Szombat előfizetés 2017

Mózes, az egyiptomi

Írta: Bárdos Pál - Rovat: Archívum, Irodalom

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

(regényrészlet)

Mózes vett a kereskedőtől pergamentet, cserepeket, és az egyikre írva, a másikat vésve, leveleket fogalma­zott azokhoz a héberekhez, akik írni, olvasni tudtak. Azután más pergamenteket fölszögezett az út menti fákra, más cserepeket szétszórt a tereken, hogy minél több emberhez juttassa el az Úr üzenetét. És megírta Mózes, hogy ne feledkezzenek meg a törvényről. Ké­szüljenek fel, mert az Úr csapásai alatt puhul már Fá­raó szíve. Készüljenek a pusztába a hosszú vándorlás­ra, melynek végén vár rájuk az ígéret Földje. Ne dol­gozzanak Fáraónak, a kőtörők rabszolga robotjában. Ne forgassák az öntözőművek nehéz kerekeit. Ne gyűjtsenek kalászt a mezőkön, és főként ne szolgálják szellemükkel semmiféle módon Fáraót. Ne higgyék, hogy a történet vége az egyiptomi szolgaság, higgye­nek önmagukban és bízzanak végre a szabadság Iste­nében.

És ahogy rótta a pergamenteket és karcolta a csere­peket, Mózes rettegve gondolta: talán minden hiába. Hisz oly kevesen tudnak olvasni. Lehet, hallgat szavá­ra néhány írástudó. De akkor meg mi lesz a többiek­kel, az együgyű héberekkel, akik megvetik a betűt, de azt is, aki a betűt veti… Ha eljutnak a levelek a címzett­hez, talán még nagyobb magányba sodorják olvasóju­kat. Hisz már az is elég ok a magányra, hogy írni meg­tanultak. A kérges kezűek bizalmát pusztán ezzel elját­szották. Hátha még arra használják is a betűt, hogy el­térjenek vele a közvélekedéstől… Mit akar ez a nép egyáltalán? Kenyeret, falat húst. Még arról is képes le­mondani, hogy fedél legyen a feje fölött. Ezeket tudná néhány betűvető megtanítani arra, amit egész életük­ből se tanultak meg?

És Mózes sírva rótta a pergamenteket, és könnyez­ve karcolt jeleket a cserepekre. Csak azért tette dolgát, mert úgy érezte, meg kell tennie. És aztán vette a tűz­hely kormát, és felszórta azt az ég felé. És lett fakadó hólyagos fekéllyé, emberen, állaton. És Fáraó ráparan­csolt az írástudókra, vigyék át a fekélyeket a héberek­re. Legyen mindenki egyenlő a fekélyben. De Fáraó írástudói nem tudtak varázsolni többé. Elfoglalták őket a hólyagok, melyek testük minden részén támad­tak, és még a sok fekélyes között is kitűntek súlyos se­beikkel, mintha külön megjelölte volna őket az Úr. És hiába volt varázsló tudományuk, és hiába voltak a szó bűvészei, nemhogy Fáraón vagy a vakaródzó közné­pen, de saját magukon sem tudtak segíteni.

És Mózes akkor elballagott Fáraóhoz, és mosolyát dobta maga elé, mikor belépett az ajtón. És mondta: Hol vannak az írástudók, Fáraó? Bélyegesek, hogy aki csak rájuk néz, mind tudja meg, ide vezet a hatalom szolgálata.

És Fáraó maga is mosolygott az eseten, és úgy vél­te, hogy kópé a héberek istene. Aztán lehervadt arcá­ról a mosoly, és szemrehányóan mutatta lábszárát Mózesnek. Azon jókora fekély éktelenkedett. És

mondta: Nem méltányos engem is fekéllyel bélyegez­ni. Én az uralkodó vagyok.

És mondta Mózes: Néped tetőtől-talpig sebes. Mi­ért éppen téged kímélne az Úr?

És felelt Fáraó: Azonnal szabadíts meg nyavalyám­tól. Népemnek tenger baja van, eggyel több vagy ke­vesebb, mit se számít. De hogy én itt fetrengjek és vakaróddzak, az botrány! Nem illik olyan kultúrnéphez, mint az egyiptomi.

És mondta Mózes, nincs módja levenni a sebet, amit az Örökkévaló akarata okozott.

