Moszkva nem hisz a jognak

Kétszáz tóra mint hadizsákmány

Magyarország 1944-es német és 45-ös szovjet kirablásakor súlyos veszteség érte a műkincs­állományt. A nácik a zsidó otthonokat fosztották ki, a Vörös Hadsereg a kastélyok kincseit és a bankokban elhelyezett – kevés kivétellel szintén zsidó – letéteket hurcolta el. 1992-ben magyar­orosz vegyes bizottság létesült a jogtalanul elvitt értékek kölcsönös visszajuttatására. Eddig eredménytelenek voltak a tárgyalások

Mravik László művészettör­ténész, a Nemzeti Galéria munkatársa kiváló ismerő­je a magyarországi műtár­gyaknak, és az azokból elraboltakról fo­lyó moszkvai tárgyalásoknak kezdettől fogva résztvevője. Hivatali szobája fa­lain, a Várban, hatalmas fotókon festmé­nyek, porcelánok, lakásenteriőrök.

– Ezek a fényképek összefüggésben vannak munkájával? Kiknek a lakásán készültek?

– 1884 és 1938 között vették fel őket. Mindegyik fontos dokumentum, mert ha valahol valamelyik darab meg­jelenik, a régi fotó alapján azonosítha­tó, bizonyítható tulajdonosa. Ez a felvé­tel itt felettünk báró Hatvany Ferenc festményekkel teli egyik szobája, balra a volt miniszterelnökség szalonja, szemben Fröhlich Zelma porcelán­gyűjteményének néhány darabja, báró Herzog Mór Lipóté volt a Goya-kép. (Ezenkívül még három Goya, hat Greco és más régi spanyolok díszítették a modernekkel együtt elrabolt világhírű képtárát – V. E.)

– Az említett gyűjtök zsidók voltak, őket a németek rabolták ki…

– A vagyonosok értékeiket már a há­ború kezdetén bankoknál, pénzintéze­teknél letétbe helyezték. Műkincseiket, Hatvanyékhoz hasonlóan, tovább keve­sen tartották otthonaikban.

– Ezeket az önkéntes letéteket azután együtt szállították ki Ausztriába az úgynevezett aranyvonaton, a német megszállás után kötelezően bankokba adott letétekkel?

– Szó sincs róla. A műkincseket nem kellett letétbe helyezni. Ennek ellenére a német megszállást követő napon, 1944. március 20-án túlóráztak a ban­kokban. Mert sokan ott vélték bizton­ságban, siettek beadni képzőművésze­ti értéküket, műkincsnek tekintett ék­szereiket. Ezek többsége itt is maradt, míg a front túl nem ment Budapesten. Akkor megjelentek a Vörös Hadsereg különleges tiszti osztagai, és jó részü­ket elszállították! Ezekről általában bi­zonylat van. A Magyarországról szárma­zó, és ma Moszkvában, a Grabar restau­rátorintézetben, a Puskin Múzeumban és minden bizonnyal a Kreml múzeu­mában is fellelhető, jórészt rejtegetett vagy nem rejtegetett, sőt kiállított kincs 80-90 százaléka letét volt! Amikor leg­utóbb, április elején Moszkvában jár­tam, a magyar delegáció a Grabar mű­helyében nyolc késő gótikus szobrot és szoborcsoportot látott – közülük hetet bizonyíthatóan Kornfeld Móric helye­zett el annak idején több bank páncél­termében.

Százezer letét?

Kornfeld, megint egy zsidó mágnás. Sok zsidótól rabolták még el műkincseit?

(Mravik úr bekapcsolja számítógépét, s rögtön hosszú névsor jelenik meg az elveszett tárgyak leírásával.)

– A zsidó gyűjtőknél „igen”-t mon­dok. Dr. Ágai Béla igen, Andrássy Gyula örökösei nem, Bajor Gizi nem. Balla Andor igen, herceg Batthyány-Strattmann nem, viszont igen: Baumgarten, Bernáth Aurél, Bence Gyula, Bíró Henriette, Brázai László, Chorin Ferenc, azután egy nem: Csekonics, és ismét két igen – Csetényi, Csuka…

Köszönöm, álljunk is meg bár lá­tom a monitoron a Goldbergereket, Hatvanyakat. Az ábécé első három betűjé­ből is következtetni lehet az arányokra. Tizennégyből tíz zsidó. Ez azért is döb­benetes, mert a Magyarországgal 1947-ben kötött és a Szovjetunió által is alá­írt békeszerződés kimondja, hogy a zsidók a szövetséges hatalmak állampol­gáraival azonos státusban vannak. Hogy lehetett tőlük hadizsákmányt venni?

Hogy lehetett a nyilasok által halál­raítélt herceg Odescallit kirabolni?! Különben is a nemzetközi jog eleve tilt­ja a műkincsek zsákmányként való le­foglalását. Az ön érveit hangoztatja de­legációnk tagja, a Mazsihiszt képviselő, igen jól felkészült Ungár Lajos úr is, aki különösen az örökös nélkül maradt zsidó tulajdonból származó darabokat keresi… Az oroszokat nem érdekli a nemzetközi jog. Ami orosz múzeum­ban van, azt orosz tulajdonnak tartják.

Mikor derült ki, hogy magyar érté­kek vannak Moszkvában?

1971-ben érkezett az ottani magyar követségtől értesítés, hogy a háború végnapjaiban Berlintől északra a szovjetek kezére került egy vonatszerel­vény, tele kincsekkel, és közülük 15 festmény valószínűleg Magyarországról származik. Azóta bebizonyítottuk, hogy az említett képek valóban innen valók, de közvetlenül a háború végén még a Leszámítoló és Pénzváltó Bank pincéjé­ben látták ezeket – az Andrássy-gyűjtemény részét.

