Szombat előfizetés 2017

Ne adjátok a gyűlöletnek…

Írta: Csáki Márton - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Bárki bármit is mond, és bármi kö­vette, 1945. január 18-át mindig a felszabadulásra emlékezve fogja megün­nepelni az a több tízezer ember, akik nem szabadságukat, hanem saját és hozzátartozóik életét köszönhették az új megszállóknak, ahogy ma nevezik őket, mondta Kardos Péter főrabbi az idei megemlékezésen.

A demonstráció ebben az évben nem a hagyományos helyszíneken, a Do­hány utcai zsinagógában, vagy a Kozma utcai temetőben került megrendezésre, hanem – most első ízben – a Parlament előtt. A választás nem véletlen, üzene­te egyértelmű, s a döntésben a számos rendező szervezet között teljes egyetér­tés volt. Már ez is előre jelezte, hogy a vallásos megemlékezés mellett, nagyobb teret kap idén a politika, mind a szónokok, mind a közönség ré­széről, ami ezút­tal nem csupán a mindig felbukka­nó fenyegető je­lekre való figyelmeztetésben me­rült ki.

Kik beszéltek?

A szónokok sorát Kardos Péter nyitotta meg, Tóth Emil főkántor gyászéneke után, az ő részvételükkel így a megemlé­kezés némileg megőrizte korábbi jelle­gét, ám utánuk Martonyi János külügy­miniszter és Demszky Gábor főpolgár­mester személyében képviseltette magát a kormány és az ellenzék, ezen kívül fel­olvasták Mádl Ferenc köztársasági elnök levelét, végül pedig Szántó T. Gábor író a Szombat főszerkesztője mondta el gondolatait. A szónok dolga nem könnyű ilyenkor, elmondani az elmondhatatlant, az elhangzottakat azonban egyik fél sem intézheti el kézlegyintéssel. Mádl Ferenc levele kétségkívül a rendezvény súlyá­nak megfelelő rangot kölcsönzött, ám a szöveg inkább a háború előtti „boldog békeidők” idealizálását jelentette, majd az aranykor történetében mint hibás, vé­letlenszerű epizód, a huszadik század botránya szerepelt a ’39 és ’45 közötti időszak. Mádl Ferenc csakúgy, mint Mar­tonyi, megkerülte a legfontosabbat, a je­lent, míg Demszky annak csak egy rövid szakaszáról beszélt, a máról, figyelmez­tetve a szélsőjobb előretörésére. A főpol­gármester biztosította a résztvevőket, hogy amíg pozícióját birtokolja, nem ad helyt szélsőjobboldali rendezvényeknek.

Ezután felszólította Mádl Ferencet, hogy ne adjon kormányalakítási megbízást a választás győztesének, legyen az bárki, amennyiben arról feltételezhető, hogy koalíciót kötne szélsőséges pártokkal.

Kik hallgatták?

A meghívás mindenkinek szólt. Már­mint azoknak a zsidóknak és nem-zsi­dóknak, akik a felhívás szerint azono­sulni tudnak „egy demokratikus, előíté­letektől mentes, szabad és öntudatos, európai Magyarországgal. Több ezer ember gyűlt össze, túlélők és fiatalok egyaránt, ami részben a helyszínnek is köszönhető. Legtöbbjük valószínűleg budapesti volt, bár számos busz érke­zett a vidéki nagyvárosokból, de olyan határ menti településről is, mint Kisvár- da. A tömegben feltűntek neves közéle­ti személyiségek, a MIÉP és az MDF kivételével a parlamenti pártok elnökei, írók, színészek, továbbá a különböző baloldali ifjúsági szervezetek és az anar­chisták is megjelentek, néhány izraeli zászlót is lengetett a szél. A transzpa­rensek többsége a kettős identitás féle­lem nélküli vállalására buzdított, az Iz­raellel való szolidaritásra, általában egy nyílt és valóban szabad, jövőbeli Ma­gyarországot követelt. A szintén megje­lenő kormányellenes transzparensek (Orbán-imázs, Kolesz-diktatúra), borítékolták a megemlékezés alatti heves tet­szés vagy ellenszenv-nyilvánításokat.*

