Szombat előfizetés 2017

Nagygyűlés a Vigadó ruhatárában

Írta: Szabolcsi Lajos - Rovat: Archívum, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

 Szabolcsi Lajos „Két emberöltő” címmel megjelent emlékiratainak itt kővetkező fejezete 1918 őszének egy eseményét eleveníti fel. Kitört az „őszirózsás forradalom”, összeomlott az Osztrák-Magyar Monarchia, és a liberális Magyarországon felnőtt, annak eszményeit magáévá tevő asszimiláns zsidóság és vezetői mély válságba kerültek. Magyarország történelmi egységének megbomlása, az új nemzetállamok megjelenése, belül pedig a radikalizmus, a szocializmus és a cionizmus színrelépése a „felekezet” életében drámai helyzeteket teremtett.

November 1-én reggel pogromok törtek ki Magyarországon.* Ezek a pogromok több mint két héten át tartottak, és forradalmi jelleggel bírtak. Az új Károlyi-kormány tagjai ugyan azt hirdették, hogy „vér nélküli volt a forradalom”. Ez helytállt annyiban, hogy Budapesten a hatalom átvétele alkalmából nem folyt vér, és Tisza mártírhalálán kívül a fővárosban erőszak nem esett. Az Astoria szálló, a Városháza és a miniszterelnökség párnázott ajtajai mögött „lebonyolódott”, és valóban „vér nélkül”, a Károlyi-forradalom. De a vidéken az egész országban, a zsidóság vére hullott bőségesen.

Négy év óta szinte akadálytalanul folyt ellenünk az izgatás. Egy-egy halk ügyészi rendelet, egy-egy átmeneti lapbetiltás még útjukba állt az igazgatóknak a Tisza-kormány idejében. De azóta nem volt sorompó, és nem volt akadály, olyan nyíltan folyt a tömegek felkavarása ellenünk, Hogy egyre több állami szerv kapcsolódott be nyíltan is az izgatás munkájába. Először egyes megyék közigazgatása, azután a katonai rendőrség tisztikara, végül a határrendőrség. Ezek mind csak egy feladatot ismertek: az elvesztett háború, a nyomor és az éhínség okául, egyedüli bűnbaknak a zsidóságot odaállítani. Ehhez csatlakozott a sajtómozgalom, mely a falusi népet tanította meg, melyhez nem értett eddig, a zsidók gyűlöletére. Végül a templom is, az egyház kiadta ellenünk a jelszót, és a tűzkör bezárult.

Ez volt a helyzet, mikor a király eltávozott, a kormány lemondott és Károlyiék átvették a hatalmat. A katonák hazajöttek, és itthon eldobták a fegyvert. Ez volt a pillanat, mikor a tömegek rávették magukat a teljesen védtelen zsidóságra.

Itt feküsznek előttem a forradalmi pogromokról felvett egykori jegyzőkönyvek. Csak rövid kivonatot akarok közölni belőlük.

Tótkomlós. November 1-én este tíz órakor kezdődött a pogrom. A söpredék Glück Mór rabbi házát megtámadta, a kántort meggyilkolták, lakását kifosztották. Erdős Sándor mérnök felesége és gyermeke a zavargások közben nyomtalanul eltűntek. Schwarz Illés 75 éves zsidóembert a lakása előtt megölték. A többi zsidók lakásait teljesen kirabolták, utolsó párnáikat is elvitték. A még ottmaradt 8 zsidó családnak írást kézbesítettek ki, hogy 24 óra alatt kell elhagyniok a falut.

Óbecse. Először Pillischer Hermann házát rohanta meg a tömeg. Pillischer fia, dr. Pongrác Sándor ügyvéd, főhadnagy, ki négy év után jött haza a frontról, öccsével, fivérével együtt a harcban elesett. Az óbecsei zsidóságot egytől egyig kifosztották. Tizenhat ház leégett. A kár kétmillió korona.

