Szombat előfizetés 2017

Mit ér a rabbidiploma, ha magyar?

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Mit ér a rabbidiploma, ha magyar?

Ez év júniusában – hét év szü­net után – ismét rabbit avattak Magyarországon. Radnóti Zol­tán és Verő Tamás az eddigi hagyo­mánytól eltérően nem a Rabbiképző Intézet templomában, hanem – újkori történelmünkben először – a nagyobb presztizsű Dohány utcai zsinagógában vehették át rabbidiplomájukat. A helyszín, és az azt megtöltő mintegy kétezer ember (ennyien csak nagyün­nepen jönnek el a Dohány utcába), valamint a jelenlévő notabilitások egyszerre tanúskodnak a honi zsidó­ság megnövekedett öntudatáról és a rabbiavatás kivételesen ritka mivoltá­ról. Hét évnyi szünet – talán a vész­korszakot kivéve – még sosem telt el két avatás között.

Az örömteli ünnepségen természe­tesen nem a gondokon volt a hang­súly, így nem esett szó arról, hogy a fi­atal rabbik diplomájának hagyomá­nyos héber nyelvű szövegéből hiány­zik két szócska (jadin jadin – ítélete ítélet), amely a halachikus kérdések­ben való döntéshozatalra jogosítaná föl őket. Ez a gyakorlat ismert a zsidó hagyományban, noha a pesti Rabbi­képző 1945 után felavatott végzettje­inek oklevelén még szerepelt e for­mula. Schőner Alfréd, a Rabbiképző Intézet igazgatója szerint az erről szó­ló döntés nagy tekintélyű izraeli és amerikai szakemberekkel való egyez­tetés után született, és konzultáltak az Intézet rabbitanáraival, valamint Schweitzer József országos főrabbi­val is. Egybehangzó volt az álláspont: el kell hagyni a „jadin jadin” kifeje­zést.

Miért volt szükség e lépésre? Föltehetőleg a hullámvölgyből való mielőb­bi kilépés szándéka motiválta az Inté­zet vezetőit: a Rabbiképző tekintélye csorbulna, ha oly sok éven át egyet­len végzett növendék sem hagyná el az alma matert, ám az Intézet által nyújtani tudott, illetve a végzettek ál­tal elsajátított ismeretanyag – józan megítélés szerint – nem elegendő, hogy a diploma birtokosa vallásjogi kérdésekben dönthessen.

A halachikus felkészültség korláto­zottsága a két fiatal rabbi számára amúgy sem lesz akadálya, hogy a gondjaikra bízott közösségben helyt álljanak. A neológia igényeire a XX. század első felében sem volt már jel­lemző a vallásjog mindennapos alkal­mazása, és a kortárs honi közösség elsődleges gondjai sem itt, hanem az asszimilációban, a hagyomány terén mutatkozó tudatlanságban, a széteső, gyenge közösségekben keresendők. E folyamat megfordítására, vagy leg­alább feltartóztatására elkötelezett­ség, szervezőkészség kívántatik, a modern világ dolgaiban járatos ifjú nemzedék nyelvének ismerete, szin­tetizáló képesség a modern szellem és a zsidó hagyomány között. A hala­chikus kérdések iránt e pillanatban csekély érdeklődést mutató magyar zsidóság (mely abban az állapotban van, mint a hagadabeli negyedik fiú, aki még kérdezni sem tud), elsődlege­sen a közösségépítő személyes vonz­erő hiányával küzd. A hitközség álltai uralt honi közeg azonban nemigen al­kalmas karizmatikus zsidó vezető ki­termelésére. (Halachikus tudás és ka­rizma persze gyakran feltételezi egy­mást, és az ideális valóban az lenne, ha e tulajdonságok összességével rendelkező személyiségek is jelen lennének a közösségben.)

A most végzettek aligha ismerik ke­vésbé a zsidó hagyományt, mint a kö­zelmúltban felavatott kollégáik, csu­pán a körülmények változtak meg, és az Intézet új rektora, fölmérvén a ho­ni szellemi kapacitást, valamint az az­óta megnyílt világ magasabb elvárása­it, megszigorította a mércét. Schőner Alfréd egyébként optimista: vélemé­nye szerint, noha a rabbidiploma megszerzése után még évekig kell ta­nulniuk, hogy a „paszkenolás” (hala­chikus döntés) jogát megszerezzék, a két fiatal rabbi előtt ígéretes jövő áll.

