Szombat előfizetés 2017

New York – A feminizmus lassanként betör még az ultra-ortodox közösségekbe is

Írta: Naomi Grossman - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

New York: A feminizmus lassanként betör még az ultra-ortodox közösségekbe is Fiatal nők Tórát tanulnak, használják a komputert, és megszerzik a jogosítványt is

Elképzelhető, hogy egy radi­kális feminista megcsóvál­ná a fejét Gitty láttán, és belevágna a lelkesítő fel­adatba, hogy felszabadítsa őt az „iga” alól, amely alatt szemmel lát­hatóan „nyög”. A fejkendős és szerény házi ruhát viselő Gitty, csecsemőjével a karján, alig különbözik a Szatmári ha­szid szekta többi női tagjától. Az a lát­vány, ahogy ezek az asszonyok kikísérik a hosszú oldalfürtös, ciceszes, kaftános és térdzoknis fiaikat iskolába menet, a XIX. századi Magyarország képét idézi elénk. Ez a megfigyelésünk ugyanakkor egyáltalán nem hozza zavarba ezeket az asszonyokat. Az életük szándékosan a múltból táplálkozik, szándékosan vág­ják el a modem élethez kötődő szálakat. Főként jiddisül beszélnek, nem olvas­nak újságot, nem néznek tévét. Sokan vezetni se tanulnak meg.

Azok a nők, akik a szatmári, a vizsnyici és a belzi haszidok világában élnek, aligha mutatnak bármi hasonlatosságot azokkal a modem ortodox nővéreikkel, akik 1998 februárjában New Yorkban részt vettek az Ortodoxia és feminizmus konferencián. Ezek a haszid asszonyok mindenben szerénynek és mérsékeltnek mutatkoznak – a ruhájuk színétől kezdve a beszédstílusukig vagy a munkamódju­kig. Az egyetlen nem zsidó, akivel Gitty életében beszélt, a takarítónője, a szere­lő és a boltos – azokban a ritka esetek­ben, amikor nem a sarki üzletben, ha­nem a helyi bevásárló központban vásá­rol. A továbbtanulás vagy a karrier mint lehetőség soha fel sem merült számára. Gitty ugyanakkor egyáltalán nem mond­ható boldogtalannak, sőt tulajdonkép­pen „meglehetősen felszabadultnak” te­kinti magát. „A sógornőim valóban fana­tikusak” – mondja rokonairól, akik egy még elzártabb haszid enklávéban élnek, Montrealban. „Az ő lányaik csakis befont copfot hordhatnak, mindig hosszú ujjú ruhában járnak, és parókát sem viselhet­nek. Én ott nem bírnék megszokni. Hoz­zájuk képest én túl modem vagyok.”

Egy olyan nő mondja ezt, aki tizen­nyolc évesen ment férjhez egy olyan fér­fihoz, akit előzőleg egyetlen egyszer lá­tott csak életében, és aki azért nem ve­zet autót, mert a férje ezt nem szeretné. „Bevallom, én nem látok semmi sze­rénytelent a vezetésben” – mondja. Szomszédasszonya, Fraidl, aki öt gyere­kes anya és belzi haszid, azonnal helye­sel. „Szerintem csak a mesügék gondol­ják azt, hogy nők nem vezethetnek – mondja -, de sokan annyira modernnek tartják az autóvezetést, hogy nem aka­rom megkockáztatni a megbélyegzést, a lányaim házassági esélyei miatt.”

A házasság és gyerek minden haszid fi­atal lány egyetlen életcélja. A lányokat már tizenéves korukban kiházasítják. Azok a nők, akik mégis állást vállalnak, csakis „női munkákat” végeznek, azaz tanárok, recepciósok vagy pénztárosok lesznek – persze kizárólag ortodox környezetben. Az ilyen életmód látszólag nem igényel alapos iskolázottságot, még­is, meglepő módon, a lányok komolyabb tanulmányokat folytatnak, mint a fiúk. Amíg például a fiúk a haszid iskolában csak napi egy óra angolt tanulnak, a lá­nyoknak napi 34 angol nyelv- és iroda­lomórájuk is van. Amíg a fiúk csak he­lyesírást és összeadás-kivonást tanulnak, addig a lányok felsőbb matematika, társa­dalomtudomány, földrajz és számítástechnika órákat is felvesznek. Még ennél is meglepőbb, hogy olyan szülők, mint például Fraidl, arra szorították rá az isko­lát, hogy engedje meg a lányaiknak is a tóratanulást. Radikális változás ez egy olyan haszid körben, ahol ha­gyományosan már az óvodá­ban elválasztják a fiúkat a lá­nyoktól, és ahol a lányok eddig a Tórának nem a szövegét ta­nulmányozták, csupán törté­neteket ismertek meg belőle. A szatmári haszidok még min­dig nem engedélyezik, hogy a lányok héber szövegből tanul­hassanak, de a vizsnyici lányis­kolák nemrég lehetővé tették, hogy a lányok a kezükbe kaphassák a szövegek fotókópiáit; a belzi iskolában pedig már az eredeti szövegből tanítják a lányokat is. Egy olyan közösségben, ahol az a fő ok a büszkeségre, hogy megmaradtak ugyanolyannak, amilyenek valaha vol­tak, valósággal futurisztikus lépések ezek.