Kapuvár. 60 zsidó család lakott ebben a Sopron megyei községben. Itt a nép a leszerelt katonákkal együtt támadt a zsidókra. Az összes zsidó üzleteket, lakásokat kirabolták. Sopronból 50 katona érkezett, hogy a rendet helyreállítsák, de később ezek is a fosztogatók közé álltak. Steiner szesz- és bornagykereskedő pincéjében a spirituszt kiöntötték és meggyújtották. A tűzben öt zsidónak a háza égett le.

Nagyszombat környékén a kár meghaladja a százmillió koronát. Szereden, Alsókorompán, Alsódióson, Pozsonynádason, Ciferen, Majtényon, Ottóvölgyön: a zsidó földbirtokosok házait tövig égették, marháikat elhajtották és leölték, a zsidó boltosok üzletét teljesen kifosztották.

Nagykállóban nemcsak az összes zsidó üzleteket fosztották ki, hanem elvitték a zsidók pénzét is a magánlakásokból. Az egész Nyírségben nem maradt ép zsidó üzlet vagy zsidó ház. Balkány, Kállósemjén, Pócspetri zsidósága teljesen áldozatul esett.

És így megy tovább a szinte végtelen sorozat; most már csak neveket olvasok le az antiszemita forradalom földrajztáblájáról: Ada, Belatinc, Beszterce, Csánytelek, Csorna, Endréd, Gálszécs, Görbő-Pincehely, Gyulaj, Hagymáslápos, Jászkarajenő, Kisrács (ahol a piacon adták el a rablók az elrablott holmikat), Kisvárda, Koppányszántó, Körösbökény, Mezőkovácsháza, Mohol, Nagysáp, Péterréve, Rozgony, Szenice, Szentes, Tab, Tolna-Tamási, Vásárosnamény.

Mikor később a károsultak kérvényét felterjesztettük a belügyminisztériumhoz, a kárösszeg a hivatalos becslés szerint meghaladta az egymilliárd koronát. (Mai értékben körülbelül ötven millió pengő.) És a kifosztottak és károsultak, valamint tönkretett családjaik száma 6206 volt.

Így kezdődött a Károlyi-kormány korszaka. Nem vitás, hogy az új kormány nem tehetett ezekről a pogromokról, nem is segíthetett, mert hiszen nem volt hadserege, még rendőrsége és csendőrsége sem. De hogy amikor már segíthetett volna a károsultakon, akkor sem tett semmit, az már az ő felelőssége volt, ami alól fel nem menthető.

Egyelőre kétségbeesve és tehetetlenül állottunk a rémhírekkel szemben.

Karhatalom kellett volna! De nemhogy az állami szervek tudtak volna segíteni, a zsidóságnak sem voltak olyan hatósági központjai, melyek magukévá tehették volna a pogromok elleni védekezés kérdését. Az országos irodák tétlenül, erőtlenül nézték a helyzetet, mert hiszen ők a kultuszkormány szervei voltak, mely e napokban szintén kaotikus összevisszaságban intézkedett. Az Önvédelmi Liga csak alakulóban volt, hiszen éppen ezért hívtuk össze a november 6-i gyűlést.

Nem volt más összefoglaló zsidó szerv e napokban, mint a lap. Az Egyenlőséget azonban mint „reakciós munkapárti lapot” a nyomdai munkások nem akarták előállítani. Elmentünk a Magyar Nemzeti Tanács (ez helyettesítette a kormányt november első napjaiban) sajtóbizottságához” és kértük az engedélyt. Nagy nehezen kaptuk meg a következő okmányt:

Parancs!

A Nemzeti Tanács megparancsolja, hogy az Egyenlőséget szedjék. Programunk a sajtószabadság minden lap részére. Akarjuk, hogy a lap megjelenjék.

Magyar Nemzeti Tanács Pecsét Magyar Lajos”

Így a lap valahogy november 2-án megjelent. Be tudtuk jelenteni, hogy november 6-án fél 4-kor nagygyűlést tartunk a Vigadóban, melynek tárgya: a magyar zsidóság helyzete és feladatai az önálló magyar nemzetben, és a Védelmi Liga megalakítása. Eddig 400 hitközség jelentette be küldöttségét.