Ugyancsak várható volt, hogy a külön­böző médiumok, főleg a jobboldali saj­tó a Martonyi idézte pápai szöveg fütty­koncertbe fulladó fogadtatását, és a Demszky-beszéd kampány-céljait fogja előtérbe helyezni. (Időközben a Mazsihisz elhatárolódott a „rendbontóktól”.) Arról azonban nem szóltak, hogy amikor a megbékélést hirdető, vagy bűnbánatot gyakorló katolikus egyházfő megnyilat­kozásaira Szántó T. Gábor utalt, semmi hasonló reakció nem volt tapasztalható. Mivel az összegyűltek szabad értékítéle­tét megbízhatóbbnak tartom, mint a kü­lönböző média botrányt szimatoló és ge­neráló szelektálását, feltételezem, hogy nem Isten említése, a közös emlékezés és megbocsátás ellen volt kifogásuk, ha­nem a szónok, pontosabban az általa képviselt kormány ez ügyben tanúsított elkötelezettségét vonták kétségbe. Nem tatom továbbá kegyeletsértőnek, vagy a rendezvény méltóságát lealacsonyítónak a főpolgármester beszédét sem, akár kampánycélból mondta, akár nem, mert olyan megkérdőjelezhetetlen érté­kek mellett foglalt állást, mint egy befog­adó metropolisz megteremtése, mely­nek ellentéte csak a kirekesztés és a gyűlölet politikája lehetne. Az antiszemi­tizmus pedig aktuális politikai kérdés.

Az új társadalmi szerződés

Valóban fontosat mondani egy ilyen napon csak a politikával karöltve lehet­séges. Vagyis nem egészen. Nem idéz­ték a sajtóban az utolsó beszédet, amit Szántó T. Gábor mondott el. Nem egy olyan gondolatot vetett fel, melyek valóban múlt és jövőképünk kialakítá­sának kérdésétől egészen a nemzet fo­galmának és a különböző identitások vállalásának átértékeléséig vezetnek, de ami a legfontosabb, hogy szólt a je­lenben létezés lehetőségeiről. Tudja azonban, hogy a sérelmek emlékéből nem született párbeszéd, azzal is tisz­tában van, hogy nem holnap valósul meg egy ténylegesen többkultúrájú tár­sadalom, a történelem tisztázására pe­dig nem a bűntudatra nevelés, nem a tolerancia szükségességének jó- vagy rosszhiszemű hangoztatása, hanem a nyílt párbeszéd vezet. Új társadalmi szerződést ajánl, ami az asszimiláció helyett az integrációt tűzi ki célul. A történelmi tapasztalatok birtokában, mondta Szántó T. Gábor, éppen ezért mindenfajta diszkrimináció ellen fel kell lépni, cselekedni kell szóban és tettben. Szólt természetesen a politi­kusok fokozott felelősségéről, ami ma nagyon is időszerű.

A hatás

Mint Kardos Péter mondta, nem meg­emlékezni, hanem folyamatosan emlé­kezni kell, ahhoz pedig, hogy az emlé­kezet ne váljon történelemmé, tenni is kell valamit együtt, egymásért. Az ilyen rendezvények fő problémája azonban az, hogy az üzenet nem azokhoz jut el, akiknek szól, csupán azokat erősíti meg elveikben és tetteikben, akik ed­dig is egészséges értékrendet alkottak és vallottak. Jellemző, hogy a budapes­ti gettó felszabadulásának ötvenhetedik évfordulójáról lapzártáig a Demszkyt és a fütyülőket elítélő nyilat­kozatokon kívül érdemi összegzés és beszámoló nem készült, az érvek még elutasításra sem találtak. A rendezvény egészét pedig még mindig megbélyeg­zik, rejtélyes összefüggéseket sejtet­nek, amiért a Hit Gyülekezete tagjai is szolidárisak voltak a megemlékezőkkel. A rendezvény megzavarása miatt a szervezők ismét az első pilla­natban védekezni és magyarázkodni kényszerültek, míg a megvitatásra, to­vábbgondolásra érdemes mondandót sikerült elsikkasztani. Nem ezek a na­pok fognak érvényt szerezni az új társa­dalmi szerződésnek, de úgy látszik még a szerződő fél figyelmének felkeltésére sem elegendőek.

Csáki Márton

*A kormányellenes – a gettó felszabadulásá­hoz nem kötődő – transzparenseket a szer­vezők levetették (a szerk.)

Címkék:2002-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A 16 óra című rádióműsorban

A 16 óra című rádióműsorban Dorogi Katalin kérdezte a megemlékezésen megjelent Pokorni Zoltánt, a FIDESZ elnökét és Lendvai Ildikót, az...

Egy megemlékezés tanulságai

Egy megemlékezés tanulságai A budapesti gettó fölszabadulásáról ezúttal nem a gettó területén elbújva emlékeztünk meg, hanem bátran kiáll­tunk az ország...

Close