És Fáraó sírva fakadt, mint a kisgyerek. És öklével verte a párnát. És sírva mondta: Hagyjuk a politikát. Ez fáj. Nem érted? Vedd le a fájdalmat rólam!

És Mózes távolról zúgást hallott, és kinézett az ab­lakon. Messze tömeg vonult és kiáltozott. Ahogy kö­zelebb értek, látni lehetett, korbácsos munkafelügye­lők kísérik őket kétfelől. És a tömeg vonult a palota fe­lé, aztán a palota előtt kiáltozott. Azt kiáltozták: Fáraó! Fáraó! Fáraó!

És nem fogyott a sor. Áradt a tömeg. És zúgott a di­csőítő kórus, mintha sosem akarna véget érni. Fáraó! Fáraó! Fáraó!

És Fáraó hátradőlt a párnán, még fekélyét is feledni látszott, és mondta Mózesnek: Talán túlzás. De mit te­gyek? Szeretnek.

És Mózes megvárta, míg végtelenül sokára elvo­nult az éljenző menet. És addigra este lett, és a szemközti dombon fáklyákból rakták ki a fénylő nevet: Fá­raó.

És Fáraó azt már nem is nézte, mert elkínzott arccal hátrahanyatlott a párnán, és fájó lábszárát masszírozta a fekély körül.

És mondta Mózes: Van mód a gyógyulásra.

És Fáraó kapva-kapott a szón: Mondjad, héberek bölcse.

Engedd meg uram, hogy népemmel…

Már megint kezded… sóhajtott Fáraó. És intett Mó­zesnek, nézzen be a trónterem melletti kis szobába. És Mózes benézett és látta keserves munkával írt leveleit, és fákra aggatott pergamentjeit, és tereken szétszórt, telerótt cserepeit nagy halomban. És megkérdezte, hogy kerülnek ide.

És Fáraó ismét mosolygott, legyűrve fájdalmát, me­lyet a fekély okozott, és mondta: Beszolgáltatták őket. Az utolsó szálig. Persze föl is jelentettek. Mindenki fél, hogy nála találják az embereim. Rohantak ide a leve­lekkel. Hová is akarod vinni ezt a népet? Mit is akarsz velük?

És Mózes felnézett az égre. Add inkább fekélyed, uram. Ne ezt a tapasztalatot.

Még más is vár rád. így Fáraó. Gondolkozz, Mózes. Mi minden történt a kis idő óta, mióta ismerjük egy­mást. Sorra jönnek a csapások. Gyülevész rovarok aláz­ták meg a testünket, vér folyt vizeink helyett. Egyre kevesebb a kenyér, fogy a hús, most legutóbb ezek a fek­élyek leleplezték, milyen gyönge lábon áll nálunk a közegészségügy. Büszke országom megrendült a csa­pások alatt, magam pedig az urak ura, a legfelsőbb ha­talom, itt fetrengek az ágyon, és sajgó lábszáram tapo­gatom. Te pedig még mindig kérni jössz hozzám. En­gedjem a hébereket, járuljak hozzá, tegyem meg… Nem szégyelled ezt a kuncsorgást egy megalázott hatalom­nál? Hát miért vártok az én engedelmemre? Induljatok el… Nagy a sivatag… Sosem talállak meg benneteket. Miért kell neked magadat újra meg újra megalázni előttem? Induljatok, mire vártok?! Ilyen isteni hatalom mellett mit számít az én uralkodói ellenkezésem?

És mondta Mózes: Az én Uram meg akarja törni ke­mény szívedet.

Fáraó pedig nevezett. És mondta: Mózes, Mózes, te képmutató. Legalább mi legyünk őszinték egymás­hoz. A te néped nem indul el akaratom ellenére. Le­het, előbb-utóbb észreveszik, hogy kárukra vagyok. Talán ellenségüknek tartanak majd, de azért uruk ma­radok. Oly mélyen beléjük épült a hatalom elfogadása, az intézmények tisztelete, az erős akarat iránt érzett mazochista szerelem, hogy te sem mered jóváhagyá­som nélkül mozdítani őket. Nem én vagyok az erős, Mózes. Ők az erősek. A mozdíthatatlanságuk. Rab­szolgáim rettenetes köveket emelnek, mikor a síremlé­keket építik. Megroppannak alatta. De az a súly sem­miség a teherhez képest, ami a köznép lelkén fekszik. Egy isten sem képes megmozdítani.

És mondta Mózes: Nagy a sötétség hatalma. De el­jön a reggel.

