Szombat előfizetés 2017

„Németország még nem készült fel” – Beszélgetés Elie Wiesellel

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Külföld, Külpolitika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

 

Elie Wiesel (61) Erdélyben született író, az amerikai zsidóság egyik legtekintélyesebb szóvivője, 1986-ban Nobel-díjat kapott.
SPIEGEL: Mire gondolt Wiesel úr, amikor azt a sok német fiatalt látta, akik a berlini fal tetején viháncoltalk?

WIESEL: Először örömet éreztem, hiszen a fiatalok nem azért gyűltek össze, hogy háborúzzanak, hanem azért, hogy szabadságukat éljenezzék. Ez mindig szép és jó ómen. Később azonban elkezdtem töprengeni; mit is jelent ez nekem, a zsidó népnek, a világnak? Németország egyesítését mi, zsidók, nem tudjuk belső ellenérzés nélkül szemlélni. Nekünk ennek következményéről kétszer kell elgondolkodnunk.

SPIEGEL: De azt ugye nem gondolja, hogy egy zsidónak nincs oka örömre, ha a németék örülnek? WIESEL: Természetesen nem, habár néhány zsidó még így gondolkodik. Megvannak a saját fanatikusaink és szélsőségeseink, közülük sokan a Holocaust túlélői. Ők Németországot csak gyűlölni tudják. Én azonban nem hiszek a gyűlöletben és egy „közös bűnben” sem.

SPIEGEL: Inkább egy közös német felelősségben?

WIESEL: Ez a felelősségnek egy bonyolult fajtája, hiszen mi mindannyian valamilyen módon felelősek vagyunk egymásért. Az elkövetett bűn azonban valami más. Senkinek sem szabad olyan kijelentést tennie, hogy mindenki bűnös, még az is, aki a háború után született. Ez igazságtalan lenne. Hiszem, hogy a gyilkosok gyerekei nem gyilkosok, hanem gyerekek. Ezzel együtt ez nem az Amerikai Zsidó Hitközség egyöntetű véleménye. Sok olyan jiddis írás jelenik még meg: hogy mi zsidók gyűlöljük ellenségeinkét és gyűlöletünknek sohasem szabad csillapodnia.

SPIEGEL: Akkor miért félnek még a német újraegyesítés gondolatától is?

WIESEL: Engem az aggaszt, hogy a fal megnyitása után fennáll az a veszély, hogy a németek megpróbálják emlékeiket maguk mögött felejteni. Sajnálatos módon ez inkább előbb, mint később fog bekövetkezni. Ez amiatt is így van, mert jelenlag Helmut Kohl felel Németország hangulatáért.

SPIEGEL: A Kohl-kormányt nem tartja elég kifinomultnak ?

WIESEL: Nemcsak a Kohl-kormányról van szó, hanem az egész Kohl-környezetről és -hangulatról. Amit Kohlék szeretnének megvalósítani, az Németország „helyreállítása” nemcsak politikai, hanem filozófiai és történelmi síkon is.

SPIEGEL: Vajon ezzel sok német kívánságát teljesíti? Hiszen a bánatból, bűnhődésből már elég volt. WIESEL: Gondoljon csak az ún. történészvitára! Az egész egyszerűen csak egy próbálkozás volt az emlékezés fenntartására. Az emlékezés életben tartása ebben az összefüggésben az emlékek megcsonkítását és meggyalázását jelenti. Más szóval, néhány éven belül, talán csak 30-50 év múlva, korosztályom történelmét a német tankönyvék történelmileg elfogadhatónak tüntetik fel. Néhány esetben ez úgy jelenne meg: ez Sztálin hibája volt, más esetben ez úgy lenne, hogy erről vagy arról egy harmadik fél tehetett. Aztán van még elég antiszemita beállítottságú ember Németországban. Az utolsó választások során a republikánusok feltűnő kiválasztódása is igazolja feltevésemet. Ezért levonhatom azt a következtetést, hogy Németország még nem elég érett arra, hogy biankó-csekket töltsünk ki és azt mondjuk, most már minden rendben van, ez a fejezet is lezárult.

SPIEGEL: Mit gondol, miért kevésbé elfogult Kohl a náci múlttal, mint elődei ?

