Szombat előfizetés 2017

„Nemsokára Európa is érezni fogja a mi problémáinkat”

Írta: Gadó János - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Interjú David Admon izraeli nagykövettel

Életrajzából tudom, hogy mi­előtt elfoglalta volna a nagyköveti posztot, az Admon Communicati­ons Group nevű cég gazdája volt. Mi volt a cég profilja?

Elsősorban reklámmal foglalkoz­tunk, de régi formájában a cég ma már nem létezik: egyes ágazatait a csalá­dom tagjai vették át.

Mint kommunikációs szakem­bertől, azt kérdezném: mi a véle­ménye arról, ahogyan Izrael próbál­ja „eladni magát” a nemzetközi mé­dia világában? Sokan úgy véleked­nek, hogy az ország kedvezőtlen nemzetközi megítélésének egyik oka a kormány nem megfelelő haszbara-munkája.*

Izrael haszbara-munkáját lehet kritizálni, ám úgy vélem, a ked­vezőtlen Izrael-kép oka elsősorban az, hogy a palesztin és az arab oldalnak sokkal több pénz áll rendelkezésére ahhoz, hogy a nyugati médiában el­lenpropagandát folytasson és pozíció­kat szerezzen.

Tehát ez alapvetően pénzkér­dés?

– A palesztinok nagyon jó fizetett média-tanácsadókat alkalmaznak. Azonkívül a mai nyugati televíziózás központi fogalma a nézettség: a televí­ziók mind a jól eladható anyagokat keresik. A negatív hírek pedig sokkal jobban eladhatók, mint a pozitív hírek. Hogy egy példát mondjak: három hó­napja a BBC egyórás műsort készített Tel-Aviv éjszakai életéről. Amikor később a műsor fogadtatását vizsgál­ták, kiderült, a nézők 80 százaléka egyáltalán nem tudta, hogy Tel-Avivnak van éjszakai élete – azt hitték, az egész város harctér, ahol éjjel-nappal köveket dobálnak és robbannak a bombák. Holott Angliának van köz­vetlen tapasztalata a terrorról az északír válság kapcsán: tudhatnák te­hát, hogy a terror mellett is van nor­mális hétköznapi élet. Ennek ellenére az angolok maguk – és a világon min­denki – azt hiszi, hogy Belfast egy szüntelen harctól és terrortól sújtott város, holott egy éve egyetlen terro­rakció sem volt Belfastban. Az újság­írók számára valójában nagyon kelle­mes az élet Tel-Avivban vagy Jeru­zsálemben, lévén ez egy demokratikus ország, ahol teljes – vagy tán annál is több – a sajtószabadság. A külföldi új­ságírók nyugodtan megszállhatnak az izraeli luxusszállodákban, majd in­gyen átadnak fényképezőgépeket és filmfelvevőket a palesztin fiataloknak azzal az instrukcióval, hogy „fényké­pezzetek, filmezzetek, s ha jó az anyag, megvesszük”. Gyakran megfi­gyelhető, hogy az újságíró egy biztos helyről – háztetőről, szálloda halijából – tudósít, majd vágás következik, és kődobáló palesztin fiatalokat meg iz­raeli katonákat lehet látni. Vajon mi­ként lehetséges, hogy harctéri felvéte­leket látunk, miközben a tudósító máshol tartózkodik?

Ezek szerint az általunk a tévé­ben látott felvételek többségét nem a külföldi operatőrök, hanem palesztinok készítik.

Pontosan. A külföldi tudósítók többnyire nem mennek ki a helyszín­re. Az intifáda médiaesemény: a gye­rekek akkor dobálnak köveket, ha lát­ják, hogy már dolgozik az operatőr. A nyugati tévénéző pedig folyamatosan ilyen felvételeket lát, s így az a benyo­mása támad, hogy éjjel-nappal zajlik a konfrontáció. Holott ha így lenne, sé­rültek ezreit ápolnák a kórházakban. Valójában azonban, miután elkészül­tek a felvételek, a kődobáló gyerekek hazamennek. Az izraeli tájékoztatás azonban nem tudja megakadályozni, hogy a nyugati televíziók naponta su­gározzák ezeket a képeket.

– A kődobáló gyerekek és az ope­ratőrök együttműködése azt jelen­ti, hogy a média kreálja az esemé­nyeket, nem csupán tudósít azok­ról. Nem semlegesek tehát, hanem aktívan közreműködnek a negatív Izrael-kép alakításában. Az izraeli haszbara miért nem teszi ezt nyil­vánvalóvá?

Amit ön fölvetett, az szakmai kér­dés, amelyről – demokratikus keretek között – évek óta zajlik a szakmai vita Izraelben: vajon érdemes-e ezt hang­súlyozni, avagy nem.