Hozzávetőlegesen hány darabból állhat a moszkvai „hadizsákmány”?

Minden válasz pontatlan. A magyarországi műtárgyak háborús veszteségé­ről készült katalógusom ötvenezer té­telt tartalmaz. Ebben nem vizsgáltam, hogy az értékek hova kerültek vagy ke­rülhettek. Láttam négy bank: az Első Hazai Takarékpénztár, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Leszámítoló és Pénzváltó Bank, a Magyar Általános Hi­telbank 1945 áprilisában a Pénz­ügyminisztériumba, a Külügymi­nisztériumba és Dálnoki Miklós Béla miniszterelnökhöz írt feljegy­zését a bankok központjaiból és fiókjaiból a szovjetek által elvitt le­tétekről. Bankonként átlag húsze­zer letét volt, s ennyire taksálom a további, a kisbankok összes letét­jét. Tehát ez százezer letét, ami­ből egy-egy körülbelül tíz tárgyat tartalmazott. Harmada-negyede le­hetett műtárgy, a többi vegyes mi­nőség, ugyanakkor hozzá kell számolnunk az elhurcolt könyvtára­kat, levéltárakat.

Friedmann judaikái

A moszkvai anyagról rengeteg fénykép van az asztalán, látok kö­zöttük menórát, tórakoronát, szédertálat…

Dr. Friedmann Ignác budapes­ti gyűjteményéből valók. Nemzet­közileg ismert ügyvéd volt, és 1944 márciusában érkezett a ges- tapósok között egy egykori kliense is, aki segítségét ígérte. Felvitték őt és értékeit a Gestapo központ­jába, a sváb-hegyi Majestic Szálló­ba, ahol egy darabig védettként élt. Azután deportálták, gyűjtemé­nyét elhurcolták. Ez valóban az oroszok által Berlin közelében elfogott vo­naton volt. Amikor Moszkvában azono­sítani akartuk a tórákat, akkor azokat a bizonyító ezüstök nélkül, meztelen te­kercsként tették elénk.

Tudják, hogy mi mindenből állt a Friedmann-gyűjtemény?

(Mravik úr válasz helyett ismét a szá­mítógéphez nyúl, és a monitoron ango­lul a következő szöveg jelenik meg:)

Dr. Friedmann Ignác (aki zsidó szár­mazású, Budapest, Stefánia úti lakos) kollekciója judaikákból és más tár­gyakból állt. Adolf Eichmann és külö­nítménye elrabolta, így került Németor­szágba, azt követően a szovjet birtoká­ba. Tartalmaz körülbelül 200 tórateker­cset és más liturgiái tárgyakat, mint például 300 tórakorona és hasonló szá­mú beszomim, egy bécsi ötvösnél 1782-ben készült, 31 centiméter ma­gas, ezüst, 7 figurás szédertál. Leg­többjét a 18. században lengyel meste­rek készítették, de néhány augsburgi, pesti és más ötvös- és ezüstműves-műhelyekből került ki. Porcelánkészlete 50 darabból állt. Ötezer darabos nu­mizmatikai gyűjteménye különös érté­ket képviselt, közte pénzek Judea ró­mai megszállása előtti időszakából, majd a római korból, héber betűs euró­pai pénzek, valamint az összes héber betűs magyarországi pénz az Árpád-há­zi királyok korából.

Mindezek bizonyítékokkal megerő­sített ismeretében várható, hogy tulaj­donosaik, azok örökösei, a magyar ál­lam, a zsidó közösség visszakapja az egykori „hadizsákmányt”?

A sárospataki kollégium könyvtárá­nak kevésbé értékes anyagát elhozhat­juk, és hasonlókra még lehetőségünk lesz…

Talán mi sem akarjuk betartani a kölcsönösség elvét?

Magyarországra csak főleg a bakák lopta nem műkincs ikonok kerültek – mi sem keresünk karórákat. Az ered­ménytelenség oka a kormány puhasá­ga, de szívesebben mondanám, hogy közönye. Az előző kormány határozot­tabb volt, különösen Mádl Ferenc kulturális miniszter inspirálta a magyar tárgyaló bizottságot, és adott pénzt a további bizonyíté­kok felkutatására.

És Magyar Bálint?

Mádlhoz hasonló politikus: nyu­godt, okos. Átlátja az ügyet, igye­kezett legalább kis előrehaladást elérni, ami be is jött. Ha történik valami a közeljövőben, az az ő ér­deme lesz. 1997-ben lejár a ve­gyes bizottság működésének ide­je, azt mindenképpen további öt évre meg kell hosszabbítani. Az orosz vezetőkkel folytatott tárgya­lásokon az ügyben meg kellene szólalnia a köztársasági elnöknek és a kormányfőnek is.

*

A tudósító laikus kibicként töp­reng: vajon nem lehetne-e nem­zetközi szervezetek közbenjárását kérni? Vajon a külföldön élő tulaj­donosokat nem támogatnák eb­ben az ügyben kormányaik, és az itteniek nem fordulhatnak-e a Strasbourgi Emberjogi Bizottság­hoz, mert egy állam megsértette jogaikat? S vajon a zsidó közösség nem léphetne-e fel nyomatékosabban, mint az örökös nélkül ma­radt javak egykor nemzetközi szerző­désben kijelölt várományosa?

*

Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy az orosz parlament alsóháza, a duma má­jus I8-án elfogadta a második világhá­ború idején az Orosz Föderáció terüle­tére került kulturális értékek tulajdon­jogáról készülő törvényt. Ennek lénye­ge: nem adnak vissza semmit! A tör­vényre emelkedéshez azonban a javas­latot még a Szövetségi Tanácsnak és az államelnöknek is el kell fogadnia.