Ebben a rendkívüli számban Bíró Lajos, a híres író, kit külügyminiszteri államtitkárság várt az új kormányban, írt vezércikket. Ez a cikk jellemző írás. Nincs benne semmi forradalmi mámor vagy ujjongás; ellenben végtelen aggodalom Magyarországért és területi épségéért. A magyar zsidó író szava a forradalmi időkben az volt, hogy kijelentette:

Évszázadok óta nem volt ilyen rettentő válságos helyzetben Magyarország. Ebben a válságos helyzetben miránk, magyar zsidókra az a kötelesség hárul, hogy változatlan forró szeretettel, de sokszorozott önzetlenséggel siessünk minden áldozatot meghozni, melyet hűséges fiaitól a haza megkívánhat. Igen sok testvérünknek van összeköttetése az európai kultúráiét vezető szellemeivel és irányító orgánumaival. Ezeknek a zsidó testvéreinknek haladéktalanul munkához kell látniok, és mindent meg kell tenniük, hogy a béketárgyalások idejére a magyar nemzetünk iránt való fagyos közhangulatot melegebbé tegyék.”

(Egyenlőség, 1918. november 2. 1. oldal)

Ez volt az első hang a forradalom kitörése után. A zsidók új feladatköre van benne leírva, melyhez azután két évtizeden át hűségesen ragaszkodtunk is.

De mit tegyünk kifosztott, agyongázolt testvéreinkkel? A hazatért zsidó tisztek és katonák védelmi őrséget alakítottak, úgynevezett önkéntes karhatalmi századokat, melyek a hadügyminisztérium vezetése alatt álló nemzetőrséghez tartoztak. Ezeknek a karhatalmi századoknak a központja a Lehel utcai Albrecht-kaszárnya volt Innen mentek ki az első segítő csapatok a lángban álló Galgócra. Érsekújvárra, Dunapentelére, sőt, Máramarosszigetre is, ahol mentették a pogromokban, ami még menthető volt.

És így következett el, a felbomlás tünetei között, az örökké emlékezetes vigadói nagygyűlés november 6-án.

Vázsonyi, ki kezdeményezte, nem volt már Magyarországon. A pesti hitközség, melynek helyiségéből az összehívás történt, felbomlott: az egész vezetőség beadta lemondását, elhagyta helyét, és a titkárok vezették az ügyeket. Ellenben helyén volt Mezey Ferenc, az Országos Iroda vezetője, és Székely Ferenc. Harmadik tényező volt az Egyenlőség. Mi hárman vettük kezünkbe a rendezést.

November 5-ig jelentkezett 520 hitközség, kilencszáz kiküldöttel. Magyarország minden pártja, csoportja, árnyalata a Kárpátoktól az Adriáig. Kiadtunk ezer darab belépőjegyet. Akkor azután november 5-én jelentkezett nálunk Krámer Málkiél úr, a pesti hitközség egyik titkára, és kért száz darab belépőjegyet a cionista ifjúság részére.

A cionista mozgalom egy év óta rendkívüli módon megerősödött. Mióta Anglia kibocsátotta a „Balfour-deklarációt”, különösen az ifjúság körében ért el nagy eredményeket. A hivatalos zsidóság minden ellenfele átment a cionista táborba, mely harcos hetilapot indított, a Zsidó Szemlét, álláspontja propagálására. Székely, Mezey, Szabolcsi a legsötétebb triász volt számukra, a „hazaffyak” képviselői, kiknek ideje szerintük azonban most, a forradalom kitörésével lejárt. „Le az udvari és királyi tanácsosokkal!” Ez volt a jelszó lapjukban. A felekezet forradalmasítását tűzték ki céljukul, és akárcsak Bécsben, hol e napokban karhatalommal elfoglalták a hitközség székházát, itt is hasonló puccsra készültek. Nálunk azonban a hitközség, melyet el kellett foglalniok, nem jelentette azt a hatalmi pozíciót, mint a bécsi. Viszont a hitközség tisztviselői, elsősorban Krámer titkár, felesküdött cionisták voltak.

