Nézz vissza haraggal?
Magyar Zsidó Szemle, 1921. július 15.
– A rabbiképző tudós igazgatója cikket irt az egyetemi ifjúság számára tartandó továbbképző tanfolyamok fontosságáról. Szükségesnek tartja, hogy az az egyetemi ifjúság zsidó tudását gyarapítsa, mert – úgymond – számolni kell a megváltozott viszonyokkal s az ifjúságot föl kell szerelni a zsidóság oly ismeretével, mely képessé teszi, hogy kivédje a zsidóság ellen emelt vádakat. … Azonban aki a magyar zsidó diákság életét objektíve nézi, az tudja, hogy ilyen alapon a továbbképző tanfolyam legföljebb papíréletet élne. Pár évvel ezelőtt Goldzieher Ignác és Kármán Mór is tartottak felolvasásokat a főiskolai hallgatóságnak a vallásos eszme fejlődéséről a liberális bibliakritika alapján… de a második felolvasásnál már alig voltak hallgatók, mivel az egyetemi ifjúság mindezt a múzeumba való tudománynak tartotta az egész zsidósággal együtt.
A legutolsó 15 évben az egyetemi ifjúság zsidó továbbképzésével csupán a Makkabea cionista egyetemi egyesület törődött. Amikor az Omike rendezett kurzusokat, a hallgatók zöme szintén csak a cionisták sorából került ki. Miért? Mert a zsidó egyetemi hallgatók legnagyobb része az én időmben galileista volt és egy kisebb része cionista, Tertium non Datur. A galileista rész (s ide tartozott a plutokrata réteg, sőt, az összes felekezeti kapacitások, a rabbikat sem véve ki, fiai) túlhaladott álláspontnak tartotta a felekezetiséget s így a felekezetiségnek beadagolt zsidóságot is.
Amíg egész iskolaügyünkben a sekélyes, komolyan nem is vett neológ felekezetiesség uralkodik, addig zsidó generációt nevelni nem tudunk; addig az illetékes tényezők hiába panaszkodnak, de vagy készakarva vagy avult megszokásból nem akarják látni a bajokat. Hogy milyen értéket jelent a zsidó nacionalizmus a zsidó ifjúságban, erre vonatkozólag talán lehetne a megszállott területekre hivatkozni. De van még egy közelebbi argumentum… A rabbiszeminárium rektora legjobban tudja, hogy volt tanítványai közül (a rabbiknak egy kis töredékét kivéve) csak azok jelentenek zsidó értéket, akik a zsidó népeszme alapján alkották meg világfelfogásukat és etikájukat.
A Magyarországi Rabbiegyesület Értesítője, 1946. augusztus
A nagyvárosi lelkipásztorkodás – sajtó
A nagyvárosban e tulajdonképpen való egyéni lelki gondozás kiegészítéseképpen – minthogy azt tökéletesen pillanatnyilag nem oldhatjuk meg – tömeggondozásra is szükség van. Nagyszerű eszköz a sajtó: mindenhova eljut és a nyomtatott szó mágikus hatásával erősíti mondanivalónkat. Nemrég láttam egyetlen hetilapunk felhívását: panaszkodik, hogy „sajnos” csak hitbuzgalmi lapra kaptak engedélyt, de minden lehetőt megtesz – ígéri hogy azért ne legyen a lap olyan nagyon hit- buzgalmi. Ez a szemlélet természetesen megnehezíti a munkát. A zsidó lapnak igen nagy feladata lenne: lelkileg széthullott, meglazult zsidóságunkat irányítani, gyógyítani, zsidóságában erősíteni. A galutban a zsidóság fennmaradása azon múlik, hogy elvesznek- e hagyományai…
A sajtó „hitbuzgalmi” jellegét tehát erősíteni kell. Nem elég néhány homiletikus mondat a szidráról, a hit problémáit fel kell vetni, meggondolkoztatni az embereket, mozgalmakat indítani (vallási ügyekben), lehetőleg egy-egy konkrét dolgot kérni, szorgalmazni, propagálni. Ha a sajtó nem áll kellő mértékben rendelkezésre, kívánatos, hogy a rabbiság körlevelet intézzen időnként a hívekhez. „Ne múljék el nap áhítat nélkül” hirdetjük szószékről és körlevélben.
Új Élet, 1971. június 15.
A nácizmus magyarországi üldözötteinek kárpótlásáról
A kártalanításra az NSZK pénzügyminisztériumával kötött megállapodásról és a kártalanítás lebonyolításáról nyilatkozott az MTI munkatársának Gáti Ödön, a Nácizmus Magyarországi Üldözötteinek Országos Érdekvédelmi Szervezetének (NÜB) elnöke.
Szervezetünk 1957 óta több alkalommal felszólította a nácizmus volt magyarországi üldözötteit kárigényük bejelentésére… Az 1971. január 22-én megkötött globális megállapodás is az említett igénybejelentések alapján történt.
Az NSZK pénzügyminisztériumával létrejött, százmillió márkáról szóló megállapodás kizárólag az üldöztetés idején a nácik által elvett értéktárgyakra vonatkozik, és nem érinti más nyugatnémet kártalanítási törvények alapján – például a szabadságkorlátozás, egészségromlás, üldöztetés vagy eltartók elvesztése miatt – érvényesíthető kártalanítási igényeket.
Az NSZK pénzügyminisztériuma a kártalanítási összeget három egyenlő részletben utalja át: 1972-ben, 1973-ban és 1974-ben. Szervezetünk elnöksége ezért úgy döntött, hogy először azoknak a saját jogon igénylő, élő személyeknek a kártalanítását rendezi, akiket valamelyik német koncentrációs táborba, vagy munkaszolgálatosként külföldre hurcoltak.
Kártalanításban részesülnek azok a volt üldözött magyar állampolgárok, vagy örököseik, akiktől a hitleri megszállás idején a német biztonsági szervek és segítőik értékeiket, személyes használati tárgyaikat:
akár deportálás, külföldi munkaszolgálat, illetve letartóztatás során;
vagy ingóságaikat a lakhelyükön elvették.
Ma már a ténylegesen elszenvedett kár értéke pontosan nem állapítható meg. Így – figyelembe véve a szociális és humánus szempontokat – a rendezés nem a bejelentők által feltüntetett értékek alapján történik, hanem átalány- összeget fogunk fizetni.
Előzetes számításaink szerint az 1. kategóriába tartozó igények esetén a kártalanítási összeg körülbelül 12 ezer forint, akik nem saját jogon, hanem elhalt hozzátartozóik után kapják a kártalanítási összeget, azoknak az 1. kategóriába soroltak részére megállapított összeg mintegy 50 százalékát fizetjük. A 2. kategóriába tartozó igények esetében a kártalanítási összeg mintegy 3000-4000 forint lesz.
Címkék:1996-06