonáltal ez már nem vallási, hanem régen üzleti kérdés. A kóser ellátást ők monopóliumnak tartják, és nem viselik el a konkurrenciát. Ugyanakkor a tényleges vesztesek még a kisemberek, akik nem jöhetnek hozzám süteményért. Volt aki csak hátul, a pult mögött ette meg a süteményét, nehogy valaki meglássa. Mások, akik ugyancsak nem tudtak lemondani a süteményeimről, érte küldtek, vagy maguk jöttek érte, de becsomagoltatták, és azt mondták, ajándékba viszik. A legszomorúbb azonban az volt, amikor egy rendes vallásos családot a szemközti cukrászdába láttam bemenni, oda, ahol a tepertős pogácsa ugyanabban az edényben állt a kirakatban, mint a fagylalt.

-Arról az Amerikából jött adományról azóta nem hallani? Egyáltalán, gyakran jönnek ilyen pénzek? Lehet tudni, hogy honnan, milyen célra, és mi lesz velük?

  • Régen lehetett hallani adományokról, és az adományozók ellenőrizték is a felhasználásukat. Meglátogatták például a Talmud Tórát, de olyan kevés tanuló volt, hogy még az én fiamnak is szóltak, hogy üljön be, és vigye magával a barátait is. Sőt, még nős embereket is odaültettek, hogy többnek látszanak.

-Ilyen történeteket az egykori Anna Frank Gimnáziumról is regéltek, osztályokat vontak össze, ha látogatót vártak, stb.

Tavaly előtt Fixler úr azt nyilatkozta az Új Keletnek, hogy Budapesten ötezer ortodox zsidó család él. Megdöbbentünk, hiszen örülnénk, ha ötvenen lennénk!

  • A Hanna étterem mégis komoly forgalmat bonyolít.
  • Egy vidéki nyugdíjas bement oda ebédelni. Kérte, adják neki olcsóbban az ételt, mivel sok neki a 220 forint egy ebédért. Fölküldték az elnökhöz az irodába, az elengedett neki 20 forintot. Azt azonban, hogy a külföldinek háromszoros áron adják az ételt, hogy a jómódú belföldivel ráfizettetnek, hogy a csirkecombért tíz percenként 10 forinttal többet kémek, már saját hatáskörükben döntik el a konyhai dolgozók. Pedig a Hanna valamikor ingyenkonyhának, szociális konyhának indult, most pedig pénzért árusítják a termékeiket, elsősorban süteményeket. Nyilván ezért is zavarja őket a konkurrencia a közelben. Pedig mi igen régóta itt vagyunk. Az izraeli zászló a hatvanas években is a kirakatban volt, amikor kitört a 67-es háború, jöttek is a VIII. kerületi Tanács ellenőrei kellemetlenkedni. A rendszerváltozás úgy kezdődött számomra, hogy füstbombát hajítottak az üzletembe. Most azonban elbizonytalanodtam már, érdemes-e folytatni…

*

Az interjú tavasszal készült, az azóta eltelt idő alatt mindössze annyi változás történt, hogy a tulajdonos árulja a cukrászdát.

A nyersanyagokért, például a margarinért, a nagykereskedelmi ár háromszorosát fizetik, így további munkájuk lehetetlenné vált.

 

Címkék:1993-10

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A jó bornak…

A Klauzál téren szó szerint értik a régi mondást, miszerint jó bornak nem kell cégér. Mert a bor itt valóban...

A kereslet diktálhat a piacnak

„Izraelben, Amerikában vagy Nyugat-Európában a kóser háztartás csupán elhatározás, legfeljebb többletkiadás kérdése, Magyarországon azonban sokaknak komoly megpróbáltatást jelenthet... Reméljük, hogy...

Close