És most, mikor a forradalom viharában gyülekezni akart a „régi bűnös” vezetés alatt a magyar zsidóság, száz belépőjegyet kértek a vigadói gyűlésre.

Az előkészítő bizottság előtt hiába jelent meg Krámer úr. Mezey Ferenc, ki a jegyek kiosztását fenntartotta magának, erős öklével lecsapott az asztalra: Nem adunk jegyet, csak igazolt hitközségi képviselőknek! – kiáltotta.

Kramer vállat vont:

Akkor majd jegy nélkül fogunk bemenni! mondta. Azután elment.

Az ám, ez lehetséges. Ki fog az ajtóknál vigyázni? November 6 délelőttje volt, és még nem tudtunk rendfenntartó közegeket szerezni. Végre Székely Ferenc a Belvárosi Takarékpénztár tizenöt altisztjét és szolgáját rekvirálta erre a célra, azután felment a miniszterelnökségre, hogy meghívja a kormányt a délutáni nagygyűlésre. Mezey pedig elment Bródy Ernő képviselőhöz, kit kiszemeltünk a délutáni ülés szónokául, hogy vele megbeszélje a határozati javaslatot. Bródy, Vázsonyi hűséges embere, átvette szerepét a nagygyűlésen.

Már délután 3-kor zsúfolásig megtelt a Vigadó. Megjöttek a vidéki hitközségek kiküldöttei. Ez volt Nagy-Magyarországnak mind a mai napig utolsó gyülekezése… Itt volt Pancsova és Igló, Nagyvárad és Pozsony, Brassó és Poprád, Szabadka és Eperjes, Fiume és Nagyszállás… Az egész nagy egymilliónyi felekezet képviselői. Komoly arcok, a szemekben elszántság és várakozás. Hívtuk őket. mert razziákkal és méltatlan izgatással aláásták a tekintélyünket, elkobozták a jogainkat, hívtuk őket, hogy szervezkedjünk az önvédelemre. És ők jöttek Vázsonyi és Székely hívó szavára, az Egyenlőség buzdítására, utaztak zsúfolt vonatokon, forradalmi éjszakákon, otthon csupa aggodalom, csupa gyötrődés minden. Most itt vannak. Hívtuk őket egy más világban. Most új világ van, nincs király, nincs jogbiztonság, a falvak sötétjében a dúvadak leselkednek.

Most itt vannak, várják, mi lesz velük. Mi lesz mindannyiunkkal?

Az elnöki dobogónál ott ült már Székely, mellette Bródy, Mezey. Most érkezik két idegen úr, kit a rendezőség bekalauzol: egy alacsony, aprótermetű, élénk szemű ember, ez Búza Barna ügyvéd, az új kormány földmívelésügyi minisztere. Vele jön egy szemüveges, tanáros külsejű vendég: ez Juhász Nagy Sándor, az új kormány kultuszügyi államtitkára. Nem ismeri őket még senki, nincs éljenzés. Székely Ferenc maga mellé ülteti a kormány kiküldötteit, kiket Károlyi miniszterelnök a zsidó nagygyűlésre delegált.

Most már izgatott csend van, Székely az iratait rendezgeti. Egyszerre vad dörömbölés a Vigadó-terem hatalmas ajtaján:

  • Itt vagyunk! Beengedni!

A nagy plüss-függöny meglendül. Dulakodást látni egy pillanatra. A Belvárosi Takarékpénztár altisztjeit csakhamar visszaszorítják. A zsúfolt terembe betódul egy kétszáz főnyi tömeg, izgatott kiabálás, vad ordítozás közben.

A cionisták. Élükön Strauss Adolf, a Keleti Akadémia tanára, fekete gérokkban, hatalmas művésznyakkendővel, Kramer Malkiel, a hitközség titkára, dr. Hajdú Miklós, a Nap szerkesztője, elszánt arcélű, sovány agitátor-arcával, mögöttük ifjak, fél-ifjak, theológusok, kopott ruhájú és elegáns fiatalemberek, botokkal, fütyülőkkel. A tömeg félkaréjban helyezkedik el, átöleli az elnöki pódiumot, beszorul a széksorok közé.