WIESEL: Nem tudom pontosan, talán azért, mert már azóta sok idő eltelt. Nemrégiben Kohl a „késői” születés előnyeire hivatkozott. Tény azonban, hogy Reagan elnököt a bitburgi katonai temetőbe is elcsalogatta, ahol SS-katonákat is eltemettek. Én nem szeretek senkit sem vádolni, s hibáztatni sem. Egy lappangó nyelvhelyességromlást azonban megállapíthatok: a kancellár Gorbacsovot Göbbels-sze1 hasonlította össze. Ha Gorbacsov tényleg Göbbels, akkor Göbbels csak egy Gorbacsov volt. Vagy vegyük csak a szóvivőt, Hans Kleint, aki egy varsói látogatása alkalmával „nemzetközi zsidóságról” beszélt, miközben Reagan SS-katonákat dicsőített, akik csak katonai kötelezettségüket teljesítették.

SPIEGEL: Ön, ugye, úgy hiszi, hogy a német újraegyesítés lehetőgégével, az emlékek még gyorsabban elmosódnak?

WIESEL: Most kezdődik századunk utolsó évtizede, ami egyben évezredünk utolsó tizede is. A történelem meggyorsítja lépteit. Olyan időt élünk, amit bibliáinak nevezhetünk. Ugyanúgy, mint a Bibliában, minden nagyon gyorsan történik, egyetlenegy mondat százat hordoz magában, egyetlenegy oldal drámai történéseket ír le. Ennek eredményeképpen megrázkódtatásoknak, nyugtalanságnak vagyunk kitéve. Ezért Németország akkor tenné okosan, ha egy pillanatra magába nézne és elgondolkodna.

SPIEGEL: Úgy tűnik, hogy mostanában a politikában a jó értelmű fejlődés érvényesül.

WIESEL: A Biblia arra tanít minket, hogy mindennek van egy hatá­ra és kell is hogy legyen. Ki gondolta volna, hogy Szaharov ma nemzeti hős, pedig még nemrég gazembernek számított. Csehszlovákiában pedig az eddigi letartóztatottak a holnap elnökei lesznek. Ez azért van így, mert a történelem rohan előre. Biztos vagyok benne, hogy 2000-ben Európa ezt a fejezetet legszívesebben átlapozná, hisz évszázadunk tényleg véres volt.

SPIEGEL: Ezt majd a németeknek is megengedik?

WIESEL: Ez senkinek sem megengedett, egy népnek, egy személynek, egy csoportnak, sőt még a lelkiismeretnek sem. Mi éltük át ezeket az iszonyatos időket, nekünk csak az emlékezés marad.

SPIEGEL: Azt azonban nem lehet megérteni, hogy sok német a berlini falban múltja sötét örökségének végleges megváltását, vagy valami ilyesmit lát.

WIESEL: Olyan helyzetben vagyok, ami nekem egyáltalán nem tetszik. Én kívánom, hogy az emberek szabadok legyenek, mindenki és mindenhol a világon. Ennek ellenére még egy kicsit szükségességét érzem annak, hogy kételkedve nyilatkozzak a fal bontásáról. Szeretem az új lehetőségeket, én is Berlin szabadságáért vagyok, de mégis jólesett volna látni, ha ezen az emlékezetes berlini estén a kancellár, a polgármester vagy valaki más a következőket mondta volna: a mai nap több szempontból is különleges, talán van ennek egy szimbolikus jelentősége. Végül is november 9. egyben a gyalázatos Kristalnachtnak is a dátuma. Miért nem volt egyperces néma gyász az áldozatok emlékére. Ezek szerint 1938. november 9-e már elfelejtődött vagy legalábbis jelentősége elhalványult. Itt kérdezem én: még mi mindent fognak elfelejteni az emberek?

SPIEGEL: Mit gondol, a berlini fal sok zsidónak nemcsak az európai megosztottságot és a hidegháborút jelképezte, hanem a németek szégyenét és bűnét is?

WIESEL: Amikor a fal megnyitását és a sok fiatalt láttam, más falakra kellett gondolnom; a gettófalakra. Amikor azok a falak lehulltak, már nem volt mögöttük senki, aki ennek örülhetett volna. Nézzenek csak a németek a jövőbe, de a múltat se felejtsék el. A szabadságuk következménye ne az emlékezés kárára menjen.

SPIEGEL: De az NSZK mégiscsak foglalkozott a német múlttal. A keletnémet vezetés ezzel szemben nem érezte magát felelősnek, mert ők magukat mindig is antifasisztának tartották. Van igény a NSZEP összeomlása után a régmúlt feldolgozására ?