Fraidl úgy véli, a nőknek azért kell ma­gasabb tanulmányokat végezniük, hogy anyaként majd képesek legyenek segí­teni a gyerekeiknek a házi feladataikban. Shaindly, egy szatmári haszid zsidó asszony szerint azért kell a lányainak ko­molyain venniük a tanulást hogy majd jó állásokhoz jussanak. Gitty feltételezi, hogy a lányai is ugyanazon az úton jár­nak majd, amelyen ő is. Az a lehetőség, hogy esetleg valamilyen más életutat is választhatnak maguknak – akár az orto­dox judaizmuson belül -, soha fel sem merült benne. „Nem” – mondja, és hevesen rázza a fejét

Ilyesmi szóba se jöhet.” Efféle elképze­léseik a lányoknak nincsenek. „Senkinek nincsenek mifelénk efféle elképzelései.”

Mégis, ha finoman is, de az új elkép­zelések már betörtek ebbe a zárt közös­ségbe is. Shaindly egy irodában dolgo­zik, hogy eltartsa férjét, aki teljes idejét a tóratanulásnak szenteli, és két apró gyerekét. A panaszai nem sokban külön­böznek a többi dolgozó nőétől, akik ma a világ munkaerejének jelentős hánya­dát képezik. „Az irodában, ahol dolgo­zom, a férfiak 10 dollárral kezdenek, míg mi nők 7,50-et kapunk, ugyanazért a munkáért” – mondja. „Nemrég szer­veztünk egy véradást az irodában. Amíg mi nők tettük, amit kellett, a férfiak csak fel-alá járkáltak, és fontoskodtak a fehér laboratóriumi köpenyeikben. Több elis­merés járna nekünk”. Sok asszonytársa hasonlóan vélekedik, mondja Shaindly, és mindannyian igen dühösek. „Elkezd­tem olvasni a Working Mother-t és a Working Woman-t is. (A „Dolgozó anya” és a „Dolgozó nő” című női lapok – a szerk.) vallja be Shaindly, és többnyire egyetér­tek azzal, amit ezekben az újságokban a nők mondanak”.

Gitty is, Fraidl is óvodát működtet a sa­ját otthonában, közben pedig ellátja a háztartás és a gyereknevelés minden fel­adatát. Nem könnyen egyeztethető össze mindez, különösen akkor, amikor új kis­baba is érkezett a családba – többnyire kétévente születik újabb gyerek. Lehet, hogy Fraidl is úgy gondolja, hogy egy nő nem képes olyan jól megragadni a lénye­get, mint egy férfiember, ám közben ő az, aki kezében tartja a családi bankügylete­ket és kifizeti a számlákat. Csak ő képes használni a komputert és a faxot is. A fér­jének halvány fogalma sincs mindezek­ről. „A férfiak sohasem lennének képe­sek ellátni a mi munkánkat – mondja. – Én száz dolgot tudok csinálni egy időben. Ha a férjem történetesen telefonál, az egész házban meg kell állnia az életnek.”

A Forward 1998. febr. 13-i cikke alapján: Pécsi Katalin

Címkék:1999-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

“A zsidóság olyan vallás, ahol a nőknek sok szerep jut”

„A zsidóság olyan vallás, ahol a nőknek sok szerep jut” Peresztegi Ágnes jogász és Elaine Röhrig tanár Hogyan jött létre...

Kettős apokrif

Kettős apokrif   Hallgass ide, Kisfiam: az Örökkévaló a mi Istenünk. Csak az lehet a mi Istenünk, aki Örökkévaló. Aki...

Close