Dr. Mezey Ferenc odasúg Székelynek:

  • Elhalasztani az ülést.

Székely vállat von. Ebbe a joviális külsejű bankárba a nagy drámai percekben mindig valami hihetetlen ellenálló és vakmerő szellem költözik. Azért sem. Ránéz a cionistákra, azt mondja a miniszternek:

  • Forradalom van, kegyelmes uram, ezek hívatlan vendégek itt.

És már meg is nyitja az ülést.

Ami most egy órán át következik, az olyan, mint a görög drámák külső zaja. Kórusra kórusok felelnek. Egyetlen nyugodt perc sincs, egyetlen mondatot se lehet befejezni. Csupa közbekiáltás, csupa forradalom. Ebben a játékban, mely nem is színpadi, hanem az élet keserves drámája, már résztvesz a gyűlés közönsége is mint válaszoló és elítélő kórus.

Mikor az elnök bejelentette, hogy összegyűltünk, hogy tanúságot tegyünk a magyar nemzethez való tartozásunk mellett, óriási erővel szakad fel a cionisták lázas kiáltása:

  • A zsidó nemzethez tartozunk!
  • Éljen a zsidó nemzet!
  • Zsidók vagyunk!

És egy megdöbbentő erejű kiáltás:

  • Éljen Wilson!

Egy pillanatnyi csend, Székely felhasználja:

  • Figyelmeztetem az ide betolakodott, meg nem hívott ifjúságot, ne zavarja a magyar zsidóság ünnepélyes manifesztációját lármás tüntetéssel. Hiszen mi azért jöttünk össze, hogy tanúságot tegyünk a megrágalmazott Magyarország mellett és szolidaritást vállaljunk a magyarsággal.

Őrült taps a vidéki kiküldöttek táborában. A cionisták riposztoznak. Székely üdvözli a két politikust, kik a kormányt képviselik. Mérsékelt udvarias taps. (A zsidók nem forradalompártiak.) Már át is adja a szót Mezey Ferencnek, hogy olvassa fel a határozati javaslatot.

Újabb vad közbekiáltások:

  • Le a munkapárti udvari tanácsosokkal!
  • Le az Országos Irodával!
  • Tisza Lapja! Tisza lapja!

(Ez utóbbi nekem szólt. Azt hirdette, hogy nekem itt nincs keresnivalóm, mert az elmúlt bűnös korszakhoz tartozom.)

Mezeyt nem lehet zavarni. Felolvassa a javaslatot, mely négy pontból áll. A gyorsírók állva jegyeznek.

Az 1. pont a magyar zsidóság törhetetlen hűségnyilatkozata a magyar nemzethez. A közönség felállva tapsol. A 2. pont felhívja a külföldön élő hittestvéreket, harcoljanak a magyar integritás, a magyar állam becsületének védelme mellett. Őrjöngő taps. A 3. pont felkéri a kormányt, állítsa helyre a rendet Magyarországon. A 4. pont a magyar zsidóság a mai napon ötven tagú új központi szervezetet alakít saját érdekeinek védelmére, s ezt megbízza, hogy a felekezet nevében járjon el. Ez az Önvédelemi Liga, melyet a felekezet sürgetett, és melynek hivatalos címe: A Magyar Zsidók Központi Szövetsége.

Kavargó, forró katlan a terem. A vidéki kiküldöttek állva, torkuk szakadtából kiáltják:

  • Elfogadjuk! Elfogadjuk!

Székely kijelenti, mielőtt szavaznának, Bródy Ernő fog szólani.

