Szombat előfizetés 2017

Nincs engedmény

Írta: Seres László - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Nincs engedmény

Hittük volna? Hogy mér­tékadó európai napi- és heti­lapok, világnézetükre nézve inkább baloldali-liberálisak mint nem, arról cikkeznek, hogy mégiscsak igaza volt George W. Bushnak? Hogy az amerikai elnököt Szaddám Huszeinnél is nagyobb veszélynek tartó antiglobalista Le Monde olyano­kat írjon, hogy „a Közel-Kelet mozgás­ba lendült, ez Bushnak köszönhető”? Az International Herald Tribune sze­rint Európában most „azok gondolko­dása is megváltozni látszik, akik eddig a Bush-adminisztrációra mint ostoba és veszélyes erőre tekintettek”. Hogy­hogy? Mi történt? Utoljára a Központi Szoclib Üzenet ugye Európa-szerte az volt, hogy a világnemzeti-népuralmista W. pontosan tudta, hogy Bagdadnak nincs vegyi és biofegyvere, ezért jól belehazudott a világ szemébe, hogy a Halliburton/az olajlobbi/Izrael érdeké­ben lerohanhassa az emberi jogilag ta­lán kis kihívást jelentő, de kifelé ártal­matlan Irakot. Aztán hirtelen minden megváltozott.

Hogy mi történt? A szabadság mű­ködni kezdett. A demokratikus átalaku­lás szele csapta meg a Közel-Keletet, de úgy, hogy számos országban olyan pre­cedensértékű változások kezdődtek, amelyek akár két éve is elgondolhatatlanok lettek volna. Kulcsszerepet játszot­tak ebben az elgondolhatatlanságban azok, akiket elvileg épp azért tartunk, hogy gondolkodjanak: az akadémiai és médiaértelmiség. Ez a kör azonban már akkor „Vietnam!”-ot kiáltott, amikor Bagdad felszabadítása előtt fél órával az amerikai csapatokat szembecsapta egy újabb homokvihar. Amikor pedig meg­kezdődött az. Irakba importált nemzet­közi terroristák véres háborúja a koalíci­ós katonák (és az iraki civilek!) ellen, igazolva látták korábbi álláspontjukat: nem volt érdemes felfor­gatni Irakot, az arabok nem érettek a demokráci­ára. Nem, ezt persze nem így mondják, az politika­ilag inkorrekt lenne.

„Ha George W. Bush feltalálta volna a rák ellenszerét, kritikusai elmarasztalnák, amiért unilaterálisan, megfelelő kon­zultációk nélkül cseleke­dett, és durván figyelmen kívül hagyta mások érzékenységét” – ironizált a The New Republic hasábjain a Bush-szimpátiákkal kevéssé vádolható Martin Peretz, hozzátéve: „Ráadásul teljes mér­tékben mellőzte az Egészségügyi Világ­szervezetet (WHO), ezzel is megvetését fejezve ki a nemzetközi intézmények iránt.” Az analógia találó, bár valószínű­leg abból kell kiindulnunk, hogy ha Amerika francia és német támogatással, Hans Blix ámenjével és ENSZ-felhatalmazással indította volna meg a háborút, akkor meg az lenne a baj, hogy a hábo­rú a) jogtalan, b) igazságtalan, c) olaj­szerzési célból indult, d) nincs rajta sap­ka. Ugyanaz tehát, amit így is hallot­tunk. francia, német és ENSZ-támogatás nélkül, Kofi Annan főtitkár és Hans Blix atomellenőr szánalmas hazudozásaival, valamint a nemzetközi baloldal álszent, álhumanista sopánkodásával sú­lyosbítva. E nagyon is befolyásos véle­ményformáló kör számára Bush tovább­ra is nagyobb probléma, mint Szaddám – csak most nagyobb a csend. Ez jó.

Az iraki hadjárat meggyőződéses, szabadelvű támogatójaként el kell is­mernem: a háború ellenzékének egy do­logban igaza volt. Nyíltabb beszéd lett volna, ha Bush és Blair nem elsősorban az ENSZ által is dokumentált, komo­lyan senki által nem vitatott iraki vegyi és biológiai arzenálra (WMD), az atom­ügynökség által többször jelzett nukleá­ris kutatásokra hivatkozik, hanem azt mondják a támadás előestéjén: „Iraknak korábban volt WMD-je, ez tény. Most nem találjuk, és ez életveszélyes, ugyanis Szaddám bármikor kész vesz­élyes ampullákat átadni a terroristák­nak. De nem ezért fogjuk holnap lero­hanni Irakot. Hanem azért, mert véres, fasiszta diktatúra, amely gázzal gyilkol­ta a kisebbségeit, amely lábbal tipor mindent és mindenkit, és mert egy ilyen rezsim a terrorizmus táptalaja, fenyege­tést jelent nemcsak a régió, de az egész világ biztonságára.” Egy ilyen érvelés­sel elkerülhették volna, hogy az elfogult média folyamatosan magyarázkodásra kényszerítse őket. sőt az emberi jogok iránt állítólag ach, so érzékeny mozgal­makat bírták volna színvallásra: Vá­laszthattok. Az emberi jogok nyugati sztenderdje, vagy a diktatúra barbársá­ga? A mi demokráciáink hibái, vagy a harmadik világbeli rezsimek bűnei? A civilizáltabb, mert egyéni jogot, identi­tást, szabad vallást és szabad piacot biz­tosító kapitalizmus, vagy feudális fasiz­mus, jogfosztottság, kollektivizmus és irracionalitás, világi/vallási miszticiz­mus? Nagyjából ez ugyanis a tét.