WIESEL: Hát persze. Sok náci volt Kelet-Németországban, nem csak a vezetésiben, ezek kommunisták is voltak, a párt alsó szárnyaiban, vagy éppen a rendőrségnél. A helyzet hasonlóképpen alakult Ausztriához. Ausztria is a Német Birodalomhoz tartozott, ezért jogtalan azt állítani, hogy a történtekhez nem volt semmi köze. Engem legjobban az NDK Izrael-ellenes politikája zavart. NDK, ugyanúgy, mint a többi kommunista ország, ellenségesen lépett fel Izraellel szemben. NDK mindig is propagandát fejtett ki a cionizmus ellen. Vajon miért? A NSZEP vezetőinek mutatniuk keltett, hogy ők olyan jó elvtársak és megengedheti maguknak azt a luxust, hogy bűntudat nélkül Izrael-ellenes politikát folytassanak? Nem kellett volna inkább kétszer is meggondolniuk, mielőtt Izraelt a legutolsóbb árulónak is kikiáltották? Soha nem tartatták magukat felelősnek, ha a jóvátételről volt szó. Most viszont azt olvastam, hogy az új vezetés mindent újra át akar gondolni.

SPIEGEL: Gregor Gysi, az új párttitkár zsidó származású.

WIESEL: A zsidó történelmet nagyon nehéz átlátni. Ez igazából nem rossz. Különben én azt gondolom, hogy Gysi antiszemita hullámot fog kiváltani, mert ő az újraegyesítés ellen van. Sok német egyszerűen azt fogja mondani: nézzétek csak ezt a zsidót! Mi az újraegyesítést akarjuk és ez a zsidó pedig ellene van. Én az ő oldalán állok, nemcsak azért, mert zsidó vagyok, hanem azért is, mert hiszem: az idő még nem érett meg hozzá.

SPIEGEL: A németek hamarább fogják azt kérdezni, hogy milyen joggal van ez a kommunista az újraegyesítés ellen.

WIESEL: Nem, ezt nem fogják mondani. A zsidóra fogják kenni és ebben az esetben egy kommunista zsidóról van szó.

SPIEGEL: Miért érezte magát közel nagyon sok zsidó a kommunizmushoz? A kommunista ideológia összeomlása antiszemitizmus veszélyét hordozza Kelet-Európában?

WIESEL: A kommunizmus nagyon sok zsidó értelmiségit bűvölt el. Én sohasem próbálkoztam ilyesmivel, mert túl fiatal voltam. Ha akkoriban idősebb vagyok, lehet, hogy én is közéjük állok. A kommunizmus valamiféle messianizmusnak számított. Az eredeti kommunizmusban ott van még a próféta üzenete: szabadság minden embernek és minden népnek, gyűlölet nélküli társadalom, végelszámolás a gonosszal, a megkülönböztetéssel és a szégyennel. Különösképpen a zsidók, akiket mindig megkülönböztettek, üldöztek, hittek úgy a kommunizmusban, mint egy új vallásban. Számukra a kommunizmus isteni szikra volt, Isten nélkül.

SPIEGEL: Ez azonban nagyon hamar megváltozott. A kommunizmus a történetem egyik legvéresebb próbálkozásához vezetett.

WIESEL: Habár a kommunizmus a zsidóknak eleinte nagyon sokat jelentett, mégis ők voltak az elsők között, akik megtagadták. A 30-as évek kirakatperei után az orosz zsidó kommunisták csalódottan fordítottak hátat az eszmének. Rájöttek arra, hogy a kommunizmus nem funkcióképes, ez nem egy humánus kísérlet. Manapság a kommunista ideológia totális csődjét éljük. A legtöbb kommunista államban a valláshoz és a hithez való közeledést tapasztalhatjuk. Ez a zsidókra is hatni fog.

SPIEGEL: A Szovjetunióban a forradalom „eltorzításáért”, ill. az orosz kultúra „megsemmisítéséért” néha a zsidókat teszik felelőssé. Tartani kell attól, hogy Kelet-Európában a mélyen gyökeret eresztett antiszemitizmus újból a felszínre tör?