Pár percnyi csend, Bródy ügyesen felhasználja; kéri a megjelenteket, ne szítsák fel a szenvedélyeket. Nem magyar zsidó pártok veszekedéséről van szó, hanem a magyar nemzet ügyéről. Legyünk egységesek, demonstráljuk, hogy az ellenség által terjesztett rágalmak nem igazak: minden magyar egyenlő, és kövessenek el mindent a szerencsétlen Magyarország érdekében. (Nagy éljenzés.) Most mintha engedne az izgalom, mert Búza Barna miniszter kezd el beszélni. Ó megint felszítja a vihart. De hiába: Búza Barna, a kiváló Zemplén megyei ügyvéd itt nehéz helyzetben van. Körülvéve a cionistáktól, kikről még sohasem hallott, minden szavát kifogásolják. Kénytelen volt akarata ellenére is engedményeket tenni a közbeszólóknak. Viszont nem tagadhatta meg a Zemplén megyei zsidókat sem, kikkel évtizedek óta összenőtt.

Búza Barna, kit teljesen körülfogtak a cionisták, azzal kezdte, hogy az a kiáltás: Éljen a zsidó nemzet! – nem hangozhatott el a magyar nemzet ellen. Mert hiszen ő tudja, hogy az ősi zsidó nemzet fiai összeolvadtak a magyar nemzettel. (Nagy taps, a cionisták tiltakoznak.) Én azokat a zsidókat, kik beolvadtak a magyarságba, testvéreimnek tekintem. (Nagy taps, ellentmondások.) De akik magukat a zsidó nemzet fiainak tekintik, azok ellen sincs kifogásom. (Dr. Nemes Zsigmond országgyűlési képviselő öklét rázza a cionisták felé, a veszekedés majdnem kitör.) Mi együtt fogunk élni a zsidó nemzetiségű zsidókkal, éppúgy, mint a románokkal, szlovákokkal és szerbekkel. (Rettenetes lárma. Kaszab Aladár egy székre áll és úgy kiáltja: Nem akarunk külön nemzetiség lenni!) Búza Barna csillapítani akar: Tudom, hogy a nagy többsége a zsidóknak nem a zsidó, de a magyar nemzethez tartozónak vallja magát.

Most megint a cionisták kiáltoznak magukból kikelve.

Búza Barna rezignáltan mondja:

  • Én azt hittem, a mai ülésen nem erről lesz szó, de arról, hogy a zsidók odakiáltsák a világnak: Ne bántsátok Magyarországot! (Így is van! kiáltják a vidékiek.) Én összetett kézzel kérem önöket: Segítsenek megmenteni az országot, ne beszéljenek másról ma, ne tanácskozzanak másról, mint erről: mit tehetünk az ország megmentésére. Meglátják, a gyűlölet el fog enyészni a vidéken, ahol félreértésből, bizalmatlanságból származott, meglátják, a magyar nemzet keblére fogja ölelni önöket, a magyar zsidóság most élete nagy cselekedete előtt áll, mellyel sokat használhat az országnak.

Nagy éljenzés. De a dunántúli küldöttek közül ketten előrelépnek és odakiáltják a miniszternek:

  • Ne tessék minket elválasztani a magyarságtól!

Búza Barna valamit felel. De a tüntetés most már erősödik. Dr. Juhász Nagy Sándor a gyorsíróknak diktálja beszédét, melyben a kultuszkormány üdvözletét tolmácsolja. És már sietnek is az ajtó felé, és a tengerben úgy tűnnek el, nyomtalanul, a miniszter és az államtitkár, hogy nyomot se hagynak maguk után. Szegény miniszter! Szegény államtitkár! Őket is a forradalom emelte a hatalomra, de ilyen közelről sosem látták a szörnyeteget. Alig búcsúztak. Már künn is voltak az ajtón.

De odabenn még egy fokkal melegebb lett, mert szólásra emelkedik (nincs joga beszélni, mert nem delegátus, de az elnök hiába csenget) dr. Hajdú Miklós, a Nap szerkesztője. Kitűnő szónok, de két éve a cionistákhoz tartozik, azoknak szellemi irányítója. Hajdú azzal kezdi, hogy a miniszter több érzékkel viseltetik a zsidó népi tudat méltánylása terén, mint az itteni hivatalos körök.

Nagy lárma. Dr. Schönfeld József ügyvéd odahajol az elnökhöz és a fülébe ordítja:

  • Pusztuljanak innen! Mondjanak le!