*

A külvilágtól évtizedekig elszigetel­ten működő Rabbiképzőre váró legna­gyobb kihívás a Zsidó Egyetemmé vá­ló átalakulás. Az intézmény ugyan már büszkén viseli e nevet, de az állami akkreditáción még nem esett át – ez az elkövetkező évben esedékes. A szocializmus idején vallási gettóba szorított intézet, falai közt néhány di­ákkal és néhány oktatóval az új rektor munkába állása után „felfutott”. Je­lenleg két karon, ezen belül öt szakon folyik az oktatás. A diákok létszáma kétszáz körül jár, a rabbinövendékek száma hat. Schőner Alfréd tájékozta­tása szerint már öt tanszék és egy nyelvi lektorátus működik. Az intéz­mény azonban még rendkívül képlé­keny állapotban van. Komoly nehéz­ségekbe ütközik az akkreditáció köve­telményeinek teljesítése, a karok és transzékek feltöltése a megfelelő kva­lifikációval rendelkező oktatókkal. Szakirányú tudományos fokozattal rendelkező, főállású oktatóból csupán néhányat tud felmutatni az intéz­mény, és az egyetemi státuszhoz meg­követelt kutatások is nehézkesen in­dulnak be. A Zsidó Egyetem oktatói között felmerült már Popper Péter és Heller Ágnes neve is, akik óraadó­ként bizonnyal szívesen jönnének az intézménybe, főállású tanárként azonban aligha. Ez ismét rávilágít a Szombat hasábjain már számos alka­lommal felemlegetett tényre: az asszimiláns zsidó értelmiséget és a hivata­los zsidó közösséget elválasztó mély szakadékra. Egy 1993-as, az egyházak nyomására létrejött jogszabály elis­meri ugyan PhD helyett az annak meg­felelő egyházi tudományos fokozatot, ami javíthatja az akkreditáció esélye­it, ám így az egyetem csak saját egy­házi közegén belül működhet: végzettjeinek diplomája ezen a körön kí­vül nem lesz konvertibilis. így tehát a judaisztika tanári szakon végzettek vallástanári diplomát kapnak majd, ami „házon belül” érvényes, nem egyenértékű az állami tanárképzők ál­tal kiadott oklevéllel. Hasonló a hely­zet a szociális munkás-képzéssel, amit az állami szervek a hiányosságok miatt nem ismertek el, így most az in­tézményben hivatalosan „zsidó kö­zösségi munkásokat” képeznek.

Az adminisztratív elismerés hiánya ugyanakkor nem jelent feltétlenül gyenge színvonalat, és a zsidó közös­ségen kívüli elhelyezkedést sem teszi lehetetlenné: a Zsidó Egyetemen vég­zett szociális munkások alighanem ta­lálnak majd munkát a közösségen kí­vül is, legfeljebb a megfelelő fizetési kategóriába való besorolásuk okoz majd gondokat.

Amilyen örvendetes tehát az Orszá­gos Rabbiképző – Zsidó Egyetem feltá­madása tetszhalálából, oly messze van még integrációja a magyar felső- oktatásba, bekapcsolódása a magyar szellemi élet információs áramába. Egyelőre azon az úton jár, amelyen az egész hivatalos magyar zsidóság: a technikai, intézményi regeneráció kor­szakát éli. Alig tíz éve hagyta maga mögött a hivatalosan kikényszerített igénytelenség korát: szellemi mű­hellyé válni ilyen rövid idő alatt nem is igen lehetséges.

Címkék:1999-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Betérés: vádak és válaszok (g.j.)

A „Temesvár-Budapest tengely” Betérés: vádak és válaszok A Jom Hasisi című izraeli ortodox hetilap ez év július 16-i számában a...

Történelem — élőszóban – Magyar-zsidó oral history archivum

Történelem - élőszóban Magyar-zsidó oral history archívum A rendszerváltás ellenére sok fehér folttal találkozik a ma­gyar zsidóság XX. századi történetének...

Close