Ah! Legyintett Fáraó, rossz a párhuzam a napsza­kokkal, ez csak költészet. Mese. Mondok egy másikat. Láttál már hulló csillagot? A sötét égbolton fölizzik egy pillanatra. Aztán aláhanyatlik és a semmibe vész. Marad, ami volt. A sötétség.

És mondta Mózes: Szánlak a fekélyedért, uram, nyilván nagyon fáj a lábad. Sajnálom. Nem vezet bosszúvágy, nem személyes sérelem mozgat. Részvé­tet érzek látva állapotodat.

És Fáraó kapott a szón: Ugye Mózes, ugye? Méltat­lan helyzet. És fáj, egyre csak fáj. Nem szép dolog a te Istenedtől. Végül is személy szerint én csak korláto­zottan vagyok felelősségre vonható. Vannak bizonyos enyhítő körülmények.

Nem kétlem, mondta Mózes.

És mondta Fáraó: Kötelességem tájékoztatni téged. Te pedig add tovább a te Uradnak. Ma reggel bíróság előtt álltam.

Valóban?

Bizony, bíróság előtt. Ez az ítélőszék uralkodásom terméke, talán a legnagyobb vívmány valamennyi kö­zül. Magam válogattam össze a bírákat, birodalmam feddhetetlen polgáraiból. Ennek a bíróságnak a fel­adata könyörtelenül megtorolni minden olyan csele­kedetet, amely Egyiptomnak kárára van. Önként je­lentem meg saját bíráim előtt, amikor kiderült, hogy fekély lepte el miattam az országot.

És mondta Mózes: De mint látom, felmentettek.

Gúnyos hangod eltévesztette célját. Mondtam, hogy ez pártatlan bíróság, csupa feddhetetlen, jámbor emberből. Egyetlen célja Egyiptom védelme. Egyetlen elve az igazság. Független bíróság.

Akkor el kellett volna ítélniök téged.

El is ítéltek. Négyszeres halálra, ötszörös politikai jogvesztésre, és hatszoros vagyonelkobzásra. Mellékbüntetésül még a szobraimat is megbotozásra ítélték. Ez utóbbit helyben is hagytam, mikor végül is közke­gyelemben részesítettem magam.

Akkor mi szükség volt független bíróságra és pár­tatlan ítéletre?

Mózes, Mózes, már megint nem értesz semmit. Nekem fönn kell tartanom az intézményekbe vetett hitet. Ez a hit pedig fönntart engem, mint intéz­ményt. Csak ez a fekély… Nem tudnál végre intézni valamit? Hisz állítólag a te Urad mindenható. Felő­lem megrohadhat a sok bamba cseléd… De, hogy egy Fáraónak bármi baja legyen? Hová vezet mindez? Csak nem akar olyan látszatba keveredni az Örökké­való, hogy maga sem sebezhetetlen? Menj el hozzá Mózes, menj el. Magyarázd meg neki, vannak bizo­nyos közös érdekeink. Ne teremtsen olyan prece­denst, hogy a köznép szenvedni lásson egy uralko­dót. Ezt nem mint beteg üzenem neki, hanem mint nagyúr a nagyúrnak! Ő is beláthatja, van egy határ… És pokolian fáj a lábam.

És Mózes meghajolt és mondta: Átadom az üzene­tet uram. És szeme végigfutott a mellékszobában heverő tekercseken és cserepeken. És olyan érzés fogta el, hogy sok van belőlük Fáraó kamrájában, sok, de nincs ott valamennyi. Egyet-kettőt megőrzött, aki kap­ta. Ha pedig megőrizték, és őt nem jelentették fel, és nem rohantak Fáraóhoz a tekerccsel, annak csak egy oka lehet; hatott rájuk a levél. Hisznek a tekercsnek. Akkor pedig hulló csillag fénye vagy sem, de van re­mény. Talán van némi remény.

Címkék:1992-06

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Izraeli költők a magyar PEN Clubban

„Máskor száz emberből tíz jön el, most ötvenet tudtunk értesíteni telefonon, s negyvenen vagyunk” - büszkélkedett Hubay Miklós, a magyar...

Ha-Cófe, „A Figyelő”: A magyarországi modern zsidó tudomány folyóirata

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Konferencia*! Megtisztelő feladatom, hogy a Ha-Cófe című magyaror­szági héber nyelvű zsidó tudományos folyóiratról adjak rö­vid áttekintést....

Close