Dr. Gencsi Samu, a miskolci hitközség ősz elnöke kitör a sorból, és magánkívül kiáltja:

  • Maguk pusztuljanak! Tönkreteszik a zsidóságot!

Hajdú Miklós egy székre áll, úgy folytatja beszédét:

  • Igenis, pusztuljanak! A magyar zsidóság más vezetőket akar! Mert önök meghurcolták és megtámadták a mai kormány legkitűnőbb tagját, a nagy európait és nagy állambölcsészt, önök a szószékről sértegették, a lapjukban szégyenítették meg. Ezért önöknek ma már nincs itt helyük. Az önök ideje lejárt. Önök a mai kormány alatt nem posszibilisak többé!

És aztán Hajdúból kitör a felkiáltás:

  • Éljen Jászi Oszkár!

A cionistáknál leírhatatlan lelkesedés. A zsebkendőiket lengetik, úgy éltetik az ország új nemzetiségi miniszterét Szerintük most már az ő hatáskörébe tartozik a zsidóság, nem a kultuszminiszterhez. A wilsoni elvek és Jászi Oszkár visszaadták népi voltát és nemzetiségi jellegét a magyar zsidóságnak.

És most hangzik az éljen. A vidéki delegátusok megkövülve nézik a jelenetet. Mindenütt vitatkozó, tolongó csoportok képződnek. A rend teljesen felbomlik. Székely Ferenc, mint aki nem bírja tovább, feláll a helyéről. Egy nagy bottal hadonászó fiatalember, kiről később kiderül, hogy Hirsch Márton rabbijelölt, odarohan Székelyhez és vissza akarja nyomni a helyére. Székely ellenáll. Most már többen avatkoznak be, egyszerre látom, hogy Székelyről lehúzták kabátját, és ingujjban, kipirultan rázza a csengőt:

  • Az ülést felfüggesztem! kiáltja, de csak a gyorsírók hallják.

Bródy Ernő vérvörösen, magából kikelve vitatkozik, és odakiált a közönség felé:

  • Menjünk! Ezt nem lehet hallgatni!

És mi megindultunk, valamennyien, a cionisták kivételével. Közrefogjuk Székelyt, ki félig ingujjban volt (kabátja egyik felét felsegítettük), és elindultunk, ki a teremből, le a lépcsőn. Mögöttünk sűrű sorokban a vidéki delegátusok óriási tömege. Visszanézve csak azt láttam, hogy Strauss Adolf, lobogó művésznyakkendőjével, feláll az elnöki asztalra, lengeti mind a két kezét, és Hajdú Miklós folytatja beszédét…

Különös látvány lehettünk, mikor levonultunk a Vigadó lépcsőjén, előttünk szaladtak a gyorsírók, azután az izgalomtól pirosán Mezey Ferenc, Bródy kezében az elnöki csengő, Nemes képviselő, Blau Lajos, Ullmann Adolf, az összes vidéki delegátusok. Lent a lépcső alján jobbra fordultunk: be a ruhatárba, Székely Ferenc leül a ruhatáros kis trónjára, eléje tesszük a csengőt. Mi valamennyien körülálljuk:

  • Megnyitni az ülést! kiáltja mindenki.

Székely most már visszanyerte nyugalmát. Mintha mindig a ruhatári kasszában ült volna, csenget, és azt mondja:

  • Az ülést megnyitom. Szólásra következik…

Én jelentkeztem szólásra mint a pesti hitközség egyik kiküldöttje. Mint a gyorsírói jegyzetekből látom, ezt mondtam:

-Elnök úr! Engedje meg, hogy a pesti hitközség nevében köszönetét mondjak önnek azért a magatartásért, melyet a nehéz percekben tanúsított. Végtelen békeszeretete, korrektsége megóvtak Anniinkét egy még nagyobb botránytól. Önt inzultusok érték. Legyen önnek a legszebb elégtétel a mi törhetetlen szeretetünk és ragaszkodásunk. Mialatt az országban ártatlan zsidók vére folyik, ne lásson itt a közvélemény egymással verekedő zsidókat. (Úgy van!)

