Szombat előfizetés 2017

Napló

Írta: RÉZ ANDRÁS - Rovat: Archívum, Tárca

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Marhafartő

Kint ültünk, a teraszon. Éjfélre már kicsit lehűlt a levegő, de ennek arányában fogyott a seprőpálin­ka, a gulyás és a vörösbor is. Beszélget­tünk. A kutya már végignyalt mindenkit, szuszogó subaszőnyegként az asztal alá rogyott, s csak néha horkantott egyet. Ki tudja, mit álmodhatott Aztán két óra tájt a vendégek szedelőzködtek. Szennyes edény a konyhába: majd holnap elintéz­zük.

Másnap telefonált az előző esti ven­dég, hogy elmondja: köszöni szépen, re­mek volt, és majd legközelebb… És egy­szer csak azt mondta: Igazán nagyon jól éreztük magunkat. Olyan volt, mint ré­gen.

Régen? Milyen régen? Mit jelent a „ré­gen” a magunkfajta, negyvenes éveit ta­posó vén trottyoknak? Nem jártunk az Isonzónál, nem voltunk a Don-kanyarban, közülünk a legidősebb is még csak másodikos volt 1956-ban. Meddig nyú­lik vissza nosztalgiánk? És mi a tárgya? A legegyszerűbb megoldást választot­tuk, megpróbáltuk felidézni az előző es­tét, hogy kiderítsük, mi aranyozta be, mitől volt más, mint estéink lenni szok­tak.

Nem volt semmi különös. Dicsérték a gulyást, a bort, utána a fagyit, szidtuk a tévéműsort, a mozik filmkínálatát, az öncenzúrázó sajtót, kibeszéltük azokat, akik nem voltak ott. Talán egyetlen téma maradt ki: nem beszéltünk üzletről, pénzről. Ez legalább olyan furcsa volt, mintha 1993 őszén nem beszéltünk vol­na politikáról, választási esélyekről. Le­het, hogy ez volt a dolog lényege. Nem számítottuk át a silányságot, az ostoba­ságot, a kétségbeejtő elbutulást milliók­ra. Nem bólogattunk elnézően, hogy „jó, jó, vacak, de mennyi pénzt kap érte!”. A minőségről beszéltünk, és összefogott bennünket a gondolkodó polgárok szolidaritása, mint a sötét állampárti idők­ben. Nem áraztuk be a világot. A silány­ra azt mondtuk: silány. Fecsegésünkön kívül rekedt a mindenre feloldozást adó érdek, a „kis pénz, kis foci” logikája. Mert ha egyszer valaki nem tud focizni, az nem tud. Ma valaki képtelen ép mon­datokat szülni – az képtelen. Értékekről, nem pedig érdekekről beszéltünk ezen a gyorsan illanó éjszakán.

Aztán kisikáltuk a bográcsot, az edé­nyek tisztán a kredencbe kerültek, it­tunk egy sört enyhe másnaposságunkat csillapítandó, és belefeküdtem a mun­kába, hogy leszegényítsek, mucsaivá te­gyek egy ötletet, mert a megrendelő csak a silányságért fizet, de ha fizet, lesz újra az asztalon seprőpálinka, bor, lesz marhafartő a gulyásban, és majd újra el­beszélgetünk egy olyan világról, ahol még vannak értékek.

Adócsalók

Van egy kedves ismerősöm. A Fény utcai piacon szoktunk az utóbbi időben összefutni. Amikor meleg az idő, ez a kedvenc helye. Télen aztán behúzódik azokba a kocs­mákba, palacsintázókba, ahol megtűrik. Gábriel ugyanis praktizáló alkoholista és clochard. Annak idején mint szórakozta­tóipari (vendéglátós) zenész dolgozott az NSZK-ban. Világjárt ember. Amúgy leginkább Rejtő Jenő Wágner urára em­lékeztet, bár nincs búzavirágkék szakál­la. Ha egyszer kijózanodna, valószínűleg az iránt érdeklődne, mi is lett a prágai tavaszból, vagy hogy melyik klubban lép fel most éppen a Metró zenekar. Gábriel kéreget, vagy ha jobban tetszik, elfogad apróbb adományokat. Amikor nyolc-kilenc éve megismerkedtünk, szemérmesen jelezte, hogy egy apróbb összeg ép­pen kisegítené. Gábriel kapott egy fémhúszast. Ez így ment egy darabig, amíg Gábriel finom célzást nem tett rá, hogy a támogatás egyre kisebb vásárlóerővel bír (Endrúkám! Köszönöm az ezüstdol­lárt, de ha esetleg még egyet…). Elismer­tem, hogy igaza van, s az ezüstdollárt (mármint a fémhúszast) megtoldottam még eggyel. Még szerencse, hogy ritkán találkozunk, mert érzem, kötelességem, hogy inflációkövető módon támogas­sam Gábrielt, aki hajdanán több zene­kar hanghordozását is jelentette.