WIESEL: A harag első jelei már mutatkoznak. Múlt év márciusában egy zsidó kulturális központot nyitottam meg a Szovjetunióban és tapasztaltam, hogy a Pamjaty-csoport igen erős színekben képviseltette magát. Ha januárban megint odautazok, szeretnék többet megtudni az antiszemitizmus újraéledéséről. Azok az újságírók, akik jól ismerik az ottani helyzetet, nem megnyugtató részletekről tudósítanak. A Pamjaty kiadványok bestsellerek lettek.

SPIEGEL: Mi a helyzet Lengyelországban?

WIESEL: Amit Glemp bíboros pár hónappal ezelőtt a lengyel nép állítólagos zsidó árulásairól mondott, hát az igen… Ha 50 évvel ezelőtt ugyanezt egy lengyel vidéki pap mondja, akkor rögtön emberek százai törtek volna a zsidónegyedre. Ez pedig nem más, mint pogrom. Lengyelország hercegprímása úgy beszélt, hogy ez a múltban véres antiszemita megmozdulásokat váltott volna ki.

SPIEGEL: Mire vezethető vissza ez a tapintatlanság?

WIESEL: Bárcsak tudnám. Ez a dolog sajnos nem csak Kelet-Európában van jelen. Franciaországban is tapasztalható az antiszemitizmus erősödése. De engem különösen nehezen érint, mert a franciákat és a kultúrájúkat nagyon szeretem. Könyveim is először Franciaországban jelentek meg. Az antiszemitizmus manapság gyakran jár együtt az anticionizmussal, Izrael és a Holocaust ellen irányul. Nemcsak a jobboldali reakciósok, hanem az értelmiség is azt hangsúlyozza, hogy elegük van a zsidóikból és az állandó sajnálkozásból.

SPIEGEL: A Holocaust emléke eddig védőpajzsként hatott. Lehet, hogy ez most tényleg széttöredezik?

WIESEL: 1945-ben teljesen biztos voltam, hogy antiszemitizmust már sohasem fogok átélni. Akkoriban hittem, hogy az egész világ látja ennek következményét. Azt gondoltam, hogy az antiszemitizmus Auschwitzban kihalt. Utána viszont rájöttem, hogy csak a zsidók pusztultak el. Ennek ellenére az antiszemitizmus még mindig él. Csak az emlékezés által történhet megbékülés. Ha az újraegyesítés a németeknek azt jelentené, hogy történelmük egy részét egyszerűen kitörülhetik, akkor még nyugtalanabb lennék.

SPIEGEL: Nem esnek bele a zsidók ugyanebbe a hibába és nem vágják a németek fejéhez ugyanezeket az előítéleteket? Hisz ön olyasvalamiben, mint a német nép sötét és irracionális mivolta?

WIESEL: Nem hiszek az általánosításokban. Persze, ha egy 70 éves némettel találkoznék, biztos megkérdezném magamban: hol volt akkoriban? De ha olyasvalakivel találkozom, aki a háború után született, akkor igazi kötődést érzek. Egy lehetséges gyilkos fiának vagy lányának a helyzete talán még tragikusabb, mint egy áldozat fiának vagy lányának lenni. Amikor Berlinben jártam, beszéltem egy diákkal. Könnyek között mesélte el, hogy néhány évvel ezelőtt kinyomozta, apja SS-tiszt volt. Még aznap elhagyta családját és soha többé nem látta őket. Megértem ezeket a fiatalokat és azt is, ha szükségük van felmentésre.

SPIEGEL: Még akkor is, ha sok fiatal egyfajta agresszív büszkeséget érez német mivolta miatt?

WIESEL: Én nem szeretek senkit, aki agresszív, mindegy, hogy német vagy nem. Egy német esetében ez azonban különösen taszító. Mitől lehet egy német olyan agresszív? A német történelem mindig tele volt agresszivitással, de ha a fiatal generáció erre emlékezik és tanul belőle, akkor talán bizakodóak lehetünk.

(Der Spiegel, 1990 1. Dunai Andrea fordítása)

Címkék:1990-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Dunántúli múlt – Részletek a szerző Cserepek című könyvéből

TAPOLCÁN a múlt század hetvenes éveiben fellendülőben a borkereskedelem. Az „LMF” - Lessner Manó Fiai - jelzésű hordókat szerte a...

Kistörténelmi zavaraink

TALÁN SZOKATLANNAK, kissé erőltetettnek tetszik ez az összetett szó: kistörténelem. Azokat az eseményeket szeretném kifejezni általa, amelyek az utóbbi években,...

Close