Most a kalocsai hitközség elnöke, dr. Hauer Miksa kért szót:

  • Uraim! Boltjainkat, házainkat kifosztották, koldusbotra jutottunk! Segítséget kérünk, de nem cionista légiókat. Akik megzavarták az ülést, viseljék a felelősséget! Mi nem vagyunk nemzetiség, nem kérünk román, tót és szerb dicsőségből! (Nagy taps.)

Azután dr. Székely Albert, a zempléni zsidók vezére beszél:

  • Uraim! Az országban fosztogatják és gyilkolják a felekezetünket. Most alakítsuk meg védelmi szervezetünket, mely azonnal, még ma, járjon el a zsidók védelmére, a károk jóvátételére, a jövő alakulására nézve. A mi Védelmi Ligánknak már ötvenezer tagja van! Alakuljunk meg! Fogadjuk el a határozati javaslatot!

Lelket fojtó izgalomban, kezünkkel lobogtatva kiáltottuk, hogy elfogadjuk.

Székely Ferenc feláll:

  • Kérdem a nagygyűlést: Elfogadja a javaslatot? (El! El!) Akkor még ma éjjel rádiósürgönyt küldünk a külföldi zsidóságnak Magyarország érdekében. Holnap reggel az új védelmi szervezetet életbe léptetjük. Az ülést bezárom!

Hogyan fessem ennek a különös ülésnek végét? Az emberek összeölelkeztek. Egyszerre felhangzott a Himnusz.

Székelyt vállukra emelték, úgy vitték ki a lépcsőház felé. Felülről még hallatszott a tompa lárma; a cionisták odafenn folytatták ülésüket.

Megvártuk a tömeg elvonulását. A delegátusok búcsúzkodtak. Nekem kellett felvinni a kultuszminisztériumba a zsidó sürgönyt, hogy onnan továbbítsák a csepeli állomásról a világ minden tája felé. Székely, Mezey és én ott álltunk a ködös novemberi éjszakában az árkádok alatt.

  • Példátlan, amit a cionisták csináltak mondta Székely Ferenc. Mezey feltűrte gallérját:
  • El kell foglalnunk a pesti hitközséget mondta nyugodtan. Csak így tudjuk megmenteni a zsidóságot.

Nagy csend támadt.

  • Rendben van mondta azután Székely. Fellépünk a választáson. Pártot csinálunk.
  • De már holnap jegyeztem meg csendesen.

Egyszerre két ember közeledett felénk lihegve:

  • Elnök úr! lihegte az egyik. A csehek betörtek a Felvidékre és elhurcolták Pozsony megyéből az összes zsidókat. Most kaptam hírt…
  • A csehek… Magyarországon?

A másik ember megtörölte izzadt homlokát:

  • A románok is betörtek lihegte. Besztercén folyik a vér, csupa zsidó áldozat. Erdély, Erdély elveszett.
  • Honnan jöttek az urak? kérdeztem.
  • A nagygyűlésre jöttünk mondta hadarva az egyik. A vonatunk késett. Lehet még valamit csinálni?

Mindhárman hallgattunk. Nagy novemberi ködök ereszkedtek le a Dunára.

  • Mindent meg fogunk próbálni mondta végül Székely Ferenc. Holnap 9-kor jöjjenek fel a Belvárosi Takarékpénztárba.

 

*Szabolcsi Lajos: Két emberöltő Az Egyenlőség évtizedei (1881-1931) címmel a Judaisztikai Kutatócsoport gondozásában megjelent könyvéből. Sajtó alá rendezte Szabolcsi Miklós, szerkesztette Komoróczy Géza.

Címkék:1993-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

„A bizonyítás és a bizonyság könyve…”

Az 1075-ben, Toledóban született Juda Halévi a hispániai fénykorszak kiemelkedő költője és filozófusa, a zsidóság érzelmi és értelmi világának alkotó...

Rosenzweig száz éve

MÁNDY STEFÁNIA VERSEI egy ág igen de nővért mennyi éve a sok levél zöld zöld feltámadásra kihívhat bárkit én te...

Close