Amikor tavaly karácsony előtt forgat­tunk a Fény utcai piacon (akkor még té­véképes személynek számítottam), Gáb­riel is ott sertepertélt, és ájult lelkese­déssel dicsérte Gerendást: „Endrúkám! Ez egy nagyon tehetséges fiú! Hol ját­szik?” Ennek a felvételnek az volt a pikantériája, hogy Gerendás kalapozott, de aki pénzt akart a kalapba dobni, an­nak egy helyes, apró lány egy narancsot nyomott a kezébe. Ennek ellenére so­kan voltak, akik pénzt dobtak a kalapba. Amikor a szám véget ért, Gerendás letet­te a gitárját, fogta a kalapot, és a pénzt szétosztotta a körülállók között. Furcsa, megható jelenet volt, még a nagyon sza­kadtak is alig akarták elfogadni. Úgy érezték, ez jár Gerendásnak. Gábriel is kapott egy marék pénzt. Amikor a stáb elvonult, ő még mindig ott téblábolt. Zavartan markolászta a pénzt, és a könnyeit törülgette.

Legutóbb, mikor összefutottunk, Stephen Leacockról beszélgettünk. Gábriel megbízott, hogy szerezzem be neki Leacock humoreszkjeit. Mondtam, mindent megteszek ennek érdekében, aztán Gábriel emlékeztetett, hogy a szo­kásos ezüstdollár nagyon jól jönne, mert kicsit megszomjazott. Mivel éppen az italdiszkontba indultam, ahol bőség­gel folynak a kimért borok, meghívtam a visszavonult muzsikust egy liter borra (kb. 60 Ft). Gábriel gondosan elsüllyesz­tette valamelyik reklámszatyrába a bor­ral töltött műanyag flaskát, majd kifelé menet megjegyezte: „Azért egy kis cash is jól jönne, Endrúkám!” Nem akartam azt mondani Gábrielnek, hogy most a Réz & Tsa Kft.-nek is gyengébben megy, ezért inkább felvilágosítottam. „Nézd, Gábriel, te alapvetően egy adócsaló vagy. A bevételeid után személyi jövede­lemadót kellene fizetned, meg tébét. De nem teszed. Gondolj bele, ha most adok neked mondjuk ötven forintot, aztán eb­ből levonjuk a tébéjárulékot meg a sze­mélyi jövedelemadót, jó, ha húsz forint marad. A borral viszont más a helyzet, mert miért is ne hívhatnám meg egy ba­rátomat egy korty italra.” Gábriel elgon­dolkodott, bólintott: „Kösz, Endrúkám, baromi rendes srác vagy. A Leacockot ugye nem felejted el?” És mackósan imbolygó járással elvonult.

Zsidó vicc

Már vagy másfél éve, hogy magyar zsidó kulturális moderátori karrieremet meg­kezdtem a Marczibányi téren, amikor is a zsidó viccről folyt a beszélgetés. Azóta is próbálom megfogalmazni magamnak, mi a zsidó humor sajátossága és miként kell ezt ízléssel művelni. Egyszer már kö­zel járhattam a megoldáshoz, mert Hor­váth Ádám tévéelnök az általam szerkesztett műsort tömören zsidó kávéház­nak minősítette. Azonban mielőtt megköszönhettem volna az elismerést, meg­magyarázta, hogy ezzel a műsor tarthatatlanságát szerette volna szemléltetni. A beszélgetés a mai napig nem hagy nyugodni. A „zsidó kávéház” ugyanis rendkívül szemléletes kép. Bennem egy füstös, zajos, nyüzsgő hodályt idéz fel, ahol zsidók, katolikusok, reformátusok, sőt istentelen ateisták elmélkednek a vi­lágról, az emberről, élvezik egymás tár­saságát, viccelődnek, olykor írogatnak is egy keveset, amit mi magyar irodalom­nak nevezünk, és felekezettől függetle­nül nagyon büszkék vagyunk rá.

Lehet, hogy ebben keresendő a kö­zép-európai zsidó humor lényege is. Je­lesül az, hogy a zsidó viccek nem azért születnek, hogy valamiféle zsidó mássá­got piedesztálra állítva a zsidók innen, felülről nézve kacaghassanak másokon. A zsidó viccek mindenkihez szólnak, aki kapható arra, hogy öniróniával szem­lélje önmagát ebben a bolond világban. A zsidó viccek egyszerűen azért szület­nek, hogy nevessenek rajtuk. Mert ne­vetni és harapni egyszerre meglehető­sen körülményes. Most jelent meg újra Nagy Imrétől a Zsidó közmondások (haj­dan még Az Ojság kiadása volt). Átlapoz­tam, nagyokat röhögtem. A közmondá­sok felét már ismertem. Nem a zsidó, hanem a magyar folklórból. Mert a világ­nak ebben az áldott-átkozott szögleté­ben mindannyian hasonló válságokat kényszerülünk megélni, s hasonló tanul­ságokat kell levonnunk. Volt, amikor még abban értettünk egyet, hogy jobb az okos embertől egy pofon, mint egy butától egy csók (Besser e Patsch von e Hochem, als e Kusch fün e Narr). Mos­tanság rezignáltan állapítjuk meg: A goldener Schlissel offnet alle Türen (egy aranykulcs minden ajtót kinyit). Így van ez.

Címkék:1995-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Elhunyt Kádár Iván

Veszteség érte a zsidó közéletet. Hosszas betegség után elhunyt Kádár Iván egyetemi tanár, volt parlamenti képviselő, akinek meg­határozó szerepe volt...

Bész Olam – az Örök Élet Háza

RÓMAI KORBÓL SZÁRMAZÓ, HÉBER FELIRATÚ SÍRKÖVEKET TALÁLTAK ÓBUDÁN AQUINCUM FELTÁRÁSAKOR * A XI. SZÁZADTÓL A MOHÁCSI VÉSZIG A MAI ALAGÚT...

Close