Úgy gondolom, ez nemcsak szakmai, hanem súlyos politikai kérdés is. Nem véletlenül mondják, hogy ez a háború két színtéren zaj­lik: a helyszínen és a médiában.

Ha Izrael épp olyan diktatúra len­ne, mint az arab államok, akkor meg lehetne oldani, hogy ne legyen a hírek örökös főszereplője. Az arab orszá­gokból nem érkeznek nap mint nap tudósítások – a kormányok ezt nem engedik meg. Egy ismert példa: négy évvel ezelőtt történt a hírhedt ramallahi lincselés, amikor két eltévedt izra­eli tartalékos katonát lemészárolt a palesztin tömeg. A palesztin hatóság­nak egyáltalán nem állt érdekében, hogy az erről készült felvételeket lás­sa a világ, ezért begyűjtötték a kör­nyékről az össze tévékamerát. Egy olasz riporterpárosnak azonban sike­rült megvenni egy felvételt palesz­tinoktól, s így a felvételeket mégis láthatták, elsőként az olasz tévé­nézők. Az olasz riportereket azonnal persona non gratának nyilvánították, és többet nem tehették be a lábukat palesztin területre. Hasonlóképpen nem érkezik nap mint nap tudósítás az afrikai éhínségekről, háborúkról, amelyek pedig mára nem egyszer va­lóságos népirtássá duzzadtak. Mindez nem médiatényező, a Közel-Kelet vi­szont igen. Mi sem illusztrálja ezt job­ban, mint Arafat haldoklásának majd halálának híre, amely egy időre képes volt háttérbe szorítani még George W. Bush újraválasztásának tényét is.

– Egy fél évvel ezelőtti európai közvélemény-kutatás szerint a kér­dezettek legnagyobb része Izraelt tekinti a világbékét fenyegető leg­súlyosabb veszélynek. Ennek okán vagy ürügyén gyakran hangzanak el Izrael-ellenes bojkottfelhívások. Mennyire károsak ezek az izraeli gazdaságra nézve? És mennyire hatékony az a felhívás, amely a te­rületeken (Ciszjordánia, Gáza) mű­ködő cégek bojkottjára hív fel?

– Nemsokára Európa is meg fogja érezni azokat a problémákat, ame­lyekkel Izrael már évek óta viaskodik. Ha körülnézünk Spanyolországban, Franciaországban, Hollandiában vagy Belgiumban, láthatjuk, hogy az iszlám terror már megérkezett oda, és húsz­huszonöt év múlva alighanem ez lesz a fő gondjuk, nem Izrael. Az izraeli gazdaság erős – minden ellenkező hí­reszteléssel szemben -, és Európa Iz­rael legfontosabb gazdasági partnere. A bojkottfelhívások hatása jelenleg el­hanyagolható. Nem szeretnénk Euró­pából kiszorulni, ám ha ez mégis meg­történik, ott vannak a világ más régiói, mint Kína és Amerika, amelyekkel szintén erős kapcsolatai vannak Izra­elnek. A palesztin területeken működő üzemek az izraeli gazdasági összter­mék két százalékát adják. Ott egyéb­ként nagyrészt palesztin munkaválla­lók dolgoznak – amikor tehát a külön­böző európai országokban ezeknek az üzemeknek a bojkottjára hívnak föl, elfelejtik, hogy több mint százezer pa­lesztin munkavállaló megélhetését veszélyeztetik.

Ezek szerint lehetségesnek tartja, hogy Izrael kiszorul az euró­pai piacokról a bojkottfelhívások nyomán?

Egyáltalán nem látok ilyen ve­szélyt. Az Európa Parlament egyik legutóbbi döntése erre a példa. Nem­rég az egyik észak-afrikai arab ország­ban terveztek vámügyi konferenciát tartani. Az illető ország – valami átlát­szó ürüggyel – nem engedte be Izrael vámszakértőit. Izrael panaszt tett, mi­re az európai szervezet úgy döntött, hogy a konferenciát más országban fogják megtartani.

Izraeli cégek – úgy tudom – ed­dig kétmilliárd dollárt ruháztak be nálunk. Ezzel Magyarország hánya­dik a külföldi izraeli tőkebefekteté­sek listáján?

A beruházott összeg ma már a négymilliárd dollárhoz közelít, s ezzel Magyarország az elsők között van.

Gadó János

*Haszbara: tájékoztatás, propaganda (héber).

Címkék:2005-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Szép új Európa

Szép új Európa A gyorsuló tempóban egysé­gesülő uniós külpolitika vár­hatóan főként az Egyesült Államokkal szemben artiku­lálja magát. A francia „mo­torral”...

Egy kapcsolatfelvétel anatómiája

Egy kapcsolatfelvétel anatómiája Lapzártakor mindenki tagad - egyelőre ennyit tudunk. Meg azt, hogy az Európai Unió első számú külpolitikusa megint...

Close