Az iraki háború megtervezésére és kivitelezésére sok rosszat lehet monda­ni, valóban nem az volt, amit az ember profi, XXI. századi háborús menedzs­mentként elképzel. De megdőlt egy, a térségben központi szerepet játszó dik­tatúra. Az idén januárban nyolcmillió iraki polgár mondott nemet a napi ter­rorra és igent az ingatag, de reménytel­jes demokráciára. Arafat főterrorista halála után a Palesztin Hatóság terüle­tén is – ki hitte volna – viszonylag kor­rekt választásokat tartottak, amelyek eredményeként Mahmúd Abbasz sze­mélyében más hang, más politikai am­bíció látszik érvényesülni (hogy a ter­roristákkal valóban kész-e leszámolni, még kérdéses). Libanonban győzött az utca cédrusos forradalma, a megszálló Szíria kénytelen katonáit és (ami még fontosabb) kémszervezetét visszavon­ni. s a damaszkuszi rezsim lassan ké­szülhet önnön legitimációjának meg­magyarázására. Szaúd-Arábiában nők nélkül ugyan, de helyi választásokat tartottak, Egyiptom elnöke is többjelöltes elnökválasztást helyezett kilátásba. A kitűnő Daniel Pipes ugyan óv az eu­fóriától. és emlékeztet arra, hogy szá­mos helyen iszlamista előretöréstől kell tartani – de az tagadhatatlan, hogy a Közel-Kelet nem az már, ami volt.

Mint minden nemzetközi krízisnél, a figyelem valamiért most is Izraelre, pontosabban az „izraeli-palesztin konf­liktusra” (így nevezi a világ a zsidó ál­lam ellen ötven éve tartó háborút) fóku­szál. Holott gázai kivonulás ide, izraeli belpolitikai feszültség oda, keleten a helyzet változatlan: béke akkor lesz, ha a Hamász és az Iszlám Dzsihád vezetői halottak vagy börtönben ülnek, az álta­luk feltüzelt palesztin fiatalok pedig be­látják, hogy hazájuk limitált területű lesz, az nem tartalmazza Izraelt, Jeru­zsálem nem az ő fővárosuk, és nincs olyan, hogy „a palesztin menekültek ha­zatérési joga” – Izraelbe. Amerikának most nem elsősorban Izraelre, hanem a nemzetközi államterrorizmusra kell fi­gyelnie: Szíriára, Iránra, az új Libanon régi Hezbollah-jára, Kínára, és a gonosz, tengelyének fontos kültagjára, Észak-Koreára. Az Európai Uniótól sokat ne várjunk: egyesek az EU-ban épp akkor akarják feloldani a kínai fegyverembar­gót, amikor Peking hajmeresztő módon Tajvant fenyegeti, bekebelező jelleggel; Amerika viszont ezt élesen ellenzi, a ko­reaiaknak pedig azt üzeni: „Az Egyesült Államok nem kíván felajánlani semmi­lyen engedményt Észak-Koreának avé­gett, hogy Phenjan hajlandó legyen visszatérni az atomfegyverprogramja ál­tal előidézett válság megoldásáról foly­tatott hatoldalú tárgyalásokhoz.”

Ez a lényeges különbség az európai és az amerikai szemlélet között. Az EU alkukat köt, elvek nélkül mérlegel, te­kintettel van, az új Amerika pedig nem tesz engedményt állami vagy privát ter­roristáknak. A washingtoni neokonok számos hibát és ostobaságot elkövettek az elmúlt években, de egyvalamit vilá­gosan látnak: ha békésebb, biztonságo­sabb világot akarunk, nem alkudhatunk meg azokkal, akik el akarnak minket pusztítani, sőt aktívan terjesztenünk kell a szabadságot, a joguralmat és a pi­acgazdaságot. Demokráciák nem hábo­rúznak egymás ellen.

Seres László

Címkék:2005-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

II. János Pál – “a zsidók pápája”

II. János Pál - „a zsidók pápája” „Mivel tehát ily nagy a keresztények és a zsidók közös lelki öröksége, e...

A campusháború vesztésre áll

NATAN SARANSZKI A campusháború vesztésre áll* A New Jersey-i Rutgers Egyetemen érkezesem­kor palesztin és zsidó diákok zajos tün­tetése fogadott, akik...

Close